Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 247-296. szám)

1943-11-13 / 257. szám

Manón 24.) 1943 november 13. c, JNTytkvidek „ oZabolcsi hírlap 11. oldal l.eányán tiltott műtétet hajtott végre egy idős asszony A leány maghalt, anyját letartóztatták zv. Nagy Józsefné 64 éves, dombrádi *st tiltott műtétért a csendőrség le- óztatta és átkísérték a nyíregyházi ügyészség fogházába, zv. Nagy Józsefné nem tagadta bű- Beísmerte, hogy kétségbeesésében el­ette végzetes tettéHf Leánya, Nagy :a 23 éves, dombrádi lakos gyerme- várt s a törvénytelen gyermekének születésétől annyira fét, hogy ön- cossággal fenyegetőzött. Nagy József- és leánya kuruzslókhoz fordultak, — SPORT L mérkőzés a bujiosi spottpályán Vasárnap délután fél 3 órai dettel kerül szembe a MOVE bölcs együttese az Alberttelepi IlVAG IC jóképességü csapa- al, kz alberttelepiek már ma este gérkeznek, amint ezt előre je- ;ék, s igy a mérkőzés akadály- inul sorra kerül a kitűzött idő- t. A MOVE Szabolcsnak ezen lérkőzésen teljes eröbedobás- kell küzdenie, ha a számára í fontos bajnoki pontokat meg rja szerezni. Amennyiben a iágyi büntetés?* most már le- , igy a MOVE kiegészült üttesét bizalommal bocsátjuk a ideiembe s reméljük, hogy »en a bizakodásunké an nem link c«alódni. ti említjük meg, hoöv a leg- bb félbeszakadt V ÖVE Sza- cs TSE—Beregszászi FTC mér­és ügyében még nem döntött északi kerület. A szabályok [>ján nem vitás az ügy, s a )VE joggal kérhette volna 0:0 aránnyal javára igazolni a mér- :és 2 pontját. A sportszerűség e alapján és mert a MOVE a akar „zöldasztalnál“ ponto- szerezni, az újrajátszás elren- ését kérte, s igy valószínűleg ró Jhó 28 án kerül sor erre a rkőzésre. \ szlatinai bányász- csapat mérkőzik Nyíregyházán Nyíregyházi Vasutas Sport Club va- ap, november 14-én d. u. a Ba.hlen pályán az NB. III. o. bajnoki labda­mérkőzést tart. A miskolci szövet­határozat szerint ezt a mérkőzést yet a NyVSC-nek Aknaszlatinán kel­volna lejátszani, felcserélte s így mérkőzés az Aknaszlatinai Bányász ta Egylettel itt, Nyíregyházán kerül ■szásra. Mustot saját hordóimba szűrve legmagasabb napiáron veszek Rácz Gábor Bocskay utca 6. . PAPÍRSZALVÉTA, gyönyörű min­id. Japán szalvéta nagy választék. 4«papírüzJetben. Majd amikor ez sem segített, Nagy Jó­zsefné maga hajtotta végre a tiltott mű- ítétet, melynek az lett a, következmé-« nye, hogy leánya. Nagy Berta hashár- tyagyulladás következtében a kórházban kiszenvedett. Nagy Józsefné kihallgatá­sa során azzal védekezett, hogy leányán akart segíteni .aki azzal fenyegetődzött, hogy öngyilkosságot követ el, ha megszü­letik gyermeke. Express hirdetések í* tséig a p«»gő 90 Slllér, rnlnéM további Bs6 15 Hüér. Cseréplályhákat, kandallókat mindea méret szerint beépít, javítást tisztítást vállal Scbirmann Antal kályhás m. Kéz utca 32. Svábirto por kapható flánássy ciánodénál <ose«th utca 9. Teíefo* 29—55 Karácsonyfa kicsinyben és nagyban kapható Galáth József Laktanya tér 12. Apróhirdetések 10 csőig 1 pengő, vasárnap 1 pengő 20 fillér, minden további txő 10 fillér, vasár­nap 12 fillér. Állást keresőknek 10 csőig 80 fillér, vasárnap i pengő minden to­vábbi aző 8 fillér, vasárnap 10 fillér. Cfm a kiadóban, valamint jeligés kirde* fések és telefonon bemondott hirdetések beiktatásáért 30 fillér késelési költséget számi tank. KIADÓ LAKÁSOK. Egy s*oba konvhás lakást elcserélnék nagyobbal i3 lehstéleg a város központ jíbao, ügynököket díjazok- Luther ház B (rén fodrász üzlet. 