Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 197-246. szám)

1943-10-27 / 243. szám

(Trianon 24.) 1943 október 27. c , .Nyírvidéki ülABOlcsi HW hirläP 5. ölési Lüegztf visszafojtva Ügyelik Európa keresztény kultúráért élő milliói azt a gigászi mérkőzést, amely ezekben az órákban a keleti fronton tombol. Törhetetlen ércíalként áll a német haderő az Európát romok­ba dönteni készülő vörös métellyel szemben és az az ércíal lesz majd a történelem elismerő méltatása szerint is Krisztus Királyságának megmentője. Nyilvánvaló, hogy ha a bolsevízmus dé* moní tömegei elárasztanák Európát, sem Anglia, sem Amerika nem volna képes ellenállni a civilizáció rombo­lóinak. De él az emberek mílíőíban a kötelességtudat és bizonyos, hogy min­den európai kész testével felfogni a rohamot és eljön az a virradat, amikor a harsanó kürtök az egykori keresztes háború szenvedélyes Krisztus-szereíe- tévei indítanak meg mindenkit a végső harcra, amelyben más nem győzhet, csak az Úr, csak s Jóság, ..Mondottam. ember, küzdj és bízva bízzál! __ hír* detí az Űr a csaló-dóit, de új hivatás- tudattal új küzdelmekre kész Ádám- nak s m* a borzalmas harcokat vívó Európa iéríi&i és női szívok mélyén hallják a szózatot: Küzdj éi bízva-bízzál A magyar honvéd is otf harcol keleten a kereszt védelmében és kiontott vére parancsoló»:: kiált fel; Küzdjetek mind­nyájan olyan odaadással mint mi hars coliunk, másként örökre megnémulnak a harangok, kíhamvadnak az oltárí tü­zek. A Uniók kell a vártán, az ítthonle- vőkaek is és az idő rostáján kihullanak a konkolyhíntők pártoskodók, áskáló­dok, Kemény, törhetetlen akaratú fér# tíakra van szükség. napirend Röm, lkat. Simon és Judit G3r. kai. Terenc. Prof. Sirnou. A nap ké! 9 őrg 21 perekor, nyugszik 16 6ra 34 perckor. A hold kél 5 óra 13 perekor, nyug­ik 16 óra 45 perckor. Octóber 28 Clütértök ma«t ám iapmkmh Mi magyarorok megszoktuk, hegy «indea vasárnap valamiképpen Sane- peljSnb, valamiféle összejövetelt, gyt- lést tartsunk,^amelyen zászlót voiunk, illetve hordozuib, elénekeljük a Him­nuszt, vagy a Hiszekegyet, de aztán, aalkor a hétköznapi minkára térünk, xiS lökhl M8PÍán> nem goidoluik öbbé az eszraé e Meanyire célraveze­tő»13 rolna a vasárnap* inkább ma- gu.kbassáliáara és lelki és testi fel­frissülésre forditani. és a kétköznapo- koa végez* el 6pi)ö mnikánkat, még­Bori, mustot állandóan veszek. Pali ez István bornagykereskedő, Nyíregyháza, Vay Adóai utca « Telelőn 21— !§ pediá kü;@n külön mindenki a maga helyén, ott, ahová állítva van. Ennek sokkal tööb len no az eredménye, minth i együttese*?, de csak áhítozunk ennek elvégzésére. (Teleki Pái) ékiwmmmzÁHm, sd éY&Éys£«r t*rta»ak ftgyctaü aac$$ftbtot t Jaacsó—Reádaciann (i.ulhar-a. í,} &r. Fejér írSüWoAvsto*.) Városi géz és ^édífedő: nyitva Sóstói SsáKSürdíői zárva. — Adomány a Vörös Kereszt részére, > A Vörös Kereszt részére szerkesztősé- j günk útján a következő adományok ér- I keztek: Nyíregyházi Csizmadia Szakosz- I tály 100 pengő, V. Juha János (Pusztado- j bős) 19 pengő 70 filléár. Az adományokat | rendeltetési helyükre juttattuk. : M mi sfeifctita i in KALAPOS kümm mmmammm aseáaviíjs. Lc'ífcűr 6, szám — A Kír. Kát. Gimnáziumban a pót- beírások október 29-én éa 3Q#án d. e. 12-ig leaznek. Tanévnyitó istemtisztal* november 3-án 9 órakor a Ferenceaak ká­polnájában a tt&niítás november 3-án d. u. j 2 órakor kezdődik az Angolkisasszonyok | Intézetének épületében, E hir-detménye- l met iparkodjanak a tanulók minél több I társukkal közölni. Igazgató. 