Nyugati Magyarság, 1986 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1986-04-01 / 4. szám
4. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1986. április BORBÁNDI GYULA: Érzelmes sorok Püski Sándorról — Hetvenötödik születésnapja alkalmából — A népi mozgalom magyjainak ritkuló soraiban néhányadmagával még itt él közöttünk Püski Sándor, aki mindenki másnál nagyobb szolgálatot tett a magyar népiség ügyének, és aki a leginkább alkalmas volt arra, hogy amolyan összefogója, szervezője, együtt tartója legyen egy sokszínű és sokérdekű írói tábornak. Nem ismerek senkit, akinek sikerült volna nála jobban közös munkára és fellépésre mozgósítania egy egész írói csoportot, tudatosítva ennek tagjaiban mindazt, ami összekötötte őket és háttérbe szorítva mindent, ami az ellentétet és a széthúzást táplálhatta volna bennük. Püski Sándor kiadóvállalata, a Magyar Élet programjában és kiadványainak széles skálájában az íróknak és híveiknek olyan nagy számát egyesítette, hogy hasonló erejű tömörülést csak a negyvenöt utáni Parasztpárt és az ötvenhatos Petőfi Párt volt képes megteremteni. Sem a Válasz, sem a Márciusi Front, sem a Kelet Népe, sem a falukutatás nem tudott annyi népi írót összefogni, mint az írók kiadója és politikai pártja. A kiadó nemcsak egy igényes könyvprogram megvalósítására, hanem a könyvbarát szervezet segítségével az olvasók megszervezésére és nevelésére is vállalkozott. Az a pezsgés, amely a szellemiekben és a politikában a negyvenötös fordulat után a magyar falvakban észlelhető volt, nagyrészt annak az erjesztő folyamatnak tulajdonítható, amelyet a népi írók könyvei indítottak el és köztük többségében azoknak a műveknek, amelyeket Püski Sándor adott ki. Aki 1945 és 1947 között vidéken járt és művelt, olvasott, tájékozott parasztok otthonában is megfordult, annak lehetetlen volt nem észrevenni — ha csak egy pillantást is vetett a könyvespolcra —, hogy milyen forrásokból táplálkozott az a demokratikus közszellem és magatartás, amelynek elemi erejű fellobbanása a magyar történelem legszebb lapjaira tartozik. Az, hogy a parasztság megszűnt a politikát úri huncutságnak tartani és sok csalódása ellenére is esélyt látott a magyar demokrácia megteremtésére, főleg annak tulajdonítható, hogy a népi irodalom szemet nyitó és látókört tágító hatása eleven volt, dacolt a kedvezőtlen külső körülményekkel és a politikai önfeladás kísértésével. Az eszmélő és terebélyesedő demokráciát csak az erőszak tudta megfojtani, de annyira mégsem, hogy kellő pillanatban fel ne támadjon és a magyarságnak jövő üdvöt kínáljon. Nem véletlen, hogy az önkényuralom térfoglalásával annak a munkának is meg kellett szűnnie, amelyet Püski Sándor végzett. Akinek kezébe került a szegedi Tiszatáj februári száma. Tűz Tamás: SZÓRAKOZTATÓ LENNE Abszurdumig fokozni életünket Dylan Thomas maga is tudta ezt addig amíg a sors nem áld csak büntet és nincsen más csak tüske és kereszt a föld hasad pokoli erők ráznak szádon feszül a csöndnek bélyege megrepednek a múzeumi vásznak és kérdezed mindennek vége-e annak figyelmét nem kerülhette el Péter László kitűnő írása, amelyben a hetvenöt éves Püski Sándort köszöntve tárgyilagos, megbízható életrajzot ad, részletesen megvilágítva egy különleges életpálya legfontosabb állomásait és legjelentősebb teljesítményeit. Helyesen mutat rá, hogy Püski életének értelme és célja a szolgálat volt, annak az ügynek a szolgálata, amelyre életét tette fel, és