Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 197-246. szám)

1943-10-21 / 238. szám

Szabolcs vár megye közönségétől, S94S-1943 K. 71—1943 Bgy. Tárgyalás alá vettük Nyirmada község kérelmét a nyírmadai u- n Péchy Béla utcának a th-i útháló­zatba való felvétele tárgyában V égghatálrozat Kimondja a Törvényhatósági Bizottság, bogy a Nyirmada köz­ség által kiépített és 300 m. szé­les kőpályával ellátott u. d, Péchy Béla utcát teljes egészében vagyis vagyis 850 fm. hosszban az i890- évi I. t. c. 10 § a alapján 1944. évi január hó kétől kezdődően a község által kimutatott területek­kel a törvényhatósági úthálózatba felveszi és ezen időtől fogva a többi törvényhatósági utakkal egyfctt keaeli és fenntartja. Kimondja továbbá, hogy az át­vétel minden kártérítési igény nélkül történhetik csak meg, vagyis, hogy ha az átvett közút építéséből vagy fenntartásából ki» folyólag az átvételt megelőző idő­ből bármiféle magánjogi követeié- j sek vagy igények forognának fenn, ] vagy ilyenek ezután íelraaeúilné- j nek, e tekintetben az átadó fél j marad az átvevővel szemben kő ! telezettségben. Felhívjuk a vármegye alispán­ját, hogy ez«n véghatározatunk­nak jogerőre való emelkedése után az átvétel foganatosítását céh íé intézkedéseket tegye folyamat­ba és az átveendő útszakaszt a th-i úthálózat 30, sorszáma alatt nyilvántartott Pusztadobos—gyula­házai úthoz mint annak 111, kiága­zását vegye növekedésbe. (Kiága­zik az 5 800 km. szelvényben és északi irányban az u, n. Péchy Béla utcán áthaladva betorkolódik a 361- ssámu útba ennek 44.470 hm. szelvényében,) I e g @ k olás; Nyirmada község az u- n. Péchy Béla utcát az 1942 évben önere­jéből építette és 300 m, széles makadám pályával ellátta, — Ki­elégítő fenntartásáról megfelelő szakközegek hiányában azonban gondoskodni nem tud, minek foly­tán az idő előtt tönkre menne. Ennélfogva az útszakasz kiépíté­sével keletkezett nemzeti vagyon állagának biztosítása érdekében éltünk a törvényadta jogunkkal, miután Nyirmada község képvise­lőtestülete 2—1943 Kgy. sz. egy­hangú határozatában annak félté- tel nélküli átadását elhatározta, hoztuk meg jelen véghatározatun- kat. Ezen véghatározatunkat Nyír- saada községben, a Vármegyei Hi­vatalos Lapban és a Nyirvidék Amatőr lénylépltam Zseft fotoalbnn Hagy választék, olcsó árak Jébft papirüfcletben cimü napilapban egyszeri közlés végett közhírré tenni rendeljük azzal, hogy ellene a közhirré lé­téből számiíott 30 napon belül a m. kír. kereskedelem és közleke­désügyi miniszterhez «imzendő, de a vármegye alispánjánál henyuj tandó felebbezésnek van helye. E véghatározatunkrói értesíteni rendeljük: 1. Szabolcsvármegye Főispánját Nyíregyházám, 2. Szabolcsvárme gye Alispánját Nyiregyházán, 3, A vármegye tiszti főügyészét Nyír­egyházán, 4. A m. kir. Álíamépi- tészetí hivatalt Nyírsgyházán, 5 Nyirmada község Elöljáróságát a Í5 sióig 2 pengő 50 fillér, ated#« fovéí»fe4 %%6 15 fillér. Ünilot saját hordóimba szűrve a legmagasabb naptáron veszek Récz Gábor Bocskay ufea 6 kapható Sánássy oiánosósft! Kossuth ute& 9, Telelő u 29—55 Apróhirdetések íü szóig 1 p$ngő, vasárnap 1 pengő 2® fillér, aúaden további »só 10 fillér, vasár- nap 12 fillér. Állást keresőknek 1® szóig S0 fillér, vasárnap 1 pengő, ódádén to­vábbi sző S fillér, vasárnap 10 fillér, Cica a kiadóban, valamint jeligés hirde­tések és telefonon bemondott hirdetések beiktatásáért >0 fillér kezelésé költséget saémítnnk. BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Bejárónőt azonnalra felvesz ®r. Rosen stein fgyvéd. Vay Ádám utca 7. 