Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 1-48. szám)
1944-01-20 / 15. szám
t oiásl á nyíregyházi leventék 1943. évi sportélete A Nyíregyházi Levente Egyesület 1943-ban teljesen újjászervezte sportéletét, 11 szakosztályt felállított, melyek a valóságban is működnek, ezeknek élére vizsgázott, lelkes szakoktatókat állított, sorozatos toborzással szólította a leventéket a sportoló szakosztályokba, hogy a sportot megismertesse és megszerettesse. Nagy feladat volt, sok adódó nehézséget kelleit legyűrni, az eredmény lassan kezdett kibontakozni. Áldozatokat hozott az egyesület, mégped:g nagyokat, a sportöltözékek és eszközök nagy tömegének utánpótlását vitte keresztül lekes támogatással, csak hogy elérje a kitűzött célt, az egészséges testnevelést leventéinkkel megismertetni és főleg megszerettetni. A 22. kiev. kér. lev. parancsnokság s a városi—jáiiájsi lev.- parancsnokság s a városi—járási levente messzemenő támogatást nyújtott s ennek következtében válhatott valóvá azon reményünk, hegy Nyíregyházán is megtörhető a sportolással szemben is tapasztalható határtalan közöny s az elért és elérendő eredmények — ha szerények is eleinte _ lelkes követőket talál mind a felnőttek, mind az ifjúság körében. Az áldozatos munkát minden vezető szívesen végezte és végzi, mert a sport mindig honvédelem és ma ennél nagyobb és szentebb kötelesség nem képzelhető el magyar ember számára. ^ Bízvást tekintünk hát 1944. évi sportélet, feléd, s kérjük az Istent, hogy ezen a téren is adja meg számunkra az ^fporaI? ASj -,3A9 Sopioq S3/iU?mp9J3 mi ezt: birkózó, ökölvívó, szertornász, labdarúgó, kézi és kosárlabdázó, úszó, síző, céllövő, atléta és kerékpározó le«feÄBOiCÄS wrflS Az áfíani minden i£örräim#njek közüli visszafizeti a buza- kötvény ürül Botosa HgglilP Manapság gyakran törik a fejüket azok, akik pénzfeleslegekkel rendelkeznek, hogy mire költsék fölös tőkéjüket. Sajnos, vannak olyanok, akik — nagyon helytelenül — minden áron szabadulni kívánnak pénzfeleslegeiktől s minden lim-liomcjt felvásárolnak, hogy „áruhoz jussanak. Persze, az ilyen ei őszakolt vásárlások gyenge eredmény nyel járnak, mert a pengő elfogy ugyan de cserébe olyan méregdrága és gyakran teljesen használhatatlan himrni- hurtimi kerül, amiből aztán csak lom lesz a lakásban, vagy a gazdaságban. A pénz „megmentesésnek“ ez a legügyetlenebb és legkártékonyabb módja. Azok. akiknek van manapság annyi pénzük, hogy a tőkéjük több annál — mint amennyi rendes életmódjukhoz, vagy műhelyük, üzetük, gazdaságuk sima továbbviteléhez szükséges, kétségkívül a legjobban járnak, ha búzakól- venyl vásárolnak. Ez az új értékpapír a búzára támaszkodik s éppen ezért tökéletes biztonságot nyújt. Az állam ugyanis minden körülmények között visszafizeti azt az összeget, amit a búzakötvény ellenében beszed. Még ha esnék is a búza ára, a kincstár a kötvényeket és a szelvényeket 40 pengős métermázsánkén ti áron váltja be. Az évi 3 százalékos kamatozás és a 25 éves törlesztő-terve szerünk való visszafizet t-s idtetelei is altalaban előnyösek, de nem vitás, hogy a búzaköfcvénv igazi előnye eppen abban a tényben van, amiről elnevezését kapta: búzára szól. (Trianon 24.) 1944 január 20. Mi Elítélték, meri földhözcsapta, édesapját vemék. í i niia Hirdetmény Értesítjük a t Utazóközönsége* hogy a f. évi január hó 10-vei f.f tbelépt etett vonaTorgalmi kor latozasokat f. évi január hó 21.-vtl ®z alábbiak szerint feloldjuk, illetve m* do itjuk .* , Az 1943. évh oveenber hó 1-től ervenves menetrend szerint f, hó 21.-től kezdodoleg a 102 sz, gyors sinautobuszvonat ismét közlekedik, tehat indul Nyíregyháza Bes WelltérrhŐii!242óra or érkezik ^őTl,T!hlybe 12‘37 árakor Közlekedni fog továbbá a 103 sz gyo.'-ssinautóbusz, ez indul Sátor' a lau,helyből 14 órakor s érkezik Nyíregyháza Bessenyei térre 16 04 órakor. Közlekedni fog még a 113 as sz. vonat, mely indul Sa torai,aujhelybol 9 36 órakor s Zik72a48órak"StEyeÍtérreérke ÜZEMVEZETÖSAG Piacsek Lajos pásztói gazda múlt év őszén sógorával együtt elment édes- apja, u’iacsek Elek lakására, hogy megbeszéljék a földek megmunkálását, it megbeszélés tárgya egy olyan földrész is volt, amit Piacsek Lajos elhalt anyjától örökölt, de még nem volt a nevére íratva. Az apa, Piacsek Elek, makacsul raigaszuriciott ahhoz, hogy a födi átírásáról végzés nem érkéz s, li.