3x — Szerelmi bánatában átlőtte a karját. Ruday Endre 19 éves téesői legény sze* relmi bánatában elhatározta, hogy öngyil­kos tesz. Elcsente apja vadászfegyverét rádőlt a fegyver csövére és elsütötte a puskát. A golyónak azonban tföbb esze volt, mint a meggondolatlan legénynek és csak a fiú balkarján ment keresztül. Ru­day Endrét beszállították a kórházba. — Állapota nem veszélyes. — Száztizenhét lélek kapott új hajlé­kot. A bótai ONCSA-házakat mosf avat­ták fel ünnepélyesen. Az avató ünnepen megjelentek Bornemisza Géza. vitéz Lub kács Béla miniszterek, Kádár Levente I államtitkár. Az új telepen, amelyet i Borbély-Maczky Emil főispáról neveztek j el, 117 lélek kapott új hajlékot. j központi és Liptay-népiskolában | a pótbeírások október hó 28-án. 29-én és 3CWán délelőtt 8—13 óráig lesznek. Tanév­nyitó szentmise november 3-án reggel 8 órakor lesz a plebánia-templomban. —. Szentmise után kezdődik a tanítás. ■— Imádkozás közben lopott — rendőr­kézre került. A kassai Dómban az imádb kozó hívők vakmerő tolvajt fogtak el. Az imádkozás alatt a hívők közé vegyült egy ismeretlen nő. aki szintén imádkozásba merült. Egyszerre a szomszédja csak ar­ra lett figyelmes, hogy a mellette levő kosárból a zsebkendőbe költött pénzét az ismeretlen no kiemeli. Azonnal átad­ták a rendőrnek, aki bekísérte őt a bűn­ügyi osztályra, ahol kihallgatása során kiderült, hogy a tettes Zatkovics Anna 34 éves bűnesett előéletű nővel azonos, aki templomlopások miatt immár hatszor volt büntetve. Kihallgatása után átkísérték az ügyészség fogházába. Stem Sándor díváéin üzletét a Városháza épületből a «©íKfcat* p&opölii palotáiba Fábián papírkereskedése meíié helyezte át. uh*« .r r.\ Szénsavas*, üdítő és g ? é g w h & t á & u , — Halálozás, A városháza ormán feke­te lobogó jelzi, hogy a tisztviselői karnak gyásza van. A városi kézbesítő hivatal tisztviselője, Lévay István 40 évej korái ban elhunyt. Temetése iránt még nem történt intézkedés, Lévay István nyolc éven át szolgálta hsűéggel és szorgalom­mal a várost. Elhunytét feleségén, egy gyermekén, rokonságán kívül a tisztvise­lőtársak, tisztelők, barátok szélesköre gyászolja. — Credo-tagok figyelmébe! Folyó hó 3í-én délelőtt 11 órakor a vármegyeháza nagytermében gyűlést tartunk. A Credo* tagok föltétien megjelenését kéri a Credo Vezetősége. a 4x — A kereskedelmi középiskolában és a ▼ele kapcsolatos női kereskedelmi scak- taafolyantoa az utólagos beiratkozás ok­tóber hó 28íán, csütörtökön 9—12 óráig lesz. Miután a IV. osztály kivételével va­lamennyi osztályban a megengedett legna­gyobb létszámnál már jóval többen je­lentkeztek, csak olyan kelybelí szülők gyermekének felvételére van lehetőség, aki az érvényben levő rendelkezések sze­rint előnyben részesítendő (vitéz, hadi rokkant, hadviselt gyermeke, hadiárva), vagy akinek utolsó iskolai biznyítványa jelesrendű. Felhívom a beiratkozni szándé­kozókat, hogy a jelzett időben feltétlenül jelentkezzenek mert a beiratást csütörtö­kön lezárjuk. — A tanítás a kér. közép­iskolában november 3-án, reggel 8 óra­kor, a női szaktanfolyamon délután 2 órakor kezdődik. Tarnay Kálmán igaz- gató. 2x Őszi takarításhoz festék és háztartási cikket a legdőnyi sebben vásárolhat ifj. Boruzs István j festékbereskedésében Nyiregyk&se j 1 Luther utca 6. 