Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 97-144. szám)

1943-05-28 / 120. szám

(Triaton 23.) 1943 május 28. tmmmammmmmmmm H mmm 5. oldal. JZ/TBolcss miriäF Az érettségizetteknek megkönnyítették a tanítói képesítés megszerzését A hivatalos lap legújabb száma közli a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletét, amely a gimnáziumi, lyceumi, ipari és mezőgazdasági középiskolai érettségi után tanítóképző intézetben folytatja tanulmányait, az a rendelet sze- rint a magyar nemzet történelméből és mennyiségtanból nem tesz képesítő vizs­gálatot, magyar nyelvből és irodalomból uedig csak szóbelileg kell vizsgáznia. Ez a szóbeli vizsgálat is csupán a magyar irodalom tárgykörén kívüleső vizsgálati anyagra terjed ki Hol helyezik el a Szófiából kitelepített zsidókat Szófia. (TP.) A zsidók Szófiából való kitelepítéséről a kővtkező hivatalos köz­leményt adták ki: ,,A Szófiában élő zsi­dó származású személyek kötelesek vi­dékre költözni. iMivel a zsidó rendelet 29 szakaszában előírt kitelepülési rendsza­bálynak az érintett személyeknek csupán egy része tett eleget önként, a zsidókér­dés megoldására létesített biztosság kény szerkitelepítés eszközéhez folyamodni. — Minden zsidó családnak háromnapos ha­táridőt adnak, amelyen belül kötelesek elköltözni a fővárosból. Azokat a sze­mélyeket, akik ennek a rendelkezésnek rém tesznek eleget, nyomban kiutasít­ják.“ A szófiai zsidókat egyelőre Vratsa, Pleven Tirovo és Kamobat városokban helyezik el. A régi bolgár felségterüle­tek határán lakó zsidók is ezekbe a vá­rosokba kötelesek átköltözni, ^iuAAAranaaHBMMaBHMntm«) Felakasztotta magát egy 76 éves napszámos Sipos Gyu^a napszámos, Szabolcs- veresmarií Víg tanyai lakos május 26-án délelőtt 10 és 11 óra között, lakóháza udvarán, az udvaron levő istállójában egy gerendára felakasztotta magát és meghalt. A hu lát dr. Lukács István köz­ségi orvos vizsgálta meg és meg­állapította, hogy a halált fulladás okozta. Bűncselekmény nem tör­tént, a temetési engedélyt az ügyészség megadta. Égi fénytüneményt láttak vasárnap este Egerből jelentik ; Farkas Ferenc ny. városi adótíszt égi tüneményt látott vasárnap este fél 11 órakor a sarkcsillag közelében délkeletre A jelenségnek villámláshoz, nem csillaghulláshoz hasonló erős fény- csikja mintegy fél percig tartott aztán ködszerü világosságként, mint velamí óriási kigyó, lassan fölfelé haladt, maid elterjedve nagy E betű, maid félkör alakot mutatott s jó negyedóráig is látható volt Az érdekes tüneményt Tíboldda- rócon az iskola udvarán figyelték meg s arra a lakásból kijövett a földre is leható zseblámpa fény- erejű világosság tette Farkas Fe­rencet figyelmessé Nem északi fény volt.- KIFESTŐKÖNYVEK, színes írón- készletek különféle nagyságban, változa­tos mintákkal nagy választékban JÓBA- papírüzletben, Betblen-ntca 1. szám. fi Korona olyan nagyériéUü ingatlan, amelynek piaca as. ogéss orsság Hozzászólás a MOSTAR vételiajánlatáüoz A Nyíividék-Sza belesi Hírlap folyó évi május hó 22-én megjelent számában is­merteti a Korona eladása tervének fel­merülését. A cikk nem közöl egyetlen elfogadható érvet vagy adatot annak in­dokolására, miért kell a Koronát éppen most és miért éppen 450.000 pengő vé­telárért eladni. Az együttes szakosztályok keddi ülése úgyszólván egyhangú elutasító álláspontra helyezkedett, A város első polgárai hallatták szavukat és mondottak bírálatot a terv felett. Az értékes felszólalásokról a közönség — sajnos — csak szűk kivonatban értesült. Ennyi eddig, amit a közönség e kérdés­ről tud. A további szó a város képviselőtestü­letét illeti. Ülése — úgy tudjak — össze van híva. Döntése előtt talán nem lesz érdektelen e problémát közelebbről is szemiigyre venni. A kérdést érdemes is, kell is megtárgyalni, éspedig most, rög­tön, a képviselőtestület