Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-03-01 / 3. szám
1985. március Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 3. oldal BAGOSSY LÁSZLÓ: PARAZS A HAMU ALATT „ . . . Tűrj érte mindent, ami bánt, kint és halált, de el ne szenvedd, el ne tűrd véred nyald zalai.” 16. rész Találkozás Alsópetényen (Vörösmarty) Csillagtúrát hirdetett meg a Magyar Természetbarát Szövetség 1956-ban, május elseje méltó megünneplésére. A felhívásra három túravezető jelentkezett, akik majd megszervezik a turistacsoportokat. Nem véletlen volt az, hogy ők hárman jelentkeztek, meg volt előre beszélve az. A Szövetség Bajcsy-Zsilinszky utcai székházában a főtitkár vezette az értekezletet. — Hová legyen akkor a csillagtúra? — A Börzsönybe, természetesen. Csakis oda. — Miért éppen oda? — Mert úgy április végén a Börzsöny már jól járható, meg akkor még a nappalok nem túl hosszúak, egy távolabbi célpont rosszabb lenne. — Jó, legyen a Börzsöny. És helyileg? Mi legyen a csillagtúra végcélja? — Lehetne Romhány. — Miért éppen Romhány? — Mert az ottani Cserépkályha- és Csempegyár május elsején lesz országos élúzem. — Rendben van. A túravezető sporttársak gondoskodjanak a csoportok megszervezéséről, a csillagtúra sima lebonyolításáról és május elseje méltó megünnepléséről! Jó túrázást! — Gondoskodni fogunk . .. Este, a Tinódi Sörözőben találkozott a három túravezető a részletek megbeszélésére — merthogy mindannyian pestiek voltak —, ahol azután csodálkozva állapították meg, hogy lám, micsoda véletlen, május elseje egyben a nagymajtényi fegyverletétel napja is (mintha addig nem tudták volna). És lám csak. Romhány pedig a Rákócziszabadságharc utolsó nagy csatájának színhelye (mintha nem azért javasolták volna). Na, ha már így alakult, akkor a három csoport legyen elnevezve Bezerédj generálisról, Bercsényi Miklósról és Vak Bottyánról. — Jó túrázást! És.. . április 30-án találkozás Alsópetényen. A Bottyán-csoport vonattal utazott a Duna-kanyarba és Kismarosnál átszállt a kisvasúira. Csak tizen voltak ők, nagyobbrészt idősebb turisták, régi jóbarátok, akik nem egy közös túrát tettek már meg az évek folyamán. Hosszú gyalogutat tettek a tavaszba boruló erdő fái közt Kis-Inócra, azután ott is maradtak már, ott éjszakáztak a turistaházban. Megmásztak másnap a Csóványost, a Börzsöny legmagasabb csúcsát, majd hosszan terjedő csendes tölgyerdőben lassan ereszkedve, beértek egy apró faluba. Nagybörzsönybe. Szalonnáztak egyet a román stílusú templom fargott kőfejei alatt, majd elkocogtak a bányász-templom gótikus ívei mellett Márianosztrára. Mielőtt kiléptek volna az erdőszélre, intett a túravezető: a fényképezőgépeket súlyba! A völgyben, az egykori pálos kolostor romjaira épített rendház már több mint száz éve fegyház. Mostanában politikai rabokat tartanak benne fogva. Körben őrtornyok és a gótikus templom a fegyház kerítésein belül van. A szomorú képet maguk mögött hagyva, nagyobb helyre értek be, Rétságra. Itt még mindig rejtve maradtak a kamerák, lévén ott egy kihelyezett magyar harckocsialakulat. A hátizsákos csoport, ahogy annak közelébe ért, halkabbra vette a szót és figyelte mindenki a katonákat. Mintha nem is magyarok lettek volna. Messziről oroszoknak látszottak a ruhájuk miatt, de mégiscsak magyar katonák voltak ők, furcsa, idegen ruhában. Kitárul a táj a falu után és a társaság kora délután ér be Alsópetényre. A Bezerédj-csoport helyiérdekűvel Gödöllőig ment, onnét pedig legelső célja Szada. Ebben a faluban élt hosszú időn át. itt is alkotott a történelmi magyar képek nagy festője, Székely Bertalan. Egykori lakóháza, műterme ma