Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-11-01 / 11-12. szám
10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1985. november-december Az avantgárd művészet és irodalom újra divatba jött, nemcsak világszerte, de Magyarországon is. Az avantgarde francia szó, élgárdát, előőrsöt jelent. A nemrégiben elhunyt Béládi Miklós, akinek elsősorban köszönheti létrejöttét a nyugati és tengerentúli magyar költők Vándorének c. antológiája, hosszú tanulmányt írt „Az avantgárd mozgalom" címmel, amely halála után jelent meg a Kortárs c. folyóiratban. Az ó magyaros szóhasználatát követem, amikor egyszerűen avantgard-ot írok. A század elején tűnt föl az avantgárd s most a század vége felé éledt föl újra, azért beszélünk új, vagy neo-avantgardról. A magyar irodalmi avantgárd Kassák Lajos nevéhez fűződik. 1922-ben jelent meg Bécsben, saját lapjában, a 2 x 2-ben, amelynek csak egyetlen száma látott napvilágot, a magyar költői avantgárd egyik főműve: „A ló meghal, a madarak kirepülnek". A tétován jelentkező új magyar avantgárd útját egyengetik a párizsi Magyar Műhely szerkesztői és munkatársai, akik között Zalán Tibor nevét is ott látjuk, sót egy Magyarországon szerkesztett és kiadott avantgárd antológia (Vers(z)iók) társszerkesztójeként is szerepel. Az élenjáró magyar folyóiratok is teret adnak időnként avantgárd költői megnyilvánulásoknak, többek között az írószövetség folyóirata, a Kortárs, amelynek Zalán Tibor egyik rovatvezetője, akinek legújabb verseskötetét nemrég kaptam kézhez. Erről írok most e lap hasábjain, amely eddig is helyet adott az egyetemes magyar irodalom jelentős híreinek. ? A könyv rendkívüli címe: OPUS N—: KOGA — máris elárulja, hogy avantgárd versekről van szó. A Fiatal írók József Attila Köre (JAK) 8. számú füzeteként a Magvető adta ki 1984-ben. Ki is hát Zalán Tibor? Pomogáts Béta már máskor is idézett könyve: Az újabb magyar irodalom története 1945—1981-ig, ezt írja róla: 1954-ben született. Ironikus, groteszk hanggal tett kísérletet 1980-ban Földfogyatkozás címen megjelent kötetében az avantgárd örökségének folytatására. Akinek szeme megakadna a különleges címen, az a könyv fülszövegében bizonyos fokig megnyugvást találhat „Zalán Tibor verseit olvasva könnyen engedhet az olvasó a közkeletű ítéletek csábításának: mintha a puszta meghökkentés, a hagyományos szövegegység széttördelése, az avantgárd ag-TÜZ TAMAS: A hintaló álma resszív gesztusainak halmozása volna a kötet verseinek uralkodó stílusjegye." Hogy ez nincs így, kíséreljük meg saját szemünkkel észrevenni a könyv figyelmes olvasása közben. Bár az egész kötetre szóló mottó alaposan meghökkent, imigyen: kísérlet járja be európát én már csak ágyban bálnák közt halni meg a dolog nem olyan veszélyes, mert a költemények szövegeinek figyelmes olvasója nemcsak egy új lírai nyelvvel kísérletező költői magatartással szembesülhet, hanem észre fogja venni — ha megváltozott alakban is — a magyar költészet szerep- és formatudatának hagyományos, a társadalmi és közösségi elkötelezettséget fel nem adó attitűdnek a jelenlétét is — biztat bennünket tovább a könyvkiadó ajánlása. Zalán Tibor műve négy könyvre oszlik, az első könyv három énekre. Ének a napon felejtett Hintalóért — az 1977-es évszámot viseli. Ebből kiderül, hogy szerzője akkor 23 éves volt, tehát kora ifjúságában csatlakozott az avantgárdhoz. A 20 oldalas vers így kezdődik: Ázsia sötét büdös templomaiban hol denevérek szállnak Jézus aranyozott szívére a tornyokat tornyozó templomokban hol kék holdak égnek . . . Meglepő verskezdés, de a futurista, dadaista, szürrealista versek hozzászoktattak bennünket a sokk-hatáshoz. Apollinaire francia költő, az avantgárd egyik ősatyja, már a század elején így kezdte híres Égöv című versét: „Ezt a régi világot végül is únod nagyon / Ó pásztor Eiffel-torony a hidak nyája béget e hajnalon” — vagy kb. 20 évvel később Kassák Lajos „A ló meghal a madarak kirepülnek, 