Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 97-144. szám)
1943-06-17 / 135. szám
(Trianon 23, )1943 június 17. It 5. oldd. wmsmm m Sarkcsillag ieléje lordul minden magyar szív deleje. nemcsak racionális értékelés, nemcsak íiúi szeretet vonzódása, hanem örök törvény szerint, amiként a delejíü is a csillag irányába tevődik, bármerre is fordítjuk, bármilyen felhős is az ég, „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely“, — mondja a köliö a magyarság számára örök egy íölaről, a Kárpátmedencéről, Hazánkról, s érezzük, a nagy világon a ma ünnepelt, ma köszöntött kormányfőn, vitéz nagybányai Horthy Miklóson kívül nem volt senki, nincs senki, aki úgy, olyan isteni erők által megmíntá- zott lelki és testi énnel ki tudná fejezni a feleletet arra a ma vitatott, csiirt-csavart kérdésre: mi a magyar. Kormányzó urunk hősi magyar élete a valóság realitásával, az eszményiség klasszicizmusával fejezi ki a magyar íajíság sine qua non-ját. A történelem viharos hullámain hánykódó kis hajónkról bizakodva nézünk fajtánk remekbe inkamálódoit kifejezésére a mi sarkcsillagunkra, akinek a magyr feltámadást, a honvédő küzdelem erkölcsi helytállásának gránit szilárdságát, győzelmi hitünk lobogó oltáríüzéí, véráldozatunk megajánlásának földöntúli fanatizmusát, a fájdalmak viselésében a hősi lélek acélos rettenthetetlenségét, faji, népi, nemzeti értékeink új fénybe vonódó megújulását életünk egész értelmét köszönhetjük. — Felé áradnak az érzések, hozzá fénylenek a gyermekmosolyok és kacagások, a harangok Lmás áldása, az ország zengő himnusza, a fegyverek és lobog'ók tisztelgése, a kertek, földek, erdők termo öröme. Lelkünk íiúi szeretete fehér galambként ül ma a budai vár fokán, a Duna zsongásában a magyar föld, a nép, a táj. a múlt dalolja áldó énekét. Kérjük az egek Urát, áldja meg kegyelmének csodáival történelmi erők győzelmes tettrekészségével, s áldja meg hitvesét, a könnyeket törlő Kor- mányzóné öfőméltóságát Nagyurunk 75. születési ünnepén az ő szerte tűk fényében megteremtődött a* igazi magyar lelkiegység s ezt ajánlja fel ma a nemzet ajándékul. — Folyó hó 18-án Főméltóságú Kormányzó Urunk születésnapja alkalmából délelőtt 8 órakor a m. kir. honvédség, 9 órakor pedig a hatóságok részvételével ünnepi szentmiséket tartunk. R. kát. Plébánia. 2x — A Kereskedők és Gazdák Köre felkéri összes tagjait, hogy pénteken, folyó hó 18-án, a Kormányzó Úr öfőméltósága 75-ik születésnapján üzleteiket déli 1 órakor zárják. — Az állami líceum helybeli növendékeihez. Felhívjuk az állami líceum és tanítóképző intézet helybeli növendékeit, hogy június 19-én, szombaton délelőtt 10 órakor a szünidei kirándulások megbeszélése céljából jelenjenek meg az intézetben, — Igazgatóság. — Húszéves tanítóképzős találkozó. Júnuis 26-án Nyíregyházán találkozóra jönnek azok a tantíók, akik 1923-ban vé- kezték a nyíregyházi áll. tanítóképzőt, — Érdeklődők forduljanak Naményi Gyula dr. keresk. isk. tanárhoz. Debrecen. Tavaszi és nyári takarításhoz festéket, zománcot, háztartási cikkeket vásároljon BORUZS ÉS ERDŐS cégnél Luther utca 6 Telefon 26 75. ! — Repülőhalál. A m. kir. honvéd híradó kiképző repülőosztály üzemi alosztály tiszti, tiszthelyettesi kara és legénysége mély fájdalommal jelenti, hogy szeretett és hű bajtársuk, Tihor Gábor tsz. tizedes folyó évi június hó 15-én. szolgálatának teljesítése közben repülőhadált halt. A gyászjelentést Nyíregyháza társadalma a mély együttérés fájdalmával fogadja. — Ünnepi istentisztelet a róm. kát. templomban. A Kormányzó Úr 75. születése napján a róm. kát. templombem reggel 9 órakor ünnepi istentisztelet lesz. Erre a plébánia-hivatal a katonai és polgári hatóságokat ezen az úton is meghívja. — Folyó év június hó 18-án pénteken délelőtt 10 órakor, Föméltóságú Kormányzó Urunk születésnapja alkalmából istentiszteletet tartunk, melyre a katonai és polgári hatóságokat és azok tiszívislői karát szeretettel hívjuk é* várjuk. — Református Lelkész! Hivatal. — Díáktánctanfolyam kezdődik június hó 21-én délután 5 órakor a Hovan tánciskolában. az Iparosszékházban. Beiratkozás ugyanott 18-ától minden nap d, u. 6 órától. 