Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 247-296. szám)

1943-12-20 / 287. szám

(Trianon 24.) 1943 december 20. kBOLCSI 3. oldal. megbüntették egy bér- autóvezetőt, mert neki- hajtott a társzekérnek Veréb István nyíregyházi bérautóve­zető, Kígyó-utca 7 szám alatti lakos az elmúlt héten kocsijával nekiszaladt a Korona-söntés előtt álló társzekérnek, amely Pócsik Gyula tulajdona volt és ásványvizes üveggel volt megrakva. Az összeütközés következtében a Lárszeké- ren levő összes üveg öszetört, a bér­autó és a társzekér is megrongálódott. > Veréb István a karambol után gyorsan továbbhajtott. A nyíregyházi rendőrkapitányság ki- hágási osztályán tárgyalták Veréb Ist­ván karambol-ügyét. A rendőri büntető­bíró megállapítása szerint a kérdéses időben Veréb István kissé illuminált ál­lapotban volt és így történhetett meg, hogy a Korona előtt álló társzekérnek nekihajtott. Ezért őt 100 pengő pénz- büntetésre ítélték. Kártérítés tekinteté­ben pedig polgári per útjára utasította Pócsik Gyulát, akinek több mint 300 pengő értékű ásványvizes üvegje tört darabokra. Az égő házból felmentett egy embert, mindkét keze megégett Székely községben december 17-én éjjel Szalai István kis háza kigyulladt. Szomszédja, Jakab Gusztáv 45 éves, földműves berohant az égő házba és ki­mentette Szalai Istvánt. Mindketten sú­lyosan megsérültek. Az életmentő Ja­kab Gusztáv keze égett meg, Szalai Istvánnak pedig az arca és a keze égett össze. Ml újság a budapesti élelmiszernagryvásr- telepen ? A Magyar Vidéki Sajtóiudósító fővá­risi jelentése szerint december 10-től 16-ig az élő- és vágottbaromfipiacon az árak nem változtak. A tojáspiacon a legmagasabb hatósági árak voltak ér­vényben. — A zöldség- és főzelékfélék piacán a sütőtök ára 5, a sóska ára 50, a paraj ára pedig 120 fillérrel csökkent, — viszont a leveles karfiol ára 20, a kalarábé ára 30, a tisztított karfiol ára pedig 40 fillérrel emelkedett kilónkint. A gyümölcspiacon a nemesfajtájú alma ára 60 fillérrel csökkent; viszont a sző­lő ára 10, a közönséges fajtájú alma ára 20, a hazai gesztenye ára pedig 100 fil­lérrel emelkedett kilónkint. Dessewify 4űréi gróf s A Tiszántúl termelő társadalom a legteljesebb odaadással végezte az elmúlt esztendőben a termelés nehéz munkáját A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara devember hó 16-án és 17-én sorozatos gyűléseket tartott Debrecenben. A de­cember 17-iki kamarai közgyűlésen, — melyen a m. kir. földművelésügyi mi­nisztert Fabinyi Tihamér miniszteri osztályfőnök, az Országos Mezőgazda- sági Kamarát pedig Geist Gáspár dr. al- elnök és Csákány István főtitkár kép­viselték. Dessewffy Aurél gróf elnök nagyszabású megnyitót mondott, mely­ben a mezőgazdaság legfontosabb kér­déseivel foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a Tiszántúl termelő társadalma a legteljesebb odaadással végezte az elmúlt esztendőben a termelés re- héz munkáját s ez alapon joga van kérni és követelni, hogy ezt a mun­kát a mezőgazdasági lakosság és * mezőgazdasági termelők nélkülöz­hetetlen ipari szükségleteinek bizto­sításával is támogassák az illeté­kesek. liámutatotf arra, hogy a nagymértékű ruha- és lábbelihiány milyen súlyos gondokat okoz a falusi lakosságnak. — Foglalkozott