határozata előtt, amikor a döntés joga még a város ke­zében van. Ki tette a Koronát eladóvá? Azt hisz- szük, e kérdésre minden bizonnyal az­zal lehet válaszolni: senki. Ugyde ha a Korona nem eladó, milyen jogon és mi­lyen okból jelentkezik vevő!? Azt hisz- szük, hogy mindenki szörnyen mulatsá­gosnak találná, ha például vevő a saját elhatározásából ajánlatot tette a tör­vényszék, vagy a katolikus paróchia megvásárlására. Mivel a Koronát senki eladóvá nem tette, sőt mivel — ebben teljesen bizonyosak vagyunk — senkinek esze ágában sincs azt eladni, nyil­vánvaló, hogy a Moktár-nak telje­sen egyéni elhatározásával állunk szemben, olyan jámbor óhajtással, ami a város polgáriast eréhez benyújtott ajánlatban összegeződik. Kérdés, érdemes-e ezen ajánlatot megtárgyalj és kétségen kí­vül álló elutasítása okából a szakosztá­lyok és a képviselőtestület egész appa­rátusát mozgásba hozni, időt, szónokla­tokat, papirt és tintát fecsérelni. Ha azonban már benne vagyunk ügyünk taglalásában, menjünk tovább. Ha egyszer a Moktár ajánlatot tett, bizonyára azért tette, hogy a város azt elfogadja. A Moktár feltétlenül jó keres­kedő — ezt bizonyítja ajánlata is — így okvetlenül tisztában van az adásvétel belső szabályaival. Miért tételezi fel, hogy e szabályok ellenére Nyíregyháza városa a Korona eladására rábírható? Értenők, ha az értéket három-négy­szeresen túlkínálta volna. De mikor az értéknek csak harmad-negyed részát ajánlja, valóban túlmerésznek kell tar­tani azt a feltevést, hogy ajánlata elfo­gadására Nyíregyháza város kapható Az adásvételi ügylet egyik alapvető szabálya, hogy az árut piacon kell eladni. Minden árunak van piaca. Az ingatlan­nak is. A piacon alakul ki az ár. A piac arra való, hogy ott a helyes árat a ke­reslet, puhatolásából meg lehessen ha­tározni. A Korona olyan nagyértékű ingatlan, amelynek piaca az egész ország. Amig nincs adat arra, hogy országos viszony­latban miiÜyen érdeklődés nyilvánul a Korona megvásárlására, az ár megnyug­tatható meghatározásáról szó sem lehet. Az eladónak az ár felhajtása az ér­deke. Ennek eszköze a verseny. Egy ajánlatte­vő ajánlatának elfogadása a verseny ki­zárását, s az árfelhajtás eszközéről le­mondást jelent. Az árfelhajtás célja elérésének egyik a eszköze az idő, a türelem, az idegek megrendszabályozása, a várakozás. Köz­ingatlan eldásának esetében az alapos megfontoláshoz szükséges időtartmnak azért is meg kell előzni az ügyletkötést, hogy jogosulatlan vagy kártevő kedve­zésének még o látszata is kizárassék. Sokat nem érdemes ebben a tárgykör­ben értekezni, hiszen az üzleti élet e belső törvényei közismertek. Csak ép­pen az érthetetlen, hogy miért kellene az üzleti élet ezen elsődleges szabályai al­kalmazásáról lemondanunk, amikor ezért cserébe azt kapnánk, hogy a Koronát tőlünk a Moktár harmad vagy negyed­áron megvásárolja. Van aztán egész sereg olyan szempont aminek á mai gazdasági helyzet ad kü­lönleges jelentőséget. Mindenki ismeri a házingatlanok me­redeken felfelé törő emelkedését, A házingatlan ál-esésének kockázata most és a közeljövőben egészen elha­nyagolható tényező, az áremelés lehető­sége ezzel szemben erősen valószínű. — Ilyen helyzetben eladást piacra dobás és verseny nélkül, egyetlen ajánlattevő aján tata alapján mérlegelni, sőt sürgősen szorgalmazni, meg nem fogható és meg­becsülhetetlen ballépés lenne. Ma az ingatlan érték. A pénz szalad az ingatlan után. Ezért az ingatlant csak az váltja fel pénzre, aki a pénzzel vállal­kozik, vagy aki anyagi megszorultságból arra kénytelen. Adott esetünkben egyik változatról sincs szó. Lámpával kell most keresni azt az adóst, aki adóssága kifizetése végett ! ingatlant ad el. Ezzel szembn általános ad ő si becsvágy az adósságcsináílás. Akár ingatlanba fekteti az adós a kölcsönt, akár vállalkozik