Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-03-01 / 3. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1985. március TŰZ TAMÁS: KÖCSÖG TÓBIÁS — Pinczési Judit gyermekek számára írt versei — Három évvel ezelőtt egy sokat ígérő élet lángja lobbant el magyar földön. Fiatalon. 34 éves korában halt meg Pinczési Judit, a magyar irodalom nagy tehetsége. Életében három verseskötete jelent meg. Halála után két évvel összegyűjtött versei „Láng volt az élet” címen, most pedig gyermekek számára irt versei Szántó Piroska illusztrációival a Magvető kiadásában, cime: Köcsög Tóbiás. Már Kodály Zoltán megírta: „Senki nem lehet elég nagy ahhoz, hogy gyerekeknek írjon.” Sajnos, legnagyobb költőink ritkán vállalkoztak erre a feladatra s a gyermekköltészet többnyire a műkedvelők területe maradt. Újabban örvendetes virágzásnak indult ez az elhanyagolt műfaj s fiatal költőink kedvvel írnak a fiatal olvasók számára. Pinczési Judit páratlan tehetségére jellemző, hogy egész kötet gyűlt össze szebbnél-szebb gyerekverseiből. Gyerekverset azért nem könnyű írni, mert a gyermek képzelete, gondolatvilága más, mint a felnőtté. Nem érdeklik az elvont dolgok, a valóság is csak annyiban, amennyiben fel tudja kelteni érdeklődését, meg tudja indítani fantáziáját, tehát a költőnek együtt kell repülnie a mesék, kalandok, csodás események szárnyán a gyermek képzeletével. Ezenkívül a versnek föl kell használnia a poétika minden csínját-bínját, színt, képeket, ütemet, zengést-bongást, hogy mondandója ne vesszék unalomba. Pinczési Judit felnőtt versei is fölényes versművészetről tanúskodnak, a Köcsög Tóbiás pedig egyenesen elkápráztat bravúros verstechnikájával. Már az első vers is magasba röpíti a gyermek szemét-fülét, kezét-lábát, széthúzza álomvilágának függönyét, vagyis a cirkusz ponyváját. Címe: Légtornász. Első sorai: Egy meg kettő, tíz és száz! Láttál-e már légtornászt? Fent pörög a magas légben, piros-kék reflektor-fényben, ugrik, hogy mindenki lássa, deszka-hintán leng a társa. A gyermek szeret körülnézni, mindent megcsodálni, minden új neki. A költő is vele együtt csodálkozik már otthon is, ha „bögre törik, tányér koccan . . . asztal szalad, szekrény botlik”, hát még az erdőben, ahol Farkasok és majomcsordák egész nap a csengőt nyomják. Megjönnek az antilopok — szemük villámfényben lobog. A gyerekek szeretnek játszadozni, nemcsak labdával, karikával, kockával, golyóval és babával, hanem a szóval is, vagyis értékelik a találó rímeket, mint például: Megkérdeztem a rókát, minek visel parókát. Ezen nemcsak nevetnek, de könnyen meg is jegyzik. Mindig is a költők tanították a nemzetet a nyelvre, a szép beszédre. Ady méltán emlegette, hogyha ő nincs, nagyhangú ellenfelei még helyesen beszélni se tudnának. Pinczési Judit megtanítja a gyermeket, hogyan kell összerakni a szavakat, hogy szép magyar nyelv kerekedjék a szájukon és tollúk nyomán: színes és gazdag szókincse van. különös jelzőket, ritka főneveket használ, hogy azonnal megragadjanak a gyermeki agyban. Lángosfa, árnyéknyúl, hangafű, moha-szárny és csimbókfülű Porcogó— ilyen s hasonló szóösszetételek egyszerre felgyújtják a kicsinyek képzeletét