Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 247-296. szám)

1943-11-30 / 271. szám

(Trianon 24.) 1943 november 30. Nyirvidek „ Szabolcsi i-rrRLAF 5. «fieri hmhv Ahogy a humoristalátja Szabad e panasz­kodnunk ? Manapság mást se hall az ember, mint panaszt és siránkozást­A panasz főleg két irányú': 1. Ma a levegőért is fizetni kell. 2. A fizetés a levegőre sem elég. Felületes ember könnyen hajlik az efféle laza beállítás elfogadására és bó­logat, hogyasszongya bizony, bizony. Tüzetes egyéniség azonban nem tér ilyen könnyen belátásra és szeme közé néz a problémának. És azt mondja: észnél tartózkodjunk emberek, ha van rá mód. Mert az, hogy a levegőért is fizet­ni kell, egyszerűen nem igaz. Ellenben irtózatos és emberi ésszel felmérhetet­len jelentőségű igazság az, hogy ha fi­zetni kéne érte, a jövedelem nem lenne elegendő a levegőre. De nem ám a mi nyomorult kis fizetésünk, hanem a világ semmiféle mammutjövedelme sem! Mi a nagy helyzet ugyanis? Az, hogyha felnőtt ember naponta 600 liter oxigént használ el. Tudományos megállapítás, ennyire van szüksége a szervezetnek, ezt elő kell teremteni mindennap ,ha törik, ha szakad, ezt nem lehet leépíteni, nem lehet korlátoz­ni, koszt, vasz koszt; napi 600 liter oxigén nélkülözhetetlen a cárnak és a kalaposinasnak egyaránt. Az oxigén pedig drága. Vidéki patikában nem is lehet kapni. Telefonon kérdeztem meg a Magyar Oxygén Értékesítő Szövetkezettől lés azt az értékes választ kaptam, hogy egy köbcentiméter oxigén ára 2 pengő 20 \ fillér, ehhez jön 40 fillér felár és 5 szá­zalék fázisadó, összesen tehát 2 pengő > és 73 fillér. Egy köbcenti. Könnyű ki- : számítani literjét, csak be kell szoroz­ni ezerrel, és máris megvan, hogyasz- szongya 2.730 pengő. Ebből alkalma- í zunk mi naponta 600 adagot per kopol- í tyú, azaz egy ember egy nap alatt r mindössze 1,638.000 pengő áru oxigént g szivarozik el. Nagyobb mellbőségű töb­bet, de a leghitványabb is legalább t másfélmillió pengő árut. Másfélmillió pengő értékig naponta 3 of potying. És még van, aki panaszkodik. Ahelyett, hogy számolna. Ha csak a levegőt kellene fizetni, — n másfélmilliós alapon, tehát a legszűkeb- í ben számolva is — 647.500.000 pengőt tenne ki évente a számla. Havi 50 mil­liós jövedelem futná. És mivel egyórai ■ létezés oxigénszLikségleíe kb. 60.000 q pengőt emésztene fel, a» havi 10.000 q pengős fizetés például szűkösen, mond- rf hatnám beosztással lenne elegendő tíz- q perces zavartalan lélegzésre. A 11-ik q percben már tátognánk, mint csuka a q ; parton. Percenkint 1000 pengő kellene, s aki tehát havi 500 pengős létminimumot .. | „élvez“ annak arra sem lenne elegen- b dő a fizetése, hogy elsején az öt darab is százast megszámolja. Tessék most összehasonlítani ezt a jt napi másfélmilliós ingycnszolgáltatást :S azzal a pár nyomorult pengővel, amibe £ a megélhetés többi része kerül. Hát ta szabad panaszkodni? Paradicsom ez, ill hölgyeim és uraim, olyan potyázás fo­lyik itt, hogy az elképesztő. Tessék el­képzelni, mi lenne, ha egy szép napon valahonnan fentről megkezdenék ennek a fantasztikus arányú fogyasztásnak a kiszámlázását és megkezdenék főleg a bevasalást. Ez lenne ám a pusztító lé­gitámadás! Mert hol van az megírva, hogy az égi közművek az oxigént in­gyen és bérmentve kötelesek szállítani? És ha meg van írva f— mert meg van írva — és mi igénybe vesszük, tisztelet­tel kérdi a véres igazságok mezejére tévedt humorista: miért nem vesszük igénybe és miért nem követeljük a töb­bit is, ami meg van írva? (Kiss József.) Egy oszlásnak induló holttestet találtak a Vécsey utcában A holttest személyazonosságát megállapítani még nem lehetett Tegnapelőtt