Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-06-01 / 6. szám
4. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1985. június Az AMSz és a Rákóczi Alapítvány washingtoni Rákóczi-ünnepsége Amint azt az amerikai magyar sajtó már korábban jelentette, az Amerikai Magyar Szövetség és a kanadai Rákóczi Alapítvány az 1985. évet a legnagyobb magyar szabadságharcos, , II. Rákóczi Ferenc, Magyarország és Erdély választott fejedelme (1676. március 27—1735. április 8.) halálának 250. évfordulójára emlékezve „Rákóczi-Emlékév”-nek nyilvánította. A megemlékezések sorát a két országos szervezet Washingtonban, a Rayburn House Office Building bankett-termében április 26-án, 6 órai kezdettel megtartott, díszvacsorával egybekötött emlékműsora nyitotta meg. A két rendező szervezeten kívül 14 más magyar egyesület támogatása és megjelent képviselői biztosították a sikert. Soraikban ott voltak a két nagy országos biztosító intézet, az Amerikai Magyar Református Egyesület és a William Penn Fraternal Association képviselői is. A szervező bizottság élén ott volt Fót. Dömötör Tibor püspök, az AMSz országos elnöke, Korponay Miklóssal, a Rákóczi Alapítvány elnökével, továbbá Böjtös László és Beke Imre, az AMSz igazgatósági, ill. végrehajtó bizottsági elnökei. A műsort Dr. Bakó Elemér, az AMSz országos társelnöke és kulturális bizottsági elnöke, valamint Dr. Száz Zoltán, az AMSz külügyi titkára és kongresszusi összekötője szervezte. A szép eredményhez tízszemélyes asztalok szervezésével, ill. megváltásával járult hozzá Fót. Dömötör Tibor, a Lorántffy Otthon (Akron, Ohio), Korponay Miklós, a Rákóczi Alapítvány (Toronto, Kanada és Cleveland, Ohio), Nt. Bertalan Imre elnök, az Amerikai Magyar Református Egyesület (Washington, D.C.), Mrs. Schattenstein Mariann és Dr. Spilenberg György, a Mindszenty Egyesület volt és jelenlegi elnökei, Tasnádi Kovács Ferenc (Külföldi Magyar Huszárok Egyesülete), Dr. Szent-Iványi Gábor (Csehszlovákiai Magyarok Egyesülete), Altoijay Sándor (Erdélyi Magyar Egyesületek), Pulvári Károlyné (Felvidékiek), Abrahám Lajos (washingtoni cserkészcsapat), valamint Dr. Kazella Ignác és felesége (a Magyar Baráti Közösség asztalai). Kálmán László (Munkaközösség, New York), Pluhár Györgyné és Horváth Lajos (Magyar Életért Mozgalom, Woodbridge, New Jersey). A műsort Brosné Karikás Cecília nyitotta meg az amerikai Himnusz művészi előadásával. Utána következett az est „műsoron kívüli meglepetése", Ronald Reagan elnök erre az alkalomra küldött ünnepélyes üzenete, amelyet Altorjay Sándorné olvasott fel. Az Elnök üdvözölte az Amerikai Magyar Szövetséget, megállapítván, hogy: „Rákóczi fejedelem megérdemelten foglal el különleges helyet minden amerikai szívében. Az a bátorság, amellyel a magyar nemzeti önrendelkezés, politikai és vallási szabadság elveiért küzdött, arra a küzdelemre emlékeztet, amelyet a mi saját Alapító Atyáink vívtak. Sót, még az amerikai gyarmatokon sem múltak el nyomtalanul Rákóczi fejedelem fáradozásai. A Boston Newsletter jelentéseket közölt az ő 1704. és 1711. között vezetett hadjáratairól, és angol fordításban közzétette kiáltványának tizennyolc pontját, amelyben az egyéni szabadság és nemzeti függetlenség helyreállítását követelte.” Ezután Nagy Ákos műsorvezető, az AMSz országos pénztárosa mutatta be a megjelent szervezeti vezetőket, az amerikai magyar Horváth Elemér: CIVITAS DEI Együtt lenni csak gyűlöletben tudtak a szeretetben mindenki magányos összefogtak s lebombázták a Várost és végük lett a nagy magányosoknak De észrevették létük volt a Város s nekiláttak a bábeli toronynak míg egyszerre csak annyi nyelven tudtak hogy nem volt gyűlölet csupán magányos Úgy látszott körbe forog minden város Trójának kilenc életéről tudtak és Jeruzsálem hétszer volt magányos Nem volt együttlét minden világváros de kollektive csak gyűlölni tudtak s a szeretet nem bírta hogy magányos sajtó és a rádiók képviselőit. Főt. Hites