Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 97-145. szám)
1944-05-17 / 111. szám
6. oldal. jtmmmÉK „ Szabolcsi hirLAP Elloptak egy értékes női bundát, amelyről az a gyanú, hogy elrejtett zsidóvagyonből származik Nem mindennapi érdekes esetet jelenteitek a szatmári rendőrség ügyeletén. Az ügyeletes megjelenj az egyik szatmári háztulajdonosnő és előadta, hogy fia, aki jelenleg honvédségi szolgálatot teljesít, rövid idővel ezelőtt, bizonyos munkadíj" képpen egyik zsidó ügyfelétől különböző tárgyakat kapott. Ezek a tárgyak a következők voltak: egy női bunda, egy férfíbunda, nemes szőrmegallérral, valódi brüsszeli vert csipke, mintegy kilenc darab. Tekintettel arra, hogy a fía, aki nőtlen ember honvédelmi szolgálatra vonult be, az anyjának, őneki adta át megőrzés végett az előbb ismertetett tárgyakat. Az: átvett, tárgyakat vesszőkosárba helyezte és a kosarat a ház fás- pincéjébe helyezte el. Pár nappal ezelőtt szellőztetés céljából felnyitotta a kosarat és megdöbbenve állapította meg, hogy az értékes, nemes szőrméből ké szüli női bunda eltűnt a kosárból. Az esetet azonnal jelentette a rendőrségen, ahol felvették a tény- állát és ismeretlen tettes ellen megindították a nyomozást. A dolognak az az érdekessége, hogy nem valószinütlen, miszerint zsidó vagyon rejtegetésről van szó. aminek kiderítése szintén a rend őrség hatáskörébe tartozik s ebben az irányban is megindították & nyomozást. 16- 45: Hangképek a magyar-német katonai labdarugó mérkőzésről. — 17- 50: Se szó, se beszéd — muzsika 16.35: Előadás. 18.50: Hírek. 19-00: Magyar nóták. 19-25: Magyar zongoramuzsika. 19-45: Egy óra Debrecenben. 20-45: Aki mer, az nyer. 21-40: Hírek, sport- és lóverseny- eredmények. 22-10: Hírek német nyelven. 22-20; Hangképek az országos ökölvívó-bajnokság döntőjéről. 22.40: Tessék választani. 23-45: Hírek. Budapest II. 8.30: Hírek német, román, szlovák, ruszin és szerb nyelven. 17.00: Hírek német, román, szlovák, ruszin és horvát nyelven. Hirdetmény Felhívjuk mindazokat, akik 1944. március 19—25. között a német katonaságtól fizetés fejében Reichs- kreditkassenscheinekét fogadtak el május hó 11. és 20.-a között kérhetik azoknak beváltását. A beváltást akármelyik pénzintézetnél írásban kell kérni és a beadványban elő kell adni, hogy a német pézt kitől, milyen címen, mikor és hol kapták, lehetőleg meg kell jelölni a német katonai személy tábori postaszamát is és a pénz- elfogadását számlával vagy tanukkal, vagy más megfelelő módon igazolni kell. Nyíregyháza, 1944. május 13GÖNCZY JÓZSEF 3x városi tanácsnok Express hirdetései! Értesítés Szives tudomására hozom az érdekelt gazdáknak, gazdaságoknak, uradalmaknak, hogy hízott és sg- vány sertést, kimustrált kocákat, sülöket, malacokat bármily mennyiségben felvásárolok. — Nagybecsű ajánlataikat irodámba kérve vagyok kiváló tisztelettel: Dr- Balogh Gyula körzeti sertéskereskedő, Bocskaí-utca 3. Telefon 26—93. A p* óhirdetései« 10 szóig 1 pengő, vasárnap 1 pengő 20 fillér, minden további szó 10 fillér, vasárnap 12 fillér. Állást keresőknek 10 szóig 80 fillér, vasárnap 1 pengő, minden további szó 8 fillér, vasárnap 10 fillér. — Cím a kiadóban, valamint jeligés hirdetések és telefonon bemondott hirdetések beiktatásáért 30 fillér kezelési költséget