1922” címűt: „Az idő nyerített akkor azaz papagájosan kinyitotta a szárnyait". Szerencsére valaki megküldte nekem hazulról a „Fasírt”-ot — ami szintén A színes tollakon átszűrt valóság jelképei meglepő cím, de az alcím már mindent megmagyaráz: „avagy viták a fiatal irodalomról”. Ez a könyv volt az első számú JAK-füzet és a Fiatal írók József Attila Köre által megrendezett szentendrei konferenciának anyagából készült válogatást tartalmazza. Ebben az alapvető s tulajdonképpen vitaindító tanulmányt Zalán Tibor írta „Arctalan nemzedék" címmel. Soha ennyi fiatal költő! — állapítja meg már az első mondatban s visszhangot ad az általános véleménynek, hogy „a legfiatalabb nemzedék arctalan”. A kötet mottója a nemrég elhunyt fiatal prózaíró, Hajnóczy Péter novellájából vett idézet: Sötét volt mint egy fasírtban. Zalán Tibor verseskönyvét forgatva megállapíthatjuk, hogy a költő nem tartozik az „arctalanok” közé. Bár első verseskönyvét nem ismerem, verseivel sokszor találkoztam az otthoni irodalmi lapok hasábjain, sőt a párizsi Magyar Műhely-ben is. Ezek jórésze nem kimondottan avantgárd vers, bár jelei már azokban is mutatkoznak, viszont az új könyvben is feltűnnek nyomai az örök, hagyományosnak is nevezhető lírának. Zalán nemcsak meghökkentésre törekszik, de folytatja az évszázadok óta zengő trubadúréneket rendkívül szubjektív zenéjével. Ellentétben azokkal, akik a szerelmi költészetet elavultnak tartják, Zalán nem szégyelli bevallani érzelmeit az „imádott hölgy" iránt. Kisebb költeményeiben ez figyelhető meg. De az avantgárd kitágította a költészet határait s a líra eltolódik az epika felé. A költő szeme mindent lát és egyszerre lát: ezt hivják szimultaneizmusnak, s ennek klasszikus példája volt már a századeleji ZONE, Apollinaire ÉGÖV-e. Zalán szemfényvesztő módon csinálja ezt a szimultán varázslatot már a Hintaló első oldalain is. Az olvasó kapkodhatja a fejét az ámulattól, mert amint láttuk, Ázsián kezdi, majd átszökken Latín-Amerikába, Gabriel Gardát emlegeti, de nem feledkezik meg Kassák Lajosról sem, tehát az esze állandóan itthon is jár, mindenütt jár, nemcsak térben, de időben is, szorgalmasan öltögeti az „idő szövetét”, emlegeti a pillanatot, amikor megcsókolta hatévesen a püspök kézfejét, aztán megint visszalendül a globális jelenbe. De a modern versben szétzilálódik a nyelv is, felbomlik a szórend, forradalmi formabontás megy végbe, már nem eszménykép a hibátlan mondat Csapong a képzelet s összeMOHOS PIROSKA festőművész, költő Selymes, lágy hangon mondja verseit, ahogy a Santa Monica-i (Los Angeles, Kalifornia) stúdiójában ülünk s az elmúlt évek festményeit nézegetem. Sokról már csak fényképe van, néhányról még az sem. Előttünk festóállvány, oldalt egy pár bábu vár életrekeltésre. A falakon festmények, fényképek. plakátok. Magyar mintás, saját festésű bútorok születését, gyermekkorát idézik. Színházi plakátok, kosztümtervek életének azt a részét, amely a színházzal kapcsolatos. A műterem falain képek: virágfúzéres fürdózók, napfényes tenger, a Cafe Casino színes napernyői alatt az amerikai népvegyület legkülönbözőbb alakjai. A „Pávafiú — vörösmenyasszony" sorozat Az élet küzdelmeinek dacos, túzfátylas menyasszonya és a szines tollakon átszúrt valóság. Egy önarckép, melyben a világos szemek ragyogását a vállraboruló pávatoll és a háttér egzotikus zöldje ismétli. Népdalszerúen egyszerű, népmeseszerúen szimbolikus minden, amit Mohos Piroska alkotói szikrája lángra lobbant: a festmények, a versei — „Egy szép páva áll ott a közepén" —, a bábuk és a színházi kosztümök, amelyeket tervez. Budapesten szerzett diplomát, majd tanulmányait a bécsi Képzőművészeti Akadémia három évével tetőzte. Magába szívja az élet különböző ritmusait, akárhol is jár a világon, és azonnal emléket állít az öt ért hatásoknak. Egy baráti kert, a Paul Getty Múzeum vagy a Santa Monica-i tengerpart egyaránt életéhez tartoznak s képeiben, verseiben szimbólumokká formálódnak. 