a „feketepiac“ kérdésével, kiemelve, hogy ez elsősorban ellátási kérdés és annak megszüntetése egyedül rendészeti úton nem érhető el. Amikor közellátásról beszélünk, ne csak a köz­élelmezést értsük azon, hanem az ipari ellátást is. A közellátás ilyen értelme­zése és gyakorlata egészségesen szabá­lyozná a pénzforgalmat is. A mezőgaz­daságnak nem érdeke, hogy magas szá­mokkal dolgozzék. A mezőgazdaságban nem lehet látni a tőkeképződés jeleit, ezt az árváltozások és a gazdasági ese­mények úgyszólván teljesen megállítot­ták. Foglalkozott a terménybeszogálta- tás ügyével s kérte, hogy az elemi ká­rokból és a kataszteri tiszta jövedelem aránytalanságából származó egyéni hát­rányokat a jövőben szüntessék meg. Az elnöki megnyitó után vitéz Czeglédy Béla kamarai igaz­gató ismertette a Kamara működését. Ko­moly szavakkal és a közgyűlés általános helyeslése mellett juttatta kifejezésre, hogy ha a mezőgazdaság ipari szükség­leteiről a legsürgősebben nem gondos­kodnak, a termelésben helyrehozhatat­lan nagy károk következnek be. Az or­szágnak ez az egyik legfontosabb hadi­üzeme nem bírja elvselni azokat a hiá­Hungária F!m«zinl?ái. Uránia Filmazinliás. December 20-21 Hétfő kedd Karády Katalin nagysikerű filmje Egy sz/i Dec. 20 21. Hé'fö kedd Karády Katalin nagy filmje. f megáll Művészi szépségben nyújtsa egy féltékenységi dráma izgalmas meséjét Többi szereplők : Uray Tivadar Nagy Intván, Kiss Manyi, Halmay, Pethes, Egy féltékenységi dráma izgal­mas meséjét művészi szépség­ben mutassa be. Szereplők : Uray Tivadar, Nagy István. Kiss Manyi, Pether, Halmay. Előadások kezdete 7*4, 7*6, 7*8 Vasárnap 7*2, 7*4, 7*6, 7*8 óra Kezdési idők Vasár- és ünnep­nap 3, 5, 7, nyokat, melyek most már kirívóan mu­tatkoznak a ruha, bakancs, vas, tüzelő­anyag, kovácsszén, építési anyag, stb. fontos közszükségleti és üzemi anyagok terén. Ismertette a Kamara azon elő­terjesztését, hogy a takarmányozási nehéségek miatt pontterhelés nélkül utalják ki a korpát, mert a korpapontterhelés amúgy is aránytalan, korpára vi­szont rendkívül nagy szükségük van az állattenyésztő gazdáknak. Ezután kibontakozott az igazgatói je­lentésből az a széleskörű munka, amit a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara a mezőgazdaság fejlesztése terén a föld- mívelési kormány anyagi támogatásával végzett. Megalakított 45 mezőgazdasági gépszövetkezetet, illetve géphasználati társulást, 40 pedig alakulófélben van. — Ezeknek 33 darab traktort juttatott, a gépakció során 245 darab vetőgép és 805 fogatos talajmívelő eszköz vásárlá­sát segítette elő. Több mint 60 akn ciós górét építtetett fel, 7 napraforgó­fejtőgépet helyezett ki és hozott mű­ködésbe, 35 zsizsiktelenítő telep műkö­dését irányította, ahol kereken 300 vá­gón terményt zsizsiktelenítettek, ter­melési versenyt szervezett, amelyben 750 tiszántúli gazda vett részt, kik kö­zül több mint 250 gazda jutott díjazás­hoz. 6.261.430 pengő termelési jutalmat folyósított. Zöldség- és gyümölcscso- magolót építtetett. A Hangyával közreműködve hűtőt és gyümölcstárolót létesített a ti- szántúli téli alma értékesítése cél­jából. Ezen a réven 20.473 pengő vásárlási visszatérítést juttatott az almatermelő gazdáknak. Nyers juhsajt feldolgozó üzemeket