emlékmúzeum. Tovább, északnak haladva, Vácrátóton, az egykori Vigyázó-kastély ma arborétum. Európa egyik legnagyobb sziklakertje van itt, és a hangulatos tavak, patakok zugában filmet is forgattak már: itt készült a Zenélő Malom. Ez az útvonal, amely délről közelíti meg a csillagtúra végcélját, nem annyira nehéz. Az itt haladó hátizsákos csoport 15 főt számlál. Családok csak, több közöttük a tizenéves gyerek. Zsibongva ér be a csoport Pencre, ahol a barokk Pentzy-kastély turistaszárnyában kap éjszakai szállást. Másnap, a vidám társas reggeli után felkerekedik a csoport és versengve másznak föl a fiatalok az andezitlávára épített Nógrád-vár romjaihoz. Festői innét a kilátás, ízletes a bográcsban készített ebéd és egy kis játék, majd hosszan tartó erdőszéli séta után délutánra érkeznek be Alsópetényre. A Bercsényi-csoport Mátraverebélyig vonattal ment. Ez a csoport nyolc főből állt csupán, 25-40 évesek. Gyakorlott túrázók valamennyien, hosszú távon. Ők kelet felől indultak a csillagtúra végcélja felé. Szentkútpuszta szélén, erdő mélyén áll a kéttornyú kegytemplom, egyben búcsújáróhely. A csodatevő forrás és a remetebarlangok mellett halad a kis csoport nyugat felé és hamarosan beér „az ország legszebb falujá"-ba. A falu fölé emelkedő Hollókő vára nemcsak az alatta meghúzódó községet védte, uralja az fenségesen az egész környéket is. A védett falukép palóc házai őrzik a múltat, az emlékeket. A szebbnél szebb népviseleti ruhák ládák mélyén pihennek — ma már vasárnaponként sem kerülnek elő —, de a palóc babákon ott pompáznak minden házban. Ott nem gúnyolják ki őket az idegenek. Hosszan nyúlik az út a Cserhát lankás táján, a tavasztól duzzasztott patakokon át, mire a kis csoport beér Cserhátsurányba. A korabarokk Jánossy-kastély ma kultúrház, abban turistaszállás nincsen. Beszállásolás egy-egy falusi házba, nagy mosakodás, tisztálkodás a kertek mélyen lapuló gémeskutak mellett s közben bőgve ballag a főutcán az alkonyodó nap szitálásában a hazatérő csorda, minden tagja a maga portáján befordulva. Még nem pirkad másnap, amikor már úton vannak. Özek tűnnek föl előttük, majd a hajnali pataklátogatásból az erdő mélyébe iramodnak. Rövid pihenő, hogy közben gyönyörködhessenek a fölkelő napban. Aztán ébredő madárhangok mellett tovább, míg kibontakozik a hármas vulkáni kúpon meredő Szanda vára. Ott áll az már a XIII. század óta. Lejtősen visz az út, kitárul a táj a Nógrádi-medence felé, és turistajelzés segíti a kis csoportot a váltakozó nyár- és tölgyerdők során Csesztvére. Itt élt a költő, az Ember Tragédiájá-nak nagy alkotója, Madách. Múzeumlátogatás, pihenő, ebéd a hátizsákból, majd egy hosszabb délutáni úttal beérnek Alsópetényre. Találkoznak a csoportok ott a faluban; régi ismerősök egymásra akadnak és új ismeretségek, barátságok kötődnek. Elvonul, elhelyezkedik mindenki a számára kijelölt szállásra, egy-egy falusi házba. — Honnan tetszettek jönni? — Pestről. — Aztán, tessék mondani, kell ezt csinálni? Muszáj? — Mit? — Hát ezt a rengeteg gyaloglást? — Éppen nem muszáj, de szívesen tesszük. Ott élünk Pesten a kőrengetegben, jólesik néha a hegyekbe menni, a jó levegőn járni. Még ha fáradni is kell miatta. — Lehet. Én még nem próbáltam Pesten a lakást. — Aztán mondja csak, kedves bátyám, miféle társaság lakik ott a Fő utcában, abban a nagy házban? Mintha papok lennének azok . . . — A kastélyban? Azok. Papok. Meg a Mindszenty is. — A Mindszenty? Hát ő intérnálva van. úgy tudom . . . — Persze hogy internálva. Ide. Sokáig mi sem tudtuk, hogy miféle társaság került ide, mert azok onnét ki nem járnak. Ez a falu