Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 1-48. szám)

1944-01-18 / 13. szám

oldai. ,, MrimiDEti JíflBoicsi Mire hiriaP (Trianon 24.) 1944 január 18. Amikor a városunkba érkezett sebe­sült katonák száma megint megnöveke­dőt s a számukra gyűjtött társadalmi adományok megfogytak s amikot a vö­röskereszt fáradhatatlan vezetői szo­rongva kérdezték: hogy adunk elcsigá­zott és legyengült honvédeinknek job­bat és többet? — akkor a csodálatos jóságú Isten keze megmozgatta egy kis tanya szegény népének szivét s egy földi javakkal megrakott szekere; állí­tott meg a nyíregyházi Vöröskereszt el­osztó állomása, a görögkatolikus iskola előtt. . . Ezt valóban „Isten rendelte ki“ — mondották külön is egybehangzóan Szohor Pálné és sasi Szabó Lás.zlóné, városunk női társadalmának lélekben és munkában vezető nagyasszonyai, akik személyesen vették át a szegény embe­rei gazdag ajándékát. S ugyanakkor meghatóban emlékeztek arra a tanyai népre, mely néhány év előtt a hamisítat­lan magyar szellem kincsét is elhozta ide, amikor a ,,Sári bíró“ előadásának utolérhetetlen természetessségével a puszta vadvirág illatát lehelte a város kőfalai közé. De most talán még töb­bet hoztak: a szegénység egyetlen gaz­dagság áf: a szívjóságot. Az a fekete fejkendős, meghatcttarcú tanyai asszony s azok a szemérmesen pirúló egyszerű leányok, akik az ottho­niak adományát behozták és átadták,, a természetes jóság tisztaságával úgy ál­lottak a város vezető asszonyai előtt mmt akik nem is tudják hogy ők Isten jóságának példamutató eszközei. A bib­liai szegény asszony két fillérjének s a szegény özvegy egyetlen tehénkéjének Peldaja csillant szemükbe, amint ezeket ■az egyszerű tanyai teremtéseket a vá­ros első asszonyával együtt Iá;tűk: — együtt mosták a kupákat és mérték az adományokat, míg a másik nagyasszony jegyezte ^azokat. íme: 56 kg. fonott ka- ács, 16^ és fél kg. vegyes sütemény lg n er tej, 48 liter bor 40 kg. bab, 123 ur2°nya, (a sütésből megmaradt) .5 kg. liszt, 1 és fél kg. lekvár és két üveg befőtt. De nem az anyagiak mennyisége je- ^enii ezeknek az adományoknak igazi ■értékét! - mondotta a kis tanyai cso­port vezetője, Gábos Kálmán igazgató- tanú o. S népe iránt érzett nagy szere­tette* s nein kis büszkeséggel beszélte földh0Siyiamik0r a íanya JÓ3áS°s lelkű „birtokos asszonyai, Rábay Pálné és özvegy Jármy Jánosné 5 000‘ pengő ér­tékű ruhaneműt osztottak szét karácso- l né cieíédf111' djÖtt h0Z2á Ndgy Imré- ! zö'1 is S®z°ny’ akl a szegények kö- ! ha fóti i!Syik legszeSényebb _ s meg- ! atot. hangon jelentette be, hogy ők I nemcsak kapni han-m ■ • gy °& nek «5 'u l adm 15 veretné­nek. S magahozveve a tanya minden Sr^k ^ rny JCányaÍt: Biri Honát, Sranko Juhat, Petró Annát Petró To­lant Kozma Erzsébetet és'lBádi Er­zse etet, — napokon keresztül házról azra jarva. gyűjtöttek és sütöttek. S sTat;,ÉLe,hiVáS né,kUI­A tanyai szegények adományának iga * ‘ -eket nemcsak’az adás ö "kéntll szívjosaga jellemzi, - magyarázta to- abb a tanya tanítója. __ hanem ]ó_ ban eronfeluh áldozathozatal ténye is A masok nyomorát ösztönösen á;érezve‘ .szinte magától értetődőnek véik^ a kévésből is adniok kell. Akkor is ha magukban, vagy családjukban megérzik egerdemelék, hogy egyenként felso­roljuk azoknak a férfi-adakozóknak is neveit, akik