2x — A helybeli pénzintézetek holnap, pénteken, a Kormányzó Úr Őfőméltósá- ga születése 75. évfordulója alkalmából bankszünnapot tartanak és összes pénztáraik zárva lesznek. E napon a Magyar Nemzeti Bank is teljes bankszünnapot tart. A Csillag-utcai községi óvoda 1943. évi nyári ünnepélyét június 19-én, szombaton délután félhat órakor tartja. Az ünnepségre a szülőket, az óvoda iránt érdeklődőket szeretettel várják. 2x Katonai felszerelési cikkek legelőnyösebb beszerzési forása Rapp Dénes egyenruházáti felszerelések szaküzlete. í * 11 — Sóstógyógyfürdőn folyó hó 20-ától kezdődőleg a nyári hónapok folyamán minden vasár- és ünnepnapon délelőtt fél 11 órakor a fürdőzők és kirándulók részére az állomástól délre fekvő nyitott tánchelyiség épületében róm. kát. istentiszteletet fogunk tartani. R. k. Plébánia- hivatal. 4x — Török koldusok alkonya. Istanbul városa komoly küzdelmet folytat a területén föllépett kiütéses tífusz leküzdésére. A dolog nem megy könnyen, mert a városban igen sok a koldus, akik tisz- tátlanságuk miatt könnyen megkapják a ragályt és csatangolásaikkal messzi vidékeket fertőznek meg. Mint jelentik, a török rendőrség most elhatározta, hogy megtisztítja Istanbul utcáit a koldusoktól. Naponta húsz-harmincával fogdossák ősze a jámbor kéregetőket és kellő fertőtlenítés után szülőfalujukba tnlocoljík őket. Akit nem tudnak hová irányítani, azokat menhelyekre viszik, de mindenesetre a baksisgyüjtés és a velejáró veszedelem megszűnik rövidesen Istanbul- ban. — A BIOSZ ismételt figyelmeztetése a nagyközönséghez. A nap mint nap előforduló tüzek által okozott károk felbecslésénél és a kártalanításban újabban igen komoly nehézségek merülnek fel azoknál a feleknél, akik a mostani tényleges terméshozam és a tűzkár napján érvényes áraknak megfelelő utánbiztosí- tás kötését elmulasztották. Az ilyen feleket teljes fedezetű biztosítás hiányába* meg nem téríthető károsodás éri. Ebből kifolyólag a Biztosító Intézetek Országos Szövetsége újólag figyelmezteti a biztosított közönséget, hogy a kereskedelmi törvény értelmében kár esetében csak akkor számíthat teljes kártérítésra, ha a biztosítási összeg fedezi a biztosított javak teljes értékét, ellenkező esetben csak aránylagos (pro rata) kártérítésnek van helye. Kéretik az utánbiztosítás sürgős feladása. 3xx i Holnap munkaszfinet lesz a hivatalokban A Kormányzó Úr hetvenötödík születésnapján, pénteken munkaszünet lesz a hivatalokban. A szünnap alatt «s*k ügye. leti szolgálat lesz az állami és városi hivatalokban. — Esküvői hír. Nagy Erzsébet és Kiss László 1943. évi június hó 20-án, vasárnap délután 6 órakor tartják esküvőjüket a nyíregyházi evang. templomban, A Magyar Nemzeti Bank folyó hó 18-án, Kormányzó Űr 75. születésnapján bankszünetet tart. Tavasszal van az ideje a szokásos tisztitó kúrának. A Darmol hashajtót milliók használják azért, mert hatása kitűnő Használata utá* az ember mintha újjá születna, »vtasaas * >ÜMWflWIH liiTlUW'(filliüfi1 i ~n n i i ' i — A nyíregyházi személyszállító tali- gások képviseletében megjelent két ember a szerkesztőségünkben s annak közlését kérték, hogy a nyíregyházi kir. törvényszék által megbüntetett két egyén, Zajácz Mihály és Závodni János nem személyszállító taligás, hanem fiakeres. Diák-tánctanfolyam kezdődik június hó 21-én, hétfőn délután 5 órakor Szendeczky Korona-tánciskolájában. — Szombat este diák-össztánc. Iratkozni lehet Gyurkovics-trafikban. Széchenyi- utca 17. szám. 3x NAPIREND Róm. kai. Péntek. Gör kát. Leone. Prot. Arnold. A nap kél 3 óra 46 perckor, nyugszik 19 őr* 43 perckor A hold kél 19 óra 54 perckor rtyují- *ík 4 óra 9 perckor. MAÍsf A8 RAFnUElds, Ha a legékesebb szavú e'tnber