Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 145-196. szám)
1943-08-13 / 182. szám
Megloptak egy ayiregy- báli siabémeitert Grósz Mór nyíregyházi szabómester Vay Ádán u'ci 62. szám alatti lako3, panaszt tett a rendőrkapitányság bűnügyi osztá'yán, hogy hetekkel ezelőtt ismeretlen tettes meglopta. Műhelyéből elvittek egy öltözet ruhát és különféle béiésárut. Panaszában a szabómester annak a gyanújának adott kifejezést, hogy a lopást eg)ik volt alkalmazottja követhette el, aki műhelyébe bejáratos volt még az utóbbi hetekben is. A feljelentésre megindult nyomozás igazolva látta a szabómester gyanúját, azonban a tettest megtalálni nem lehetett, mert hetekkel ezelőtt ismeretlen helyre távozott. Kézrekeritésére minden intézkedést megtettek. Taiügyi kérdések a közigasgatásl bizottság elölt Szabolcsvármegye kir, tanfelü- gyblője az alábbi jelentést terjesztette a vármegye közigazgatási bi zoítsága elé : A tankerületi királyi főigazgató Dr. öailay Rezső vármegyei kir. tanfelügyelő, tanügyi tanácsosnak 6 heti nyári szabadságot engedélyezett s helyettesítésével Dr. Mar- gítics Gyula tanügu s. titkárt bízta meg, akit a Vk. folyó évi julius 1 tői nevezett ki segédtitkárrá A polgári iskoláknál mutatkozó tanárhiány fcsökkentésére a Vk, Miniszter elrendelte, hogy azon tanerők, akiknek 5—15 évi kiváló tanítói szolgálatuk van, a Vk. Miniszter előzetes engedélyével a polgári iskolákhoz pályázhatnak. Alkalmaztatásuk esetén, amennyiben fő tárgyakat tanítanak, hat éven belül polgári iskolai tanári vizsgát kell tennlök. A tankerületi kir. főigazgató Bírta István Lunhegyesi állami tanítót a nyirbátor bátorliget] állami elemi iskolához helyaete át. — Kuvesi Irma^ oki tanítónő állami helyettes tanítói kinevezést kapott a Magy Kauzsay tanyai állami elemi iskolához Gazzler Gézáné uj- fehériói községi elemi iskolához beosztott állami helyettes tanítónőt a Vk. Miniszter állami rendes tanítóvá kinevezte. Építési, illetőleg tatarozási államsegélyben részesült a bökőnyi gör. kát. elemi iskola-3000 pengő összegben és a nyiradonyi községi iskola 1800 pengő összegben. Fllins£ÍiiÍiá£, Augusztus 13 áa Pénteken Ma ufójára Asszony a kaíedrán c. szellemes vígjáték, méh a szerelem és a fudoiüáüy összeütközését tárgyalja fordulatos vígjátéki nyelvin Jön Varztry Jár.03 pompás Jön vigjátéka. Heinz Rfihmann legmulat sávosabb alakítása Erényesé»* filöadások: 4, é, t órakor A vármegyei Iskolánkivülí.Nép művelési Bizottság julius hóban a társadalmi egyesületek munkája ban vett részt, különösen a Hadigondozó Szövetség szervezési és segélyt nyújtó munkájában. Az Egyesült Női Tábor részéről pedig a napközi otthont vezetőnők Hetek óta folyik a nyomozás egy nagyobb szabású betörés ügyé be^, melyet ismeretlen tettesek az elmúlt hőnapban követtek el az Árok utcában. A lakásból minden értékes holmit elvittek, a kár meghaladja a 8000 pengőt. A betörés ügyében a feljelentést Sipos Miklós gazdálkodó, Szarvas utca 23 szám alatti lakos tette, a nyíregyházi rendőrkapitányság bűnügyi osztályán A gazdálkodó panaszában elmondotta, hogv le ánya dr. Bordás Idvánné, az Árok u'ca 7. tzám alatti lakásban lakott, A fiatalasszony férje hosszabb idő óta a harctéren van, Bordás Istvánná pedig Budapesten egv klinikán feküdt be’egen. — A lakas üresen felügyelet nélkül maradt. Dr. Bordásné Budapesten elhunyt. A temetés után, édesapja Sípos Miklós kinyitotta az Árok utcai lakást és akkor megdöbbenve látta, hogy ott mindent felforgattak a szekrényeket pedig kifosztották. A betörést azonnal jelentették a rendőrkapitányság bűnügyi osztályán, a nyomozás széleskörben Bizonyára fedik a valóságét e sorok, ha azt állítják, hogy ^ alig akad még egy a ma kérdéséi közül, amely annyit foglalkoztatná az embereket, mint a feketepiac és amellyel kapcsolatban, mint a közellátás problémáival általában, annyi mindenki által legnagysze rübbnek vélt megoldási rendszer hangzana el. kék a nagy elgondolok és valószínűleg egyébként tiszteletre méltó jóakarók veszedelmes butousággal röktői előszedik témájukat — legyén a hely borbélyüzlet, kaszinó, esetleg hivatal, vagy akár társasösszejővetel — hogy az eddig ho.ott és még Hungária FimasdahAz. Aug. l?