szervezett, sertésoltó telepet létesített. Eddig több min 70 akciós ta­karmánysilót építtetett fel. Majd ismer­tette a Kamara munkás szakosztályának javaslatait, melyeket a választmány is magáévá tett és a közgyűlés is határo­zattá emelt. Ezek szerint a Kamara sürgeti a mezőgazdasági betegbiztosítás mielőbbi bevezetését és olymódon való gyakorlati megvaló­sítását, hogy a befolyó hozzájárulási dijak minél kevesebb töredékét emész- sze fel az adminisztráció. Kezdeményező lépéseket tesznek a mezőgazdasági munkásság szakképzése terén és vármegyei munkásszakosztályokat létesítenek a mezőgazdasági munká­sok és gazdasági cselédek érdekvé­delmének hathatósabb elátása vé­gett. A kamarai közgyűlés testületi és ház­tartási ügyek letárgyalása után a késő déli órákban ért véget.-• miii■ i un i inii—i—!!■■—i—■win» uw jwipiiiiiiM — ÜGYVÄDI HATÁRIDŐNAPLÓ, széles is bosszú ügyvédi zsebnapli megérkezst és kapható JÓBA-papír- äsittben . Gázolásért elítélték Laczkószki János nyíregyházi gép­kocsivezetőt gondatlanságból okozott súlyos testisértéssel vádolta meg a kir. ügyészség, mert a Debreceni-utcában gépkocsijával az elsötétítés idején el­ütötte Kacsari Albert kocsmárost, akit sérülésével az Erzsébet-kórnázba szál­lítottak. A törvényszéki tárgyaláson kitűnt! hogy Laczkószki kocsijával a megenge­dett sebességnél gyorsabban hajtott. A gépkocsivezetőt a törvényszék 100 pengő pénzbüntetésre ítélte. Szerdán lesz a leventék karácsonyi ünnepe A Nyíregyházi Levente Egyesület a hagyományos karácsonyi gyertyagyuj- tási ünnepséget folyó évben is decem­ber 22-én délután 18 órai pontos kez­dettel rendezi meg a helybeli evangé­likus iskola dísztermében, melyre a le­venteügy barátait és az érdeklődőket ezúttal hívja meg és szeretettel várja az elnökség. Az ünnepség műsora a következő: 1. Hiszekegy. Játssza a levente-zenekar. 2. Megnyitó beszédet Gábry Bertalan egyesületi titkár mond. 3. Karácsonyest. Szavalja: Kalla Emil leventeifjúvezető. 4. Karácsonyi jelenet. Irta id. Prékopa István igazgató-tanító. Személyeit: Kerekes János földmíves, tart. sza­kaszvezető: Molnár András levente­ifjúvezető. Kerekes Jánosné, a felesé­ge: Melich Mariska. Mariska, a leá­nyuk: Lőjek Ilonka. Jancsi, a fiúk: Magyar László levente. Jenő, pesti gyermek: ? — Csendőr: Szugyiczki János levente. Róka Imre sertéske­reskedő: Kalla Emil ifjúvezető. — Farkas Ferenc sertéskereskedő: Kál­lai István levente. 5. Mennyből az angyal. Közének a le­ventezenekar kíséretével. 6. Az adományokat megköszöni és ki­osztatja: Tóth András fhdgy, leven­te parancsnok. 7. Himnusz: Játssza a leventezenekar. Nyíregyház« megyei váró« polgárm«»t«rl hivatalától, K: 27102/1943. Hirdetmény. A M, kir. Kö^ellátásügyi Mi­niszter ur 129 600/1943 K. M. sz re.ndelete értelmében felhivom a vámórlésre jogosultak figyelmét, hogy vámőrlési tanúsítványaikkal, illetve gazdakönyveikkel f, évi december hó 31-ig a város köz­ellátási hivatalában jelenjenek meg. hogy részükre 1944. január hó 1 tői 1944 julius hó 31-ig szóló időre a vámőrlési tanúsítványt meghosszabbíthassuk. Nyíregyháza, 1943. dec. 16 SZOHOR PÁL s. k. 3* polgármester. Gyerm ele JótéKoK pazar választókban, könyvek, és papíráruk F á b i á n-nál Bethlen utca 5.

Next

/
Thumbnails
Contents