1985. szeptember 15-én az American Institute of Fine Arts bemutatkozó kiállítást rendezett Mohos Piroskának, felvétele alkalmából a Beverly Hills Hotel „Sunset" termében. Képei csodálatot keltettek, bábui megnevettették a közönséget, s versei mosolyt, ragyogást és könnyet csaltak a jelenlévők szemébe. A költeményeket maguk a fordítók olvasták fel angolul: Mrs. Francis X. Bushman, az Intézet igazgatóságának főnöke, és Neszlényi Judit zongoraművésznő. Neszlényi Judit — aki már régen ismeri Mohos Piroska művészetét — tervbe vette összes verseinek angolra fordítását, és sok időt tölt képeinek s verseinek elemzésével. Ahogyan a bemutatkozón a verseket olvasta, meleg, zenélő hangon, megelevenedtek a színek szavai ritmusában s a jelképek átalakultak érthető ismerősökké. Mohos Piroska képeiben és költeményeiben az anyagok, színek és formák reális valóságával elvont érzések misztikus gondolatlánca nyílik meg. A csend állandó, örök jellegű és tiszta kékjében úszó női test légiesen könnyű, de felfelé tör az aranyvörös égitest felé. A cirkusz porondján egy körhinta lovához hasonló fehér ló hátán áll a lovarnő, óriási fénygömbben. A fénygömb ovális, mintegy átlátszó burokként védi a cirkuszi artistát, s mégis félő, hogy szappanbuborékként elpattanhat akármelyik pillanatban. Ez az elem máshol is előfordul Mohos Piroska képeiben, amikor is az időtlen idő terében megjelenik a pillanat és a változás lehetősége. „Még a madár is, ha röptében erre téved, halkan szól. Tisztelettel adózik ősi népek lélekbemarkoló alkotásainak." Évszázadok csendjének örökkévalóságában egy pillanat! A művésznő elégedett mosollyal, de szerényen beszél a szeptember 15-i sikerről. Mintha távoli hárfák hangján hozná a szél: „Itt vagyok a szépség templomában, hegy tetején .... alattam csak a tenger zúg ..." Az íróasztalon heverő papírok már a jövő terveiről árulkodnak: a ritka kézikötésű könyvekről, amiket elkezdett késziteni, számozott kiadásban. . . Mosoly és nyugalom árad a műteremben. És valami fenséges magány. — Nem az elefántcsonttorony magánya ez. hanem azé a művészé, aki megtalálta az Embert, és megtalálta az Istent a kékszínű magányban. És akinek megadatott, hogy sok-sok fénnyel és színnel ezt a kozmikus vibrálást mások számára is elérhetővé tegye. Csánky Margit töri maga körül az évszázadokon át csiszolt remekeket: „Artus király kerek asztalán szétrobbant a kristály-rózsa" — írja és ekkor — a tizennegyedik oldalon — hirtelen megcsúsznak a verssorok (ami már előre várható volt), mintha szétrobbanna a költemény is, hogy pár sorral alább a betűk is megbokrosodjanak, nem vízszintesen, hanem ferdén, sót függőlegesen sorakoznak egymás alá, s rádöbbenünk, hogy beáll a vizuális költészet ideje a nyomda, vagyis a tipográfia jóvoltából s hamarosan majd a képvers is megszületik a fehér papíron, ami lényegében nem új, mert többezer éves múltja van s éppen 71 éve, hogy Apollinaire lepte meg olvasóit a „Megsebzett galamb és a szökőkút" c. gyönyörű képversével. Zalán Tibor is él ezekkel a nyomdatechnikai lehetőségekkel s még a legegyszerűbb, ha azt és így írja, hogy d e h o g y mert különben kihasználja a „nyelven túli nyelv" (metanyelv) minden lehetőségét, mítoszt, groteszket, fantasztikumot, ötletet, többértelműséget, stb. Mint Arany János Toldi-jában, itt is énekek követik egymást, de ezek már nem lanttal kísért eposzok, hanem a nyomtatott betű, tipográfia, a grafika bűvészmutatványai. Az Ének Pohárért az 1979-es évszámot viseli s tartalmát nehezebb volna ismertetni, mint az Isteni Színjáték-ét, annyira bonyolult, többsíkú s nem kevésbé magasrendű, az egészet el kell olvasni, sót végignézni, apránként ízlelgetni, átborzongani. Még nagyobb a művi ugrás az 1982- es Ének hajnali Napért című részben, ahol a tipográfia már nemcsak a linotyp-klaviatúra összes betűtípusait és írásjeleit használja fel, de beépíti a kéz- és gépírásos részeket sót a törléseket és