Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 145-196. szám)

1943-07-14 / 156. szám

(TricLou 23.) 1943 július 14. e, JSÍYIRVIDÉK ^ SZABOLCSI HÍRLAP 3. oldal. H Antal István nemzetvédelmi- propaganda miniszter beszédet mond a társadalmi egyesületek mnnkaközösségések alakúié közgyűlésén Megírta a Nyírvidék-Szabolcsi Hírlap, hogy vitéz dr. Jékey Ferenc főispán ér­tekezletre hívta össze a nyíregyházi tár­sadalmi és kulturális egyesületek képvi­selőit. Ezen az értekezleten elhatározták, hogy összehívják Nyíregyházán a társa­dalmi egyesületek munkaközösségének alakuló nagygyűlését, amelyen megjele­nik és felszólal Antal István nemzetvé­delmi és propagandaminiszter is. Antal István miniszter Káilay Miklós m. kir. minisztreelnökkel, Szinyey-Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszterrel résztvett a MÉP nagyválasztmányi érte­kezletén s itt, amint azt a Nyírvidék- Szabolcsi Hírlap részletes tudósításában közölte, nagy és irányítóerejü beszédet mondott. Július 3-án, szombaton déluián 5 órakor Antal Ftván miniszter rendkí­vül érdekes előadást tartott az egyesület- közi kiküldötteknek. A minisztert a mun­kaközösség nevében Hommer László kir. kai. gimnáziumi igazgató, a munkaközös­ség elnöke üdvözölte. Azok a hölgyek és urak, — mondotta — akiket itt látni méltoztatik, olyan pol­gárai ennek a városnak, akiket a két legnemesebb és legönzetlenebb érzés: a felebaráti szeretet és a hazaszeretet ve­zérelt egész életükben. Ma pedig, amikor egész földrészünk egységes arcvonalba állt ki a nemzeti érzést, családi életet, keresztény hitünket létalapjában támadó vörösrém ellen, ezek a tettie mindig kész vezető egyéniségei társadalmi életünk- nek, aggódó lélekkel, de törhetetlen hit­tel és Istenbe vetett feltétlen bizalom­mal tekintenek a jövőbe. Aggódnak, mert a többi polgártársuk­nál talán világosabban látják a veszélyt, mert a legnagyobb részük egyszer már átélte a rémnapokat, amikor az erkölcsi gátlásokat nem ismerő csőcselék kezébe került a kormány rúdja. De hisznek is, törhetetlen hittel tekin­tenek az egy igaz Isten gondviselő kezé­re, tudják, hogy Ö megsegíti azokat, akik benne bíznak. Megsegíti, de csak azokat, akik maguk is segítenek magu­kon ! Hommer László lelkes szavakban tett fogadalmat, hogy az öntudatra ébredt polgárság minden válságos helyzettel szembenéz és helytáll a sötét erőkkel szemben. Majd kérte a nemzetvédelmi, Július 15-én. csütörtökön este nagy művészi eseménye lesz városunknak. — Fellép Kiss Ferenc, a Nemzti Színház nagynevű művésze, a magyar színjátszás büszkesége. Paul Geraldy híres színda­rabjában, „Szeretni" c. színműben lép a közönség elé Kiss Ferenc, akinek szerep­piopagandamínisztert mutassa meg a haladás útját, amelyet a nemzet hazafias öntudattal áthatott rétegeinek követniük kell. Antal István nvniszíer az üdvözl- be­szédre válaszolva, ismertette a helyzetet, a magyarságra váró feladatokat és ösz- szefogásra lelkesítette a társadalmi egye­sületek képviselőt. Majd a jelenvoltak lelkes éljenzésétől íogadottan kijelentet­te hogy a kora őszi hónapokban újra I Nyíregyházára jön, résztvesz és felszólal a társadalmi egyesületek munkaközössé­gének alakuló közgyűlésén. lése elé óriási várakozással tekint a szé­pet, az igazi művészetet szerető nyíregy­házi közönség. A női főszerepet Fülöp Kató. a Kolozs­vári Nemzeti Színház tagja játsza. Az előadásra jegyek elővételben vált­hatók a Városi Színház pénztáránál. Csütörtökön ünnepi est: Kiss Ferenc vendégjátéka a Városi Színházban Htogcrelési munkák csak az állami utakon folytak. A törvényhatósági utak további henge- reléseí csak az aratási munkák után ve­szik kezdetüket, mert egyelőre munkást nem lehet kapni. Balesetek Ficcska Olga 13 éves, nyíregyházi lakos olyan szerencsétlenül esett el, hogy balkarját eltörte. A mentők az Erzsébet kórházba szállították. Lérárt István 33 éves, kemecsei lakost a saját lova rúgta meg. Súlyos sérülésé­vel Nyíregyházára hozták. Az Erzsébet- kórházban ápolják. Kesler Margit 18 éves, nyregyházi la­kos marólúgot ivott. Eszméletlen álla­potban a mentők az Erzsébet-kórházba szá iiították. Ezer pengő értékű ruhaneműt lopott munkaadójától Reichmann Jenöné földesi lakosnál szolgált huzamosabb időn keresztül Pán- tya Róza 20 éves leány, mint háztartási alkalmazott. A leány és munkaadója kö­zötti viszony az utóbbi időkben