Nyugati Magyarság, 1986 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1986-11-01 / 11. szám
1986. november Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 9. oldal Gömöri György költő, közvetítő Gömöri György költő, műfordító, az angliai Cambridge egyetem lengyel és magyar nyelv és irodalom tanára. Ötödik verseskötete „Nyugtalan koranyár” címmel 1984-ben jelent meg az Occidental Press (Washington) kiadásában. — 1986. november 1-én irodalmi estet tartott a Rutgers egyetemen, a Magyar öregdiák Szövetség — Bessenyei György Kör rendezésében. Műsorában az 1956-os forradalom alatti élményeiről beszélt és legújabb verseit olvasta fel. Gömöri György előadását Sanders Iván egyetemi tanár, műfordító vezette be. Bemutatóját az alábbiakban adjuk közre. Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bevezetőmet személyes emlékkel kezdjem. Gömöri György nevével először még egyetemista koromban találkoztam, különböző nyugati folyóiratokban, melyeket akkoriban csak nagy ritkán olvastam. Gyakrabban került a kezembe az az amerikai világirodalmi folyóirat, amelynek Gyuri abban az időben már munkatársa volt Részben az ö avatott, pontos beszámolóiból értesültem a legújabb magyar irodalomról. Körülbelül annyit tudtam róla, hogy Angliában él, tanár, költő, műfordító, irodalomtörténész, két nyelven ír, verset magyarul, értekező prózát angolul. Roppant imponált nekem, hogy egy személyben magyar költő és angol irodalomtudós, hogy úgy őrizte meg magyarságát, hogy mégsem lett belőle emigráns író. Mikor megismerkedtünk — és ennek ma már 12 éve — annak a bizonyos világirodalmi folyóiratnak a szerkesztőségi tagja volt, és tulajdonképpen neki köszönhetem első angol nyelvű írásaim megjelenését — ünnepélyesen szólva, ó vezetett be az irodalmi életbe. Az első nyomtatásban látott írás, tudjuk, igen nagy élmény, emlékezzünk csak Dosztojevszkij Raszkolnyikovjára, aki nagy zaklatottságában is meghatódik, amikor belepillant a tanulmányát tartalmazó folyóiratba, és érzi a „furcsa, mérgező édességet, amit minden író, amikor először látja nyomtatásban a művét”. Én, mondjuk, prózaibb körülmények között és kevésbé provokatív írásművei debütáltam, egy kis recenzióval Örkény Macskajátékáról, amelyben egyetlen világmegváltó gondolat nem volt de az a számomra mégiscsak jelentős, sok mindent meghatározó pillanat tudatomban Gömöri György nevéhez kötődik. És én bizonyos értelemben mai napig pártfogómnak, mentoromnak tekintem. De meg kell mondjam, én csodálom és irigylem az ő írói nemzedékének, az 56-os nemzedéknek tagjait, azokat, akik fiatal férfikorban, legtöbb esetben egyetemistákként hagyták el Magyarországot tehát már volt múltjuk ott, súlyosabb, gazdagabb poggyásszal indultak útnak, mint az akkori gyerekek, de még elég fiatalok voltak ahhoz, hogy beleilleszkedjenek, hozzáidomuljanak új közegükhöz, és a szó legnemesebb értelmében közvetítőkké váljanak kultúrák közt. Túl minden irodalomtörténeti értéken, van számomra valami nagyon megható abban például, hogy Gömöri György évek óta módszeresen kutatja, tanulmányozza a régi magyar utazók, vándordiákok, teológusok, nyomdászok életútját, külhoni hányódásuk, boldogulásuk történetét. Aprólékos filológiai feldolgozások ezek, de áthatja őket a sorsközösség tudata, az őszinte kíváncsiság, az együttérzés. Elődjeit kutatja Gömöri György ezekben az írásokban. És joggal. Hiszen azok is — a 16. és 17. századbeli humanista világjárók, éppúgy mint az 56-ban kikerült diákok — magyarságuk feladása nélkül váltak világpolgárokká. Gömöri György pályafutása azért is szerencsés, mert mint filológus, tanulmányíró higgadtan, tudomáiiyos alapossággal foglalkozik olyan témákkal, melyekről mint költő oldottabban vagy indulatosabban, de mindenképpen szubjektívabb hangon írhat Vegyük például az 1956-os forradalmat Erről is közzétett forrásértékű visszaemlékezést tanulmányt és persze írt róla nem egy verset is, legújabb MEGJELENT Borbándi Gyula kiadásában a Nagykanizsán éló Rózsás János „KESERŰ IFJÚSÁG” című könyve, amelyben szovjet börtönökben és kényszermunkatáborokban eltöltött éveit eleveníti fel. A mű egy leventeként katonává és katonából szovjet politikai fogollyá lett magyar fiatalember megpróbáltatásainak és szenvedéseinek megrázó erejű és hitelesen megírt dokumentuma Eleven tiltakozás a gyűlölet, a bosszú és az ember megalázása ellen, hitvallás a béke, a szabadság és a népek kölcsönös megbecsülése mellett A 304 oldalas könyv ára 28 német márka, vagy annak megfelelő összeg más országok pénznemében. Megrendelhető a kiadónál (8 München 80, Oberföhringerstr. 