meg, ugye, lutheránus, katolikus templomunk nincs is. Úgy volt, hogy egyszer csak becsukták a kerti nagy kapukat és megjelentek a papok. Meg azok a civilruhások. Az ÁVO-sok. — Itt? Ide van internálva Mindszenty? — Egy ideig mi sem tudtuk, mert a kerítés közeléből a civilruhások mindenkit elzavartak, messziről pedig az egyik reverenda nekünk olyan, mint a másik. Elég sokan vannak itt, aztán délelőtt, meg ugye délután egyszer kijárnak sétálni a kertbe. De végül csak kitudódott, hogy a Mindszenty is itt van. Aztán a turista, a kérdezősködő, elsétált csak úgy kíváncsiságból a Fő utcába és még egyszer megnézte a vasrácsos kerítés mögött kihaltnak látszó épületet, a Szapáry-kastélyt. Mert annak ablakai sehol nem világítottak. A kertben, így alkonyattájt már a papok sem sétáltak, csak egy-egy sötét árnyék mozdult néha a kerítés mögött. Nem láthatta, de tudta, hogy ott van a sötét házban 0, a hercegpri más. aki vezekel itt mások bűneiért, így hát látatlanban történt az a találkozás Alsópetényen ... Nem nagy a távolság a falutól Romhányig. Átsétált a csoport oda másnap — május elseje volt aznap — és mindenki ruháján ott díszelgett egy keskeny nemzeti-szalag. Kegyeletes emlékezést tartani indultak Romhányra. Itt volt a Rákóczi-szabadságharc utolsó döntő csatája — 1710. január 22-én —, amikor a határozatlan kimenetelű ütközet előnyeit a kuruc sereg kihasználni nem tudta. Felkeresték a Lókos-patak öreg kőhídját, amely akkor a heves harcok központja volt, majd az országút mellett álló emlékoszlopot, ahol három nyelven van megörökítve a kuruc sereggel együtt harcoló lengyel és svéd segédcsapatok áldozata. Az emigrációs magyarság e nagy művének szerkesztési munkája — akkor még mint „Magyarságtudományi Lexikon” — 1981. március 15-én kezdődött meg. Ennek az enciklopédiának alapgondolata hármas: 1. Képet adni Magyarországról, a magyarság igaz történetéről az összmagyarság, és ezen belül a szórványmagyarság számára — gondolva arra, hogy első. második és harmadik generáció van, és ezek képződnek mindaddig, amíg szabadság nem lesz a magyar hazában. 2. Összegyűjteni, regisztrálni és könyv formában, illusztráltan közreadni a szórványmagyarság területén lassan kallódásra kerülő adatok halmazát, ami kútforrássá válhat mindazok számára, akiket múltunk, jelenünk és jövőnk érdekel. 3. Bemutatni a magyarság kiválóságait, azokat, akik nemzeti történelmünk során kiemelkedő személyek voltak, vagy azok ma. Megismertetni magunkkal és a világgal mindazokat a magyarokat, akik képességeikkel nemcsak hazájuknak szereztek hírnevet, hanem az emberiség fejlődésében is kimagaslót nyújtottak. Tisztelegni azok előtt, akik helytállásukkal, áldozatvállalásukkal a legtöbbet adták magyarságukért odahaza, az elszakított területeken, vagy bárhol másutt — akikről megemlékezni ma odahaza méltóképpen nem lehet. Ez az enciklopédia mindennemű politikától mentes, benne pártszempontok nem érvényesülnek — kizárólag az egyetemes magyar érdekek a mértékadók. Felfogásában nemzeti magyar világnézeti alapon áll. Szövegében, képeiben lexikális felsorolásban bemutat mindent, ami az összmagyarság szempontjából jelentős, olyan terjedelemben, amit annak négy kötete elbír. Ez az enciklopédia négy kötetében 24.000 címszó terjedelemre van előirányozva. Szövege magyar, fekete-fehér és színes képekkel, térképekkel illusztrált. Kútforrásnak van szánva a jelen és jövő magyar vonatkozású témáihoz. Az általános témakörök (tudományos, történelmi, irodalmi, stb.) és az elszakított területek magyar vonatkozású témaköreinek szerkesztői, cikkírói elismert szaktekintélyek. Legtöbb témakörben a felkérések