ájiak a föld megmunká’ásába beleszólása nincs. Ebből a (kérdésből paiazs vita támadt apa és fia között, az apa megmarkolta fia torkát. A fiú élt aszí íotta magától támadó édesapját, aki nem nyugodott meg, hanem ágya j pálcája alól előkapta a baltát és fiára i emelte, A fiú azonban idejében kicsai v3rja a baltáti édesapja kezéből. __ A I küzdelem azonban még ezzel sem ért I véget. A feldühödött Piacsek Elek I újból neki ugrott fiának, aki most I már felhagyott védekező magatar- J tssaval és úgy földhözvágta édesj apját, hogy annak eltört egyik oldalbordája. Piacsek Lajost a törvényszbék egyhónapi fogházra ítélte. A büntetés vég- i ehejtását azonban háromévi próbaidőre felfügesztették. Szabó József frontkabaréjának magas- színvonalú artista és zsonglőr számait viharos tapsokkal ünnepelik* Nyíregyháza kórházainak honvédsége A nyíregyházi hadikórházakban ápolt honvédség csapatai tegnap délután az ág. h. ev. központi iskola dísztermében felejthetetlen kedvre derülten fogadták Szabó Józsefnek, a magyar artista világban Larkin néven ismert artista és bűvész kabaréjának minden vonatkozásban magasszínvonalú előadásait. — Szabó József kabarétársulata emlékkönyvünk szerint nemcsak Budapest legelőkelőbb cirkuszaiban és orfeumaiMíndenfsjtg ayomtsify^-f ízléses kivitelben j Károly öjroadaíiíesai N /ÍREGYHÁZA, Bercsényi-s. l — Tannlók öröme a fó töltőtoll. OlcH ár*k d*íj választék JóBA-papírlzletbcü ban, valamint hadikórházaiban, hanem a hadműveleti területek központjaiban is magasszínvnalú művészi értékű számomra: szerepelt. Az emlékkönyvben előkelő egyházi és katonai vezetők fejezik ki elsmerésüket és lelkes méltatásukat. Szabó József— Lankán mesternek és társulatának azért, hogy derűt, mosolyt kacagást varázsolt a honvédközpontokon és a kedély nemesítését a hazafias ér- amwBawi aeammmmoB n a m zés fokozásával, nemzejínevefiiői tudatosságai művelték. A nyíregyházi előadáson megjelent a kórházak orvosi és ápolónői képviselete is. Szabó József — Larkin megnyitójában köszöntötte a baj társakat. ízes magyar tréfái nyomán már a bemutatkozáson felcsendült a jóízű kacagás, az ...........n „ ö römérzés hangja és ünneplő tapsaA műsol első száma egy szép szőke artistanőnek, Anitának szereplése volt. A leghíresebb „kígyótestű“ artistanők hajlékonyságával és acálos. üde, egy- szersmmí kellemet bájt, szépséget sugárzó mutatványai tomboló sikert arattak. Szabó József — Larkin bűvészmutatványai káprázatos ügyességről, a világhírűnek ismert mesterek bravúrjait is megszégyenítő virtuozitásról tettek tanúságot. Szabó József a magyar faj gazdag tehetségének dokumentuma és elbűvölően csodás mutatványainak hatásai kedves bonhomiája, kifogyhatatlanul kedvesen groteszk komikuma teszi tartalmasabbá mélyrehatóbbá. Valósággal játszani tud a lelkek húrjain é3 mulattatása kifogyhatatlan derűt sugároz a honvédszívekbe. Szereplése áldásos gyógyíiósztr a lelkekre. Pitki Gyula és Pitki Gyuláné artista- szamai is páratlan ügyesség, mélyreható érzés megnyilatkozásai voltak. A Lar- km-társulat minden számát ünneplő, viharos tapssal jutalmazta a hallgatóság. A műsort Szabó József bajtársi szere- ietet sugárzó beszéde fejezte be. Farsangi naptár: Héíícm Kedden Szerdán Cssíört. Pénfefeenl Szombat Vasára^ Araoyossy Iren es Szilagy Kató -------a Koroaa Kávéházban énekelnek Szil assy K. magyar nóta estje a Kávéházban AHfínyossy Irén modern dalokat énekel. Aranyossy és Szilassy műsoros estélye. Szilassy a legszebb magyar dalokat énekli Aranyossy Irén dizőz számokat ad elő. 1 Aranyossy Irén a KávéházbarT szerepel. I_bzilassy_Kaió az Étteremben énekei Táncos est a Korona Kávéházban, ozilassy és Aranvossy énekel. Táncos est a Korona Kávéházban, Aranyossy és Szilassy énekel. á Tiszántúlon esöllen- til a marbabeszolgalta- tási iöteíezeltseget A gazdákat rendkívül érzékenyen sújtotta a marhabeszolgáltatási kötelezet i-ség. Nagyon sokan komoly összegekre menő ráfizetéssel kénytelenek voltak a beszolgáltatás céljára a marhádat vásárolni, hogy kötelezettségüknek elegei tehessenek és tenyészállataikat a jövő számára megmentsék. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara akciót indított a helyzet javítása érde- zeben és ennen: következményeképpen a földművelésügyi miniszter és a mezőgazdasági kamarák bevonásával értekezletet tartott ebben a fontos kérdésben. Az eredmény az lett, hogy teljesítették a tiszántúli gazdáknak azt a kérelmét, hogy kevesebb vágómarhát kelljen beszolgáltat-niok. Az egész Tiszántúl te- rülteére értetődően az 1944. évi január hó 1-től június 30-ig beszolgáltatásra kötelezett marhamennyiséggel szemben 37 százalék a csökkentés. Hogy ebből m^nnyi esik Nyíregyházára, ennek kiszámítása a Mezőgazdasági Kamarában történik meg és kellő időben közlik a gazdákkal.