7*«iis 7® | — A Kálvineum tanítónőképző-íntézete leányliceuma és gyakorló iskolája növen­dékei ügyeimébe. Fenti intézetben hely­beli növendékek beiratkozása október hó 30-án d. e. 9 és 1 óra között lesz. Itt kapják meg a növendékek az ellenőrző könyvet, jelvényt stb. A még esetleg be Bem fizetett beiratási díj részleteket is ezalkálómmal kell befizetni. Éppen ezért e délelőtt folyamán minden helybeli fa- nítónőképzőintézetí és líceumi növendék­nek jelenkezníe kell, tekintet nélkül ar- ra, hogy júniusban beiratkozott-e vagy nem. Leckekönyvét (index) vagy bizo­nyítványát mindenki hozza magával! — Igazgatóság. ’Sürgés! Vásáro'nék legmagasabb napi áron rőv:d. Iteresziimros jó karban tevő zongorái azonnali átvételre- Gim a kiadóban. Sürgésf — Beiratkozás a református népisko­lába, A nyíregyházi református népisko­lában a pótbeiratkozásokat október hó 28., 29. és 30-án tartjuk meg délelőtt 8—11 óráig. — A rendes tani.ást novem* bér hó 3-án kezdjük reggel 9 órakor tar­tandó évmegnyitó istentisztelettel, mely­re a szülőkéit tisztelettel meghívja aa Igazgatóság. 2x — Beír*tás a kereskedőíanoc-ískoába, A kereskedő tanoncok beiratását október 28 és 29-én, csütörtökön és pénteken dél­után 3—5 óráig végezzük a községi ke reskedelmi középiskola épületében! (Sza* kolcs-utca 8.) Az alkalmazásban álló ke- reskedőtanoncok, azok is, akik még ne», költöttek tanoncszerződést — beiratkozni köteleseik. A beiratkozás elmulasztása az 1922. évi XII. t.-c. 128, szakaszába ütkö­ző kihágást képsz. Az I, félévi tandíj és tanszerdój (10 pengő) a beiratkozás alkal­mával fizetendő. — A tanítás november 4-én, csütörtökön délután 2 órakor kez­dődik, Tarnay Kálmán, igazgató. 2z IriMtreiiTáitoEás 8 ?i!ii*©*98 Bessenyei-tér és Sóstógyógyfürdő közötti, a villamosjárat 1943 november hó lsétől megváltozik. Nyíregyházáról indul Erdei-kitérőig: 6.48, 8 06, 8.32, 9.00, 9,25, 9.46, 10.12, 11.00, 11.35, 12.15, 12.45, 13.15, 14.01,’ 14.30. 15.20, 16.02, 16.24. 17.10. 18.05, 18,40, 19.04, 19.30, 20.30, 20.51, 2U5.’ Nyíregyházáról indul Sóstógyógyfürdőig: 6.48, 10,12, 13.15, 14.30. 17.10. 19.30. Sóstógyógyfürdőről indul Nyíregyházám 7.15, 10.33, 13.38, 14.55, 17.40, 20.02. Erdei kitérőből indul Bessenyei -térig s 7.25, 8.20, 8.46, 9.11, 9.36, 10.00, 10.46, 11.11, 11.45, 12.30, 12.56,’ 13.48. 14.19' 15.05, 15.31, 16.11, 16.34 17.50 18.16^ 18.50, 19.15. 20.12, 20.4l’ 21.01,’ 21.40, 2x RADIO CSÜTÖRTÖK, október 28. Budapest I, 15.00: Szórakozható zene. 15,30; Előadás. 16.00: Közművelődési elő­adássorozat. 16.20; Solymossy Lajos tánc­zenekara játszik. 17.00: Előadás. 17.20; Magyar művészlemezek. 17.50: A főldmí- velésügyi minisztérium rádióelőadássoro­zata. 18.15: Donizettibest. 19,50: Szarva*. bőgés. (Közvetítés a kalocsa—szekszárdi erdőkből.) 20,20: Mindenből mindenkinek* 22.40: Hangulatok. (Magyar nóták. Szóra­koztató zene.) Budapest II. 17.00—17.30: Hírek német, román, szlovák, ruszin és horváf nyelven, j 19.00: Francia nyelvoktaeás. 19.30: J. S„ j Bach: Máté passió. 21.50: Hanglemezek j 22.40: Hírek. Kassa. 6.0011.40: Bpest I. 11.40: Hírek j magyar és szlovák nyelven, műsorismer- j letés. 12.00: Déli harangszó, Himnusz. — 1 12.10—16,00: Bpest I. 16.00: Drezdai fii harmónikusok zenekara. 16.15: Ruszin hallgatóinknak. 16.45—17-00: Időjelzés, hírek Bupest I. 17.00—17.30: Hírek né­met, román, szlovák, ruszin és horvát nyelven Bpest II. 17.30: Uj magyar zongo# ramuzsika gyermekeknek. 18.00: Kötlők az édesanyáról. 18.25: Nevessünk, táncol- í junk. (Hanglemezek.) 18.50—végig: Bp. I megnyílt ismét nagy népszerűségnek őrvendé Bácsik cukrásszá (Luther ház) N^ponta,^ Fagylalt és sütemény ktálönlöí&a&ségek

Next

/
Thumbnails
Contents