9648 Utcai bútorozol szoba különbejára'u előszobával kiadó Tümesvár tér 2 9654 Buto ozott szoba kiadó Diák Ferenc utca 1(2 sz. alatt. 9642 Különb járatú bútorozott szoba kizdö To‘di utca F5 9192 BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK. * Bentlakó vagy bejáró mindenest azon- nalra felveszek Kölcsey utca 19. z9473 4 Fiatal molaáisegédet felvesz az 'stvár ma om. 9446 5 Fézömindenent jó bizonyítványokkal ke rés gyermektelen házaspár. Szinbá: u 8, v*gy Fonalház Luther u 1. v9497 3 Azonnali belépésre st-bil vizsgává! rendelkező fűtőt keres a Hingyá olatütő. ▼9449 3 Deiel ettre 3—4 örsi munkára bejáró takarítónőt felveszek. Bocskai utca 21. 9450 4 BEJÁRÓLEÁNYT vagy asszonyt esetleg hetest azonnal felveszünk, Jelen bezés U| utca 52. v956l 2 'Ujságkézbesitő asszonyt, felvesz a ki- adóhivatal. ?x Egy megbízható, főzésihez értő minde­nes 15 re felvétetik- Eötvös utca 15. v9f01 2 Bejáró vagy bentlakó mindenes leányt azonnalra felveszek. Rákóczi utca 45. 9507-2 Parketthez értő rendes szobsleányt fel veszek. Besseryei tér 14. 9 84 3 Fiút vagy leányt fölvesz Navy nyomdája Nyíregyháza Bercsényi utca 5, udvarban, gkat templom mellett- 7x Megbízható jöifózó mirdmes btjárőnöt hosszú bizonyt ivánnval nov. 15 re felve­szek. Szent István ut 25. 8810 5 Egész té en is dolgozható, kb. 1 évig tartó á atdó munkára 20—30. kőműves segédet keresek. Huszton létesítendő épít mémekhez, vakolás nélküli tégla fala záshoz, Lakás, élelmezés van. Esetleg „alúord* is lehet, ugyanott 5—6. jó ács segéd a fentiek szerint felvételiz. Tasnádi építési Iroda Huezt. S604 2 Orvosi rendelőbe takarítónő felvétetik Luther utca 3. 9591 2 Evangélikus Jóléti Egyesület keres evangélikus vallású pénzbaszedőt. Jelent­kezés: Nyírvíz-palota, II, e., 8, a, 9634 Magas fix és jutalékra munkatársakat keres az Anker Turul Biztosító, Nyírvíz­palota. 9635 14—15 éves, ügyes kisleányt gyermek mellé felveszek, Józsa András-utca 5. Fiatal bejárónőt délelőttre, azonnal fel* veszek. Ér-utca 40 szám. 9590 Vincellért keresek hosszú bizonyítvá­nyokkal, ki szőlő és gyümölcsfa kezelés séhez ért, január 1-re. Kíár József, Nyírtét. 9628-2 Egy fiatal miaeeneslányt azonnal fe ve szünk. Víz utca 38—*0. 9645 Egy magányos, főzni ts d ó 50 év körüli asszonyt keresünk jobb csa ádiot, C kiadóban, x9?50 3 Megbízható mindenes leányt vagy be járónál kelesek 2 szén é'yhez 15 re vagy dec, 1 re Virág u*ca 10 sz. P652 Bejárónőt felveszek, Károlyi tér 70 Balra. 9609 Hitéves tishnvomhoz délelőttre j ibb házból való kislányt keresek játszótársnak Cím a ki dóbsn. . 9 555 Keresek 15 re bentlakó f'zönő mellé bejáré takarítónőt a reggeli órákra. Szarvas utca 24. 9508 Ügyes rablonűzó lányt azonnal f.Vve ezek. Révész ké/imunkáüzlel, 9656 Kiscsaládhoz ti<zte«éges mir denes be járó vagv bénmiakó lányt keresek Siót naira Virág-utca 66 9613 Heti 1, esetleg 2 napra bejárónőt kere­sek. Deák Ferenc utca 3. 9493 Mepbizható bejárónít azonnalra kere­sek Viz utca 34. 9663 Bej Írónőt keresek Madách utca 16. 9668 Bejárónő kis ejaládhoz felvétetik. Kői suth utCij 40- 6573 Fiatal mindenes bejárólányt elsőre fe>vea?ek. Kossuth utca 58 sz. 96 6 3 Mindenes bejárónőt azonnalra felveszek. Cim a kiadóban. 9617 CpSfelsörész tílz*nöt ki ragasztani i* lúd ós cipész segédet (1- oszt munkást) állandó munkára felveszek Bakó Gyula Szent István ut. 6698 Bejárónőt délelőtti órákra jó fizetéssel felveszek Gimnázium köz 3. 