Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 97-144. szám)
1943-06-07 / 127. szám
magyar hivatástudattal áthatott, új magyar női típust alakít ki a leánylevente- mozgalom. A kereső nőt ma nem lehet kivonni a társadalom nagy munkahelyéből, de kell, hogy ő is elsődleges hivatásának azt érezze, hogy a családban kell élnie, gyermeket kell nevelnie. Ezután az előadó behatóan ismertette a leány- leventenevelés négy ágát, a valláserkölcsi alapon felépülő hazafias nevelést. A magyar nő Isten akarata szerint szolgál- 1 ja hazáját. Olyan életszemléletre neveljük, amely szerint igazi boldogságát abban keresi, hogy élettárs legyen, hitves, anya legyen. Érezze büszkén, hogy az ajándékozás a szeretet pazar szétáradá- sa. Nem üvegházi növényre, hanem hős- lalkű, áldozatos nőkre van szüksége a hazának. A másik ága a leányleventemozgalom- nak az iskolában szerzett műveltség kiegészítése a magyar faj, a magyarság értékeit feltárú ismeretek, készségek elsajátításával, magyaros ízlésének nevelésével, A harmadik ág a testnevelés, az egészségvédelem, amely gondosan készült terv alapján más tennivalókat kíván a városokban és másokat a falvakban. Megismerkednek a leányleventék az egyke, egyse nemzetpusztító átkával, a népbetegségek leküzdéásének módjaival, a szociális szolgálatok tennivalóival. Fiatalságuk lendületét a társadalmi választófalakat is ledönteni segítő szociális segítés munkamezején is érvényesítik. A nevelés negyedik ága a háztartási és gazdasági ismeretek elsajátításának biztosítása. A család okszerű, helyes gazdálkodásán nyugszik a nemzet jóléte. Az előadó ismertette a háztartási és főzőtanfolyamok útját, jelentőségét. Az eddigi eredmények biztató távlatokat nyitottak meg. Igen szép eredmény látható máris a vitaminkertek, az irányított gazdálkodás tekintetében is. Majd a téli leventegyüjtés a katonáknak készített és küldött karácsonyi adományok impozáns adatait tárta fel, végül a mozgalom szervezeti kérdéseit ismertette. Most épül ki ez a szervezet országszerte. Előadását azzal fejezte be, hogy a mozgalom törvényes alapon or- szegszerte érezteti rövidesen hatását az új magyar női eszmény realizálása, életté keltése tekintetében. A hőslelkű, áldozatos, vallásos, nemzeti öntudattal áthatott, hivatástudattal élő, valóságérzéssel dolgozó hitves, anya eszményképe áll előttünk a leánylevente nevelésben. — Mécs László és Széchenyi-idézettel zárta Molnár Rózsi nagyhatású előadását, melyet dr. Gaizlerné dr. Csegezy Noémi elnök azZal köszönt meg, hogy adjon a jó Isten ennek a hivő, megújulás vágyától áthatott nemzetnek sok olyan lelkes női vezetőt, mint Molnár Rózsi tanárnő. Ezután a leányiskolái tanulók jutalmazása következett. Öt nyíregyházi leányiskola legkiválóbb tanulói léptek az elnöki asztalhoz és átvették az egyesület 60-60 pengős adományait. A nőiparisko- lások szines, ízléses, székely népviselete igen jó hatást tett. Az ajándékok átvétele után egy-egy leány virágcsokorral köszöntötte a jósággal áthatott, a magyar leánynevelés ügyéért minden évben céltudatosan és áldozatosan fáradozó egyesület elnökségét. Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesületének impozáns felolvasó és adományozó összejövetele értékes, maradandó hatású mozzanata volt Nyíregyháza társadalmi és egyesületi életének. Kitűnő aj és haszaált boroshordók eladók Laczkovszky András hordókereskedő Vay Ádámu. 11. Tel. 29-08 árdrágítást Ítéletek a nyíregyházi törvényszéken A nyíregyházi törvényszék uzsorabírósága, dr. Aradványi Endre büntető egyes bíró pénteken újabb árdrágítási ügyekben ítélkezett. Kolíman Julianna nyíregyházi lakos a mosószappant kg.