ké- széntené ma Kormányzó Urunkat, úgy éreznénk, hogy tsak halvány kifejezői a szavak a lélek mélyén rejlő érzéseknek. Mindég úgy vagyunk, hogy a szeretetnek nincs szava. A szeretet csak az arcunkon ragyog fel. A szeretet csak a «zemünkbél sugárzik, a szeretet hallgat És minél inkább hallgat, annál inkább mély. Van azonban kifejezője is a szeretetnek. A cselekvő élet. Amikor ma hálát adunk az Is tennek, hogy Kormányzónkban bö'cs vezért adott számunkra, ne beszéljünk sokat, dt tegyünk sokat. Tegyünk mindent azért, hogv amire elhívta a Gondviselés, be is teljesíthesse. Ez legyen a mi igazi ünneplésünk. «Yd®!#!**? AIMJL ■^ak ♦artnaiiV '.ff.'' -+^^1 Osgyáni József (Bessenyei-tér) ás Illés Zsófi* (Deák Ferenc-utca) A gyógyszertárak reggel 8 órától este 7 óráig, az éjjeli szolgálatot teljesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannaik nyitva. A 200.500—1934. BM. számú rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészítésnél 25 százalék kézieladásnál 50 fillér pótdíj jár Várói) jjős ás kádfürdő« sár«'». Sóstói kádfürdői nyitva. Kormányzó Úr 75. születésnapjának évfordulója alkalmából a fodrászok pénteken déli 1 órakor zárják üzleteiket. — Elnökség. A női keresk. szaktaniolyam záróvizsgája június 15-én folyt le vitéz Terek Géza tanügyi tanácsos elnökletével és a következő eredménnyel végződött: Jelesen felelt meg: Estók Piroska, Friderikus* Ilona, Kövesd! Mária. Palumby Júlia. — Jól felelet meg: Balogh Margit, Bellus Jolán, Dévényi Margit, Gunyecz Mária, Hornyák Piroska. Hűvösvölgyi Júlia, Irinyi Katalin, Jakabovics Gizella, Kenyeres Ilona, Kopiári Ibolya, Kósa Lilla, Lescsmszky Germánia, Móré Márta. — Megfelelt: 24. — A bizottság javító vizsgálatra 5, a szaktaniolyam ismétlésére 4 tanulót utasított. öngyilkos lett a nagyváradi Kamara pénztárosa. Gedeon László, a nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara pénztárosa néhány nappal ezelőtt eltűnt. A Kamara pénztárában vizsgálatot tartottak ésmeg- állapítottáik. hogy 10.000 pengő hiányzik. Gedeon kézrekerítésére nyomozás indult meg. A nyomozás erdménnyel járt, amennyiben a sikkasztó pénztáros holttestét a Pűspökfürdő melletti erdőbe* megtalálták. Rádió CSÜTÖRTÖK, június 17. Bndapest L 15.00: A rádiózenekar műsorából. 16.00: Közművelődési előadássorozat. 17,00: Vidám délután a soproni műegyetemistáktól. 17.30: Muzsikáló Fel- város. Közben: hanglemezek. 18.10: Német hallgatóinknak. 18.30: Horváth Dudá* Jóska cigányzenekara muzsikáL 19.20* Zengő századok. (A XIX, század elaé fele.) 20.05: A modern tánczene szímfó- nikus formái. 21.10: Előadás. 21.30: Mozart: Varázsfuvola — nyitány. (Berlini opera zenekara. 22.10: Rendőrzenekar. 23.10: Magyar nóták. Bndapest II. 17.00—18.50: Kassa műsora. 18.50: Francia nyelvoktatás.. 19.15c Tánczene. 19.45: Előadás. 20.10: Beetho ven-szimfóniák. Minden igényt kielégítő hálózati és telepesrádíók ismét kapható KUHAREKNAIi kerékpár, villany, fegyver, lőpor rádió szaküzletében Zriiyi I. u. 8. I Telefon 24—84. Rádió javítás. \ _____________________________ P ÉNTEK, június 18. Budapest I. 15.05: A rádiózenekar műsorából. 15.25: Előadás. 16.00: A Budai emlékek Nagybányán. 17.00: A Budai Dalárda hangversenye az 1923-ban megnyert amszterdami világdalosverseny évfordulóján. 17.40: Berlini Filharmonikusok. 18.00: A magyar katona útja. 19.00c A Főméltóságú Kormányzó Urat 75. születésnapján Kállay Miklós m. kir. miniszterelnök üdvözli. Utána: Zúgnak Magyarország harangjai. 19.15: Hinni és bízni nem szűntem meg soha! (Mikrofonnal országgyarapító Kormányzó Urunk nyomában.) 20.10: Puccini- és Lehármüvek. 21.10: Előadás. 21.20: Magyar nóták. 22.10: Folyamerők fúvószenekara. 22.40: Zongora-verseny. 23.00: A rádió zenekar műsorából. Budapest II. 17,00—18.00: Kassa műsora. 19.50: Gyorsírótanfolyam. 19.15: Mai- magyar szerzők. 20.00: Felolvasás. 20.20c Kapi-Králik Jenő orgonái. 20.45: Versek. Utána: Hírek