12a), az Új Látóhatárnál (8 München 90, Oertlinweg 9) és a magyar könyvkereskedésekben. kötetében az „Ilyenkor” címűt, amelyben „történelmünk legönfeledtebb karneváljának” nevezi 56 októberét Természetesen a dokumentum is, a vers is fontos, különösen 56 kapcsán. Ilyenkor, kerekszámú évforduló táján érezzük igazán, mennyire fontos a kritikus higgadt pontos szava, a költő megjelenítő ereje. Mert hogy is állunk a megemlékezésekkel? Az utóbbi hetekben láthattuk, olvashattuk. Egyrészt — Magyarországon — hivatalos ferdítések, hazugságok, elhallgatások, nyugaton pedig, a sokszor jóhiszeműségből, esetleg tudatlanságból fakadó ködösítés, romantizálás. Ez talán óhatatlan is, egy idő után a dolgok elhomályosodnak, elfejlödnek, történelmi események — különösen az űjabb nemzedék tudatában — összeolvadnak: második világháború, ötvenes évek, 56 — egyre megy. Gömöri a költő tudatában van a megalkuvó feledékenység következményeivel. „Emlékeztek?” című versében így ír: EMLÉKEZTEK? Emlékeztek a napra, amikor az újságok égtek? Keserű, nyirkos ősz volt akkor is. A láng lassan elválasztotta egymástól a népet meg a szabadságot Maradt a lehetnesokkalrosszabbis, a hajjaj-de-még-mennyivel-rosszabb-is-lehetne! Azóta az emberek kihízták ruhájukat, vettek pár négyszögölt Felsógödön vagy Érden, távoli tengerpartokra járnak nyaralni — viszont az újságot csak félszemmel olvassák, nem gyúlnak tőle lángra, el sem égetik (hacsak nem begyújtáskor) és figyelmük horgára nem akad más csupán a sportcsukák. (Remek a vers utolsó sora, nemcsak a szellemes szójáték miatt, hanem mert a szó anakronizmus, az ötvenes évek argóját idézi föl.) De ugyanakkor Gömöri György az a költő, akiben a hivatástudat nem halványult el, sót hiszi, hogy a költői igazmondásnak a mai irodalom-idegen világában is lehet hitele, hatása. „Ha az igazat (akár a falnak is) kimondhattuk — írja egy korábbi versében -— megérte; ha a nyelv épült s ép maradt általunk — megérte". Gömöri György tehát a magyar költészet hagyományait folytatja Lírája nem személytelen, nem elvont, nem hermetikus, nem „modern”. Alanyi költő ó egy olyan korban, amely már megmosolyogja ezt az elnevezést. Mindennapi dolgokról dalol verseiben, közérdekű dolgokról, történelmi eseményekről, nagy és kis emberekről. Nem átall alkalmi verseket, politikai célzatú verseket, leplezetlen szerelmes verseket írni. Közérthetően privatizál. Ugyanakkor intellektuális töltésűek versei. Mert noha a gunyorosszkeptikus hangvétel éppúgy jellemző rájuk, mint a szelídebb, halkabb, elégikus hangok, Gömöri bízik a humanista kultúra értékeiben, félti Európát, félti civilizációnkat Européer ó egy olyan korban, amely ezt a kifejezést is idejét múltnak tekinti. De mi nem, itt nem. Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, nagy örömmel mutatom be Önöknek Gömöri Györgyöt TRIANON, 1920 PÁRIZS, 1947 KÖZÉP-EURÓPA SZÉTDÚLÁSA (okok, következmények) Dr. Kovács Ernó ez év augusztusában megjelent tanulmánykötete sorsunkat elhatározó nagy eseményekkel foglalkozik az I. világháborútól napjainkig. Fejezetei: Magyarország az első világháborúban; A trianoni béke előzményei; A diktátum következményei; Magyarország a két háború között; Hazánk a II. világháborúban; Lehull a vasfüggöny; Párizsi béke; Szovjet megszállás alatt; Trianon, nem, nem, soha!; Magyarország II. világháborús veszteségei. És a zárófejezet Harcoljunk a román nemzeti-kommunizmus ellen. A legújabb kor és napjaink