Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 1-48. szám)
1944-01-01 / 25. szám
(Trianon 24.) 1944 január 1. Szabolcsi HiRtÄP 7. cid*i. IMII A rádióban hosszabb újságcikk méltató előadását hallottuk, amely cikk a Népszavában jelent meg. A cikk tartalma és iránya olyan magyar érzést és gondolkodást tükrözött, melynek nagyobb nyilvánosságra hozatala annak a jele,% hogy a magyar közvélemény nem a pártszempontot nézi, hanem az egyetemes magyar érdeket. Akkor, amikor vészes felhők gomolyognak a kis- nemzetek ege felett, minden magyarnak, minden polgárnak és munkásnak félre kell tenni az eddig kiéleződött ellentéteket és ki kell állania a gátra egyemberként valamennyi magyarnak. A magyar munkásságnak az a része, amely a Népszava olvasója, újabban ban nem egyízben adta kifejezését annak, hogy nem párt, hanem a ma- g£>r sors kérdései irányítják. Sokat írtak az Utóbbi időben feleslegesen az idegen szellem, az idegen eszmékről és féltették a nemzet szabadságát és függetlenségét- Most aztán igazán komolyan fenyegeti a művelt világ minden nemzetét az az idegen eszme, amely valóban%káros és veszélyes, a bolsevizmus szelleme. Jó, ha most valóban felsorakozik mindenki azok mellé, akik a bolsevizmus veszélye ellen küzdenek és meg akarják men. teni a civilizációt, a templomokat, az oltárokat, a kultúra remekbekészüli csodáit. Nem lehet olyan magyar munkás, akit félrevezetett volna a szovjetparadicsomról szóló mese, hiszen a honvédek között, akik kint harcoltak a szovjet ellen, sok magyar munkás is volt és ma is ott harcol. Csak nem régen tűzték az egyik nagy gyár kapujára egyik munkás honvédnek levelét, amely figyelmeztette a munkatársakat az igazi veszedelmek- I re. Minden társadalmi osztálynak és fényezőnek meg kell találnia egymást, hogy vállvetve harcolhasson ez a nemzet egyedüli igazi és fenyegető' ellenségével szemben a végső győzelemig. — NAPFOGYATKOZÁS LESZ JÚLIUSBAN. Napfogyatkozás volt január 25-én, a napfogyatkozást azonban a maga teljességében csupái» Délameri- Ica és Nyugat-Afrika egy keskeny sáv- ján lehetett észlelni. Európában a tünemény részleges fogyatkozásként jelentkezett és csak Délnyugal-Európá- ban volt látható. Az elsötétedés 13 óra 48 perckor kezdődött és 19 óra 4 percig tartott. Ebben az évben még csak egyszer lesz napfogyatkozás: július 20-án. "A hold árnyéka ezúttal a Nap közepére > esik és az érintetlen rész gyűrű alakban ■ mutatkozik. Ezt a napfogyatkozást leginkább Ausztráliában, továbbá Ázsia és Afrika egyes részeiben lehet majd ész- . lelni. Hodfogyatkozásra az idén egyszer ;íem kerül sor. — LAPUNK LEGKÖZELEBBI száma a holnapi katolikus ünnep miatt csak csütörtökön délután a szokott időben jelenik meg. — TIZENÖT HORDÓ HAMISÍTOTT ZSÍRT AKART RESZOLGÁLTATNI EGY ZSIRGYÜJTŐ. Su- sánszky Mihály medgyesházai hentes mint hatósági zsirgyüjtő összesen 1675 kiló zsírt szállított be a szegedi vágóhídra. Amikor a hordókat felbontották, kiderült, hogy a zsírt feltűnő módon meghamisították. Megállapították, hogy túróval,, vízzel és egyéb anyagokkal keverték össze a zsírt, úgy hogy közfogyasztásra alkalmatlan lett. Susánszkyt őrizetbe vették és a rendőrség az ügyben széleskörű nyomozást indított, — melynek során még további letartózt áfások várhatók. Csokonai Ásványvíz Szénsavas» üdítő és gyégyhafást* ásványvíz _ VÁROSI GŐZ- ÉS KÁDFÜRDŐ csütörtöktől nyitva. — AZ EVANGÉLIKUS NŐEGYLET szerdai bibliaóráját Balczó András lelkész tartja. Ruth könyve III. r. Szeretettel várunk mindenkit. — A FODRÁSZOK szerdán, február hó 2-án déli 12 órakor zárják üzleteiket. Elnökség. Meglepő bnrgonyatermelési eredményt adó termelési eljárásról beszélt Ipácz Mihály fpzgató'tanitó a uépfétslolán \ Bessenyei Társaság felsősóskúti népfőiskoláján érdekes mezőgazdasági előadás hangzott el. Az előadó, Ignácz Mihály ny. igazgató-tanító tapasztalatból merített új eljárási módot ismerfe- te't a burgonyatermelésre. Megismertet? te a gazdaifjakkal a korai burgonyatermelést az előcsíráztatással, a burgonyapalántázást. A népfőiskolások nagy érdeklődéssel sajátították el az új termelési eljárást. Ignácz Mihály érdekes és hasznos 1 előadását a Bessenyei Társaság Népfőiskolájának kiadványsoriozartában, miiníti * 'a kiadványok idei első számát nyomtatásban is kiadta a