Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-03-01 / 3. szám
N'K 411 H AR A I A A(- H EJ N GAE TINS GE THE WEST -The monthly publication of the CORVIN PUBLISHING LTD. IV. évfolyam, 3. szám 1985. március ELŐFIZETÉSI DIJAK 1 EVRE: Kanada: $17.USA: US-$15.Egyéb országok: US-$20.KIADOHIVATAL — EDITORIAL OFFICE: 11751 Canfield Rd. S.W. Calgary. Alberta. CANADA T2W IJ6 Tel.: (403) 238-2191 TÚL SOK SZABADSÁG? Ceausescu titkos beszédben ítélte el az Egyesült Államokat és Franciaországot. — 1984. november 9-én, a Román Kommunista Párt „Bukarest" munícipiumi pártszervezetének konferenciáján a pártvezetés végérvényesitette azokat az elveket és irányelveket, amelyeket aztán a november 19-21. között megtartott XIII. Pártkongresszus résztvevőinek meg kellett szavazniuk. Most érkezett megbízható információk szerint a munícipiumi pártszervezet konferenciája fontosságban messze felülmúlta magát a kongresszust. Ugyanis nem a kongresszuson, hanem a november 9-i konferencián kerültek terítékre azok a kényes kérdések, amelyek a kongresszus nyilvános ülésein „természetesen" nem szerepelhettek. A konferencia említett ülésén Ceausescu beszédet mondott, amely csak megcsonkított részletekben került nyilvánosságra. Ceausescu beszéde első részében, külpolitikai kérdések kapcsán, vehemensen támadta a nyugati országokat, mindenekelőtt az Egyesült Államokat és Franciaországot, amelyek szerinte elárulták Romániát és a román népet, és amelyeknek, úgymond, „semmit sem jelent Románia függetlensége és szuverenitása”. A belpolitikai problémák homlokterében a romániai kisebbségek helyzete állt, amellyel kapcsolatban Ceausescu szó szerint a következőket mondotta: „Súlyos hibát követtünk el azzal, hogy a nemzetiségeknek annyi szabadságot adtunk. Túl sokat engedtünk meg nekik, ezért lettek ennyire nacionalisták és soviniszták. A nemzetiségek veszélyeztetik hazánk függetlenségét, szuverenitását és területi sérthetetlenségét. A jövőben ezen változtatnunk kell. Ügy döntöttem, és meggyőződésem, hogy az elvtársak egyetértenek velem, hogy ezen a téren teljes határozottsággal fel fogunk lépni minden ellenséges megnyilvánulásukkal szemben, határozottan vissza fogjuk verni minden követelésüket.” A beolvasztási politika legújabb célkitűzései. — Erdélyi magyar hivatalos körökben egyre nagyobb zavart keltenek a Román Kommunista Párt XIII. Kongresszusának többnyire „titkos utasítás”-ként továbbított határozatai. E körökhöz tartozó, még ma is vezető beosztásban lévő egyének a kongresszus határozatait úgy értelmezik, mint magyartalanító, frontális támadást, amely az erdélyi magyarság teljes jogfosztását tűzte ki célul. Rendkívül megbízható forrásokból értesültünk, hogy a kongresszus határozatai az eljövendő öt esztendőben jelölik meg azt az intervallumot, amely alatt a romániai pártnak „le kell raknia a homogén román nemzeti állam alapjait”. Ennek az új „nemzeti kibontakozásnak” fő tényezője a „magyar befolyás alatt álló intézmények teljes megszüntetése”, értve ezen a még megjelenő magyar sajtót, a „Kriterion” nemzetiségi könyvkiadót és az egyelőre még be nem zárt magyar tannyelvű iskolákat. Fizessen elő! Megrendelő szelvény a 7. oldalon A kongresszus célkitűzései alapján mindenekelőtt a „Kriterion”-t akarják felszámolni (igazgatója, Domokos Géza már el-is • veszítette a funkciójához nélkülözhetetlen KB-i tagságát), valamint fokozatosan megszüntetik a havonta megjelenő folyóiratokat, majd a napilapokat is; kizárólag néhány hetilapot tartanának majd meg, de