s maguk is merész szójátékra, netán versírásra vetemednek. Hát még a versek ritmusa! Kiflicske vagy, kiflicske, nem váglak most miszlikre, sarkon ül a márki. De hiába, holdacska, „ kiszámollak holnapra, megláthatja bárki. Pinczési Judit verseinek pergő ritmusa egy tövön fakad a népi gyermek-mondókákkal, verses játékokkal, amikre még felnőtt korában is emlékezik mindenki. Nem lehet elfelejteni ezt se: Patak mondja: csőri-csőr Malac mondja: gyuri-ri Almafa mondja: zsupi-zsupsz Kishangya mondja: zihe-zi Fejecske mondja: hatni-ham Orrocska mondja: tiiszi-cih! — Egy kis szamár itt akadt el, anyja tormával eteti. De nemcsak a játékot, a tréfát érti a gyermek, hanem az igazi költészetet is. Még csak ő tud igazán álmodozni, elrévülni, merengeni. Van érzéke a széphez, a gyönyörűhöz, a tündérihez. Ezért kedvére való vers a „Szomorúfüz”, amely elmondja, hogyan lopta el a Hold a szomorúfűz lombhaját, hogyan kérte el attól a Nap s hogyan álldogál és nevetgél azóta a szomorúfűz. Nem érdekes? A gyermek feje: két piros fül, egy pisze orr, nevető száj, ott van a világ ablakában. Mindent megcsodál, mindent megbámul: a hóesést, a mákot, a csigát, a vakondokot, gesztenyét, nyírfát, pávát, hangyát, minden fűszál hívja a Titok kapujába. Aki közel akar férkőzni a gyermek szívéhez, annak be kell illeszkednie a gyermek élményvilágába, elsősorban észrevenni, mi érdekli őt, mit szeretne legjobban. Köztudomású, hogy az állatvilág közel áll hozzá: kutyát, macskát szeretne, de legalább egy madarat, aranyhalat s ha nincs, egy béka is jó. Az lenne az igen-szép ám, ha lenne egy kecskebékám, tanítanám énekszóval, mint tették a sok kígyóval. Emlékszem, gyerekkoromban nekem is volt sokféle állatom, főképp gyönyörű galambjaim, nyulaim, de volt mátyásmadaram, vagyis szajkóm, egy sebesült vércsém, a Rábából kifogott növendékhalak, s apám egyszer hozott fia-vadnyulat. amely aztán pár hét múlva angolosan eltávozott körünkből. Szóval, friss szeme kell legyen a költőnek, hogy maga is lássa, mit tart a gyermek fontosnak, tanulságosnak és mulatságosnak egyaránt. Figyeljük meg egy versen, például az „Edit rajzol” címűn, mi ragadja meg a költő és a gyermek képzeletét: strucc, tánc, cilinder, hajó, óceán, piramis, mecset, nyári szünet, sátor, nád, Balaton. . . Sihaha-sihaha, megy a vonatom. Ez Judit varátslata-bűvészete. Oly boszorkányos művészettel tudja libilincselni figyelmünket, hogy Weöres Sándor is megirigyelhetné. Tudvalevőleg Weöres vitte a legmagasabbra a gyerekköltészetet a mi századunkban. Az iskolák és játékterek visszhangzanak a „Bóbita, Bóbita táncol” s hasonló tündéri rigmusoktól. De Judit üöci-dai-a sem utolsó: Dici-duci-döcögő, . Elemérke nagyevő, Álmodik egy mázsa lángost, s ültében befalja ő. Ám nemcsak a puszta ütem teszi verseit igézőén felejthetetlenné, hanem az igényesség, amely túlemeli a dalt az óvodás versikéken, szinte a legősibb népdalok szintjéig. Ilyen az Integető című bűbájos nyolcsoros: Lábunk alatt puha árnyék, hajunkban fény-tulipán ég, hoztuk kutak hiís vizéből, fontuk csillag leveléből. Lángja búcsút mond az égnek, megyünk Északnak és Délnek, fénnyel töltünk minden árkot, átsuhanjuk a