már megtörténtek, egyes témakörökben folyamatban vannak. A szórványmagyarság tekintetében az en-Wass Albert: KI A MAGYAR? Ki a magyar Itat, cimbora? Te vagy én? Vagy a harmadik? Nosza, döntsük el szaporán, míg el nem süllyed a ladik! Ragadjunk hát lapátot, csákányt, evezői! Ebura fakó! így csináljuk már ezer eve, ez hát nekünk való! Aztán, ha majd holt tetemünket kiveti a viz a partra: magyar leszel Te is, én is, a harmadik is, mind, mind, kit halva, beveri fejjel, némán, gvászban fektethetünk a ravatalra. Itt az egyik túravezető rövid emlékbeszédet tartott. Rákóczi-fája, egy több mint 200 éves törökmogyorófa mély árnyékot borít az alatta felvert sátrakra. Lobog már a tábortűz odább és körben ül az összevont három turistacsoport. Több hátizsákból citera kerül elő, az egyikből pedig tárogató. Felcsendül ottan Cinka Panna nótája. Balog Ádám dala, a kuruchívogató és az esti szellő szárnyain messzire hallatszik a tárogató. . . Nagymajtényi síkon letörött a zászló, Rászáll tollászkodni egy fekete holló. Tépi búsan szárnyát, hull a könnye rája, Szegény kurucoknak tépeii dolmányára, Rongyos dolmányára . . . Kígyózik magasba a füst imbolygó árnya, mintha áldozati tűz égne ott az éjszakában, és egy-egy gyermek-turista feje álomba billen. A Magyar Természetbarát Szövetség főtitkára meg lenne elégedve — méltóképpen volt megünnepelve május elseje. (Köv. a 17. rész) ciklopédia szerkesztési munkája az öt földrészre kiterjed. Felöleli mindazokat a területeket, ahol magyar emlékek vannak, ahol közösségi magyar élet van. Jelenleg 110 ilyen terület van kijelölve (ország, állam, tartomány), amelyekben a legtöbb helyen az adatgyűjtő és -feldolgozó munka folyamatban van — több helyen már befejeződött. A területi szerkesztők mindenütt az illető ország (stb.) magyar vonatkozású kérdéseinek legfőbb ismerői, mindenütt a feladat végzésére a leghivatottabbak: egyetemi tanárok, lelkészek, írók, publicisták, volt katonatisztek, tudományos kutatók, könyvtárosok — általában az emigrációs magyarság szellemi és közösségi vezető személyei. Az elvégzendő munka óriási. A szórványmagyarság területén dolgozó munkatársak sok esetben 3-5 fős csoportokat alkotnak, sok helyen azonban egyedül végzik munkájukat. A Szerkesztő Bizottság ezen a területen teljességre törekszik, ezért felkér mindenkit, akinek birtokában vagy tudomásában még nem publikált, vagy világviszonylatban még kevéssé ismert magyar vonatkozású anyag van, lépjen érintkezésbe a Szerkesztő Bizottság központjával. Címe: Bagossy László főszerkesztő, 50 Havenhurst Cresc. S.W., Calgary, Alberta, Canada T2V 3C5, tel.: (403) 253-3736. Az enciklopédia kiadásának anyagi alapjait biztosító „Lexikon Alapítvány” 1984. március 4-én alakult meg Calgary-ban. Az Alapítvány Kanada kormányának bejegyzésével és folyamatos ellenőrzése mellett működik. Vezetősége felkér minden olyan magyart, aki a magyar nemzeti érdekek iránt fogékony, hogy támogassa célkitűzéseit és lépjen az alapító tagok sorába. Alapító tagnak számít mindenki, aki legkésőbb 1985. december végéig minimum 25 kan. dollár vagy annak megfelelő összeg egyszer s mindenkori lefizetésével belép. 1984. december 31-én az alapító tagok száma 106 volt. Az a személy (vagy közösség), aki 250 kan. dollárt vagy ennél nagyobb összeget fizet be, jogosult a tagság mellett egy teljes sorozat enciklopédiára (4 kötet, kemény kötésben) — függetlenül a. előállítási költségek későbbi alakulásától. Aj alapító tagok névjegyzéke, valamint a leg alább 500 kan. dollár értékű támogatás nyújtók névsora az enciklopédia 4. köte tében megörökítésre kerül. LEXIKON ALAPÍTVÁNY