a cenzor fekete foltjait is, üres lapokat amiken csak néhány sor vagy néha csak egyetlen szó látható, na és kérdő-, felkiáltó-, paragrafus- és gyökvonásjelsk, és ide-Túz Tamás: TÉL ELEJÉN a vidék arca lassan már fakó lesz lejteni kezd egy felhő fent havat hoz a kertben még motoz a halkuló nesz mintha beszélne fákhoz madarakhoz és házon kívül mozdulni se tud már kinek derekát kínozza a köszvény üggyel-bajjal forgolódik a kútnál csúszós az űt jéggé fagyott az ösvény de lám amott alig ötven lépésre gyereksereg bukfencezik a hóban pirosra gyűl arcuk sápadt fehére nekik az élet úgy ahogy van jól van gén szavak minden nyelvből. Ez már a 20. (vagy 21.?) század hősi (vagy hőstelen) eposza. Szemléltetésül hadd idézzem utolsó sorait: „átvágtam a sötétség csattogó / kötélzetét / és vártam és vártam / valaki az arcomat meleg könnyes tenyerei közé emelte / s határozott mozdulattal átvágta a nyaki ütőeremet" A második könyv 1978—79-ben íródott, s úgy tűnik, mintha egy óriási méretű költői naplóból közölne részleteket, mert 0-tól 912- ig tart a számozás, de csak 60 oldalra terjed, tehát a verseknek csak egy kis hányadát olvashatjuk ebben a részben. Itt mintha visszatérne a hagyományos közléshez, hiányzanak az előbbi vizuális aberrációk, de azért épp elég elgondolkozni való akad a lírainak tűnő szabadversekben: Haramiáké a fényesség Míg mosolyom szelíden átbillented az éjszaka túlsó oldalára hasadban szájba rúgja magát a gyermek sóhajtunk: adj nékünk kegyelmet! Hallgat a bánya-mély sötét hol minden befejeződik és minden kezdet A harmadik könyv ízelítőt ad abból, amit a fülszöveg ígért, vagyis hogy Zalán nem veti el a hagyományt, hanem formaújító kísérleteknek veti alá. Ez kiderül például a „szabálytalan szonett" hét bravúros tételéből. Már előbb is megjegyeztem, hogy költőnk erősen gyökerezik a magyar költői századokban Balassitól napjainkig. Hiába tördeli szét a szonett megszokott bilincseit, ez a néhány sor is világosan bizonyítja a tényt: „krőzust játszik holdütötte vidék / ezüsttel telik meg minden lábnyom / most hogy a semmi kapuján kilépsz / szeretődet csókold kétszer vállon / kihűlt aranyát csörgeti az ég / felijed margit krisztusi csöndben / emeli arcát riadtan feléd?” Már előbb meg kellett volna említenem — de most sem késő — Zalán Tibor gazdag szókincsét, tanulmányaiból és olvasottságából eredő műveltségét, nyelvismeretét, amik rendkívüli módon fokozzák versépítkezésének feszültségét, egzotikus színeit, sokszor a blabláig merészkedő játékosságát. Huszonhárom éves korára már úgyszólván mindent tudott, amit az izmusok felszínre dobtak szürrealizmustól konstruktivizmusig, Kassáktól Kemenes-Géfin Lászlóig. Erényeit pompásan mutatja a képversnek is fölfogható Mit tettél a repülőmmel, Margarita c. vers. Bizonyítja, hogy Zalán nemcsak hideg bűvész és mesteri zsonglőr, de mély gondolkodó s egyúttal „költő: a század legdilettánsabb bohóca", aki „meztelenül kucorog az éjszakában”, aki repülőt hajtogatott nekünk, amely „az ablakon keresztül a tavaszi ég felé akart szállni emelkedni hogy ott az ezüstben elolvadjon s az angyalok halk lágy dalában meglelje végre Isten apró zsákocskáját melyben sorsom két végtelen között lebeg A 4. KÖNYV-et már látni és nézni kell, mert ebben nemcsak képversek, de képes versek találhatók, amik valóban a vizuális költészet birodalmába tartoznak, fölhasználva — művészbarátai közreműködésével — a vonal, szín, absztrakció, plakátszerűség, stb. korszerű vívmányait. Egyszóval: Zalán Tibor könyvét korszakalkotónak érzem a magyar költészetben és jelentős előrelépésnek az avantgárd irodalomban. Szerezzen örömöt családjának és barátainak TŰZ TAMÁS: ÉS MOST MI LESZ, KARIATIDA? című könyvével, amelyben az utóbbi években írt legszebb verseit gyűjtötte csokorba a költő. Ára: 10 dollár (postaköltséggel együtt). Az összeg megküldésével megrendelhető: Tűz Tamás, 3330 Danforth Ave., Apt. 724, Scarborough, Ont., Canada MIL 4P9.