-kint 2.10 P helyett 2.30 pengőért árulta. Az árdrágítást beismerte. A törvényszék 100 pengő pénzbüntetésre ítélte. Pálfi János, Starkmann Márton, Szabó Demeíerné, Szilágyi Ferenc, Fabu Julianna, Miskolczi Jánosné, Czírják Julianna, Kocsis József, Imre Sándor gégéI nyi lakosok a takarmányrépát q-kint 3 j pengő 90 fillér helyett 9 pengőért áruták. Fejenként 200-200 pengő pénzbüntetést kaptak és 500 pengő értékű répát elkoboztak. Tóth Imréné, Mészáros Jánosné, Vass József, Molnár Mária, Nagy Erzsébet, Nagy József és Ősz Ambrusz gégényi lakosok a cukarrépát q-kint 3.90 pengő helyett 5 pengőt fogadlak el. Fejenként 100-100 pengő pénzbüntetést kaptak és 300 pengő értékű cukorrépát elkoboztak. Gyümölcsöt vásárol a üláEB konzervgyár Nyíregyháza, Bethlen utca. Telefon: 22-60. Ahogy a humorista látja áz érettségin való át- csúszás 16 kipróbált módja Mióta középiskola van a világon, a ballagó diákifjúság tavaszát a hónapok szerencsétlen beosztása keseríti meg. — Május után többnyire június következik és júniusban vannak az érettségik. így május végén ennek következtében többnyire az a téma: Hogyan lehet minél simábban átcsúszni az érettségin? Tekintve a kérdés közérdekű voltát, néhány gyakorlati tanáccsal vagyok bátor segítségül sietni a nagy szorongattatá» ban. A sima átcsúszásnak 16 módszere van: 1. Puskázás. Miután az írásbeliek már véget értek, nem időszerű, 2. Súgás. Remek dolog, pompásan alkalmazható ott, ahol az elnök, az érettségi biztos, az igazgató és azonfelül minden egyes tanár —• süket, 3. A szomszéd csinálja meg. Leülsz a zöld asztal mellé, megkapod a számtantételt és az az érzésed, hogy soha effélét nem láttál. Oldalba lököd a szomszédod, aki persze héthatár legjobb matematikusa: ,,Vezesd le, pajtás“. Az levezeti és visszaadja, te pedig a táblánál csak lemásolod. Kitűnően beválik ott, ahol a tanárok nemcsak süketek, de vakok is. 4. Más felel. Feladják a kérdést, nagy lélegzetet veszel. Veszel s a melletted ülő — aki persze elsőrendű hasbeszélő — fújni kezdi. Te pedig mozgatod a szádat mintha te mondanád. Nem mondom, kissé körülményes. 5. Rokoni alapon. Egyszerű. Az érettségi biztos véletlenül éppen a Tini néni unokaöccse. 6. Bajtársi alapon. Az érettségielnök a múlt világháborúban a papa ezredében szolgált, 7. Jó kifogás, ,,Tanár úr kérem, ez a lap hiányzik a könyvemből, 8. Még jobb. ,,Amikor ezt tanultuk, beteg voltam.“ 9. Segédeszközök, a) Kemény man- settát húzol és arra az összes számba- jövő tételt felírod, b) Az érettségi vizsgálat termében levő fekete táblára ceruzával előre felírni valamennyi tételt. Ezekhez aztán már csak használati utasítás kell, hogy a cosinus-tételt össze ne ne zavard a ferde hajítással. 10. Halandzsa, Az ember sebesen hadar s mikor kezdenek felfigyelni, akkor belevág a közepén, Azt hiszik, hogy az első felét már elmondtad. 11. Dadogás, Príma módszer. Minden szótagot háromszor elnyögni, izzadni, sűrűn törülközni, mig megsajnálnak és azt mondják: ,,'Tudja ez, csak meg van ijedve. Az apja is ilyen dadogós volt.“ 12. Hipnózis, a) Egy tételt tudsz s mielőtt feladnák a kérdést, mélyen a szemébe nézel a kérdezőnek, meghipnotizálod és ráparancsolsz: ,,Pázmány Péter, Pázmány Péter!" b) Hasonló az eljárás, amikor megy a felelet egy darabig, de érzem, hogy még két mondat és nem tudom tovább. Minden akaraterőt koncentrálni, átható tekintettel nézni az elnökre, ellenállása összeomlik és csak annyit tud nyögni: ,,Köszönöm, elég .. 13. A témaváltás. Mátyás királyt kapod. de csak Nagy Lajost tudod. Eljárás: Mátyás király egyik legdicsőbb uralkodónk volt, épp oly dicső, mint Nagy Lajos, aki Róbert Károly és Jagelló Erzsébet házasságából született 1326 március 5-én ...“ Azzal elfujod Nagy Lajost, 14. Ájulás. Az ember megkapja a tételt, belenéz, elsöprő lendülettel kezd a mondatba, hirtelen megáll, levegő után kap s ,,jaj a szivem“ kiáltással összerogy. 15. Földrengés, Fújni kezded a feleletet, e pillanatban megmozdul a föld, potyog a vakolat. Utána jelentkezel koronatanúnak, hogy pont a te jeles feleleted befejezése után jöttek az első földlökések, 16. Hősi alapon. Éppen megállapítod magadban, hogy a tételből egy szót sem tudsz, feszül a helyzet, ám ebben a pillanatban nagy lárma az ablak, alatt, autósziréna, tűzoltókürt, egy izgatott ember feltépi az ajtót: „Uraim, abbahagyni a vizsgáztatást, ég az iskola, meneküljön, aki tud !