kölcsönkért néhány pengő­jüket adták oda, csakhogy a sebesült bajtarsaknak küldendő borhoz hozzájá­rulhassanak. .. . Mert nem a fölösleg­ből kicsurranó ajándéknak, hanem a valóban megérezhető áldozatnak van igazi értéke Isten előtt! Miközben a szeretettől áthatott be­szédet hallgattuk, önkéntelenül azon töprengtünk: mivel róhatnánk le meg­hatott hálánkat ezeknek a gazdag sze­gényeknek? Rejt :tt szándékkal elkér­tűk az adakozók névjegyzékét s bár en­gedélyt nem kaptunk rá, leközöljük a nyomdafestéket soha nem látott' tanyai magyarok neveit. íme: Petró József, Nagy Imre, Biri Pál, Vinnai Mihályné’ id. Németh István, ifj. Németh István, Szentesi Dániel, Fekete Sándor, ifj. Nagy István, Bódi László Farkas And­rás, id. Németh János, Lukács András, Molnár Gyula, Bacskay Mihály, Pan- tyusák János, Fekete András, Lukács Miklós. Mudaházi Miklós, Oláh Antal.- Nem tudjuk, hogy jót tettünk-e e szerény magyarok neveinek leközlésé­VCl? De.bÍZOnyOS’ hogy J’ót tartunk: megbecsülő hálát és buzdító példát adni akartunk... Vájjon lesz-e követőjőe a fölemelően szép példának? Hisszük, hogy igen! mmmt. Megszöktek az ítél®!, elől A Magyar Távirati Iroda jelenti. A magyar katonai történelemben példa nélkül álló. megdöbbentő eset történt: magasrangú katonák megszöktek a fe- lelősségrevonás elől. Feketehalmy-Czeydner Ferenc uy. áll | altábornagy, Grassy József vezérőr- I na^y, Deák László ny. áll. ezredes az j 1942- év januárjában Újvidéken történt ! eseményekkel kapcsolatosan folyamat- I ba tett katonai bűnvádi eljárás során az ítélethozatal elől megszöktek, jólle- ! két, minden lehetőségük megvolt a vé- : dekezésre s letartóztatásban sem vol­tak. Vádlott társaikat, akiket vezettek, cserbenhagyták s ezzel önmaguk felett mondtál: ki az ítéletet. E cselekedetük folytán mindhárman közönséges szökevényeknek is minősül­nek, az ezzel járó összes következmé­nyekbe s a felelőségrevonást ebben a vonatkozásban sem kerülhetik el. Az illetékes katinai hatóságok a nyo- • mozólevelet mindhármuk ellen kiadták, ! ugyancsak nyomozólevelet adtak ki a j szökésben levő dr. Zöldi Márton csen- | dőrszázados ellen is. (MTI.) hoz, hogy szekrényeket kifosszanak. __ T ermészetesen főleg azokat a lakásokat szemelik ki, ahol nyitott ajtót találnak, az nem zavarja őket, hogy a lakás má­sik részében járnak-kelnek az emberek, ők a nyitott ajtón áf minden értékes holmit elvisznek. így sur.antak be tegnap délben a Kos- suth-utca 67 szám alatt lévő Szilassy István főhadnagy lakásába és 2000 pengő értékű ágy- és fehérne­műt és sok ezüstneműt elvittek. A lopást azonnal jelentették a ren­dőrkapitányság bűnügyi osztályán, a nyomozás megindult. Megállapították, hogy a kérdéses időben szőnyeget áruló cigányok járták a Kossuth-utcai háza­kat, valószínű, hogy a vakmerő besur­ranó tolvajlásf is ezek a szőnyeges ci- ! gányok követték el. Érdekes megjegyez- | nünk, hogy a lakás a lopás idején | sem volt őrizetlen, mert a másik szobá- < ban tartózkodtak a háziak. Merészségü- | két bizonyítja, hogy mégis felfeszítették ^ a szekrényeket és elvitték az c~tékes fe- j herneműf. A lopás ügyében a rendőrség széleskörű nyomozást folytat.