Nyugati Magyarság, 1986 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1986-02-01 / 2. szám

986. február Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 11. oldal MAGYARORSZÁG iszt Ferenc születésének 175., halálának )0. évfordulójáról emlékezik meg idén a lág. Július 31-én, halálának centenáriumán Budapest Kongresszusi Központ ünnepi ingversenyén hangzik el a Szent Erzsébet gendája. Szeptemberben a régi Zeneaka­­:mia rekonstruált épületében, a Vörösmarty ca 35. sz. alatt. Liszt egykori lakásában iszt Múzeum nyílik. Szeptemberben ren­­:zik meg a nemzetközi Liszt Ferenc zon­­iraversenyt, amelynek az 1933-as első ver­­ny óta gazdag hagyományai vannak. A idapesti Zeneműkiadó befejezi műveinek új szkiadását, amely számos, eddig meg nem ént partitúrát tartalmaz. Október 22-én, szt születésnapján Doráti Antal vezényli a meakadémia ünnepi hangversenyét, gyanezen a napon új Liszt-szobrot avatnak Budapest Kongresszusi Központ parkjában. „Lézerek és alkalmazásaik” c. folyóirat is hosszan méltatta az új magyar találmányt. Az első osztrák-magyar szépségverseny a magyar lányok győzelmével végződött! A bécsi Hilton Szállóban a két ország tíztagú csapata mutatkozott be a nemzetközi zsűri előtt, felöltözve, majd fürdőruhában. A Ma­gyar Média és osztrák partnere rendezésében a magyar csapat tavasszal az NSzK-ban szerepel hasonló rendezvényen. November 23-án és 24-én a Budapest Sportcsarnokban Nemzetközi Szépség- és Divatrevüt rendez a Magyar Fodrász és Kozmetikus Egyesület A verseny belépőjegyei egyben „téglajegyek” az új Nemzeti Színházhoz. ' SOS Gyermekfaluban. Battonyán sgtörtént az első lakóépületek műszaki idása és május végéig mind a tizenkét csa­li ház elkészül. Egy-egy nevelőanya hat­óié állami gondozott gyerekkel fog itt yütt élni. A kiválasztott anyák tízhónapos »készítő tanfolyamon vettek részt. Az SOS mzetközi szervezet jelenleg 85 országban tszáznál több gyermekintézményt működ­­. A szervezet az első magyarországi gyer­­ikfalu építését több mint egymillió dollár­támogatta. Új szálloda nyílt a Váci utcában: a Taverna. A 14 szintes épületben 224 lakószoba kapott helyet A két év alatt osztrák cégek közre­működésével felépült Taverna Szálló eltün­tette az utolsó foghijat is Budapest belvá­rosából. A belső udvarokat Finta József épí­tész ötletei nyomán igen leleményesen képezték ki, s az udvarban lévő óratorony nyaranta bizonyára kedvelt találkozóhelye lesz a turistáknak és a budapestieknek egy­aránt. tő András „ADVENT A HARGITÁN” új drámáját nagy sikerrel játssza a buda­­>ti Nemzeti Színház. A romániai — és tetemes — magyar irodalom kiemelkedő Dviselöjének új színmüvét Sík Ferenc ren­gte. egyik főszerepét Sinkovits Imre kítja, aki a szegedi Tiszatáj c. folyóiratban egyebek között — ezt írja: „Remélem, gy Sütő András még azt a csodát is megte­­velünk, hogy drámájának előadása nyo­­m Tamási Áron és Kós Károly is színre oil a Nemzetiben." .ős Károly képeskönyv” címmel emlék­­nyvet jelentetett meg a budapesti Múzsák nyvkiadó. A reprezentatív kötet mintegy >yszáz. színes és fekete-fehér fotó segít­ővel mutatja be az utolsó erdélyi polihisz­­életét és munkásságát, aki már életében a ség és a szolgálat jelképévé magasodott. indult a hazai lombikbébi-program. Ma­irországon a házastársak hat-hét százá­énak nem születhet gyermeke mesterséges gtermékenyítéssel. Közülük mintegy hat­­lat készítettek elő a szervezeten kívüli gtermékenyitésre a Semmelweis Orvos­­lományi Egyetem 1-es sz. Szülészeti és Nő­­jgyászati