Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 48-96. szám)

1943-03-13 / 59. szám

A nagy magyarbarát fián püspök meghalt Eeisinkibol jelentik: Mannermaa János •ülni evangélikus püspök, az a finn egy- k&ziö, aki most hat éve hosszabb időt töltött Magyarországon s akkor, azóta is. száaiOí. ielét adta a magyar nemzet iránt érzett forró, testvéri barátságnak, 72 éves korában meghalt. 1937 májusában ő ve­zette Budapestre a finn evangélikus Lel­készek és hozzátartozóik nagy csoportját az első finn—ugor lelkészkongresszusra 9 egy itteni felszólalásában rólunk akkor, Trianon utolsó évében a következőkép •yilatkozott: . — Amikor az összeomlás után oly tra­gikusan megcsonkították Magyarországot mi finnek a legkomolyabban latolgattuk, hogyan külihetnénk fölszabadító sereget •de. A Legközelebbről ismerjük a magyar mép mai szenvedéseit is. Szenvedéseitek folytán tízszeresen kedvesek vagytok ne­künk és imdákozunk azért, hogy Isten joentscn ki a bilincsekből. Erős hittel re­mélem hogy Budapest hamarosan újból a szabad magyar náp fővárosa lesz. A finn püspöknek máig emlékezetes jósígéá után a vele jött finn lelkészek re­mek kórusa magyarul kezdte énekelni: ..Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar!" Az ősz püspök velük énekelt • a második sornál már kifényesedett az arca a könnyektől a testvéri megindult- Mg férfikönnyeitőL Műsoros esi volt a Nagylapos-tanyáa honvédéiül javára A Nyíregyházához tartozó Nagyiapos ; tanya ifjúsága 1943 évi március hó 6-án : műsoros tea-estet rendezett az orosz ró- \ rákom küzdő dic9Ő honvédeink felse- j gélyeaésére. Az est melyen Sajben Mariska. Mar- •aek Ica, Sajben Zsuzsó, Bartha Bözsike - Kordován Bözsike, Greksza Ica, Gott- | •aik Kató Szűcs Vera, Dúsa Mária, Vá- j radi Kató, Marcsek Juci, Szekeres Lenke ( Gyureskó Bandi, Szekeres László, Már- J földi János és Vaskó János ifjúsági tagok : ének, szavalat é magánjelenetekkel mű- ? ködtek közre Vargha Lajos községi tanító | vezetése mellett. Az est itünöen sike- ' rtílt, amit bizonyít az 501 pengő 31 fillér j bevétel is. Aa est tiszta jövedelme 356 pengő 31 j HLlér, amely összeget a Vöröskereszthez jutatták azzal a céllal, hogy katonáink felsegélyezésére fordítsák. Ez már a második j5ténkonycéió est volt Nagylapos tanyán. Az elsőt folyó évi gélyezésére. j »égét éppen úgy, mint hős honvédeink J A mai idők szavát a tanya népe éppen , fegyverrel kint a halált osztogató harc- j úgy megérti, mint a városok lakossága * mezőkön^, mert tudják, hogy csak így , , és teljesíti honleányi és honfiúi kőtele*- j vívhatjuk ki a végső győzelmet. í 1390 kilogram baromfizsirt lefoglalt a rendőrség I Kijelölés léikül foglalkoztak libazsír ámítással j A nyíregyházi rendőrség négy nyíregy­házi baromíikereskedőnél összesen 1390 kilogram zsirt foglalt le, mert engedély nélkül foglalkoztak annak eladásával. Ámstein Lajos 50 éves nyíregyházi, Kiss-téri lakos vágott libahús üzletében három bádogedényben 112 kg., két edényben 70 kilogram, három bádogbö- dönben 118 kilogram két edényben 57 és egy zománctálban 45 kilogram zsirt ta­láltak. Összesen 402 kilogram baromfizsirt, 34 kilogram nyers liba- és tyúkhúst talál­tak Ámstein üzletében. A legújabb ren­delkezése értelmében baromfiárusítással csak kijelölt kereskedők foglalkozhatnak s ezért a rendőrség az üzletben talált zsír- és húsmennyiséget lefoglalta. . Találtak ezenkívül még 21 kg. libamá­jat is, melyet ugyancsak lefoglalt a rendőrség. Bernáth Ábrahám nyíregyházi. Síp- l utca 22 szám alatti lakos, baromfihús- j kimérő üzletében öt bádogedényben ősz- i szesen 365 kilogram baromfizsírt találtak, t Rosenberg Jakab Holló-utca 5 szám í alatti lakosnál tizenegy edényben 499 kg. ji zsírt foglalt le a rendőrség. í Horovitz Ferencné Hol/lió-utca 24 sz. alatti lakos baromfíkereskedő