Népfofskola. NAflRENU Február 2 szerda Róm kaf. Gyertyaszent. Gör. Jézus t. S. Proi. Karotin A nap feé? 7 őrs 11 perckor, gyagszik i6J>ta 45 perckor A hold kél 11 óra 34 perckor, ’ nyug szik 1 óra 16 perckor. Február 3. Csü örtök. Róm. kot. Balázs. Mr. kát. Simeon. Prot Balázs. A nap kél 7 óra 16 petekor, nyug <sik 16 óra 47 perekor, Á hold kél 12 óra 8 perckor nyug izik 2 óra 22 perckor. ^ MAGYAR NAPIREND 5 ügy, látszik hogy a háború területe lassan mindjobban ktder j d S ebben a helyzetben a semleges államoknak tincs rózsás helyzetük G ndo junk csak most Spanyolország hejyzetére. Ha Spanyolország olyan gazdasági hely zetbe kerülne az angolszász nyomás követke-tébsv hogy kénytelen volna megszakítani a diplomáciai kapcsolatot a tengelyhatalmakkal aa a kü ö- nős helyzet á Ina eiő, hogy az angolszászok révén kénytelen lenne jóa'cot vágni ahhoz is, hogy kezet nyújtson a papjait legyilkoló, templomait lerombol ) és műemlékeit elhurcoló szovjetnek. GYÓGYSZERTÁRÁK s Szombat estig a következő győgywser- árak tartanak ügyel íti szolgálatot* Szopkó, Török és Haissinger. — ADOMÁNY A VÖRÖSKERESZT RÉSZÉRE. Dr. Bíró Józsefné a Vöröskereszt részére 10 pengőt adományozott. Az összeget rendeltetési helyére juttattuk. cigarettatárcák nagy választék» EÉCy bőröQdősnél Takarékp. egy jómenetelű söntés, kocsma nagy borozóval eladó. Cím a kiadóban. — NÉMET NYELVTANFOLYAMOK, amelyek a Német Akadémia támogatásával immár negyedik éve folynak Nyíregyházán, most új kurzusokat kezdenek. A tanfolyamokat, külön csoportokban kezdők és haladók számára, a zesti órákban tartjuk. Tandíj nincs! Beiratási díj a háromhavi tanfolyamra 10 pengő. Beiratkozás a görögkaiolikus elemi iskolában 1544 február hó 3-án este 7 órakor. 3x — Iskolai felszerelések, füzetek, iró- és rajzszer kaphat ó j ÓBA-papírüz1c- tében. — MARGITICS GYULA DR. MÁ- RAMAROS VÁRMEGYE VEZETŐ KIR. TANFELÜGYELŐJE. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Margitics Gyula dr. tanügyi segédtitkárt Máramarosszigetre helyezte át és megbízta a máramarosvármegyei kir. tanfelügyelőség vezetésével. Margiitics Gyula a fiatal tanügyi közigazgatási tisztikarnak kiváló képzettségű és rokonszenves egyéniségű tagja. — Fontos megbízatása annak a kitüntető elismerésnek jele. amellyel eddigi munkásságát, szorgalmát és rátermettségét a legfelsőbb hatóságok méltányolták. — Sza- bolcsvármegye tanítói társadalma sajnálkozással vesz búcsút a tanítók igaz barátjától és irányító támogatójától, — egyben előhaladásának, mint a jól megérdemelt kitüntetésének szívből örül és további fontos őrhelyén kifejtendő magyar kulturális tevékenységére Isten áldását kéri. latosai öj&áefe legelőnyösebb bestes zés: jor&ss Papp Dénes «gyennaházáí! fei&xeretesek s<#líü2ícíe — A MAGYAR MÚZSA 10. száma most jelent meg gazdag tartalommal. — Eszlerhás István kitűn- folyóirata első helyen Komjáty Aladárnak, a magyar líra egyik reprezentatív egyéniségének újabb mély hangulatú verseit közli. — Utána Dömötör Sándor dolgozza fel Molnár József csengieri gyüjteményé-i bői a „Szélkötő Kalamona“ c. népmesét Berczeli A. Károly, Gedényi Mihály, Gábris István, Koréh F-erenc, Takács Ilona, Harsányi András (Harsányi Zs. fia), Miklóssy Lajos és Zsikó Gyula novelláit olvashatjuk még. Közli még a lap Imecs. Béla, Vöröss István. Lázár János, \ iüor István és Debreczeny Lilla köleeményeit, valamint Muzslay Kampis Margit, Kocsis András képző- művészeti alkotásait. A. szépirodalmi részt az „Őrzők vigyázzatok a strázsán“ c. rovat egészíti ki, amelyben Eszlerhás István és Gedényi Mihály, valamint Móricz V!rág fejtik ki irodalom és művészetpolitikai állásfoglalásukat. Ko- zocsa Sándor Gyulai Pálról írt tanulmány, Remsey Gyürgy pedig a magyar drámai válságról. A kitűnő folyóirat ára 3.— pengő. II Hagymavetögép, burgonyarosta, csigatríör, magtakaró borona, 500 és 1000 kg os tolósulyos mérleg Dienes István Városháwa épület. Te1 efon: 28-64 a Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága férjem, édes jó apánk, nagyapa, szerető testvér és rokon REICH VILÜIOS életének 64-ik évében január 31-én Budapesten hirtelen elhunyt. Drága halottunkat f. hó 2-án szerdán délután 3 órakor kísérjük utolsó útjára a helybeli ízr. temető halottas házából. Részvétlátogatások mellőzését kérjük.