--------------­T urócsy Zoltán püspök mond ünnepi beszédet a MOVE vasárnapi fublláris közgyűlésén A kigyó méreg SS és gyógyít A magyar fajvédő szolidaritás törhe­tetlen erejű országos tábora, a MOVE most tartotta a fővárosban jubiláns díszközgyűlését, amelyen Nyíregyházá­ról is részt vettek a MOVE vezetőségé­nek küldöttei. Vasárnap, január 23-án az oiszág ■' alamennyi városában díszközgyű­lést t^rt a MOVE. | Nyíregyházán a díszközgyűlés vasárnap j délben 12 órakor lesz. | A díszközgyűlésen Turóczy Zoltán ! ág. h ev. püspök mond ünnepi be­szédet. j A jubiláris díszközgyűlés előrelátha- * tóIa& a városháza nagytermében lesz. wmmmmsmm Besurranó cigányok 2000 pengő értékű fehérneműt loptak el egy Kossuth utcai lakásból A siyomosás Seiievése fierbt a vakmerő lopási szőnyegáraié cigányok követték el Az elmúlt héjén nagy cikkben figyel­meztettük a nyíregyházi közönséget, hogy városunkban besurranó cigányok garázdálkodnak, .ami ellen csak jól be­zárt lakásokkal lehet védekezni. A ve­szedelmes tolvaj népség, különféle ürügyekkel közelíti meg a lakásokat, vagy valakit keresnek, vagy valamit kí- nálnk megvételre. Van olyan is közöt­tük, aki hasznait ruhát keres megvélel- re, vagy koldulás ürügye alatt próbál­kozik belopózni a lakásba. A cigányok „kézügyessége“ szir-je pá­ratlan. néhány pillanatnyi idő elég ah­Nesnfcs &ny»gökksfei garanciával készítünk BAVBBT, HAJFEIVÉiT roßS5i: htejak szakszerű ápolása Kei em enn éi Boriin? M« tér 6. -Keresztény magyar űzi&i aismit szolgálunk ki A tudomány számára ismeretes, hogy a kígyóméreg két különböző vegyi al­katrészből éli. Az egyik a peptonok osz­tályába tartozik, míg a másik a globu- - hnok csoportjához. A pepfonméreg a | harapás helyén kevés elváltozást okoz, | azonban annál súlyosabbak az idegrend- * szerben, amennyiben az egész szerve- | zet idegszálait megbénítja. Ez a bénu- j lási folyamat néha nagyon gyorsan el- j terjed. Mivel a légzőközpontok különö­sen érzékenyek és gyorsan bénulnak, a halált ezek bénulása okozza. A vér le­vegő jelenlétében azonnal megalvad. A globulinméreg hatására elmarad ez a ; jelenség. , Az orvosi tudomány annyira haladt, ! hogy ma már kígyóméreg elleni óvsze- 1 leket képes előállítani, sőt a kígyómér- | get gyógyszerek előállítására fel "Ts ! használja. Berlinben létezik egy kígyó- I f°rm. melyben több mint 500 kígyó van. j A kutatók szabályos időközökben el* í veszik a kígyóktól a mérget és ezt bize- | nyos preparátumok előállítására fel­használják. így nyerik a csörgőkígyótól az ,,Epileptasit“ nevű gyógyszert, me­lyet • az epilepszia gyógyításánál hasz­nálnak. A kobra és vipera mérge fáj- dalimcsillapítóul «zolgál bizonyos rákos megbetegedéseknél. Ischiast és trige- minusz neuralgiákat is sikeresen gyó­gyítanak már ezzel a gyógyszerrel. A viperából nyert viperaméreg kitűnő ha­tással van az aszthmás megbetegedések­nél. BcBIéfiis 29 irsfeor " Izolál felszerelések. Msetek. Író ét rajzszer kapható JÓBAspapírüzletben. Január 18 19. Utolsó 2 í»p! uiutsu á nei Jelmezbál _____ ______ K edd szerda Pazar Magyar film UFA VILAGHíRADÓ T«M»25-24 FőszereP‘>8^ Stóréayi É.a, Aitay Andor, Turay Ida, Bdicá, Garsuss, stb Előadások V*4. J/*6 és Va8 órakor. A ssegénysig gjazdagfiégának szép példája: a bomoktanyal gazöaság szeginy munkásai egy szekér élelmiszert jaitattak sebesüli katonáinknak Lesz-e kővetője a főlexmeSően szép példának?

Next

/
Thumbnails
Contents