számítunk. BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Egy perfekt srobalány kerestetik vidékre azonnali belépésre. Jelentkezés Vármegye- háza 11.es szobában. Ugyanott egy jókarban lévő zongora eladó 4741-3 Ocskavastelepen dolgozott munkás fel- vétetik Széchenyi utca 8 4806-3 Egy ügyes kifutót és egy jóházból való fiút tanúlónak felveszek Ferenczv fényképész Kossuth utca 2 4809-4 Vasesztergályos segédet állandó alkat- mazásra felvesz Irsai és Tsa gépgyár 4745-3 Bentlakó főzőmindenest keresek június 1-re Toldy u. 5. 4746-2 Egy kifutó hetest felvesz Magéra Mihályné festékőzlet Bencs László tér 3. 4814-4 Rádió SZERDA, május 17. Budapest I. 14-50: Beszkárt zenekar. 15.55. Népszerű filmakadémia. 16-15: Muzsikáló zenei lexikon. 16-45: Időjelzés, hírek. 17-00: Előadás. 17.20: Magyar zeneszerzők félórája. 17-50: Honvédek műsora. 18-40: Világpolitikai kérdések — vélemények. 78-50: Hírek. 19.00: Dolgozó magyarok. 19-10: Részlet Walter Gieseking zongorahangversenyéből. 20-00: Erdélyi József anthologia. 20.20: Operettmuzsika. 21-00: A Pécsi Öregdiákok vidám estje. 21.20: Csárdások. 21-40: Hírek. 22.10: Hírek német nyelven. 22-20: Szórakoztató zene. 23.20: Hangszerek — hangulatok. 23-45: Hírek. Budapest II- 17-00: Hírek német, román, szlovák, ruszin és horvát nyelven. CSÜTÖRTÖK, május 18Budapest /. 8.00; Fohász. Szózat Reggeli zene. 8-45: Hírek. 9-00: Szórakoztató zene. 9-30 Az Országos Közegészségügyi Intézet közleménye. 10.00: Református istentisztelet a Kálvin-téri templomból. 11.00: Egyházi ének és szentbeszéd a Jézus Szíve-tefplomból. 12-20: Időjelzés. 12.30: Székesfővárosi Zenekar. 13-00: Előadás. 13-45: Hírek. 14.00: Művészlemezek. —■ 14- 25: Német hallgatóilnknak. 15- 00: A földművelésügyi rninsz- térium rádióelőadássorozata. 15.25: „A falu rossza". Népszínmű 3 felvÍ0 szóig 2 pengő 50 fillér, minden további szó 15 fillér. Sütödémet újra megnyitottam, privát sütést minden nap d. e. 8— 10-ig és d-u. 2 tői vállalok LEÁNYVÁRI MIHÁLY Bútor! Háló, kombináltszekrény, konyha, előszobafal, asztal, szék, íróasztal, fotelágy, rekamie, gyermekágy HALÁSZ asztalosmesternél Üzlet Szent István út 4. írógéfefe és számológépek javítását és karbantartását vállalja és szakszerűen végzi NÉMETH JÓZSEF írógépműszerész specialista Cím: (jelenleg lakásán) Kótaji-u. 100 Kecskés József úri- és egyenruhaszabó LUTHER UTCA 6. Telefon: 33-70 legtökéletesebb patk^nyírtószer és Svábirtó por kapható fÉnássy ciánoson*? v»Mwtth utca 9 Telefon 29—55. Egv kocsist jófizetéssel felveszek Szabadka n. 15. 4844-2 Jómunkás úrifodrászsegéd azonnal beléphet Karóczi fodrásznál Kossuth tér _____________________________ *4833-3 Á sztalostanoncokat felvesz Terhes Imre műasztalos Szent István út 50 4800-2 Ügyes kifutólányt azonnali belépésre felvesz Korba gyógynövényiroda Kótaji utca з. Jóírással bírók előnyben. 4747-2 Hosszú bizonyítvánnyal jólfőző, tiszta mindenest keresek dr. Nagy Béla Vay Ádára и. 9. 