8642-5 Egy mindenes háztartási leány felvéte­tik jó fizetéssel a homokkisérleti gazda­ság telepére, mely a Kótaji ut végén van. _____________________________V8S82.3 H etest azonnali belépésre kere­sünk. Cim a kiadóban. Parketthez érté rendes szobalányt fel veszek azonnalra vagy rovember elsejére, Bessenyei tér 14. 8701 3 Kgy ügyes hetest, aki lóhoz is ért teljes ellátással vágy anélkül felveszek, Lőcge utca 10, £646-2 Munkásnőket nagy számban felvesz az Ardita szárító üzem. Bácska utca. v8649 3 Egy intelligens fiút fogtechnikus tanaié­nak felveszek, Tripsánszky fogtechnikus Egyház utca 4. Kerekes palota. 87C9 4 Újságkihordó asszonyt vagy em­bert felveszünk. Jelentkezni a kiadóhivatalban. 3x Egy peifekí gvors és gépíró hölgv a főié páni hivatalba felvétetik. 8768 4 Tanulólányt felvesz a Bodrogh cipfifelső- részkészitő üzem. Vay Adára utca 11. 8733-3-véghatározatnak a községben való kihirdetése és a hirdető táblán 30 napi közszemlére való kitétele vé gett, é, A vármegyei Hivatalos í Laput és végül 7. A Nyirvidék ! Szabolcsi Hírlapot ez utóbbiakat egyszeri közlés végeit. Keit Nyiregyházán, Saabolcsvár­megye Közönségének 1943- évi október hó 12-ík napján tartott rendes őszi közgyűlésében. 1 IRODáKEZELESBEN jártss perfekt I gépíró irodaháziét, leheíftíog nyuadijíst J alkalmäz Szohori Nagy Sándor földbirto- 5 kos Hajdúnánáson- Kér. vallás, fizetési | igény, cssládi állapot közlendő. z8774 4 S 4 középiskolát végzett komoly !íu ta ij nulönaa: felvétetik áz Orosz nyomdába, i IÓL FÖZÖ, háztartás minden ágábaa ] jártas idősebb EGYEDÜLÁLLÓ n#t alkal- s máz gyermektelen háztartásba vidéki úri 1 ház — durva munkát végéráié nem kell ; Bútorát magával hothalja Szotyori Nagy | Sándor földbirtokos Hajditnánáson. Fize_ ; tési igény, kor, vallás közlendő. z8775--i j Azonnali vagy elsejei belépésre borbély- .! segédet felvesz Héczey Nagykerona^ Jól fözé mindenes szakácsnő november elsejére kerestetik Jelentkezni Wirtschafter vasilzlétben Vay ÁÍára utca 3. 8635 S Trnrmiiiiiiiiiiiii m 11" * 1 "r"'r | Texíilkereskedö segéd, fiatal, keresztény j azonnali állást keres, .»Szorgalmas1, jeíígé j re a kiadóba kérem az ajánlatokat. ____________vS593 3 E ladó 5C0 cm8 Méray mgyvilágítássá' oldalkocfis motorkerékpár príma gumikkal. Cim Tiszafáivi Viktor Tokaj 8684-3 Városházán adófizetés közben elveszett gazdakönyv benne OTBA és vásárlási könyv, tgyébb iratok. Megtaláló adja a hajdú szobába Bogárnak. 8706-2 Gimnáziumi érettségivel urileány állást keres Cim a kiadóban. 8707-2 Egy 1 lovas uj szekér, egy 1 lovas kulcsos szerszám eladó, Morgó utca 13. 8717 3 Szoba konyhás lakást keresek novem bér 1 re. Féévi lakbér előre biztosítva. Cim a kiadóban. 8633-6 Elveszett egy fehér szérű selyem vagy roásnéven majom pincsi kutya. Megtalálót vágy njomraveietőt jutalmazom, Kótaji utca 14 szám. 8772 2 600 drb, uj gyümölcsös 10 kg os láda eladó Kiss likörgyár. Búza tér 1. 