amelyben most, hetvenöt évesen is lankadatlan odaadással, áldozatkészséggel és fáradhataüanul végzi munkáját. Isten olyan feleséggel áldotta meg, aki hasonló tűzzel és lelkesedéssel szolgálja a magyar művelődés ügyét és aki a magyar írásbeliség dicsősége érdekében férjéhez hasonló áldozatra kész. Valóságos csoda, hogy ez a két ember, olyan korban, amikor mások a sok évtizedes munka és az élet megpróbáltatásai után a megérdemelt pihenésre gondolnak, nyugalomban igyekeznek a hátralévő éveket eltölteni, nemcsak egy könyvkereskedés (Magyarországon kívül a legnagyobb), egy könyvkiadó, egy irodalmi és képzőművészeti vállalkozás szerteágazó ügyeit intézi, de ráadásul eltűri és örömmel elviseli, hogy boltjuk és otthonuk amolyan átjáróház legyen, ahol a látogatók, érdeklődők, vagy egyszerűen kíváncsiskodók egymásnak adják a kilincset és azt az alvás röpke óráitól eltekintve szinte egész nap megszállva tartják. Sándor és Ilus példátlan türelemmel fogad mindenkit, hallgat meg legképtelenebb dolgokat is. pazarolja drága idejét olykor méltatlanokra is. Nem hírből, másodkézből tudom ezt, tanúja voltam nem egyszer annak az áldozatos vendégszeretetnek és keresztényi szolgálatnak, amelyben Püskiék élete folyik. Püski Sándor nevével egyetemi éveim elején találkoztam először. Az én kezemben is megfordultak azok a jegyzetek, amelyeket ő adott ki, és amelyek megkönnyítették a vizsgákra való előkészülést. A tanárok többségének nem volt könyve, Püski és munkatársai gyorsírták az előadásokat, majd ezek sokszorosított füzetek formájában megjelentek, hogy tankönyvül szolgáljanak azoknak a diákoknak, akik akár mert lusták voltak, akár mert közben kenyeret kerestek, az előadásokat nem látogatták. E jegyzetkiadóból lett a Magyar Élet Könyvkiadó és mi, diákok, előadások szüneteiben vagy utánuk, gyakran ácsorogtunk a Szerb utcai könyvkereskedés kirakata előtt, hogy az új kiadványokat szemügyre vegyük. Püski előtt is olvastam a népi írókat, de azután, hogy kiadóját megindította, szinte tömegével kerültek könyvespolcaimra a kedvelt szerzők művei. Amikor meg tagja lettem a Magyar Élet Könyvbarátok Körének, automatikusan megkaptam a legfrissebb és legjobb munkákat. Nagy bánatom, hogy a szárszói konferenciára nem mehettem el. Akkor már katona voltam és a meghívó a zilahi tüzérlaktanyában talált. Egy hét szabadság kellett volna, de nem kaptam meg, alakulatunk hadgyakorlat előtt állott és szabadság legfeljebb sürgős családi ügyben, de nem irodalmi találkozón való részvétel érdekében volt lehetséges. így csak a hamarosan megjelent jegyzőkönyvet olvashattam. 1939 és 1944 között Püski Sándor csaknem száz könyvet adott ki, köztük olyan szerzőkét, akik ma már klasszikusnak LAKE HOPE vagy csak az égen átfutó makáma illusztrálja a rengés ütemét amit nem mérhet már a Richter-skála parancsolsz hozzá egy kis űr-zenét? szórakoztató lenne megfigyelni ahogy köröttünk minden széthasad és fölparázslik alulról a Semmi s kigyúl arcodba fésült szép hajad beRALtricA frUNQARiCA MAQ^AR CSALÁÖi CiMGRek késziTése beRéNyi ■6116 feORöeN CÍRCLG •Las vgqas nv 89107 702/877-1825 (Folytatás az 1. oldalról) Ennek a „lelki hazának" a megtalálása, fenntartása és gazdagítása köré épül az Itt-Ott-kör, illetve az ennél tágasabb körben elhelyezkedő — több amerikai és kanadai magyar kulturális és öregdiák-egyesületet, illetve egyházközséget is átfogó — Magyar Baráti Közösség munkája. A Közösség képviselői, mint legutóbb