világot. Mindezekből máris kiderül, hogy költő szereti a gyerekeket, egynek érzi magát velük, mindent megtesz, hogy szórakoztassa őket, ha kell, bohóckodik, grimaszokat csinál és akkor „nevetés lesz a bánat tora”, ígéri: „elalvás előtt fújok hat nótát (és reggel is néha, csak ne sírj soha).. . párnádra kötök mályvaláng vitorlát, mert didereg a tenger — ... s ha fentről a szél elfújja a gyertyát. Vackort, a mackót is előveheted. Ha felnőtt leszek s te egész piciny, majd úgy leszek, hogy ne félj soha." Sokan azt hiszik, gügyögni kell a versben s a gyerek máris megérti, le kell ülni közéjük a földre s máris jó. Nem így van. Az igazi gyerekvers nem gügyögés, nem földre csücsülés. A jó költő karjára veszi a gyermeket s körbemutogatja neki a világot. Pinczési verseit a felnőttek is élvezik s talán A humor missziót teljesít. Néha megdöbbenti a felszínes kirakatembereket, megvilágítja előttük, hogy a pénz hajszolásán kívül van egy másik, színesebb, tartalmasabb élet. Ezeket a kis apróságokat hosszú életem során gyűjtögettem össze és úgy tapadtak hozzám, mint a viharban járó emberhez a mezőn a bojtorján. (Száz éve, 1885. március 4-én született Salamon Béla, a kiváló színész, kabaréigazgató.) Salamon Béla mindenkivel összeveszett a futballon, ha nem voltak vele egy véleményen. Sőt, ha úgy érezte, hogy erősebb, össze is verekedett az illetővel. Legalább háromszor-négyszer el is volt ítélve emiatt. Egyszer egy nagyon jó kollégájával, régi barátjával veszett össze a New York kávéházban. Alaposan megsértette, mire a kolléga ezt mondta neki: — Én most megpofozhatnálak, kiverhetném a fogaidat és ezzel kvittek lennénk, de nem, Sala, nem ezt csinálom, sokkal nagyobb a bosszúm: én beperellek téged, mert ez így sokkal édesebb. Pár hónap múlva kitűzték a tárgyalást. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a feleket a Markó utcai esküdtszék nagytermébe vitték. A bíró egy kis öreg, rozoga bácsika volt, aki az orra végén tartott drótkeretes szemüvege mögül vizsgálgatta Salamont és jóindulatúlag figyelmeztette: — Kedves művész úr — s csak úgy sugárzott belőle a jóindulat —, én azt tanácsolom magának, kérjen bocsánatot a felperestől, mert kénytelen leszek magát súlyosan elítélni mint visszaeső bűnöst. Salamon belátta, hogy a bírónak igaza van. Odament barátjához és bocsánatot kért. Kézfogás — s a bíró megszüntette az eljárást. De még nem volt vége az ügynek, a meg is értik. Mert tele vannak áhítattal, a lét misztériumával, mondhatnám, metafizikával. Ilyen a vers Viktorról, a keselyűről, aki Hegyen ült, a Végevanon, szárnya, szeme fénybe vagyon. Micsoda Weöresen is túli látomás! Mivel a gyerekek nemcsak a rövid, csattanós, muris verseket szeretik, hanem — főképp elalvás előtt — a hosszúakat is, azért sírnak, hogy „még! még!”, Judit elmond nekik a végén egy szép hosszút Kingáról és a Holdról De az olyan szép és annyira izgalmas, hogy a gyerekek szeme bizony nem csukódik le tőle, tovább unszolják a költőt, hogy „Juditka, még, még!” Itt vetődik föl a kérdés, hogy költőnk nem írt-e mesejátékot. Dehogyis nem! Judit édesanyja épp most küldte el nekem a debreceni Csokonai Színház színes-rajzos