Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-06-01 / 6. szám
1985. június Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 11. oldal DURAY MIKLÓS: GEDŐVÁR1 CSILLAG ANNA RUHÁJA — Részlet Cérna Géza mesél-ból — Ez igencsak az előttes időben történt, mert a szabómesterség alapos ismeretét bizonyító mesterlevelemen még alig száradt meg a tinta. Ennek ellenére illő tudni, hogy már abban az időben is sok szép fehérnép lakott Várgedén. így hát süldő férfiként én is arrafelé igyekeztem. Persze, úticélom nemcsak a lányok körüli legyeskedés volt. Tudomásomra jutott, hogy Gedővári Csillag Anna, egész Gömörország leghiresebb szépsége új ruhát szándékozik varratni magának. — Olyan könnyű és lengő legyen, mint a hajnali fuvallat, télen melegítsen, mint a júliusi nap, nyáron pedig hűsítsen, akár a friss forrásvíz, és csillogásának ne legyen párja., így hirdették szerte az országban Gedő várának hírnökei úrnőjük kívánságát. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy egyedül én szerettem volna elnyerni Csillag Anna tetszését a számára készített ruhával. Mert alig kapott szárnyra a hír, máris özönlöttek Várgede irányába a széles környék szabómesterei Meg kell vallanom, hogy már hetekkel előbb készültem az apák napjára. Elvégre mi, szegény férjek, az év háromszázhatvannégy napján félreszorítva robotolunk az árnyékban, de ezen az ünnepen napfényre kerülnek érdemeink, és sütkérezünk az elismerésben. Elképzeltem: derült lesz az ég, dicsérettel szól rólunk a prédikáció, templom után gazdag műsor, terített asztal, s talán még virágcsokor is, otthon pedig ajándék, dédelgetés, simogatás, cvikipuszi. Ilyesféleképp ábrándoztam, amikor megszólalt a telefon. — Itt Erika beszél — csilingel egy csinos, barna női hang a drót másik végén. Persze, ha én huszonegynéhány éves vagyok, vagy csak harmincas is, abban a pillanatban tudom, hogy ki az az Erika. így azonban csupán visszadadogtam: — Isten éltesse, Erika! Mindjárt éreztem, hogy ez nagyon idétlen válasznak hangzott, s jóízűen nevettek is a túloldalon. Rövid kuncogást követően azt mondja az asszonyka, hogy nem az ő születésnapjáról, hanem apák napjáról van szó. Erika a főrendező, s nekem ezen az ünnepségen föl kell lépnem. Kitérő választ kellett volna adnom, de hát milyen a férfiember! „A feleségem az erősségem, más asszonyok a gyöngéim” — szokta volt emlegetni egyik barátom, s ezen az alapon én is beugrottam. — Ó, hogyne, Erika. Föltétlenül elfogadom! Köszönöm a megtiszteltetést. Le sem tettem a kagylót, máris éreztem, hogy kutyaszorítóba keveredtem. Ijedten hívtam a Női Kör egyik oszlopos tagját: — Mit beszéljek én apák napján, drága Erzsiké? — Mondjon sok szépet és jót a férjekről! — kacagott a fülembe. Abszolúte igaza van! — dörzsöltem a markomat elégedetten. Számomra ez nem is lesz nehéz feladat, hiszen a férjekről csak a legszebbeket és legjobbakat mondhatom. Mégis — gondoltam —, ne lássak elfogultnak, illik kikérnem a mások véleményét is. Férjeket illető jó véleményért pedig kihez fordulhat az ember, mint a feleségéhez. — Anyuka, kérlek — kezdtem a köntörfalazást. Ugyanis, ha meghitt viszonyban vagyunk, akkor „anyunak” és „apunak" becézzük egymást, keresztnevünket csak akkor használjuk, ha belvillongás esete forog fenn. Tehát: — Anyuka, kérlek. . . Kár lenne beszélgetésünket részletezni. Hitvesem elfogultan odanyilatkozott, hogy a házasság intézménye sem lenne rossz, ha nem lenne benne a férj. Ezt az okfejtést ugyan nem értettem tisztán, de magasztalásnak sem vehettem. Na, majd a lányom. — Anyuka biztosan szégyenlős érzelmi dolgokról nyilatkozni — nyugtatott meg. A nyomaték kedvéért még hozzátette, és szélhámosai. Jöttek Torna vármegyéből, Nógrádból és Hevesből. Talán Barsból is akadtak, de a huntyi szabók sem szabódtak jönni. Átrándultak a szepességiek legtanultabb mesterei. Sárosból is érkezett egy-két éhenkórász és egyesével szállingóztak a borsodi szabók. A világ még nem látott egy rakáson annyi csodálatos ruhát és akkora csapat szabómestert, mint abban az időben Várgedén, a Bükk aljában. Csodaszép Csillag Anna pedig végigvonult a Várhegy és a Bükk között feszülő ezüst függőhídon és megmustrálta a tetszésére készített ruhaköltemények garmadáját. De csak finnyásan nézegette őket. Amelyik csillogott, az nem volt elég könnyű. Ha könnyűnek találta, nem volt elég finom. Amelyik elég finom lett volna, az nem csillogott. És ha valamelyik megfelelt külsőségekben, az vagy bőre sikerült, vagy szűk lett, esetleg törte gyönge testét. Durcásan dobálta el a ruhákat és elégedetlenül fordított hátat a kedvét leső sokaságnak. Amikor először hallottam hírét Csillag hogy középiskolás korában példabeszédben is emlegetett előtte. — Példabeszédben? — Igen. Egyik órán arról volt szó, hogy más az elmélet és más a gyakorlat. Nem értettem a különbséget — mondja a lányom —, ezért megkérdeztem anyukát. Feleségem, állítólag, szempillantás alatt adta a magyarázatot. — Nézd, kislányom, ha apád azt mondja, hogy átugrik a klubba egy fél órára, ez az elmélet, mikor éjfél után hazaérkezik, ez a gyakorlat. Kicsit lehűtött a példabeszédes dicséret, de nem csüggedtem. Unokáimhoz fordultam. — Kisangyalkák, készültök-e apák napjára? Látszott az arcukon, hogy ugyan mi a csudának kellene arra olyan nagyon készülni. A kisebbik, a huncutabbik, mindjárt meg is indokolta: — Az apák napja is olyanszerű, mint az anyák napja, csak sokkal olcsóbb ajándékot kell venni. Senki sem próféta a saját családjában — vigasztaltam magam. Megkörnyékeztem tehát egyik kedves ismerősünket: — Mondja, Ilonka drága, mivel kedveskedik Miklós barátomnak apák napján? — Elhalmozzuk ajándékokkal — felelte huncut sunyítással. — Tavaly is úgy felruháztuk, hogy egyidőben nem is tudta mindet viselni. — Ne mondja! És mit vett neki? — Két nyakkendőt — hangzott a válasz, s még a sarokról is hallatszott Ilona asszony gúnyos nevetése. Próbálkoztam fiataloknál, időseknél, de a férjek érdemeiről semmi anyagot nem tudtam gyűjteni. Még a leghizelgőbb nyilatkozat is ilyenformán hangzott: — Persze, hogy szeretem a férjemet, hiszen ha nem szeretném, nem bírnám ki. Mit tehettem? Férfitársaságban szimatoltam kedvező téma után. Végképp lehangolódtam. Bizony, sokat ki kell állnia egy házasembernek. — Az este irtó szerencsém volt — meséli éppen a kártyázok kasztjához tartozó kenyeres pajtásom. — Mennyit nyertél, Vilikém? — Semmit, de amikor hazaértem, már aludt a feleségem. — Hát, bizony — sopánkodik Jóska —, változtak az idők, változtak a szokások. Valamikor őseink a csatából hazamentek, és otthon kezdődött a nagy ivászat; most meg, ha az ivászatból hazamegyünk, otthon kezdődik a nagy csata. János barátom is csak panasszal szólt: — Egyszer úgy kihozott az asszony a sodromból, hogy már azt hittem, tettlegességet követek el. Még szerencse, hogy elszaladtam a jósnőhöz. Anna óhajának, már mondtam volt, siettem Várgede irányába. De amint megtudtam, hogy a jobbnál jobb szabómesterek egymás után vallottak kudarcot, lelohadt a lelkesedésem és széles ívben igyekeztem elkerülni Gedő-vára környékét. Vándorlásomat Balassagyarmaton kezdtem. Pár napot töltöttem a rárósmúlyadi fürdőben, majd átszeltem Karancsalját, megkerültem Medvesalját, felugrottam Dobócára, leballagtam Putnokra, átkeltem Bánrévén és végül Sajókirályiban kötöttem ki. Úgy kerülgettem Várgedét, mint kandúr a forró máiét. Igen tapasztalatlannak éreztem magamat ahhoz, hogy megbirkózzam ezzel a nagy feladattal. De viszont ifjonti büszkeségemet nem hagyta nyugodni a siker lehetőségének csábítása. Hátha éppen én lennék az a szerencsefia, aki eltalálja Gedővári Csillag Anna ízlését. Mikor azonban Királyiba érkeztem, ismét csökkent vállalkozó kedvem, és úgy gondoltam, hogy végleg lemondok a kísérletről. Ez valószínűleg így történt volna, ha nem Angyal Kis Mátééknál kapok szállást. — A jósnőhöz? — Igen, a jósnőhöz! Az