«án Pénteken Kimagasló filmsiker Szerelem ügyvédje Bübijo’, romantikus szere'ni iönér.et tele kacagtató j*Unetei**l és váratlan fordulatokkal. Daaielle Darrieux mint vigjiték szinészuft tudásának legjavá val es a szépségével elbűvöli a közönséget Jön - Jön Uz Bence Előadások kezdete 7*6, 7*7, 7*9 kiképzésében pedagóiai eszközökkel való fölszerelésében. A vallás ós közoktatásügyi Miniszter a bizottság utján 6000 P segélyt utalt ki a Bessenyei Társaságnak népfőiskolái célokra, főleg a népfőisko’a berendezési költségeire. megindult. Megállapították, hogy a tolvajok 8000 pengő értékű ékszert és luhanemüt vittek el. Pontosan nehéz megállapítani, hogy mi hiányaik a lakásból, azt csak dr. Bordás Istvánné tudná megmondani, ha élne A család megállapítása szerint a lakásból elvittek : egy darab p3plan lepedőt, 8 darab lepedőt. 7 £darab pár nahuzatot, két öltözet női szöget szövetruhát, két női selyemruhát, egy ball n kabátot. Különféle női fehérneműt, 4 öltöny férfi ruhát, 25 darab férfi inget, 1# darab alsónad rágot, 5 darab pizsamát ösz- szesen 8000 pengő értékben. A rendőri nyomozás feltevése szerint, a betörést a helyzettel is merős egyén követhette el, olyan aki tudta, hogy a lakásban senki sem tartózkodik s azzal is tisztában volt, hogy a ház tulajdonosnője tragikus hirtelenséggel elhunyt. — Arra számított, hogy nem fogják megtudni, hogy mi biányiik a lakásból. — A betörés ügyében a rendőri nyomozás tovább folyik. ezután is hozandó intézkedések és megvalósított elgondolások mind rosszak. Mert —- egyrészük sze rint — azonaal fel kellene akasz tani minden árdrágítót, másrészük viszont teljes meggyőződéssel bizonyítja, hogy a legjobb módszer a közellátási korlátozások és ár szabások soronkivüli megszüntetése lenne. Az előbbiek abból ín dúlnak ki, hogy az elrettentő és a kérlelhetetlen szigor a legjobb ellenszer, viszont az utóbbiak minden kétséget kizáróan lehetsé gesnrk tartják, hogy a teljes sza- b.dforgalom mellett egy bizonyod u. n. jólakottság, nyugalmi állapot következnék be, mert hiszen az embereknek nem kellene attól taríaniok, hogy esetleges fejadag megállapítás, vagy csökkentés miatt talán bizonyos mértékben szükséget kell szenvedniük, mert a szabadforgalom — szerintük — az ilyen ehetőségeket kizárná, E sorok nem akarnak ezzel kapcsolatban medő és hiábavaló — akár egyik, vagy akár másik o'dallal szemben — polémiákat előidézni s igy az előbbi elgondo lások csak éppen abból a szempontból hozattak elő, hogy menynyire ellentétesek az óhajok és ennek logikiai következménye szerint mennyire nem fedhetik egyoldalúan az általános óhajt. — Annyit azonban csupán megjegyzésképpen megemlíthetünk, hogy az előbbi elgondolok jóllehet külön-külön a kiindulási érvnél föltételeznek bizonyos rációkat — ezonban a gyakorlatban számos eredő — és következuiéeyek miatt könnyűszerrel alkalmazhatók nem volnának különösen akkor — és ezen legyen a hangsúly — ha a fogyasztóközönsége nem tekint magára nézve kötelezőnek egy olvan erkölcsi vagy enyhébben: feífogási normát — és itt jutunk el ahhoz a motívumhoz, amiről e sorok nem óhajtanak emlékezni — amely a saját érdeket a háborús nehézségek és erőfeszítések kellős közepén legalább is kismértékben is alárendelnék az általános, magasabbrendü egyetemes érdekeknek és kivánalomnad. Feketepiac nem csak akkor van ha azonnal nem akasztják fel a tePenérteket, vagy ha van forgalmi korlátozás, hanem feketepiac akkor van, ha akad, aki megfizeti a zugárakat és ha van aki az árdrágítót nem jelenti fel. — Mert vájjon a hatóság minden fáradozása (piacrazziák tartása, ellenőrzések, ellenőrök kirendelése, sib.) eredménnyel járhat-e akkor, ha a vásárló nemhogy feljelentené az árdrágítót, hanem minden szemrebbenés nélkül le is tagadja a magasabb áron történt vásárlást. A feketepiac keletkezésének és terjedésének oka részben matéri- ális és részben pedig lélektani vonatkozású A ma'eriális ok általánosságban az anyaghiány vagy egy egy árucikknek bizonyos mérvű csökkenése és igy az ezt helyei tesitő cikknek nagyobb keresete, valamint az affektiv pénzjövedelmek emelkedése, mert mennél nagyobb a rendelkezésre álló pénzmennyiség, annál könyebben ho4 valaki nagyobb áldozatot egy- egy cikk megszerzése érdekében. A lélektani okot általában az úgy nevezett háborús pszihózisban — az ideges gyüjtéi és halmo- zásí mániában — jelölik meg, de ide sorolandó az a tény is, hogy a közönség bizonyára saját bűnrészesének mentegetése érdekében különösen a saját árdrágító és zugvásárlásait nem Ítéli el — Természetesen általában nagyon Uránia Ismeretlen tettesek kifosztottak egy árok utcai lakást 8.000 pengő értékű rakaemSt vittek el Feketepiac és