Klinikáján. A programban a­­;nak a nőknek a megtermékenyítését se­­k, akiknek mindkét petevezetéke any­­ira elzáródott, hogy azt műtéttel nem lehet »gnyitni, vagy mindkét petevezetékét el lett távolítani — például méhen kívüli tér­ség miatt —, a petefészkük viszont egész­es, a magzat kedvező feltételek között fej­het az anyaméhben. A kilika jelentős /ági befektetéssel beszerezte a programhoz kséges speciális eszközöket és biológiailag ril laboratóriumot rendezett be. Kiállítás a Thyssen-Bornemissza gyűjteményből. — A világhírű gyűjteményből a szombathelyi képtárban kiállítást rendeztek. A magyar szár­mazású báró világviszonylatban is párját ritkító magángyűjteményéből 47 festményt mutattak be. Megnyílt a Halló Orfeum. Érdekes színfolt­tal gazdagodott Budapest éjszakai szórakoz­tató élete: a hajdani Halló Bár helyén, a Majakovszkij utcában megnyílt a Halló Or­feum, a Madách Színház volt népszerű énekes-színésze. Paudits Béla vezetésével. k fényű lézer — világelsőként! A Szilárd­­fizikai Kutatóintézet négy munkatársa a ágon elsőként új lézer-eljárást dolgozott ki. kék fényű héliumkrypton lézer felhasz­­ható a szemészetben, a sejtanalízisben, a >mda- és méréstechnikában, biológiai sgálaloknál. Az USA-ban megjelenő Újra zenél a Bodor-kút. A margitszigeti tó mellett álló zenélő kutat — amelynek erede­tijét Bodor Péter székely ezermester 1822- ben készítette, s lebontásáig. 191 l-ig Maros­­vásárhelyen állt — leírások alapján rekon­struálták 1886-ban. A 11 méter magas kút a második világháború idején megrongálódott. Jelenleg mikroelektronika vezérli a zenélő szerkezetet, amely Bengraf József XVIII. szá­zadi német származású. Pesten élő zeneszerző „Magyar táncok" c. zeneművéből játszik részleteket — félóránként. Megkezdődött az ólommentes benzin hazai forgalmazása. A nagy forgalmú tranzitkutak H-JPLMAN Delivery Messenger Hot Shot City Wide Service Keresünk megbízható, a várost jól ismerő munkavállalókat — saját gépko­csival rendelkezőket is! Szállítási, kézbesítési szolgáltatást nyújtunk: bankoknak, ügyvédi irodáknak, virágüzleteknek, stb. Fizetés megállapodás szerint: százalék vagy órabér. Alkalmi vagy állandó munkalehetőség! Munkaügyben hívható (24 órás) szám: 232-6501 Üzleti számok: 245-3416, 233-0222 1650 - 15 St. S E. Calgary. AB T2G 3L9 George Shultz, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere december 16-án ellátogatott a Nemzeti Múzeumba, s megtekintette a magyar koronázási ékszereket. és a Balaton mentén, valamint a fővárosban 11 ÁFOR és 2 SHELL benzinkút árusítja a környezetkímélő üzemanyagot. Ezzel főleg az idegenforgalmat és a tranzitközlekedést szolgálják. Az újfajta benzint árusító töltő­állomások hálózatáról készült térképet a határállomásokon és az idegenforgalmi iro­dákban kaphatják kézhez az érdekelt külföldi autósok. A Legfelsőbb Bíróságon befejeződött a „győri műkincstolvajok” néven ismertté vált bűnszövetség tagjainak fetjebbviteli tárgya­lása. Az ítélet szerint a 44 éves Papp Ferenc magánénekes 10, fia, a húszéves Papp Gábor foglalkozásnélküli 8, Nick Tibor raktári munkás 5, a 41 éves Gergely Csaba magán­énekes négy és fél, az 51 éves Tamási Tibor zeneszerző 4 évi szabadságvesztés büntetést kapott. Csaknem 30 bűncselekményt bizo­nyítottak rájuk — az Interpol segítségével: a bűnszövetség értékes műtárgyakat lopott el. egyebek között az Esztergomi Fószékesegy­­ház. a győri Xantus János Múzeum és az esz­tergomi Balassi Múzeum gyűjteményéből. Az Országos Anyag- és Árhivatal