természetesen azokat is csak ideiglenesen. A kongresszus döntései között fontos szerepet játszik az a terv is, amelynek lényege a kizárólag magyarok által lakott területek gazdasági-szociális-adminisztratív átstrukturálása, a magyar nemzeti jelleg és jelenlét fellazítása érdekében. Felmerült újra a zömében még ma is magyarok lakta Kovászna megye felosztása is, annak két, románok által lakott megyéhez csatolása révén. A XIII. Pártkongresszus ezt a tervet a gazdasági szféra átszervezése által reméli megvalósítani, s ennek érdekében már meg is tették az első lépéseket. Információink szerint a megye megszüntetését 1986-ra tervezik. Ugyanakkor hírek terjedtek el arról, hogy a magyarországi „testvérpárt”, a Magyar Szocialista Munkáspárt küldötte. Méhes Lajos által elmondott kongresszusi üdvözlő beszéd bőszitette volna fel Ceausescu-t olyanynyira, hogy megtorlásként az említett intézkedések mellett döntsön, és hogy a kongresszus másnapján, a tradicionális „magyar nemzetiség" kifejezés helyett, az erdélyi magyarságot a „magyar származású románok" megjelöléssel alázza meg. Hírforrásaink ezt a magyar „testvérpárt"nak címzett visszavágást a román belügyi szervek provokatív híresztelésének tekintik, amelynek egyetlen célja a magyar pártvezetés megfélemlítése. Hírforrásaink — s közöttük az egykori kommunista mozgalom nem egy veteránja is — hangsúlyozzák, hogy a mai romániai helyzet, az erdélyi magyarság kétségbeejtő sorsa, többek között annak a felelőtlen és lelkiismeretlen politikának tud(folytatás a 2. oldalon) LEMKE GYULA: Márciusi visszhangok Csodás íze volt annak a márciusi napnak. Több mint fél évszázad távlatából is érzem az ínyemen. A hajdani Avar-gyúrúk lankáin még hóvirágharangocskákat cirógatott a szellő, de közelükben már kikedveskedett a messze illatú ibolya. Szálas fák rügy nélkül sudarasodtak, ám látszott, hogy izmaik kikeletre feszülnek. Színes madárkák kecsesen billegtek ágról-ágra. Egyelőre félszegen köszörülgették füttyszóra torkocskájukat, hogy pár hét múlva szerelmes kórusuktól zengjen az erdő. Imitt-amott fénylő, fekete csíkokat hasított az eke a zsíros termőföldeken. Szétszórt pocsolyákat gőzökben szippantgatott fel a melegen tűző kora tavaszi napsugár. Bent a faluban fekete ünneplés, csizmás férfiak tempóztak a templom felé. Kiálló arccsontjaik fölött barna szemekkel hunyorogtak a széleskedvú napkorongba. Sötét ruhája, kiálló arccsontja volt a grófnak is, akár a körülötte és vele tárgyalgató népeknek. A mély hangú férfiak mellett kuncogó, retyetelő fehérnépek húztak tova. Március idusa volt. Ünnep. Nem parancsolt ünnep, nem hivatalos ünnep. Szívekből jövő, szívekben élő, igazi ünnep. Mi, gyerekek is tisztára mosakodva gyülekeztünk. Rakoncátlan hajunkon meglátszott, hogy kefe erőlködött benne. Szappanhab kellemes illata lengedezett körülöttünk. Lányocskák copfjaiban pántlika, fiúk gomblyukában kokárda. Némelyik lurkónak ajkát csiklandozta a túlságosan nagyrá sikerült masni. Csodálatosképpen: eszünkbe se jutott a rosszalkodás. Még szentbeszéd alatt sem tapostunk egymás lábára, nem markoltunk egymás vékonyába. A vértanú első felelős miniszterelnök szobrához is csendben vonultunk. Batthyány Lajos bronz-márványszobrát az egész nemzet kegyelete állította a gróf kedvenc falujában. Nem gyihoskodtunk, mint a „Madarak és Fák Napján" a múlt májusban. Igaz. akkor erdei tisztáson sorakoztunk. Tarisznyáinkból húsos kolbász szaga ingerelte mirigyeinket. A fiatal tanító úr is lehangoló igéket hirdetett: — Fogadjátok meg, gyerekek, hogy