azzal, csak jól járhat. A jelen és közeljövő nem rejti ma­gában a defláció veszélyéi. Az adósság visszafizetésének korláto­zása, ennekokábói az ingatlan vagyon apasztása a mai gazdasági helyzetben egyenesen lemondás arról a könnyebb­ségről, ami a 6—7 évig tartó gazdasági válság Lefolyása után az adósok által jól kiérdemeken bekövetkezett. Volt idő, amikor a város adósság­ból alkotott. A köv ekezmények ezt a várospolitikát igazolták. A város nem a mának dolgozik. Élete nem mérhető az emberi korhatárral, — Ezért indokolatlan az a törekvés, hogy olyan alkotások terhét egy emberöltő viselje, melyek pedig több nemzedék ja­vára készültek. Már csak azért sem helyes adósságot törzsvagyonba! fizetni, mere ezzel a közület elveszti a réven, amit nyert a vámon. Beruházásokat nem a vagyonból egyszerre kell fizetni, ha­nem elosztva a jövedelemből. Ha a tör­lesztés soká tart, viselje több emberötö, mert a hasznot is több nemzedék húz­za. Ez az elv akkor is vitathatatlanul helytálló, ha a gazdasági helyzet a köny- nyű adósság-lerovást nem is kínálja. — Kétszeresen helytálló most, amikor az adós helyzetének javulása szembeötlő s amikor e folyamat továbbfejlődése előre­látható. Miért kellene a városnak a Koro­nát, ezt a büszke, előkelő, legszebb és — talán ez a legfontosabb —- leg'drágább helyen fekvő épületét eladni? Erre nem lehet gazdaságilag és anyagi­lag indokolt választ találpi. Évröl-évre azt olvassuk a város költ­ségvetésében és zárszámadásában, mi­lyen lendületes iramban fogy az adós­ság. Ha pedig ez így van, semmi értel­me nincs a város legdrágább, de egy­szersmind —- s ismét csak azt mondhat­juk: ez a fontos — legértékesebb ingat­lanát nekünk idegen pénzintézeti fiók­nak eladni csak azért, mert az ingatlan egyelőre talán nem jövedelmez jól, vagy mert fáradságos a azzal való bajlódás. Vagy talán az legyen ránknézve ke­csegtető lehetőáég, hogy az idegenek a Koronát a mi pénzünkből korszerűsítik! Igen, jól mondjuk, a mi pénzünkből! — Senki sem fekteti be ugyanis pénzét merő jótékonyságból, hanem csakis az üzleti haszon megszerzése okából. Nem szaba.d önmagunkat annak a feltevésnek erejéig leértékelni, amely szerint csak azért kell átadni egy kedvező üzleti le- hetsőéget másnak, mert mi magunk kép­telenek vagyunk a szükséges eszközöket előteremteni, s nem érzünk magunkban elegendő erőt, ügyességeit), üzleti szel­lemet és bátorságot a vállalkozás végre­hajtására. Márpedig az egészen világos, hogy Moktár nem merő altruizmusból vállalkozik a Korona megvásárlására, ha­nem jól felfogott üzleti érdekből azért, mert az ügyletkötésből bizonyosra vett hasznot akar húzni. Azt hisszük, ami hasznot a Moktár húzhat, kár lenne ne­ki átengedni. A Korona 450.000 pengő vételárá­val a város összes adóssága 10 szá­zalékánál alig törlesztene többet. A következő 10 százalék lefizetése vé­gett talán majd a városházát adjuk el! ? 540.000 pengőt kínál a Moktár. Ezért a vételárért még' a berendezési tárgyak is tulajdonába jutnának. A Korona a Nyírvidék cikke szerint 8% négyszögöl telken fekszik. Telekért ma már a kövezetten, járda és útburko­lat hiányában szenvedő mellékutcákban is fizetnek négyszögölenként 150.— pen­Uránia Fürnsziniiáx. Hungária Fim színház. Május 28-án Pénteken Latabár Kálmán legújabb vígjátéka Egy bolond i Május 28 tói Péntektől Latabár Kálmán legujaob vigjátéka százai csinál Színpadon kimagasló sikert aratott, humoros magyar film, melyben Latabár Kálmán mellett Hidvéghy Valéria Egry Mária és Mály Gerő vénül fel A legmulatságoaabb magyar vigjáté*, szereplői a komikus gárdánk büszkeségei Latabár Kálmán Mály Gerő Halmay Tibor Elővételi pénztár egyelőre a Márton- traflkban d, e. 10 12 lg. Telelőn: 27-89 Kossuth-tér 11. Előadások kezdete: negyed 4, negyed 6, negyed 8 órakor

Next

/
Thumbnails
Contents