97(0 Kereskedésben já tas ügynököt azonnal Mv észak- Bay József rövidáru nagykeres k“dö Kossuth tér 5 9677 Mindedé« bej sró f óiónőt 15 ikére fel­veszés Ugyanott tiszta gyapjú mól teli kabát, vaskályha eladók. Er utca 5 jebb a 6894 Tanulő’eányt azonralra felveszek , Évi szalor* Nyírfa utca 17. 9685 Egy bejáró leányt vagv asszoryt azon­nalra vagy !-re kis család felvesz, jósa A dráí utca 3. hátul az udvarban. 9582 Mosónő ál andó munkára felvétetik Ál­lami Tanítóképző. Széchenyi u’ca 6. 9i 81 KOLONFtLBK Felsősima 40. szám alatt nagyobb mennyiségű prima nád van eladó Baltánál. 9321-3 20 éves jobb fia 15 éré grófi házból jó bizonyítvánnyal urasági inasnak ajánlko­zik aki altiszti teendők elvégzését is vál­la já Cím a kiadóban q340 10 Szép kivi éiben, jutányos árban ké­szítek gyapjú és ango a fonalból reti- küit, Baby garnitúrát, tipegőt, kesztyűt, sálat, bolerot, lemberzseket valamint angora fonalból bundát, gátiért, kéze­lőt, zsebet, „perzsa“-svörmeszerü fel­dolgozással Reich Gyuláné Egyház utca 18. sz. Egy csirkeaöltőgép ;Ü0 tojásra, ugyan­ott egy modern féfifodrász berendezés éü egv hordozható dauargep ebdó. Cim a kiadóban. v9464 2 G’zdasAgi szakiskolát végzett 40 éves családos fe fi aki legatóbb ku Qsári áfást tóltört be, kulcsári, ispán! vagy gazdasági állást keres a onna i beép»*re. Bagoly Gábor Királyié ekpuízta G,uiatan a N/ir- egyhaza. z9466-2 Veszek jó állapotban használt férfi női, kinőtt gyerme&ruhákat, cipőket, fehérne­műt, ágyneműt, tokot, eső, baiíonkabáiot és mindea egyebeket Zsibaru üzlet. Kos - suth utca 1. 8 '25 8x Egy nagyf rgalmu söntés (kocsma; mis vállalkozás miatt eladó- Cim á kiad->baa. 9479 5 MÁRKÁS ZONGÓRA Hálószoba ebád'ők, rekami** fote’ok, ruhszekrény, jégszek'éay, ebédlökredenc, kanapé, Antik bútorok, festmény, nagy­méretű szőnyeg, fac^illár, KRAMER JENŐ bizományi lerasata, Zrínyi Hona utca 9, Vályog heiytzüke miatt olcsón el­adó. Ugyanott kocsis felvétetik. Só- iyom u'Ca 15. ________________9478 2 1^-14 é/es Kisián/oak való sóénak po-ztó té ikabát szőrme gallérral eladó. Toldi utca 5. v9 3ó 2 — BÉLYEGGYŰJTŐK FIGYELMÉBE! Magyar bélyegsorozatok, blockok, nagy választék JÓBA-papírüzlet. 5* Ójzöliö utca 165 sz alatt nád van el­adó, v?5’6 2 tíeiső körút 6 sz. alait egy 5mg r var­rógép van eladó. v95 8 2 Több gyümölcsfa metszésbe/ ériö kert- munkást keresek. Cim a kiadóban. V95C6 2 Rövid f kete körpáncélo^ aceltékés Lau- berger G oss zongora eladó Jo2sa A d ras utca 8 délután 5—7 ig. v<)52l 3 Egy nói té'ikobát, egy nagy iroas&tal eladó. MÁV bé.hac Yii. lep. ház 40 aj ó. v95t0-2 Bútorozott szobái keresek kö pontban fűtéssel Cimet a kiadóba kérem. v9556 2 Békeoeli n>i >óségU 3 m. bnrna kosztüm szövet ead5. Vécaey köz 16. Érdskiadai déiutánoi.ként. 9‘60 2 Nap^orun Vá'űi szölös'-enben 2‘ 00 n öl részb.n beültetett szóló eladó Ér- dewlődai Szent István u 27- 9453 3 Szakképzett szóiökezeió és pincemester gyümölcs é^ konyhakertész, á<ast keres j muár I re. Szives megkeresést kér a kö vetkező címre: Orosz István Szakoly. 9454 3 Eladó 10 drb 4 hónapos mangalica szi- muiíánosott malac Érdeklődni Deoreceni u ca 7» alatt 9*^9 3 Szűcs münelyemet átQeiyeztem Nvifa utca 26 sz. alá. Kooorzáu Sámuel s/ücs- meiter. 9 b7 3 Fgy fehér elöszobabutor, elószobafal, faliéra eladó. Eötvös utca 15. v96t0 2

Next

/
Thumbnails
Contents