közlemé­nye tudatta, hogy az év elejétől az import­árak változása miatt — a citrom kivételével — a déligyümölcsok ára kilónként átlagosan 3 forinttal drágul. A hűtőgépek és fagyasztók ára 5,6 százalékkal, a bojlereké átlagosan 5 százalékkal nő. A mosószerek ára átlagosan 4, a fogtechnikai segédeszközöké 6 száza­lékkal emelkedik. Március l-vel a nemzet­közi csomagszállítási díj átlagosan 60 száza­lékkal emelkedik. Július 20-tól emelkednek a telefonbeszélgetések dijai. A helyi beszél­getési díj hívásonként 1,50 forintról 2 forint­ra emelkedik, a távolsági beszélgetések díj­tételei átlagosan 33 százalékkal emelkednek. A mexikói labdarúgó világbajnokság döntő­jébe jutott magyar labdarúgó válogatott Me­xikóban a házigazdák mögött második he­lyen végzett egy négyes tornán, megelőzve Algériát és Dél-Koreát. Januárban egy hat csapat részvételével rendezett svájci terem­tornán ugyancsak második helyezést ért el a válogatott, a Hamburg csapata mögött. A torna legjobb játékosa címet Détári Lajos kapta. A magyar csapat ezután spanyolor­szági edzőtáborozáson vett részt. Március I6-: án a Népstadionban kerül sor a nagy érdek­lődéssel várt Magyarország-Brazilia barát­ságos válogatott mérkőzésre. A nyári me­xikói világbajnokságon Magyarország Kana­dával. Franciaországgal és a Szovjetunióval került egy selejtező-csoportba. Szeretettel köszöntjük LŐRINCZE LAJOS professzor urat 70. születésnapja alkalmából! ,,A nyelv, magyar nyelvünk való­ban legfőbb kincsünk, közösségszer­vező, összetartó erő. Összetartozá­sunknak, magyarságunknak nem­csak legfőbb jele, szimbóluma, hanem tényezője is. De ahogy a nyelv össze­tör tója a közösségnek, ugyanúgy a közösség (csoport, nép, nemzet) is megtartója a nyelvnek. A közösség­ben, népben, nemzetben él a nyelv. Kívüle nagyon nehezen. " Lőrincze Lajos „Emberközpontú nyelvművelés” TÖRTÉNELMÜNK ÚTJÁN Turistaprogram készült 10—16 éves gye­rekek számára azzal a szándékkal, hogy Ma­gyarország történetének főbb állomásait megismertesse szakavatott, idegen nyelveket is beszélő történészek segítségével. Részletek a programból: városnézés Buda­pesten, kirándulás a Duna-kanyarba. Tác- Gorsium, Székesfehérvár, Balatonfüred megtekintése, kirándulás Veszprémbe. Kini­zsi Pál várának megtekintése Nagyvázsony­­ban. Kirándulás Tihanyba, pihenés, fürdés, hajókázás a Balatonon. Városnézés Pécsett. Kirándulás Abaligetre. a cseppkóbarlang megtekintése. Szekszárd érintésével utazás Kiskőrösre. Petőfi szülővárosába. Kecske­méten a Szórakaténusz Játékmúzeum megte­kintése. kirándulás Egerbe. Szilvásváradra, visszatérés Budapestre Párádon keresztül, itt a Kocsimúzeum megtekintése. A programot sok-sok meglepetés, játék egészíti ki. Részvételi dij 290 US-$ szemé­lyenként. mely magába foglalja a szállást, tel­jes ellátást. Időpontok: 1986. július 7-2l-ig és augusztus 4-18-ig (14 éjszaka teljes pan­zióval). Létszám: 30-40 fő. Közlekedés autó­busszal. Jelentkezési határidő: 1986. március 31. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: 1PV TOURISME 1149 Budapest, Angol u. 22. Tel.: 633-406. telex: 22-6074. UNIVERSITY HEIGHTS TRAVEL Az utazás legjobb módját és a legméltányosabb árakat tudjuk Önnek ajánlani Budapestre vagy bármelyik európai városba. Elintézzük az útlevél- és vízum kérvényeket! Szívesen segítünk üzleti vagy más csoportos utazásnál. Forduljon bizalommal hozzánk! NOSIC VERA (International Travel Consultant) UNIVERSITY HEIGHTS TRAVEL 1944 Uxbridge Dr. N.W., Calgary

Next

/
Thumbnails
Contents