aztán nézegette a tenyeremet, majd ijedten fölkiáltoti: Vigyázzon, mert veszedelem kerülgeti a feleségét! Leintettem, hogy ezt én is tudom. Tehát nem erre vagyok kíváncsi, hanem azt mondja meg, hogy fölment-e a bíróság? Erre a jósnö már csak hümmögött, krákogott. Ezek után holmi tettlegességre gondolni se merészelek. Akadt azért hencegő is a sok panaszkodó mellett. — Nekem még a gondolatomat is lesi a feleségem — jegyzi meg valami tapasztalatlan új házas. — Nálunk is az volt mindig a baj! — biccentgetett a fejével egy sokat megélt idős férfi. Ilyen előzmények után virradt rám apák napja. Talán mondanom is fölösleges: szakadt az eső; feleségemtől is, meg a lányomtól is kaptam egy-egy nyakkendőt, az igehirdetés éltük jobbítására intette a férjeket, én pedig a feleségek érdemeiről szónokoltam. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy mégsem véletlenül álltam meg Királyiban. Tudtam, hogy itt készítik a legfinomabb fonalat, mert a Tengerszem tavának langyos vizében áztatják a lent, melytől ez igencsak selymesre puhul. És Angyal Kis Máténak az öreganyja, a Rozi néne, pedig nagy mestere volt a szövésnek. Reggeltől estig csattogott náluk a pitvarban a szátva. Alighogy megérkeztem, mindjárt szóba is elegyedtünk és meghánytuk-vetettük a megye ügyes-bajos dolgait. Majd vacsora után kiültünk a szakállszárítóra és szóba került Csillag Anna is. — Hát, fiatal barátom, Cérna Géza, te miért nem próbálsz szerencsét? Szemesnek áll a világ! Ha én szabómester volnék, bizony megpróbálnám — tette le a garast Angyal Kis Máté. — Nincs még bennem ilyen képesség — válaszoltam szerénykedve és elgondolkozva is, mert a dicsvágy ismét birizgálni kezdett. — Meg hát hol találok az ilyen fényes ruhához megfelelő kelmét. . . ? —- mondottam neki kihívóan. — Haj, te, haj — rikkantott Máté, mint akit darázs csípett. — Ki készítsen habfinom gyolcsot, ha nem mi? Sehol a világon nem kapsz selymesebb vásznat nálunknál. Az orrod, vagy a jószerencséd vezérelt erre téged?! Bevallottam neki, hogy az idejövetelem nem volt teljesen szándékmentes. — Nos hát, jól figyelj, ifjú mesterpalánta. Tizenháromszor tizenhárom év alatt nem adódik egy szabómester számára olyan nagyszerű alkalom, mint amilyen most kínálkozik neked. Még akkor sem, ha a tavaszi napforduló idején az esthajnalcsillag feljövetelekor született volna az a fércbajnok. — Csodálkozni fog, bátya, de én pont abban a pillanatban jöttem a világra — szakítottam félbe a szavát. — De hiszen, te akkor majdnem táltosfiú vagy! Ehhez már csak hatvanhat tulajdonságod hiányzik, de ezeket most nem sorolom fel. — Ne is, bátya, mert pusztára ürülne tőle az esze tokja — csíptem vissza. — Inkább mondja, mi az a nagy szerencse, amelyben részesülhetek a maga jóvoltából? — Ami most a te szerencséd, az az én bajom volt. Hét esztendővel ezelőtt kissé meglegyintett a guta, így bizony a Tengerszemben felejtettem pár kévényi jó lent, mely mind a mai napig ázik. Ilyen anyaga biztosan nincsen senkinek. Kora hajnalban ki is megyünk és kiszedjük a vízből. De most tegyük el magunkat holnapra, hogy korán kelhessünk, mert a pitymallat előtti harmatban kell letörülgetni a szálakra rakódott nyálkát. (Befejező rész a köv. számban) UNIVERSITY HEIGHTS TRAVEL Az utazás legjobb módját és a legméltányosabb árakat tudjuk Önnek ajánlani Budapestre vagy bármelyik európai városba. Elintézzük az útlevél- és vfzumkérvényeket! Szívesen segítünk üzleti vagy más csoportos utazásnál. Forduljon bizalommal hozzánk! NOSIC VERA (International Travel Consultant) UNIVERSITY HEIGHTS TRAVEL 4A - 1944 Uxbridge Dr. N.W., Calgary 282-9118 SÁRGA MAGYAR PAPRIKA Eltenni és tölteni való sárga, piros paradicsompaprika és a legújabb fajta magyar paprikafélék nagy választékban kaphatók! TURKOVICS FERENC R.R. 3 Glencoe Rd. Westbank B.C. VOH 2A0 vagy telefon: (603) 768-7474 U. Szeptember végétől szóló és must is kapható! LEMKE GYULA: APAK NAPI TUSKECSOKOR