délben a Vécsey-utca 37 szám alatti ház előtti térségen, kukorica górék között, egy oszlásnak induló férfi holttestet találtak. Értesítették a ren­dőrkapitányságot, ahonnan rendőri bi­zottság szállt ki a helyszínre, ahol dr. Kardóss Endre városi,, tisztiorvos meg­állapította, hogy az ismeretlen férfi 6— 7 napra feküdhet halva. A halál szív­bénulás következtében állott be. A rendőri nyomozásnak eddig még nem sikerült a halott személyazonossá­gát megállapítani. A környékbeli lakók a vízhordó embert vélik felismerni a halottban,aki állítólag Erdélyből szár­mazik és ‘ már évek óta a környékbeli házak lakóit látta el ivóvízzel. — A rendőrség a hulláról fényképfelvételt készítet) és megkereste azt az erdélyi várost is, ahonnan állítólag származik a vízhordó ember. ViibeínllasztoU páuoólosreh&m (M. kir. 2. honvéd haditudósító század. Szabó Sándor zászlós.) Éjfél körül lehetett. Vaksötét volt, a karóra számlapját sem láttam, cáipő- sen nyargalt az orosz őszi szél és a mélyvíz néha megcsobban alattunk. A gödör, amelyben álltunk, ott lapult a víz felett, az agyagos parton, csenevész bokrok, meg földhányások között. Egy vörösf^yű Sztalin-gyertya az előbb hullott bele a vízbe, majdnem a híd mellett. A szovjet bombázók erre a hídra pályáztak. Csak nem sikerült ne­kik. A veszettül puffogó légelhárító- lövegek nem hagyták „§zóhoz jutni“ őket. Most már elhúztak vissza kelet felé; valahol tőlünk villant még egy torkolattűz,:- aztán csend lett. Csak néhány pillanatig ,mert újra megelevenedett az út, ott a fahidon. Emberek bújtak elő a vízparti bokrok­ból, csikorgókerekű panyefogatok zö­rögtek, kuszáit, zagyvabeszéd kevere­dett össze, valahonnan messziről éhes gyermek sírása is hallatszott. A kara­ván folytatta útját. Oroszország mene­kült. Nyugatra, mint egy riadt, rongyos és éhes népvándorlás. Még egészen mesziről egy-egy pillanatra reflektor- fény villant: csapatszállító gépkocsiosz­lopok dübörögtek a sötétben a követ úton, végtelen hosszú sorban. , így ment ez napok óta: éjjel-nappal. A zöm már átlépte a Dnyesznát, néha érkezett még lihegve egy-két gyorsabb menekülő embercsoport, meg az utóvé­dek. Ma reggelre ideér a vörös páncélos roham. Kelet felől tompa dörejeket hozott a szél és köröskörül, amerre csak lát­tunk, vörösen lángolt a föld. Egy va­kító Molotovkosaiat akasztottak ki megint a bolsik ott egészen elől, ahon­nan "a tompa robbanások jöttek. Aztán bombák robbantak és megint légelhárí- tók, a nehéz bobázógépek veszettül Kosztümök ésj kabátok fordításában a legjobb és legolcsóbb a CZIPKA-szalon Szövet raktár! búgtak. Olyan volt ez a sötét éjszaka a tüzekkel, meg a robbanásokkal, mint egy őrült festő keze alól kikerült kép. Nehezen világosodott. Köddel és sze­merkélő esővel jött a hajnal. A gödörtől, ahol álltunk, talán száz méterre volt a híd. Már kibújt a köd­ből, látszottak a cölöpéi, meg a pálya is, magasan nyúlt a víz felett és alatta lassan és piszkosan ballagott a Dnyesz- na. Ezt a fahidat kellett felrobbantani a magyar robbantó különítménynek. Az eligazítás szerint hajnali öt órára az utolsó utóvédosztagok is visszavonul­nak, azután „repülhet“ a híd. Most már lehetett valamit látni. — Négy óra volt. Az alföldi utászok —a robbantó különítmény vakmerő utászai — már otthagyták az éjszakai szállásu­kat, ott dolgoztak a hídon, az előre ki­dolgozott robbantásterv szerint szerel­ték fel a hidat. Gyorsan dolgoztak, nyugodtan és higgadtan, hiszen nem az első orosz hidat röpítik most a levegő­be. Felettük még néha-néha megdübör- gött a hídpálya, visszavonuló német gránátosok, harckocsik ,meg páncéltörő lövegek vonultak vissza a nyugati ol­dalra. A ködtől még nem lehetett