Kristófnak, a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya elnökének emelkedett hangú üzenetét Idrányi Kiss Borbála, a Kongresszusi Könyvtár munkatársa, a felejthetetlen néhai Dr. Kiss Sándor író leánya olvasta fel. Utána a megjelenésben akadályozott Kálmán László, a newyorki magyar rádió vezetőjének szép üzenete hangzott el Arany Tibor felolvasásában. A kitűnő vacsora után a váratlan családi betegség miatt távol maradt Robert K. Dornan kongresszusi képviselő (Kalifornia) ünnepi beszédét Dr. Jón Holstine, a képviselő irodájának „Legislative Director”-a adta elő „A szabadságszeretó Magyarországról’. Dr. Holstine, maga is neves történész, hangsúlyozta, hogy a szabadságszeretó magyarság minden amerikai példaképe lehet. Ezután Dr. Bakó Elemér világított rá „Rákóczi és Amerika” c. előadásában arra, hogyan találta meg a legelső amerikai újságban, az 1704-ben indult „The Boston News-Letter”-ben már évekkel ezelőtt a Rákócziszabadságharc eseményeiről, vezéreiről, alkotmányjogi és történeti hátteréről szóló részletes jelentéseket, az angol és holland kormányok bécsi követei által folytatott békeközvetítések leírásait, hangsúlyozva azt is, hogy az első amerikai újság hetenkénti híranyaga alapján az amerikai angol gyarmatok újságolvasói sokkal jobban voltak tájékoztatva a magyar eseményekről, mint a magyar társadalom. A műsor következő számaiként Taba János, az AMSz washingtoni osztályának elnöke és Mrs. D’Andrey Gabriella művésznő a Rákóczi-korszak dalaiból és klasszikus magyar énekszámokból adott elő nagy sikerrel. Kellemes meglepetésül hatott az amerikai körúton lévő Farkas András erdélyi Az egyik Amerikában megjelenő magyar nyelvű lapban két cikket olvastam Hory Lászlótól, mindkettő a Magyarországon külföldi fiatalok számára rendezett táborokkal, azaz nyári iskolákkal foglalkozott. írásainak olvasása közben felvetődött bennem a kérdés: vajon a cikkíró hányat látogatott meg személyesen, hány gyermeke vett részt ezeken, és így vajon mennyire tárgyilagosak kiértékelései? Hangjából ítélve, úgy tűnik, erős előítéletei eleve kizárják az igazságos, tényeken alapuló tárgyilagosságot. írásaiban abból indul ki, hogy ha Magyarországon szerveznek valamit, akkor annak csakis egy célja lehet: a politikai indoktrináció. Miután leírt ennyit, a továbbiakban ezt már tényként fogadja el, hisz már írásban látja maga előtt, s önmaga igazolására, ha valódi tényekkel nem tud bizonyítani, a gúny fegyveréhez nyúl, s már nem is számít, ha becsúszik néhány elemi hiba is. Hory László nincs egyedül. Sajnos még mindig vannak közöttünk — bár egyre csökkenő számban — olyanok, akik azt hirdetik, hogy mindazok, akik a mai Magyarországon élnek és tevékenykednek, becstelen emberek — kivételt személyes ismerőseik és rokonaik képeznek csupán —, akik arra esküdtek össze, hogy a nyugati magyar fiatalokat megnyerjék a magyar állam hivatalos célkitűzéseinek. Azok a szabad világban élők pedig, akik az ilyen előítéletek hirdetőivel nem értenek egyet, legjobb esetben naivak. Az 1956-os forradalom után, 1957-ben jöttem Amerikába. Öt gyermekem van, a legidősebb 23 éves, a legfiatalabb 15. Tudva, hogy az igazságnak ezernyi arca van, s ezek egyikétől sem kell félnie a becsületes em bérnek, erősen kritikus, de tárgyilagos módon vizsgálni kezdtem 1977-ben az Anyanyelvi Konferencia célkitűzéseit. — Fiatal gyermekeimre való tekintettel főként a nyári táborok érdekeltek. Amit megtudtam, nem ijesztett el, s így 1983 nyarán elküldtem az akkor 18 éves és 15 éves leányaimat Sárospatakra, 14 éves leányomat pedig a Fonyódligeti táborba, jómagam pedig az országot jártam. Sárospatakon közel 100 külföldi magyar származású tizenéves fiatal vett részt a nyári programon, mégpedig magyarországi fiatalok részvétele nélkül. Problémák bőven voltak, de jó eredmények is szép számban. A legtöbb szabad világban növekvő, szertelen szabadságérzettól fűtött fiatal fegyelmagyar énekművész fellépése, aki saját gitárkísérete mellett