4751 Jóravaló fint tanulónak felvesz a Venkovits nyomka Zrínyi Ilona u. 9 (udvarban) . -> rsmosstos s■ «NWfct» ü&aa KÜLÖNFÉLÉK Nagykállóban négyszobás úrilakás, kert, pince, melléképületekkel eladó. Cím a ki- adóhivatalban 44 7-7 Gyermekbiciklit keresek 7 éves kislány részére Ujfalussy, Széchenyi u. 25 4673-? Műléppréselést vállalok. Sonkojért mű- lépet cserélek Tátra u. 4. Tejüzemnél 4728-9 Létra, gyúrótábla, teknő, gyermekszék kapható Halász asztalosmesterrél. Üzlet: Szent István út 4 4779-6 Egy 14 HP. benzin magánjáró cséplő- garnitura eladó. Cím Lukács Miklós Búj, Rákóczi u. 56 4789-2 Elvesztettem belső tárcámat 200 P-vel és benne lévő iratokkal. Becsületes megtaláló a pénzt megtarthatja, a tárcát az iratokkal címemre juttasso el. Czire Imre Holló n. 19. szám 4823-2 Hosszú bizonyítvánnyal bentlakó min denes azonnali belépésre ajánlkozfk hallás* hibával Árok u. 24. Vitószkinál 4829 Júniusi szállításra ajánlok bodrogkeresztúri víz- és fagyálló, fehér építkezési követ. Cím Dcmblovszky László Szerencs, gróf Tisza István n. 28. 4830-2 (Trianon 24.) 1944 május 17. Jó házivarrónőt keresek. Ugyanott mák eladó. Jelentkezés 12-től 4-ig, Árok u. 7. ____________________________ _ ____4810 Eg y 6 lámpás gramofonnal egybeépített Orion rádió eladó. Megtekinthető a Nagykoron« sörözőjében, Bencs László téri oldal __________________________ 4831 T egnap este a Bessenyei téren elveszett egy pénztárca. Benne iratok és kerékpár- igazolvány. Megtaláló Csáki Istvánénak a Kossuth téri cukorkupavillonba adja be ___________________ 4832 Egy hadikórházi kabát elveszett. Becsületes megtaláló szolgáltassa be a Hadikórházba 4834 3 darab 5 hónapos malac sürgősen eladó Szalonka utca 2. Btmeskert 4835 II. osztályt végzett kereskedelmi iskolai tanuló a nyári szünidőre állást keres. Cím a kiadóban 4839 Eladó teljesen jóállapotban lévő mély gyermekkocsi Arany János u. 33 4838 5—j—1 lámpás rádió eladó Kisteleki u. 10 4837 A sóstói és bujtosi vizekre horgászberleijegy a Kuharek és Christ cégeknél kapható. 4266Y0 Kereskedelmi érettségivel inteligens fiatalember állast kereä azonnalra is. Címeket a kiadóba l ér 4765 50 drb, ongóraovúl ketrecekkel sürgősen eladó Selyem u. 23 4679-5 Két ágy, két szekrény, asztal, székek használt állapotban eladók Bocskai u. 35, 4750-2 Szőlőpermetezéshez, vagy ecethez használt bordók eladok Laczkovszky, Vay Ádám utca 15. 4748-3 Üj konyhaasztal, sezlon eladó. Ugyanott megvételre keresek jókarban lévő mély gyermekkocsit, eeetieg cserélek Kossuth a. 70. sz. 4840 Eladó egy 4 és fél lóerős „Mayer“ gyártmányú adómentes petróíeummotor Gólya utca 6 4841 ELCSERÉLNÉM 2 szobás, fürdőszobás, új tégla házamat, nagykeríü házzal HAUBERGER-IRODA Bencs László-tér 1. — Telefon: 29—35. 40 éves, gör. kát. főszerkereskedő 10.000 pengővel benősülue, vagy hozzáillő élet- társat keres. Levelet „Szorgalmas * jeligére a kiadóba kér, 4842 Magános tisztviselő bútorozott szobát úri családnál esetleg ellátással keres. Inteligens emgerhez lakótársnak is elmenne. Cimet a kiadóba kérem. 4843-2 Egy j ómenet elü kocsmát berendezéssel bérletbe keresek. Cím a kiadóban 4845 28-as gyermek bőrtaipn iakkcipő eladó Deák F. n. 54. 4847 Jóállapotban lévő zongora szénét megvételre keresek. Címeket Orosz Károly nyomdaüzemében kérem leadni 140 négyszögöl telek házhelynek eladó Mák-u. 44. 3683 Mindenfajta ayomtnt»* »v I, ízléses kivitelbe« cé«** Orosz oly OfOlűEMClaíÜ^^IKI« YIREGYHÁZA Béresé a vf-m. 3. V szerkesztésért felelős: Jóba Etek. V kiadásért felelős: A Szabolcsi lírlap lapkiadó betéti társaság, íovách B- és Társai laptulajdonosok íyomatott OROSZ KÁROLY yomdaüzemében, NYÍREGYHÁZA bercsényi utca 3. — Telafoo 25-77-