messzire látni ,inkább hallani lehetett a hernyó- talpak zörejét. ^ ködös levegőben motorzúgás hal­latszott felettünk, a német stukák in­dultak a ,hajnali csomagokkal“. A folyó mentén pedig tempósan dolgoznak azí utóvérek, páncéltörő lövegeket ástak be, iőállásokat mélyítettek a vizes föld­ben. A bokros és dimbes-dombos part­vonulat kitűnő lehetőségeket nyújtott a védelemre, hogy hacsak egy napra is, megállítsák és rajtaüssenek a bolsevis­ta páncélos rohamon. A víz csendesen ballagott, a köd egészen ráült,, bele­nyaldosott a fekete vízbe, mintha szom­jas lenne, azután lassan felemelkedet, elvált a víz színétől s elszakadt a sáros, összetúrt, vizes földtől is. A stukák elérték a célpontokat. Ebben a pillanatban egymásután robbantak a „csomagok“ nem is messze előttünk, ta­lán csak néhány kilométerre, még a föld is remegett és a vizen megriadt karikák jelentek meg. De csak ezt éreztük és semmit sem láttunk, pedig oszlott már Pa köd, érezni lehetett a nap birkózá­sát vele. Egy német páncéltörő ágyú robogott még keresztül a hídon, mögötte egy sá­ros és füstös gránátos csoporjt. Egy sebesült katonát két társa cipelt. Mögöttük már feltűntek az első oross páncélosok. Úgy szakadtak ki a ködből, mint a húsostestű hernyók. Csámcsogva tipor­ták a sarat, egymásután meg egymás­melleit jöttek, széles vonalban. Azután megszólaltak a páncéltörők és láttuk, ahogy egy-két gépszörnyeteg megáll, füstöl és otímarad a sárban. De a töb­biek csak jöttek, másztak, csúsztak előre, egyenesen neki a hídnak. Öt óra felé járt. A robbantó különítmény már végzett a szereléssel, hátrább egy bombatöl­csérben hasaltunk, csak egy maradt ott elől a híd lába alatt megbújva. A jelre várt, hogy meggyujtsa a gyujtó- zsinórt. Meggyuj tóttá. Kúszva ért hozzánk, lihegve és sá­rosán. A zsinór pedig égett, egészen vékonyan láttuk a gyujtózsinór gyenge füstjét is. A köd már egészen felszállt, — a Dnyeszna végig kibújt a szürke tömeg­ből, és elénktárult a túloldal. Ameddig elláttunk, nyüzsögtek az orosz tankok, egészen hátul látni lehetett a gyalogsá­got is, meg lovas csoportok is feltűn­tek itt-ott a gépszörnyek között. És a stukák szakadatlanul húztak el felet­tünk, verték, paskolták a támadókat, a bombák reccsenve csapódtak be, é* egy-egy telitalálat után csak páncél­roncs maradt a harkocsi helyén. De a még ép tankok egyre jöttek Már elérték a híd lábát. Azután neki­vágtak. A deszkapálya recsegett a dur­va hernyótalpak alatt, de csúsztak egy­másután, mint az éhes oroszlánok, neki a másik partnak, azután, amikor már úgy a közepére értek, iszonyatost recs- csenve felrobbant a híd. Fröcsögött a sok szilánk, deszkada­rabok repültek a levegőben, és a behe- móittestű gépszörnyek, mint élettelen hullák úgy hullottak bele a vízbe. Egé­szen mélyre süppedtek az iszapba, a víx is átcsapott rajtuk. És ebben a pillanatban szólaltak meg megint a páncéltörők, a hídnak szaladt páncélosokat lőtték, kegyetlenül, irgal­matlanul és vadul, — micsoda tűz volt az > aztán a stukák is lecsaptak, az öszetorlódott harckocsikat úgy szórták szét mintha pehelykönnyűek lettek vol­na. — támadás megszakadt. A magyar robbantó-különítmény víz­be fullasztotta a bolsevista rohamot. Sul?os gázolás Bashalom községben Dunavecsei Ferenc bashalmi lakossal súlyos baleset történt. A vasúti meg­állónál az érkező motorosvonat elgázol­ta a szerencsétlen fiatalembert, akit életveszélyes sérüléseivel a nyíregyhá­zi Erzsébet-kórházba szállítottak A motorosvonat a szerencsétlen ember fe­jét roncsolta össze. A gázolás ügyében megindult s vizsgálat. iát tiykiiiium Zseb fotóalbum Nagy választék, olcsó árak Jóba papirüzletben

Next

/
Thumbnails
Contents