erdélyi virágénekeket és népdalokat énekelt. Nagy tetszéssel fogadta a közönség Korponay Miklósnak, a Rákóczi Alapítvány elnökének beszédét, amelyben az Alapítvány céljait, kiadói tevékenységét és eddigi eredményeit ismertette, majd pedig közölte, hogy az idei nagyfontosságú Rákóczi-évforduló és az amerikai magyarság legutóbbi (de részben már évtizedek óta folytatott, főleg az erdélyi és felvidéki magyarság érdekében kifejtett) mozgalmai és politikai lépései arra az elhatározásra bírták az Alapítvány vezetőségét, hogy egyrészt könyvet írat Dr. Bakó Elemérrel a Boston News-Letternek a Rákócziszabadságharc történetét az amerikai történeti forrásanyagba iktató jelentéseiről, másrészt pedig az idén nagyobb számban adják ki az ún. Rákóczi Award-ot, az Alapítvány díszes oklevelét. Az idei okleveleket a következő amerikai és magyar személyiségeknek ítélte oda az Alapítvány vezetősége: Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusában kifejtett magyarbarát tevékenységükért: Robert Dole (Rep., Kansas) szenátornak, a szenátusi többség vezetőjének, Dániel Patrick Moynihan newyorki demokrata és Alfons D’Amato newyorki republikánus szenátoroknak. A Képviselőházban: Bemard J. Dwyer (Dem., New Jersey), Robert K. Dornan (Rep., Kalifornia), Thomas Lantos (Dem., Kalifornia), Don Ritter (Rep., Pennsylvania) és Mark D. Siljander (Rep., Michigan) képviselőknek. Az amerikai magyarság részéről kifejtett, többnyire több évtizedes, vagy az utóbbi években végzett nagyhatású szolgálataikért: Dr. Bakó Elemérnek, Kálmán Lászlónak, Dr. Kazella Ignácnak és feleségének. Tasnámezését a helyi nevelők nem mindig tudták eredményesen megoldani, nem mindig sikerült csíntalanságukat fékezni. A konyhán reggeltől estig szünet nélkül átáramló fiatalok nemcsak a nevelőket, de a konyha személyzetét is alaposan próbára tették. A foglalkozásokon való részvétel sajnos nem volt kötelező, s így a fiatal kor természetességével, akik nem feltétlenül azért jöttem hogy magyar ismereteiket gyarapítsák, nem is vettek mindig részt azokon. Az egyhónapos nyári program során többször is ellátogattam Sárospatakra, hogy személyes megfigyeléseim alapján, a fiatalokkal személyesen elbeszélgetve alkothassak képet. Azok a fiatalok, akik valóban azért mennek Sárospatakra, hogy tanuljanak, és ezt saját akaratukból teszik, sokat tanulhatnak a magyar kultúrából. Akik inkább csak nyaralni jönnek, azok sem távoznak üres kézzel. Világszemléletük csodálatos módon bővül, amikor a világ legkülönbözőbb részeiből, változatos kultúrákból idesereglett magyar származású fiatalokkal találkoznak, barátkoznak, élnek együtt egy hónapig. Sok maradandó barátság született itt, amely magyart a magyarral a világ különböző tájain összeköt. Fonyódligeten többszáz magyarországi gyermek (8-tól 14 évesek) közé kb. 15 százalékban kerültek külföldiek. Judith leányom akkor 13 és fél éves volt, s ez volt az első útja Magyarországra, egymás után két kéthetes táboron vett részt. Nem részesültek megkülönböztetett bánásmódban, de politikai oktatásban sem, hacsak annak nem nevezhetjük a többszöri fürdést a Balatonban (agymosás?). Csupán a tiltott éjjeli fürdés ellen volt kifogásuk. Az anyanyelvi mozgalom támadói, a nyári táborok ellenségei néhány alapvető tényt felejtenek el. Ha becsületes, emberszeretó és általában normális gondolkozásra neveljük gyermekeinket a nyugati világban, s e munkánk valóban eredményes, akkor még ha politikai indoktrinációra használnák is fel ezeket a rendezvényeket, nem sok sikerre számíthatnának, mert gyermekeinket nem lehet megnyerni sem egy, sem tizenkét hónap alatt egy elnyomásra alapozott, vagy gyermekeink nevelésével homlokegyenest ellenkező rendszernek. Akik félnek, azok már gyermekeik nevelésében követtek el hibát, s mást próbálnak okolni saját mulasztásaikért. ELŐD LÁSZLÓ: A MAGYARORSZAGI TÁBOROKRÓL di Kovács Ferencnek, Dr. Száz Zoltánnak és Varsáné Fülöp Gabriella (korábban Koszorús