megla­zult, ugyannyira, hogy Pántya Róza ott akarta hagyni szolgálati helyét. Ezt meg­előzően azonban a könnyen hozzáférhető helyekről, konyhaszekrényből és ruha­szekrényből minden apróságot, női fehér­neműt, gyermekruhát, üveg- és porcellán edényt összerámolt két kosárba és azt, Tarnóy István kir. műszaki főtaná­csos, az államépítészeti hivatal főnöke a vármegyében kedvezően alakult útépí­tési ügyekről a következőket jelentette a közigazgatási bizottságban: A fenntartás és építési munkák június havában csak igen lassú menetben foly­hattak, mert a törvényhatósági útalapnak mikor Reichmanné nem tartózkodott oda­haza. Pántya Róza elvitte a lakásból s egy ismerősénél helyezte el. Ez az ismerőse azonban figyelmeztette Reichmannét arra, hogy Pántya két na­gyobb csomagot vitt megőrzés végett la­kására. Ekkor derült ki, hogy a hálátlan háztartási alkalmazott közel ezer pengő értékű holmival akarta megkárosítani munkaadóját. Pántya Róza ellen folyik az eljárás, miután a csendőrségi nyomozás során be is ismerte lopási szándékát. fedezete nem volt a kiadásokra. Ezért a Nemzeti Hitelintézettől 800.000 pengő kölcsön felvételét határozta el a törvényhatóság és a kölcsön felvételét a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úr jóváhagyta. így £ hónap végén, a munkálatok tel­jes erővel ismét megindultak. A nyíregyháza—kisvárdai út felületi bevonásának javítása újból megkezdődött A komorói. benki, györöcskei, takta- kenézi és nyírgelsei bekötő utaknál kő­szállítás volt folyamatban. A balkányi földút építési munkálatai befejeződtek. A nagykállói vasútállomához vezető út víztelenítési munkálatai szintén befe­jezést nyertek. A nyírábrány-anarcsi. nyíradony—nyír- lugosi, nagykálló—hyírábrájnyi th. utak egyes szakaszainak felemelési munkálatai megkezdődtek. A kenyérgabona vámőrlése A malom vagy vámcserélő július 15-ike után gabonát vámőrlésre, illetőleg vám­cserére csak akkor vehet át, ha a vám- öröltet- egyidejűleg a vámőrlési tanúsít­ványt is felmutatja. Csakis olyan meny- nyiséget szabad megőrölni, illetve cse­rélni, amilyen mennyiséget a tanúsítvány feltüntet. A tanúsítványon feltünteti mennyiség alatt tisztítatlan kenyérgabo­na súlyát kell érteni, amely a vámot és porlást is magában foglalja. A vámőrlési tanúsítványba a malom a megfelelő hely­re beírja az őrlés idejét, az őrlésre beho­zott kenyérgabona tisztítás előtti súlyát és a vámfeljegyzési könyv sorszámát, — amelyet aláírással látnak el és lebélye­geznek. A malom ezután köteles a vám- őröltetőnek a tanúsítványt visszaadni, A vámőrlésben megőrölt kenyérgabona őrlési diját július 15-től kenyérgabonában kell kifizetni. Az őrlésért a búzánál vám címén legfeljebb 10, poriás címén leg­feljebb 2 szzáalákot, rozsnál és kétsze­resnél vám címén legfeljebb 11, poriás címén legfeljebb 2 százalékot számíthat fel a malom. A gabona darálásáért legfeljebb 8 szá­zalék természetbeni vámot és 1 százalék porlást lehet felszámítani. Az itt közölt természetbeni vámon és porlási száza­lékon felül egyéb dijakat vagy szolgálta­tásokat felszámítani nem szabad. Minden malomban jól látható helyen ,,Tájékoztató"-ban fel kell tüntetni, hogy mennyi porlási százalékot számítanak fel, hogy a kenyérgabona tiszta súlyát előzetes tisztítás útján, vagy becsléssel állapítják meg, hogy az átvett kenyér- r .hona ulán a malom mennyi és milyen fajta őrleményt köteles kiszolgáltatni, valamint, hogy az őrlemények súlyába a zsákot nem számítják be. Uránia Filmszínház, J ü H us 14-én Szérián Magda Schneider nagyszerű vigjátéha Talma cselt leány Kacagtatóan mulatságos film, melpbeo egy leány a fejetetejére állítja a világot a szive válasz­tottjáért Jön ! Jön! A sivatagi harcok hőskölteménye Dzsarabub Hungária Filmszínház. Julius 14 Szerda A szezon leglátványosabb és legizgal masabb kalandorfilmje 15 én Kiss Ferenc ' vendégjátéka ”Ta dzsaribdb~ Péntektől az előadások 7*5, 7s7 és 7«9 órakor kezdődnek JÉGSZEKRÉNY 222.60 és 253.94 P dobsin, csapágyfém, szij viasz. — gyermek kerti szer­szám, temetőkapa, mosdóállvány és mosdótál, — valamint egyéb vasáru és háztartási cikk Dienes István vaskcrcskejlésébcn Városháza épület. Telefon : 28-64 am Teljes erővel folynak Szabolcs­ban az átépítési és fenntartási munkák \ kereskedelmi miniszter jóváhagyta a vármegye S00.000 pengős kölesemének {elvételét

Next

/
Thumbnails
Contents