Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 1-48. szám)

1944-02-25 / 45. szám

(Trianon 24.) 1944 február 25 ESI Bölcs i 5. Mai. HMtm Csokonai ásványvíz Szénsavas, úditó és gyógyhatású ásványvíz f=HlBBK Az igazi faj védelem nem melldöngetés, nem hangoskodás, nem botrányokozás „zsidózás“-sál, hanem kemény, kitartó, komoly szor­galom, a magyar közösségért való munka. Nem átlag a munka, hanem többlet-munka. Nem immel-ámmal telj esitett szolgáját. Hanem katonáit kemény, minden erőt a munkába vi­vő akarat. Ezt hangoztatták a MOVE egyik nagygyűlésén, ahol kifejezésre jutott, hogy a Becsülettel a hazáért való küzdés elsősorban becsületes magatartást, az adott szó szentségét, a vállalt munka kemény teljesítését je­lenti. Fajunkért, magyar hazánkért és népünkért odaadással kell fáradoz­nunk, A honvédek odakint fegyverrel állanak ellen a ránktörő viharnak, a polgári fronton lévők pedig hősi mun­kavállalással, minden üres, naplopó jampecség elutasításával úgy tevé­kenykednek, hogy minden nap kimu- tathatólag meghozzák a kifejtett fá­radozás eredményét. Az igazi fajvé­delem a magyar közösségért való áldozatos munka. Becsülettel a ha­jáért! napirend Róm kát. Géza vt. Gör. kát. Po'fir. Prot. Géza. A nap kél 6 óra 36 perc­kor, nyugszik 17 óra 21 perckor. A hold kél 8 óra 35 perckor, nyug­szik 20 óra 14 perckor MAGYAR NAPIREND* * Rettenetes gyáva ez a n?í társadal­munk. Azok, akik mindenféle nyugta­lanító hírekkel izgatják a közhangula­tot, soha sem kerülnek biró elé, vagy ahová valók volnának, az interná ó táborba, Nincä ember, aki az első, vagy akárhányadik suttogót az első rendőr, vagy karhatalmi alakulat ke­zére adná. Mert még a magunk életé­nek megvédésében is gyávák vag>unk. Csodilatos, hogy soha nem tudjuk megtanáini az első suttogó propagan­dist, de csak azért, mert a negjedi- ket, vagy a tizediket is szélnek ereszt­jük. GYÓGYSZERTÁRÁK* Szombat estig a kővetkező gyógyzser* Urak tartanak ügyel éti szolgálatot* OvgyAsn József (Be»*enyei-tór) és lUás Zsófia (Deák Ferenc-«tea) Városi gőz- és kádfürdő: zárva. — A FODRÁSZ SZAKOSZTÁLY leéri tagjait, hogy az új árszabályt há­rom napon belül a kirakatába vagy az üzlet ajtajára kifüggeszteni szívesked­jenek. Elnökség. 3x ZSEB ÍRÓNŐK nagy választékban JÓBA-papírüzlelben. Novobolin koncentrált gyümölcsfa karbo ia<sum kapható IFI. BORDZS ISTVÁN fittéi kí'-áikid) N/irdgyháía Tal*fo i íö -75. Luri;r u'Ct 6 — NYÍREGYHÁZI LEÁNYOK — egy harcoló honvéd leveleket vár. Biczó László őrv. kéri a nyíregyházi leányo­kat, akiknek van szívük levelezni egy harcoló honvéddal, írjanak neki. Címe: Biczó László őrv. Tábori posta K 288. — JEGYZÖTANFOLYAM HALL­GATÓK tánctanfolyamának befejező vizsgái ösztánca folyó hó 26-án, szom­baton délután fél 6 órakor kezdődik, a Szendeczky Korona-tánciskolájában. 2x — GYILKOSSÁG A LAKODA­LOMBAN. Nyágován a napokban nagy lakodalom volt, amelyen rész tvett a fa­lu apraja-nagyja. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy oda még a haragosok is elmentek. Dumics Péter 20 éves le­gény a lakodalomban összeveszett Po- povics János földmívessel. Az ünnepi hangiatok nem akarták rontani s ezért többen békíteni akarták őket. Dumics kijelentette, hogy nem kell őket kibé­kíteni, hiszen úgyis kibékültek s ezzel kezét nyújtotta Popovicsnak. Popovics elfogadta a békejobbot, de hirtelen elő­rántotta kését és azt markolatig vágta haragosa szívébe, aki még a helyszínen meghalt. Katonai felszerelési cikkek legelőnyösebb beszerzési forása Papp Dénes egyenruháié ti felszerelések grtküzlete — FOGOLYTELEPITÉS NÉMET­ORSZÁGBAN. Németország számos vadászati körzetében a foglyokat gaz­dagabb vidékről szegényebb tájakra költöztetik át. Egy esetben nem keve­sebb, mint 15.000 foglyot fogtak össze és telepítettek át. Az érdekes telepítési akció kitűnően bevált — ESZMÉLETÉT VESZTETTE AZ AJÁNDÉKBA KAPOTT ITAL­TÓL. Rejtélyesnek látszó ügyben in­dított nyomozást a kassai rendőrség. Tromka Gyula 25 éves munkást az ut­cán itáliai kínálta meg egy ismeretlen nő. A munkás nagyot húzott az italból, amelytől azonban nyomban rosszul lett, úgy hogy betámolygott az egyik ház kapuja alá, ahol összeesett A mentők Tromka Gyulát kórházba szállították, ahol gyomormosást alkalmaztak. — A rendőrség nyomozást indított a bortkí- nálgató nő után, mert felmerült az a gyanú, hogy az italba mereg volt ke­verve s a nő meg akarta mérgezni Tromka Gyulát — A KISIPAROSOK ÉS KISKE­RESKEDŐK HITELAKCIÓJÁNAK keretében az iparügyi miniszter új reá. deleiével a folyósítható kölcsönök fel­ső határát az eddigi 800 pengő helyett 1000 pengőben, egészen kivételes ese­tekben pedig 1500 pengőben állapította meg. A kölcsönt igénybeveheti minden olyan kisiparc-s és kiskereskedő, aki önálló iparigazolvánnyal és műhely-, il­letve üzlethelyiséggel bir és aki olyan közület tagja, amely a hitelakcióba be- kepcsolódott. ;- KÖZSÉGHÁZA ÉS KÖRJEGY­ZŐI LAKÁS ÉPÜL TISZAUJHE- LYEN. A tiszaújhelyi körjegyzőség versenytárgyalási hirdetményt bocsátott ki a Tiszaújhely községben építendő községháza és körjegyzői lakás építési munkálatira. Az egyes munkákra ku- lön-külön is lehet ajánlatot tenni. A ki­írás részleteiről a tiszaújhelyi körjegy­zői irodában adnak felvilágosítást. — ELEGÁNS, finom tömblevélpapír, szép színekben kapható JÓBA-papír- iizletben. Hádió PÉNTEK, február 25. Budapest 1. 15.05: Filmdalok. 15.30: Magyar művészek külföldön. 16.20: Ka­marazene. 16.45: Időjelzés, hírek. 17.00 Orlay tánczenekara játszik. 17.35. Sport ] közlemények. 17.45: Német hallgatóink nak. 18.20: Magyar népmuzsika. 18.50; Hírek. 19.00: Mestermű. 19.45: Lehár- est. 20.45: Jöjj utamra velem. — 21.40» Hírek. 22.10: Hírek német, angol és j francia nyelven. 22.40: Emlékszik még? ! 23.20: Magyar nóták. 23.45: Hírek, í Budapest II. 17.00: Hírek német, ro- \ mán, szlovák .ruszin és horvát nyelven, | 19.00: Magyar nóták. 19.35: Elfelejtett ; magyar hadvezérek. 20.00: Mestermű- i vek. 20.45: Muzsikáló Dunapart. 21.40: j Helga Jäckh hegedül. 22.10: Szórakoz- ; tató zene. 22.40: Hírek. I Minden igényt kielégítő . káióiatí és teiepesrádiól I Ismét kapható | KUHARE&NáL kerékpár, villany, fegy­ver, lőpor rádió szak- üzletében Zrínyi I. u. 8 i Telefon 24—84. Rádió javítás. i SZOMBAT, február 26. ! Budapest I. 15.00: Kovács Ödön • tánczenekara játszik. 15.30: Háború a giimőkór elleti. (Előadás.) 15.50: Buda foki Dalárda. 16.20: Csepreghy Gyula tillnkózik. 16.45: Időjelzés, hírek. — 17.00: Legkedvesebb íróm. 17.20: Min­denből mindenkinek. 18.40: Kü ügyi tá­jékoztató. 18.50: Hírek. 19.00: Hang­képek innen-onnan. 19.25: Martzy Jo­hanna hegedül. 19.45: Vidám hétközna­pok. 20.00: Barabás Sári és Udvardy I Tibor hangversenyének közvetítése. — 21.00: Hosszú ének. 21.15: Hogy tet­j szik? 21.40: Hírek. 22.10: Hírek tié- , met, angol és francia nyelven. 22.40: j Ki mit szerei? 23.45: Hírek, l Budapest II. 17.00: Hírek német, ro- i mán, szlovák, ruszin s horvát nyelven. 