meghívóját Pinczési Judit „Kóc Gerzson és barátai” című verseszenés játékának ősbemutatójára, ami a levél szerint máris lezajlott — óriási sikerrel... Szólnom kell még Szántó Piroska — akivel, s férjével, Vas Istvánnal oly jó volt pár éve Rómában találkozni — gyönyörű, egészoldalas, színes illusztrációiról, amelyek a szín és vonal mesevilágán át ragyogtatják meg újra a versek felejthetetlen szépségeit. Kár, hogy Pinczési Judit mindezt már nem érhette meg. Láng volt az élete. Ellobbant. Átsuhanta a világot. Hegyen ül, a Végevanon, szárnya, szeme fénybe vagyon. A csillagok között, vagy még azokon is túl egy kislány játszik a réten s az arca tündököl. kisöreg visszahívta Salamont a bírói pulpitus elé. — Most jön a legkellemetlenebb része a dolognak. Mondja meg nekem, mennyit állapítsak meg költségek címén? Salamon ártatlan arccal fordult a bíróhoz és így szólt: — Keveset, keveset, bíró úr, inkább gyakrabban jövök. Szintén Salamonnal történt, hogy egyszer megidézték a hitközségre, mert nem fizette be az adóját. Két-háromszori idézésre fittyet hányt, nem jelent meg. Utoljára maga az elnök írt neki egy kemény hangú levelet, amelyben figyelmeztette, ha erre az idézésre sem jelenik meg, akkor végrehajtatja. Salamon elment. . . Lesírta az adóját, amit az elnök hosszabb tárgyalás után elengedett neki, végül azt mondta: — Eltávozhat, kérem, rendben van minden. Ezzel az aktába merült és éppen egy másik delikvensei akart beszólítani a folyosóról, amikor észrevette, hogy Salamon még mindig ott áll az asztala előtt. Fáradtan, kissé idegesen rászólt: — Mondtam már, hogy elmehet! Vagy van még valami kívánsága? Mire Salamon alázatos arccal kérdezte: — Egy kis készpénzt nem kaphatnék, elnök úr? Az egyik újkanadás dicsekszik vadonatúj autójával. — Neked is van ilyen, Péter bátyám? — faggatja az öregkanadást. — Már hogyne lenne, édes öcsém — válaszolja az. — Csak az én kocsim más, mint a tiéd. — Jobb márka, azért? — Nem, öcsém. Az enyém ki van fizetve .. . VIDÁM TÖRTÉNETEK — Székely Molnár Imre anekdotái — Sajgó Szabolcs: könyörgés ha folyók vagyunk tengertelen bolygón világvégi vízesések csobbanatlan hullva semmibe és szabad szelek szobába zárva Uram irgalmazz ha vagyunk lobogó kályhaként nyitott hegytetőn és levegőtlen égben verdeső madár ha magányosan hallgatjuk szomszéd asztalok nevetését Uram irgalmazz ha közeledő léptek neszéből a késeket kihalljuk és a mosolyokból a fogcsikordulast ha minden hangra összerezzenünk Uram irgalmazz ha tűzhelyeket csak utakról bámulunk ha botorkálunk otthonok elhaló fényében és idegen csillagra csodálkozunk fajón Uram irgalmazz ha vagyunk mint az anyafarkas mikor leölt kicsinyére lel mint a madár ha fészkével zuhan a fa vagy nászukban halak halott tengerekben Uram irgalmazz ha irigyeljük a gyökeret vert fákat a röpke napsugárban nyitó virágokat vagy vándormadarak húzását tengerek fölött Uram irgalmazz ha Van Gogh képeiként vakok intézetében akasztanak a falra és Beethoven szimfóniázik belőlünk süketeknek ha üres templomban vagyunk a szentbeszéd Uram irgalmazz hogy ne legyünk tűzhányók békéje vagy mint az örömlányok öröme és vallató szobák némasaga Uram irgalmazz