8773 4 Perfekt izr. gyors- és gépirócö ajánl kozik. Óragépelésre is megy. Cím a ki adeban. 8721*2 Tökéletes müstoppolással szlvarzseb, gombluk helyét, moly vagy egér rágott kiégett ruháját leszövi RUHA KLINIKA Bujtos utca 53. 28722 5 Jókarban levő tetőhöz való vásablakok eladók. Megtekinthető Viz utca 17 szám alatt. 8723 Tűzhelyet veszek, harmadikos fiú pol gári tankönyvek eladók. Kótaji utca 22. 8728 Belterületen kisebb házat megvételre keresek, ajánlatot Walla Lajosné névre a kiadóba kérek. 8740 Használt üvegeket 1/i, 7A*, xh a legmagasabb áron veszünk«* Köz tisztviselők. 8776-3 SZENT ISTVÁH-uf 4 SZ. HA % eladó. BÉEBEABÓ 125 MA8TAFI HOLD FÖLD Szabolcs megyében AL&áLMI HaZVÉTEL. ,Erzsébet közkórház környékén 3 szaka előszoba, felszerelt fürdőszoba és mel­lékhelyiségekből álló adómentes ház. essingeni redőnyökkel 50.000.— pengőért eladó. , Kizárólagos megbízott: ARATÓ MÁRIA ingatlanforgalmi irodája Nyíregyháza Nyírvízpalota Széchenyi * I Telefon: 29—12. 2 drb. 6 m, állvány létra eladó. K*t*j ut 10. *8700-2 Mielőbbi beköltözésre egy 3—5 szobás lakást keresek. Farkas, Vecsev köz 23. 8694 3 Írógépet veszek Géza utca 15. v8 9á-3 Eladó jó állapotban lévő íekeís féri télikabát, Vőíösmarih? tér 2- Tűzoltó utó mögött, 8715 IRODA céljára bútorozott szobát kere sek esetleg telelőn használattal íehetüet a központban. Ajánlatosát .„novemberre jeligére kérek. 8728-2 Egy jókareán lévé nfii varrógép eiadé, Vay Ádam utca 7. udvarbsn 8732 Azonnalra állást keres vizsgázott lóke- mobil gépész, gőzkazán fő-tő helyben vsgy vidéken. Szmoíár Pál gépész, Oros, 8730-2 Könyvelésben jártas fiatal kereskedő segéd ellátásáért és havi 50 pesgőérv bármilyen szakbavágó munkát elvibai. Cim a'kiidóban, v87k9 2 Eladó úri Három parkeítes szoba felszíneit főséé - szoba, motoros vízvezeték és minden mel- lékhelyiség. Adómentes tég?a éffiiet NÁDUDVARI LAJOS ingatlan irodája Nyíregyháza, Zrínyi Iloma-utca 4 Telefons 29—.15. Elajándékoznám házőrző kutyámat ki mondottsn állatbarátnak. Tűzoltó u, 7, 8737 Egy jó karban levő férfi kerékpár, le bontásra egy vályogfalazatú cseréptetős csűr eladó. Érdeklődni Honvéd utca 81 V&732-2 19 éves fűszer kereskedő segéd uavem bér 1 re állást keres. Cim Nagy Mihálv Or esi ut 37. 8736 Nádpálcát megvételre keresek. Cim s kiadábao. •rótsxőrü foxi# fekete-barna foltos el­veszett. Megtaláló szíveskedjék jutatom ellenében Kelemén Bethlen utca 34 sz. alá elvinni. 87IB Házat megvételre keres nyugdíjas úri- asszony készpénzért, esetleg íélkázat örök lakóval is. Ajánlat a kiadóba Wattá La­josné névre. 8741 ~ Tangéharmóniaa eladó. Pacs.rta utca lív 8777" Egy üzleti sielázsi és pult eladó. Meg tekinthet* Rákóczi utca 17. va»kereskedés . v878»2 Mindeaiajta ayomUtvéay ízléses kivitelbe!», kérf Orosz Károly ayomduäziaiti NYÍREGYHÁZA, Bercséayi-a. A s**rkewtté»érí felalös i Jöfcs 8?*^, -■■■ A feladásiéit felelős : A «H»f is Tártai kladőtalaJÖMwa, lapkiadó katétf társaság, SavA«s % NYOMATOTT 0*0«* lAlftiS PYOMDAOZEMÉ1KN, MTKEOVRÁf^ »EKOSÁMTI-UTCÁ S, «Bili Kístdía: vitéz LÁZÁR FERENC vm. íöjegyző. Balta Elek Első Magyar őskereszíény Lőttvad Exportvállalat külföldi szállításra minden mennyiségben vásárol lőtt vadat Árkormánybíztosí áron. NYÍREGYHÁZA, VAY ADÁM-ü. 2, Telefon 20-78. m

Next

/
Thumbnails
Contents