Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 1-48. szám)

1944-02-24 / 44. szám

(Trianon 24.) 1944 február 24. S. oldal. Lupni is tudni keli... A libát az ágyába dugta el a tolva] Hajdú Lidia poroszlói lakos udvará­ra egy szép reggel 5 darab liba besé­tált. Ezt a kedvező alkalmat Hajdú Li­dia nem akarta elmulasztani, egy karót hozott és azt a libák közé dobta. A kitűnő dobás következtében egy liba a porondon maradt. Hajdú Lidia a többit kihajtotta az utcára, a leütött libát pedig nyomban megkopasztotta és az ágyába dugta. A károsult azonban sajnálattal vette tudomásul hogy ö( libája közül csak négy tért haza, — érdeklődni kezdett, a falubeliek között, hegy mit tudnak az elveszett libáról. így tudta meg, hegy Hajdú Lidia az udvarából csak négy libát hajtott ki az utcára. Csendőrségre sietett, megtette panaszát és rövid idő múlva a megkopasztott libáját meg is találták, Hajdú Lidia ágyában. A lopás ügyében most tartott tárgya­lást a törvényszék. A vádlott tagadta, hogy az ágyában talált liba azonos len­ne az eltűnt libával, — azonban lepni is tudni kell, — mert a tanuk bizonyí­tottak, hogy látták, amikor Hajdú Li­dia az udvarából csak négy libát haj­lott ki az utcára. A törvényszék a libatolvajt egyhónapi fogházra ítélte. Egy spanyol lap szerint végleg letűnt a liberális, vagy demokratikus korszak Madrid. (TP.) A Solidardad Náció­nál barcelonai napilap azt írja, hogy a liberális-köztársasági rend, vagy pedig a demokratikus államok konglomerátu­ma mindörökké a múlt hagyományai kö­zé tartozik és megállapítja, hogy az an­golszász demokráciák minden úgyneve- zet[ győzelme csupán a Szovjetunió borzalmas véráldozata által volt lehet- sges. Ennek ellenére a szövetségesek csaknem semmit sem érhettek ti, amint azt a cassinoi front mutatja. Az angolszászok azt hitték, hogy rendszerüket a szovjettel való szövet­ségben segíthetik győzelemre, elfelej­tették azonban, hegy Sztálin Európa ci­vilizálj népei fölött aratott győzelme esetén sem a Csatornánál, sem pedig Hungária FimwdbahA«« Már csak 1 napig Budapesttel egyidőben Iránban vagy Szicília szigetén nem fog megállani. A lap befejezőben kijelenti, hogy a harc voltaképpen a civilizált európai népek és a bolsevizmus között t nimiwiiii’wiiMK'imaw zajlik le. A háború vége minden esetre egy új Európát hoz, azonban a liberá­lis, vagy demokratikus államok többé soha nem térnek vissza. Autógázolás az országúton Nyíregyháza és Rakamaz közölt történt a szerencsétlenség Súlyos autógázolás történt tegnap­előtt délután 2 órakor Nyíregyháza és Rakamaz közötti országúton. Egy is­meretlen autó elütött egy idős asszonyt akit súlyos sérüléseivel a nyíregyházi Erzsébet kórházba szállítottak. Özv. Hadasi Józsefné 61 éves, sátor­aljaújhelyi lakos Nyíregyházáról az or- iszágúton gyalogosan indult Rakamaz wssm községbe. Útközben egy autó elütötte. Az idős asszony súlyos sérüléseket szenvedett. ■Kihp.llgatása során elmon­dotta, hogy az autó háta mögött jött és nem tülkölt, mire észrevette, már késő volt. A szerencsétlenség ügyében a csen­dőrség folytatja a nyomozást. A pedagógus tragikuma az örök elégedetlenség, de ez életének áldása is Nyíregyháza társadalma, az evangélikus intézmé­nyek, szervezetek, iskolák meleg szeretettel ünnepelték Weiszer Gyula kir. tanügyi főtanácsost kitüntetése alkalmából Minél mélyebben, tisztultabban, e1|i_ kusabban művellek az emberek, annál inkább elismerik, méltatják a nevelői oktatói rend munkásságából kisugárzó szellemi erőket, a nevelésnek az er­kölcsi világrendet, a vallási, nemzeti kö­zösséget gazdagító hatását. Meleg és fény, szeretet és becsülés árad ma már a pedagógusok felé, akik az erkölcsi eszméknek megingathatatlan letétemé­nyesei. Talán sehol sem olyan döntő- jelentőségű az eszme és a valóság, a kimondott szó, és a hűséges tett, a hi­vatás és a szent hivatást vállaló szemé­lyiség öszhangja, mint a tanári, tanítói rendnél. Ha a nevelés nagy erkölcsi el­vei egy nv.ndenben erkölcsi színvonal­ra emelkedő egyénben sarjadnak életre, akkor a lelkierők összehangolásából előáll a legnemesebb, legtisztább instru mentum, a nevelői személyiség, aki­nek hatása a legtermékenyítőbb peda­gógiai sugárzás: a példaadás. Ilyen pél- daadóan nemes és tiszta, az intellektuá­lis és morális erőket dinamikusan, szer­vező erővel irányító pedagógus Weiszer Gyula, a Geduly Henrik ág. h. evang, leánygimnázium igazgatója, akit a Kor­mányzó Úr őfőméltósága a kir. tanügyi főtanácsosi méltósággal tüntetett ki. A kitüntetésről szóló okiratot a gimnáziu­mi igazgatótanácsa ünnepi ülésének ke­retében Turóczy Zoltán ev. püspök