Ferencné) festőművésznőnek, aki több kitűnő Rákóczi-arcmás alkotója, amelyek közül egy ez alkalommal is maradandó hatással emelte az est hangulatát. A hosszú időkre emlékezetes Rákócziemlékestet a Székely Himnusz és a Magyar Nemzeti Himnusz eléneklésével maga a közönség fejezte be. Érdekes volt megfigyelni, hogy a Székely Himnuszt, amelynek szövege Korponay Miklós ajándékaként minden vendég asztali borítékában ott volt, több magyarul alig-alig tudó amerikai barátunk és más nemzetiségű (horvát, lengyel, német és szlovák) vendégünk is megpróbálta velünk énekelni. THE WHITE HOUSE Washington April 23, 1985 I am very happy to extend warm greetings to all those gathered for the 250th anniversary of the death of Prince Francis Rákóczi II. Prince Rákóczi has earned a special place in the hearts of all Americans. His courageous championing of the principles of selfdetermination, political freedom and religious liberty for the Hungarian nation is reminiscent of the struggle undertaken by our own Founding Fathers. Indeed, Prince Rákóczi’s efforts did not go unnoticed in colonial America. The Boston Newsletter reported on his war campaigns between 1704 and 1711 and translated into English the eighteen points of his proclamation demanding the restoration of individual freedom and national independence. I salute the American Hungarian Federation for commemorating the selfless devotion and nobility of character of Prince Francis Rákóczi. Nancy joins me in sending you our best wishes for a memorable celebration and for every success in the years ahead. (Ronald Reagan s.k.) Szabad földön felnőtt gyermekeink misszionáriusi munkát végeznek, ha Magyarországra mennek. Az ö szabad gondolkozásuk és szókimondásuk ragad az ottani ifjúságra. Tanítják őket arra, hogy milyen az élet másutt, más államformákon belül. Zamárdiról is szeretnék szólni pár szót. Itt a gyermekek a volt katolikus gyermeküdülőben vannak elhelyezve. Ehhez az üdülőhöz, s az előtte elterülő egykori mezőhöz engem is sok gyermekkori emlék fűz. Ez a terület a háború vége felé hétszer cserélt gazdát. Mi, a környék lakói, ebben a gyermeküdülőben kerestük a biztonságot, miközben a kert fenyőfái között a nehézgéppuska-lövedékek cikáztak, amint Tihanyból ideértek. Azután, 1945 vagy 1946 nyarán, egy amerikai cserkészcsapat táborozott az üdülő előtti mezőn. A mai napig is fülembe cseng, amint a tábortűz körül felhangzott a „Glory, Glory, Alleluja”, s ettől kezdve én is cserkész akartam lenni. 1946-tól 1952-ig cserkészkedtem Budapesten, a Fasori Evangélikus Gimnázium 16. sz. csapatában. Igaz, 1948-ban hivatalosan megszűntünk és ezután csak illegálisan és titokban folytathattuk cserkészmunkánkat. A külföldi fiatalok jelenléte, a hagyományos „külföldimádás és -utánzás”, valamint fogékonyságunk az új, az idegen és ismeretlen iránt egy életre szóló benyomást hagyott bennem. Végül néhány javaslat a nyári táborok szervezéséért felelős Anyanyelvi Konferencia Védnöksége számára: Jó lenne, ha a nyári táborok vezetésében részt vennének olyan idekinti szülők, tanítók vagy pedagógusok is, akik egy kicsit jobban „értenek” a Nyugatról érkezett gyermekek nyelvén, s így tartalmasabbá, zökkenőmentesebbé tehetnék ott töltött idejüket. Ez bizonyos fokig meg is nyugtatna sok idekinti szülőt is. Hívjanak meg magyar és magyar származású gyermekeket a szocialista tábor más országaiból is, és tegyék lehetővé, hogy Nyugaton élő családok vállalhassák egy-egy ilyen gyermek nyaraltatásának költségeit, hogy a Felvidéken vagy Erdélyben élő rokonaink gyermekei a miéinkkel együtt ismerkedhessenek magyar gyökereikkel, a magyar kultúrával — magyar földön. Tegyék lehetővé az ott nyaraló gyermekek számára, hogy vallásuk szokásainak megfelelően részt vehessenek vasárnapi istentiszteleteken, még akkor is, ha ezt nyugati vagy más otthonukban nem is gyakorolják. És dolgozzanak azon, hogy mielőbb megvalósuljon nyugati cserkészcsapatok magyarországi táboroztatása!