is Nagy Károly, Fekete Pál, Vígh Katalin, Kolumbán Miklós, Várdy Béla és Huszár Ágnes, ezért vesznek részt rendszeresen és építő módon az Anyanyelvi Konferencia munkájában, illetve az anyanyelvi mozgalom Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratának szerkesztésében. Igen komoly munkát vállalnak magukra, és igen sokrétű feladatot oldanak meg; a hétvégi magyar iskolák fenntartásától a magyar történelmi, művelődéstörténeü tárgyú, általában angol nyelvű tudományos konferenciák megszervezéséig. (Ez utóbbi tevékenységük során hasznos együttműködést alakítottak ki a bloomingtoni egyetem magyar tanszékével s ennek vezetőjével, Ránki Györggyel) A Magyar Baráti Közösség konferenciája után vette kezdetét az általuk szervezett előadókörút, amely során az Egyesült Államok és Kanada több magyar közösségét látogathattam meg, a többi között New Yorkban, Chicagóban, Clevelandban, Atlantában, Los Angelesben, San Franciscóban, Vancouverben. Nem az addig ismeretlen világ látványosságairól akarok ezúttal beszámolni, noha kétségtelen, hogy Amerika „turisztikai” tekintetben is hatalmas élményt jelent, hanem utazásom tapasztalatairól, mondhatnám így is: tanulságairól. (Befejező rész a következő számban) Az MBK—ITT-OTT 1986. augusztus 17-23. közötti konferenciájára jelentkezni lehet a következő címen: Mr. László BÖJTÖS, 7000 Hilton Rd., Breeksville, OH 44141. Tel.: (216) 861- 6091. számítanak, és olyan műveket, amelyeket sokan az elkövetkező évtizedekben bibliaként forgattak. Péter László említi, hogy mily igazságtalanul bántak 1945 után némely hivatalok és hatóságok a népi írók kiadójával. Nem a teljesítmény értékét és jelentőségét nézték, még csak nem is azt, hogy baloldali szerzőket népszerűsített, vagy azt, hogy megszervezte a szárszói konferenciát, a népiség és a náciellenes baloldal e hatalmas seregszemléjét, hanem irigyeire hallgattak és kicsinyes kifogásokkal igyekeztek személyét lejáratni, munkáját lebecsülni. Sajnálatos, hogy ebben a népi írók egy másik kiadója, Cserépfalvi Imre is részt vett, megtagadva azt a szolidaritást, amely egy azonos ügy elkötelezettjei között természetesnek tűnnék fel. Az 1945-öt követő évek bizony nehezek voltak. Püski folytatta a kiadói és kereskedői tevékenységét, de mind áldatlanabb körülmények között. Csak kevesen támogatták. Ezek között volt Simándy Pál író, aki — családi nevén — mint Gombos Ferenc 1945 és 1948 között a vallás- és közoktatásügyi minisztérium szabadművelődési főosztályát vezette. Egy ideig Simándy munkatársa voltam és tanúsíthatom, hogy mindent megtett a szabadművelődési hálózat kellő könyvellátása és a szaporodó vidéki könyvtárak állományának gyarapítása érdekében. Ebben elsősorban a népi írókat részesítette előnyben, hiszen köztudott volt, hogy a falvakban és a kisvárosokban elsősorban az ő műveik iránt mutatkozott érdeklődés. Magam is láttam az igényléseket. Simándy helyesen mérte fel a kívánságokat, amikor Illyés, Németh, Veres Péter, Tamási, Féja, Erdei, Darvas, Kovács Imre, Sinka műveit küldte a vidéki könyvtárakba. Ez Püskiéknek is segített, hiszen nagy raktáruk volt még és újabb kiadványaik is beleillettek a szabadművelődési könyvtári programba. Persze, a népiség ellenfelei ezt nem nézték jó szemmel. Bóka László államtitkár például azzal vádolta Simándyt, hogy „völkisch" kultúrát terjeszt, nem mulasztva el egyetlen lehetőséget sem, hogy Simándy munkáját keresztezze. Példáját mások is követték. Amikor