Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-10-01 / 10. szám
NnJ6ATI MAC>\IV«<- ÜUN6AEUNS CE THE WEST -The monthly publication of the CORVIN PUBLISHING LTD. IV. évfolyam, 10. szám 1985. október ELŐFIZETÉSI DÍJAK 1 ÉVRE: Kanada: $17.USA: US-$15.Egyéb országok: US-$20.-KIADÓHIVATAL — EDITORIAL OFFICE: 42-3.10 Canterbury Dr. S.W. Calgary. Alberta. CANADA T2W IH6 Phone (403) 251-5408 SZILÁGYI SÁNDOR: BIBÓ ISTVÁN 1956 — 1985 ) — A SZELLEMI ELLENÁLLÁS JELKÉPE TISZTELET... Az 1956-os magyar forradalom megtorlásaként kivégzetteket az Újköztemető 301-es parcellájában temették el. Részlet a szerző „A szellemi ellenállás jelképe — Bibó-tanulmányok” című könyvéből, melyet Magyarországon az ABC Független (szamizdat) Kiadó jelentetett meg 1985-ben. Az itt közölt tanulmány eredetileg a lengyel szamizdat számára készült, bevezetőként Bibó István „Emlékirat — Magyarország helyzete és a világhelyzet” című 1957-es tanulmányának lengyel kiadásához. Szilágyi Sándor kritikus, szociológus. A budapesti Hétfői Szabadegyetem (magánlakásokon tartott nem hivatalos előadások) szervezője, a Beszélő cimű szamizdat folyóirat munkatársa, jelenleg meghívott tanársegéd a New York-i New School for Social Research szociológia tanszékén. Bibó István (1911—1979) a huszadik századi magyar politikai gondolkodás kimagasló alakja volt Bár már a két háború között bekapcsolódott a magyar baloldali demokrata értelmiség politikai és közvéleményformáló mozgalmába, nevét 1945 után nem a mozgalmi-politikusi szereplése, hanem nagy hatású politikai esszéi tették országszerte ismertté. A második világháborút követően néhány évig (a hidegháborús korszak beköszöntéig) úgy látszott Magyarországon van mód egy demokratikus, többpártrendszeren és népi önkormányzaton alapuló kormányzati rendszer kialakítására és fenntartására, s nem látszott teljesen reménytelennek az sem, hogy a békeszerződések elkerüljék a versaillesi békemű ostobaságait Bibó, amíg minderre látott esélyt, írásaival a hazai és a nemzetközi közvéleményt igyekezett meggyőzni arról, hogy az ádáz és terméketlen ideológiai viták helyett keressék a tárgyalásos, elvi engedmények nélküli kompromisszumokat nehogy az ország életét szétdúlja a kommunista-nemkommunista ellentét, s az európai politikai életet megbénítsa a szovjet-angolszász szembenállás. 1948-ban felhagyott a közvetlen politikai sugalmazásaival, s két nagy esszéjében a magyar társadalom két nagy kérdéskörét próbálta megvilágítani. Az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem azt mutatja be, hogy az ország vezetői közel ötszáz éven át újra és újra megkötötték az elnyomó hatalmakkal a maguk hamis kiegyezéseit. A Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című, száz folyóiratlapnyi tanulmány pedig a nemzetközi szakirodalomban is egyedülálló: Bibó nagy társadalmi érzékenységgel mutatja be az európai és a magyar zsidóság társadalmi beilleszkedésének történeti, szociológiai és társadalomlélektani nehézségeit. 1°49 végén eltávolították a szegedi egyetem politika-professzori székéből; Bibó Budapesten, egy könyvtárban helyezkedett el. Neve csak az 1956-os forradalom utolsó, tragikus pillanatában bukkan fel újra — hogy azután hosszú időkre a szellemi ellenállás jelképévé váljék. November 4-én hajnalban, a szovjet invázió napján Bibó bement a Parlamentbe, hiszen két nappal korábban Nagy Imre koalíciós kabinetjének ó lett az egyik Petőfi Párti államminisztere. S nemcsak hogy bement, hanem két napig bent is maradt: nem keresett menedéket sem a jugoszláv követ-FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Megrendelő szelvény a 12. oldalon ségen, mint a forradalom kommunista vezetői, sem az amerikai követségen, mint Mindszenty hercegprímás, s nem is távozott haza, mint az a néhány polgári politikus, aki az ágyúdörgés hallatán szintén a Parlamentbe sietett. Bibó a helyén maradt. Még 4-én fogalmazott egy Kiáltvány-t, melyben többek között ezt írja: „A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló szovjet hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsöségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen — kivéve azokat, amelyek Budapest közellátását és közműveit érintenék. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni.” Nyilatkozatát a helyzet diktálta szavakkal zárta: „Isten óvja Magyarországot!”. Még szintén a parlamenti tartózkodása alatt készített egy Tervezet-et arról, hogy a szovjet csapatokat miként lehetne kivonni az országból, s milyen alkotmányjogi lépésekben lehetne visszaállítani a forradalmi kormányt — Gömöri György: ILYENKOR október végefelé amikor csurgatott méz-szfnúre vált a roppant királyi terebélyú gesztenyefa a Király kollégiuma előtt rezesedig a naspolya lombja s lecsupaszul a kicsiny fügefa is nem takargatja tovább a szerény termést ilyenkor ősz fordulóján újra hallom a kürtszót a messziről felzengőt pár perccel mielőtt a menet és történelmünk legönfeledtebb karneválja megindult cserében komoly garanciákat sorakoztatott fel arra, hogy az ország nem válik „ellenforradalmivá”, vagyis nem állítja vissza a két háború közötti társadalmi-politikai rendet Nem tudhatjuk, Bibó valóban hitt-e benne, hogy tárgyilagos és ésszerű javaslatai meghallgatásra találnak — de nem is ez az érdekes. Fontosabb ennél, hogy megmutatta: létezik, legalább elvileg létezik harmadik út a kétségbeesés és a düh meg a reménytelen letargia között. 1956 decemberének elején Magyarországra látogatott K.P.S. Menőn, India moszkvai nagykövete, hogy valamiféle közvetítéssel próbálkozzon a magyar kérdés megoldásában. Bibó felkereste az indiai diplomatát, átnyújtott neki egy többekkel közösen fogalmazott kibontakozási javaslatot Az Emlékirat viszont, mint a címe is jelzi, már nem tartalmaz megoldási javaslatokat — célja mindössze annyi, hogy „a huszadik század egyik legizgalmasabb politikai-társadalmi kísérletének”, a magyar forradalomnak megvonja a mérlegét. Bibó egy semleges (lehetőleg indiai) lapban szerette volna megjelentetni külföldre csempészett tanulmányát, s azt kérte: a „szerző személyére tekintet nélkül” publikálják. Végül a bécsi Die Presse 1957. szept. 8-i száma közölte. Bibó ekkor már vizsgálati fogságban VvJt: 1957. május 23-án tartóztatták le; tizenöt hónapon át tartották vizsgálati fogságban, majd 1958. augusztus 2-án „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével elkövetett és más bűntettek" címén jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 1963. március 27-én részesült közkegyelemben. Börtönből való szabadulása után ismét könyvtárosként dolgozott. A forradalom szellemi vezetői közül ó volt talán az egyetlen, aki nem kötötte meg a maga külön kiegyezését a Kádárrendszerrel. Élete végefelé írt feljegyzésében így vall erről: „Nem vitatkozhatom, nincs jogom vitatkozni azokkal sem, akik megteszik ezeket a kiegyező gesztusokat, mert annak tudatában vannak, hogy valami mindennél fontosabb ügy van rájuk bízva. Kodály Zoltán elmehetett nemcsak egy értelmes és mértéktartó államhatalom, de akár Rákosi Mátyás rendezvényeire is: neki egy dolga volt, őrködni a magyar zenekultúra folytonossága felett Ma is lehetnek és vannak ilyen mindennél fontosabb dolgok. Amit azonban én a magam számára ilyen rám szabott ügynek tudok, hogy bizonyos felismert állam- és társadalomelméleti igazságokat megfogalmazni próbáljak, abba éppen ezek az elismerő és kiegyező gesztusok illenek bele a legkevésbé”. (Folytatás a 4. oldalon) Az 1958. június 16-án, a Gyújtófogház kivégző kamrájában felakasztott Nagy Imre, Maiéter Pál és Gimes Miklós feltételezett sírhelye közelében nemrégiben fa emlékoszlop állt — nemzetiszínú és gyászszalagokkal, feliratokkal.