nem bántjátok a madarakat és nem tördelitek a fiatal fákat! Hát miként fogadjak meg ilyesmit? — gondoltam elszontyolodva. — Hiszen zsebemben most is itt lapul a parittya, amivel ötven lépésről eltalálom a kányát, vagy Tamássy Béla hosszúkás sipkáját, persze, mikor a feje is benne van. Amott meg egy szép. zsenge fűzfa hajladozik. Abból sípokat és egy mélyebb hangú tilinkót faragok — határoztam eltökélten. Nem is vettük komolyan sem a Madárnapot, sem az intelmeket. Pénzes Jóska — később Pénzes Balduin néven az „Új Ember" című katolikus lapot szerkesztette — csak úgy unalmából, hátulról fültövön csapott. Az erős ütéstől fejem úgy biccentett, mintha helyeselnék a madaras fogadalomhoz. A tanító úrnak, láthatóan, jólesett helyeslésem. Vesztemre azonban nyomban elégtételt vettem a későbbi híres bencés atyán. Középmagasán hátratalpaltam. Ezt a mozdulatot már nem értette félre Horváth Ferenc tanító úr. Mérgében maga is elfeledkezett az erdővédelemről; furulyának szánt fűzfámat szinte gyökerestől kirántotta, és azzal tette nekem is, meg Jóskának is emlékezetessé a Madarak és Fák Napját. Ilyen gonoszkodásnak nyoma sem volt Batthyány Lajos márványtalapzaton álló ércalakja előtt. Pedig az ünnepi szónok hosszasan beszélt. Ezt elvárják a falusiak. A szónok győzze szusszal! Kiadós beszéd alatt lehet jól eltöprengeni Kossuth apánkról, meg erről a bronzgrófról, aki a mostani Lajos grófnak nagybátyja volt. Aztán arról, hogy sok vér locsoghatott el ebben a határban is, mert igencsak bírja a búzatarló az őszi kerékrépát. A gyerekhad képzelete, szónokunk szavai nyomán, Kápolnánál ment rohamra a honvédekkel. Március idusán nem törtük fejünket semmi csintalanságon. Buksi eszünk képtelen volt felfogni, de ösztönösen éreztük: ezen a napon nem egyetlen eseményre emlékezünk, de a lebírhatatlan életet, önmagát ünnepli a NEMZET. 1848—1985 Népgyűlés a Nemzeti Múzeum előtt PETŐFI NAPLÓJÁBÓL Pest, március 15. 1848. Üdvöz légy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvözöllek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvözöllek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet! Óh szabadságunk, édes. kedves újszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, mig csak él egy magyar: ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt... s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség! Ezzel köszöntlek, ez legyen útravalód az életben. Élj boldogul!. . . Nem kívánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt élet félhalál, de legyen mindig férfierőd a vészeken diadalmaskodni! Késő éj van. Jó éjszakát, szép csecsemő . . . szép vagy te, szebb minden országbeli testvérednél, mert nem fürödtél vérben, mint azok. téged tiszta örömkönynyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szívek. Jó éjszakát!... Ha elalszom, jelenj meg álmomban úgy, amilyen leszesz férfikorodban, amilyen nagynak, ragyogónak, a világtól tiszteltnek én reméllek! Száz éve született KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Kosztolányi nyelvészeti és nyelvművelő írásainál kevés időszerűbb „üzenetet” kaphat a nyelvünk fennmaradásáért, tisztaságáért aggódó olvasó. „A törvényt vitte diadalra — állapítja meg Illyés —; ó fejezte be — kellő rostálással — Kazinczy tervét ..." Idézzük fel Kosztolányi Dezső „Magyarul” című vallomását és egyik gyönyörű versét (lásd a 4. oldalon): ,,Az a lény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegem dúcaiban, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok...”