Simándy Pálnak távoznia kellett, Ortutay Gyula miniszter az elbocsájtó okiratból kihúzta az ilyenkor szokásos köszönet szavait. A kezdeti ötvenes évek fojtó légkörében Püskiék számára sem maradt működési lehetőség. A kiadót és a kereskedést 1950-ben államosították. Könyvkereskedői és kiadói tevékenységük folytatására majd csak negyed évszázaddal később nyílt lehetőség, amikor Püski Sándor a maga leleményességével és ötletgazdagságával felismerte a jó magyar könyv amerikai piacát és a szellem szolgálatának azt az újabb lehetőségét, amelyet Amerika kínált. Persze, ez sem ment simán. Nemcsak a magyarországi aggályoskodást kellett legyőzni, nemkevésbé a szakmabeli féltékenységet és irigységet, hanem némely emigráns körökben burjánzó bizalmaüanságot és gyanakvást is, amely eleve kétellyel és rosszindulattal kísért minden olyan vállalkozást, amely budapesti jóváhagyással vagy közreműködéssel indult. Ezeket a köröket Péter László helytelenül nevezi „az emigrációnak a hazával szögesen szembenálló részé"-nek, a valóságban nem a hazával, hanem a kommunista rezsimmel állnak szemben és a kettőt azonosítani súlyos tévedés. A szóbanforgó emigránsokra egyébként sem a szembenállás a jellemző, hanem gondolkodásuk irrealitása, a tények iránti érzéketlenség, azok tudomásul vétele helyett az álmoknak és vágyaknak valóságként való kezelése. Püski Sándor esetében egy hazai kormányengedéllyel külföldre távozott magyar állampolgártól azt kívánták, hogy úgy viselkedjék, mintha emigránsként és politikai célok megvalósítására érkezett volna Amerikába. Aztán azt sem tudták elképzelni, hogy valaki, mégha engedéllyel távozott is, a magyar irodalom őszinte szolgálatát kívánja ellátni és nem a budapesti kormány érdekében ügyködik. Püski Sándornak egy évtized alatt sikerült a gyanakvókat és vádaskodókat lecsendesíteni, munkájával és eredményeivel bizonyítani, hogy nem az akadékoskodóknak, hanem a benne bízóknak lett igazuk. A siker nem volt feltétlenül előrelátható. Be kell vallanom, hogy magam is kételkedtem egy Püski által megfogalmazott igényes magyar kulturális program amerikai megvalósításának esélyeiben. Az 1974 óta eltelt 12 év Püskit igazolta, elhallgattatva mind a hazai, mind a nyugati magyar aggályoskodókat, nem kevésbé a szakmai vetélytársakat. A hetvenötön túl abban a biztos tudatban haladhat a nyolcvan felé, hogy nemcsak háza vált magyar művelődési központtá New York kőrengetegében, hanem hazai és külföldi munkássága immár irodalomtörténeti jelentőségű és a magyar könyvkiadás története sem írható meg anélkül, hogy abban Püski Sándor munkája és szerepe ne kapjon a nagyoknak kijáró méltó helyet. **NN***i*^**/*^*A**^I»N**A*N**«*N**¥\*A«*N*/< PÜSKI — CORVIN CSURKA ISTVÁN: „AZ ELFOGADHATATLAN REALITÁS". A 88 oldalas kötet előadásait, beszédeit, esszéit, a monori találkozón elhangzott felszólalását, stb. tartalmazza. Ára: US-$6.00. NAGY KÁROLY: „MAGYAR SZIGETVILÁGBAN — MA ÉS HOLNAP". Ára: US-$10.00. ÖLVEDI JÁNOS: „NAPFOGYATKOZÁS". Ára: US$12.00. SIKOTA GYŐZŐ: „HEREND” (a Püski-Corvin, New York és a Corvina Kiadó, Budapest közös kiadása). Ára: US-$28.00. SZTÁRAY ZOLTÁN: „HUDSON-PARTI ÁLOM". Ára: US-$10.00. VATAI LÁSZLÓ: „ÁTSZÍNEZETT TÉRKÉP" (Magyar változatok az újkorban) Ára: US-$12.00. (Könyvrendeléskor kérjük plusz US-SI.50 postaköltség mellékelését.) A könyvek megrendelhetők, ill. könyv- és árjegyzék kérhető: PÜSKI—CORVIN, 251 East 82nd ST., New York, N.Y. 10028, USA.