történetének eseményeit tárgyalja a szerző a hatalmas irodalom és személyes élmények alapján, így az 56-os forradalom harmincéves jubileumával foglalkozó, megrázó fejezetben (Szovjet megszállás alatt). A más szempontjait is megértő, tárgyilagosságra és igazságra való törekvés jellemzi a szerző új könyvét, mint az előző tanulmányait is („Mi és a világ", „Erdély, egyetlen, végtelen szerelmem" — Transylvania, my eternal love), melyek már alig kaphatók. Az új, szép kiállítású, névmutatóval ellátott, olvasmányos tanulmány-gyűjtemény valószínűleg — és megérdemelten! — osztozni fog az előbbiek népszerűségében. Megrendelhető: Dr. Ernest Kovács, 457 Longmore Ave., Willowdale, Ont M2N 5C5, Canada Ára: CDN-S13 vagy US-$10 (plusz 2 dollár postaköltség). Sz.K. EMLÉKSOROK EGY ÁLDOZATRÓL Utca nem őrzi nevét, mosolya is már fakulóban régi felvételeken, s bár vannak még, akik érzik kézszorítás-melegét, s idézik utolsó hátrahagyott szavait, az újonnan születettnek ó már csak adalék, túl egyszerű, köznapi két név. Meg kellett halnia: így kívánta a százcselű végzet. Sértett démonok engesztelésére vére kiomlott, s kellett a test a habarcsba, az alapozásba, amelyre a relatív jólét csálé Dévavára fölépült (Ingatag falain, aki látja, olvashatja az írást „Kaparj, kurta. Ne szólj, szám, s nem fáj a fejünk.") Utca nem őrzi nevét, s aki szólna ma róla, csak így szól: nem e világra való volt ennyi naiv bizalom. Él mégis, tűi szavakon, most és minden időben, mindenütt, valahol pár magyar összehajol. KOESTLER EMLÉKKÖNYV Összeállította: Hidegkúti Béla Hyde Publications, Belgrave Vic.; FRAMO Publishing, Chicago, 1985., 152 oldal. Ha a Szivárvány fennállása óta semmi mást nem publikált volna, egyedül csak ezt a Hidegkúti Béla által összeállított Koestler Emlékkönyvet, neve akkor is díszbetűkkel lenne beírva a nagy-magyar szépirodalom történetébe. A Szivárvány-könyvek 9. számaként jelent meg ez a gyönyörű könyv, amelynek belső és külső értéke egyaránt dicséretére válhat a kiadás kezdeményezőinek. A könyv munkatársai közös nevezőn vannak: egyiknek jobb neve van, mint a másiknak, egymással versenyezhetnének, ha az lenne a céljuk. De nem, mindnyájan Koestlerról beszélnek, George Orwelltól George Mikesen keresztül Faludy Györgyig, avagy a Decsényi Lajos néven angolul publikáló magyar íróig, az Ausztráliában éló David Martínig. Olvasunk azonkívül érdekesebbnél érdekesebb emlékezéseket T.R. Fynel és W.H. Thorpe tollából, összesen hét tanulmányt Koestlerról és egyet magától Koestlertól, azonkívül életrajzát, fontosabb nyelveken megjelent műveinek listáját, bibliográfiát „antológiák más szerzőkkel" címen, és végül a Koestlerról szóló cikkek és könyvek hosszú listája zárja le az aránylag vékony, de velős, nívós és élvezetes Emlékkönyvet A munkatársak mindegyike két dimenzióban dolgozik — és éppen ez teszi ezt az Emlékkönyvet élő emlékké: személyes élmények Koestlerhez fűződött barátságuk idejéből, emlékek felidézése, amelyek jellemzik Koestler alaptermészetét, humorát, szabadság- és igazságrajongását, emberségét. A másik dimenzió az egyéni emlékeken keresztül értékeli, analizálja és mérlegeli Koesuer írói munkásságát. Koestler nem átlagíró, hanem óriás, akinek univerzális értékű művei vannak: realitásfoganta gyermekek, amelyek az irodalmi zseni tehetségén keresztül az emberiség közös kincsévé váltak. Arra lenne szükségünk, hogy tudatosítsuk magyaljainkban azt a büszkeségérzetet, azt a nemes önérzetet, amelyet külföldi nyelven alkotó íróink, tudósaink, értelmiségi magyarjaink megérdemelnek, mert ezáltal világnyelveken szolgálják a magyar érdekeket Megbecsülést érdemel az a magyar, akinek szellemi munkáját külföldi egyetemek, nyomdák, kulturális egyesületek kiadják. Ez a módja annak, hogy a nagyvilág megértse üzenetünket: világnyelveken kell megszólalnunk. Spontán, írói érdemein kívül ebben is áll Koestler Artúr óriási érdeme, vagy talán helyesebben: sok érdeme közül ez az egyik óriási érdeme. Sánta-Pintér J. Gyula (Universidad de Puerto Rico)