adta át Weiszer Gyulának. Az ünnepi ülés a nyíregyházi társadalom, a pedagógus kartársak, az egyház és az egyházi in­amiben nem csalódunk. A Chlorodont minősége mindig ugyanaz Chio radont fogpaszta « Magyar tézmények, a volt tanítványok, az igazi értékeket mindig megbecsülő széles ré­tegek ünnepévé lendült hétfőn délután a városháza dísztermében. Az igazgatótanácsi ülést Nyíregyházy Pál polgármester, felügyelő nyitotta meg. Ismertette az ünnepség célját, szeretet­tel áthatott szavakban köszöntötte a kitüntetett Weiszer Gyula kir. tanügyi főtanácsost, felolvasta Radvánszky Al­bert báró, Homrogdi Lichtenstein Lász­ló evang. felügyelők és több más egy­házi és világi előkelőség üdvözlő távi­ratát, illetve levelét, majd felkérte Tu­róczy Zoltán püspököt a kitüntető ok­irat átadására. Uránia Filmrainhás* Február 24. Csütörtök A svéd filmgyártás klasszikus remeke Komoly, finom és izgalmakban bővelkt dő társadalmi dráma. A svéd filmgyártás klasszikus remeke. Főszereplők Aino Taube és Edwin ____ Adolphson. P éntektől legnagyobb magyar film BENEDEK HA? Fi^adéaok kfrreit*tp l/%4, V*6. V«8 ■ ■ ■ Komoly, finom és izgalmakban bővelkedő modern társadalmi dráma Főszereplő: Ainó Taube az uj svéd filmcsillag._________ J ön; BENEDEK HÁZ Kezdési idők Vasár- es ünnep­nap 3, 5, 7, igazgatója a közép, középfokú és szak­iskolák tanárainak meleg testvéri sze- retetével mondott üdvözletét. Az igazi tanár a magasabb méltóság körében, elő kelőbb rangot jelentő beosztásában is énjének teljességével tanár marad, — mert lelkének letörölhetetlen égi bé­lyege: Menjetek és tanítsatok minden nemzeteket. Ilyen igazi tanár marad Weiszer Gyula új méltóságában is." Schárberf Ármin tanár a Szabolcsi Tanári Kör bajtársi üdvözletét tolmácsolta abban a biztos hitben, hogy a kitüntetett Weiszer Gyu­la az egyesületi életnek továbbra is hű­séges, lelkes, dolgos támasza lesz. — Bensőséges, ihletett szavak következtek ezután. Margócsy Emil né az ág. h. ev. nőegylet szeretetének kö­szöntését hozta. Megidézte a Weiszer- párt, akik kezdettől igaz hűséggel te­vékenykedtek a nőegyletben s támoga­tásuk minden térre kiterjedt, ahol csak segíthettek az egyesület nagy céljainak elérésében. Kemény Péter igazgató az ág. h. ev. elem; iskolák ta­nítói kara nevében méltatta a példátadó nevelői egyéniség értékeit és a tanító­ság igaz szeretete sugárzott nemesen-át- érzett szavaiból. Tarján Béláné dr. Palicz Rózsi tanárnő a végzett gimnáziumi növendé­kek, ma már a magyar közélet, a csa­ládi élet és a társadalom hatóerői kö­Kitüaő zamatu asz ali BOR liíerenkint 4-80 P vitéz Tmy Isié fűszer, és csemegeiizletében. J Zrínyi Hona u, 9 sz. Telefon : 26—00-iminiifíiíiiMimiiiiii iiin— mini mu mi i Minél nemesebb a pedagógus lélek, annál inkább elégedetlen az elért eredménnyel A püspök mélyenjáró szavai most is . a szellemi erők titkait tárták fel. — A j pedagógus tragikumáról szólott. Minél j értékesebb a nevelői lelkiség, annál j eszményibb célokat tűz maga elé s az 1 eszme és valóság, a kitűzött fenséges célok és az elért valóságos eredmény között áthidalhatatlan szakadékot érez. A szülők legtöbbször pedig az iskola oktató-nevelő munkájának végtelen le- j hetőségeiben bíznak, holott az iskola j sokszor vajmi keveset tehet a gyermek- 1 kel hozott diszpozíciókkal szmben. A hivatott nevelő és a neveléstudományck újabb fejlődése már tisztán látja, hogy a nevelés nem mindenható, sőt erősen korlátozott. Ez a nevelői hivatást tö­kéletesen végző ember tragikuma, amely a szent elégedetlenség lelki állapotát váltja ki, de ez az elégedetlenség áldás, további célokért való apostoli küzdésre sarkalló erő. W'eiszer Gyula életének is ez az áldása. A püspök a nagyhatású szavak után Weiszer Gyula további mű­ködésére áldást adva nyújtotta át a ki­tüntetésről szóló okiratot. WEISZER GYULÁT MEGBE­CSÜLŐ SZERETETTELÜD. VÖZLIK. Ezután Nyíregyházy Pál felügyelő, aki az ünnepség mozzanatait, ihletett szavakkal szőtte egy impozáns lelki egységbe, mély tisztelet hangján mon­dott köszönetét Turóczy Zoltán püspök­nek, majd az üdvözlések következtek. Rozsé István igazgató-lelkész az ág. h. ev. egyház katonáját, küzdőjét, erős lelki támaszát köszöntötte Weiszer Gyulában. Bertalan Kálmán kir. kormányfőtanácsos, országgyűlési képviselő felügyelő nemes, tiszta érzé­seket sugárzó beszédben méltatta a ne­velés apostolkodó emberének értékét nemzéfttársadalmi és egyházszervezési szempontból, majd a barátok körének szeretettel áthatott örömét tolmácsolta megható bensőséggel. Dohanics János a kir. áll. líceum és tanítóképző intézet

Next

/
Thumbnails
Contents