“ Mindenki elveszti a fejét, csak te nem. Felrohansz a harmadik emeletre és karjaidban hozod ki a lángok közül a vizsgaelnök szép és gazdag leányát. Lehet ájult is. Életmentő kitüntetés, éljenző sokaság és hepiend a Lohengrin nászindulóval. Ezek volnának íz érettségin való át- csúszás leggyakorlatiasabb módszerei. — Szájhagyományok és mende-mondák tudnak még egyről, a tanulásról. Állítólag többen alkalmazták, hatására azonban nincsenek adataink. — Mi annakidején ugyanis csak ezt az egyet nem próbáltuk még ki. (Kiss József.)- KIFESTÖKÖNYVEK, színes írókészletek különféle nagyságban, változatos mintákkal nagy választékban JÓBA- papírüzletben, Bethlen-utca 1. szám. Felvételi hirdetmény A m. kír. földmívelésügyi minisztérium fennhatósága alá tartozó kisvárdai m. kir. téli gazdasági iskolába felvételért ez év szeptember 1-éig lehet folyamodni. Az iskola célja a körzetébe tartozó községek kisgazdáinak és kisbérlőinek gyermekeit hazafias, valláserkölcsös nevelésben részesíteni, a korszerű gazdálkodásra kiképezni hogy az iskola elvégzése után, szerzett tudásukat a saját vagy szülőik gazdaságának okszerű kezelésére fordíthassák és így a környezetük, falujuk, gazdasági színvonalának emelésében jó példával járjanak elől. A tanulmányi idő 2 tanév, amely két elméleti és két gyakorlati félévre oszlik. Az elméleti félévek alatt — november elejétől március közepéig — a tanulók az isgolában elméleti oktatásban részesülnek. A gyakorlati félévek alatt a tanulók saját vagy szülőik gazdaságában munkálkodnak és ez idő alatt az iskola tanárai otthonukban részesítik őket gyakorlati oktatásban. A felvétel kellékei: 1. földmíves-gazdálkodó családból való származás; 2. betöltött 15 éves életkor; 3. legalább az elemi népiskola IV. osztályának elvégzése és 4. fertőző betegségektől mentes egészséges állapot. A felvételnél előnyben részesülnek: 1. a magasabb előképzeítségüek; 2. a hadiárvák, a vitézek, a hadi- rokkantak, a hadiözvegyek ,a tűzharcosok és a sokgyermekes szülők gyermekei, valamint 3. akik kedvezőbb előzetes tanulmányi eredményeket igazolnak, A felvételt a lakóhely szerint illetékes község elöljárósága útján, vagy közvetlenül a kisvárdai m. kir. téli gazdasági iskola igazgatóságánál — személyesen vagy levélben — kell kérni. Ekkor a születési anyakönyvi kivonatot, az utoljára elvégzett iskolaévről szóló bizonyítványt, valamint a községi vagyoni bizonyítványt be kell mutatni, A felvétel iránt jelentkezőket felvételükről az iskola igazgatósága október közepéig írásban értesíti. A tanítás ingyenes. A tanulók tehát beiratási-, tan- és vizsgadijat nem fizetnek. Költségek: Azokban az iskolákban, ahol tanulóotthon (internátus) van, a tanulók egy- része abban elhelyezést nyer, s teljes ellátást (lakás, élelmezés, fűtés, világítás, orvosi vizsgálat és gyógykezelés) kap a téli félévre 225 (Kettőszázhuszonöt) pengőért; egy hónapra 45 pengő. Szegényebb sorsú, példás magaviseletű és szorgalmú tanulók, akik támogatásra érdemesek, a vármegyék és a községek által rendelkezésre bocsátott, s az előírt elátási díj egész, vagy bizonyos részösz- szegének megfelelő összegű tanulmányi segélyben részesíthetők. Ilyen kedvezmény adományozásáért a téli gazdasági iskola igazgatóságához kell fordulni. Az előírt tankönyvek, füzetek, írószerek, egyensapka árát, valamint az ifjúsági gazdakör tagsági diját minden tanuló a sajátjából köteles viselni. Ezek a költségek ezidöszerint a zegész tanévre mintegy 25—30 pengőt tesznek ki. Az iskolába vasúton bejáró tanulók kedvezményes tanulói havi bérletjegy váltására jogosultak. Az iskolát sikeresen végzett tanulók bizonyítványt nyernek és az ,,Aranykalász“ jelvény viselésére, valamint az „Aranykalászos gazda“ cím használatára jogosultak. Az ,.Aranykalászos gazdá“-k a m. kir. mezőgazdasági szakistkolák II. évfolyamára iratkozhatnak be. Az érdeklődőket a részeitekre vonatkozóan a m. kir. kisvárdai téli gazdasági iskola igazgatósága tájékoztatja.