18.30: A földmivelésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. 19.00: Hang­verseny. 19.45: Tíz jelenet — huszonöt szerep. 21.45: Magyar nólák. 22.40: H. — SEMMI SEM UJ A NAP ALATT Baranya vármegye levéltárában régi iratot találtak, amely szerint már 300 évvel ezelőtt is rögzítették az árakat. A vármegyének ezt a jogát az 1659. évi törvény 71. cikkelye állapította meg. A vármegye többek között a marhahús fontját 14, a borjúhús fontját 18, a kappan darabját 45, a szalonna fontját 17 és zsir iccéjét 17 krajcárban álla­pította meg. Ugyancsak a vármegye által állapította meg a mesteremberek készítményeinek árát is. Akkor is elko­bozták a maximális árnál drágábban eladott árut és a régi írások tanúsága szerint a kirótt büntetéstk egyharmada a végrehajtóé, kétharmada pedig a vár- megyéé volt. A most előkerült poros akta bizonyítja, hogy — nincs semmi új a nap alatt. HALÁSZNI AKARTAK, vajat adtak a robbanószerért. Szombati Béla órabéres előmunkás volt a petrova- b sztráni kőbányában. A robbanószerek raktárából ellopott 32 darab baxitot és 8 gytacsot s eladta ismerőseinek, akik e robbanószerekkel halászni akartak. A lopott robbanószerekért Szombati ese­tenként egy kiló vajat és 20 pengő készpénzt kapott. Szombatit a debrece­ni törvényszékötös tanácsa robbanószer jogosulatlan tartásának, továbbá hiva­tali sikkasztás és lopások bűntette cí­mén 7 havi börtönre ítélte, az ismerő­sök, akik megvásárolták a robbanósze­reket, pénzbünietést kaptak. A Kúria Törekytanácsa Szombatit 2 és félévi börtönre ítélte. — 1,200.000 KUTYA VAN AZ OR­SZÁGBAN. Az ebadót ezután egysége­sen állapítják meg az egész országban. Hírek szerint az egységesen megálla­pított ebadó magyar fajtájú házőrzők után 4 pengő lesz, az idegen és korcs házőrzők után 8 pengő, míg a kedvte­lésből tartott ebek után Budapesten 100 pengő, vidéken 60 pengő. Az országban egymilliókétszázezer kutyát tartanak nyilván. Az 1939-es adatok szerint Er— dély és a Délvidék nélkül 750.000 volt az állomány. Ebből 600 ezer a házőrző kutya, 150.000 a vadász-, farkas- és egyéb kutya és mindössze 6 ezer a te- nyészkutya. — AMATŐR FÉNYKÉPALBUM, zsebfényképalbum finom bőrvászon iparmüvészi kötésekben kapható JÓBA papírüzletben. — SZERSZÁMOK ÚJSZERŰ KE­MÉNYFÁBÓL. A műgyantából sajtolt szerszámok mellett, melyek mindenek­előtt a német repülőgépiparban váltak be kitűnően, a német szerszámgép- kontstruktőrök újabban keményfából is állítanak elő vágószerszámokat. Az új­szerű szerszámok előállítására az erő­sen összepréselt keményfa (Obo-N-fa) szolgál, mégped:g több rétegnek mű­gjja^täv&l való összeragasztása útján. Maga a vágóéi 8—15 milliméteres acél­lemezből áll. Ezek a szerszámok nem­csak rendkívül könnyűek s könnyen kezelhetők, hanem átlagosan 85 száza­lékos nyersanyag és mintegy 33 száza- lékis munbaidőmegtalcarí*ást (esznek lehetővé. Hirdetmény« Értesítjük a gazdaközönséget, hogy február 28-án fel 8 órakor Tiszanagvfalnban a vásártéren honvédségi lóvásárt tartunk. A bizottság minden haszná'ati minőségű lovat vásárol 4—8 évig 150 cm.-tői 170 ig, beleértve a 2, 2 72 , 3, 3 /2 éves csikókat. Tovább nevelésre fizetünk meg­egyezés szerint. Saját tenyésztésű tutajdonosok minden eladott ló után ezer búza pontegységet kapnak. A bi­zottság a vételárat a helyszínen azonnal kifizeti. Lóértékesítő Szövetkezet, mb. Bárffai. Február 26 szombat

Next

/
Thumbnails
Contents