Rákóczi- 1 úti üzletében négy edényben összesen I 124 kilogram zsírt találtak. A négy helyen összesen 1390 kilogram f zsirt foglalt le a rendőrség, — melyet a ! közélelmezési hivatal útján átadnak a j kijelölt kereskedőknek akik a nagy- ] mennyiségű zsírt a hatóság által megái lapított áron fogják kimérni a közönség­nek. Szabolcsvármegye népművelési bizott­sága támogatja a Parasztszövetségi kulturális munkáját Büdszentmihály példás népművelési munkája Az uj 50 ík magyar királyi ns?tálysoí$játék játékterve páratlan esélyeket nyújt, mert egy sorsjeggyel szerencsés esetben nyerhető : 700.000 penge Jutalom 400.000 P Főnvere»énvek : 300.000 P 100.000 P 70.000 P 60 000 P 2 x 50.000 P 2 x 40 000 P továbbá 30.000 P 16 á 20 000 P 27 a 10.000 P síb Összesen 10,810.000 pengő. Az elsi iszt. sorsjegyek hivatalos ára: fél Egész Szab olcsvárm egye Iskolánk/viili Nép­művelési Bizottsága az elmúlt hóban is értékes munkásságot fejtett ki. E szé­leskörű kulturális és szociális munkáról Gallay Rezső dr. kir. tanügyi tanácsos, ügyvezető elnök a következőket jelenti: Az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság február hó folyamán a vk. minisztertől kapott 1400 darab kötet népkönyvtári köny­vet osztott szét bővítésképpen nép­könyvtárakban. Ugyancsak február hónapban 2 új ván­dorkönyvtárt létesített 120—120 kötettel. Azoka a vándorkönyvtárakat a helyi kórházakba állította be használatra, ahol már több előadást is rendezett. — A tüzelőanyaghiány következtében az iskolai szünet miatt januárban több helyen szünetelt népművelési tanfolyamok februárban ismét meg­kezdődtek, illetőleg folytatódtak. Emelkedőben van az egészségügyi s kisanyák iskolája c. is 180 pengőt juttattak honvédeink felse­tanfolyamok szervezése. Uránia Hnngárla Filmszínház. Fimszinház. \ .... _ ■■ ■■ - ■■ ------—— M árcius 13 árt szombaton Csak 3 napig I Jegy előjegyzés! Nagy király A szezon legmonumentálisabb filmalkotása. Nagy Frigyesnek a poroszok hatalmas uralkodó jának élete, nagy csatái. Dicső­séges pályája. — Főszereplők : Otto Gebühr, Gusztáv Fröhlich Kristina Söderbaum, Paul We gener. Március 13 14-15. Szombat vasárnap- hétfő. Németországban „A nemzet filmje" címmel kitüntetett darab Nagy király Nagy Frigyes korát eleveníti meg s történelmi adatok alap­ján művészi módon mondja el a német hadsereg megalkotásá­nak történetét — Szereplői: Otto Gebühr, Gusztáv Fröhlich Paul Wegener Előadások hétköznap: negyed 4, negyed 6 és negyed 8. Vasárnap és ünnepnap: 8 5 7 órakor. V Elővételi pénztár: d. e. 10—12-ig* — HURAY írószer szaküzlet Telefon 23-18 A bizottság a Miniszter úrtól utasítást kapott, hogy a Paraszt Szövetség kulturális mun­káját támogassa. A bizottság a Vöröskereszttel kapcso­latosan közreműködik a nyíregyházi társa­dalmi segítés nyújtásának megszerve­zésében ‘ helyi szervezés s a bajtársi szolgálaton keresztül. t Ügyvezető elnök és titkár február hó­ban több alkalommal hivatalos kiszállá­son ellenőrizte a tanfolyamok s előadá­sok megtartását s | mindenkor a mai idők helyzetével foglalkozva küzdöttek a rémhírter­jesztés és fecsegés ellen ■ és határozottsággal megnyugtatóan tájé­koztatták a legkülönbözőbb hírek hatá­sa alatt álló közönségüket. f- Különösen jelentős népművelési mun­ka folyik Bűdszentmihályon, » . * í — gazdasági, háztartási, egészségügyi 5 tanfolyamokon kívül értékes irodalmi I előadások — hol Veress Péter, Sinka 1st— ! ván, Szabó Pál stb. népi írók is közre­• működtek, továbbá Nyírábrányban, hol * a község belterületén éppen úgy, mint az 1 összes tanyákon mindenütt hasznos tan- f folyamokon nevelik és oktatják a hallga- | tóságot. 3-50 pengő 1 pengő U pengő 28 pengő Sorsjegy az isszes főelárusitébnál kapható. Minden számnak egyenlő esélye van. A hozás kezdete április 10. f fflenetrtBdváltozás a Kisvasüton \ A Nyíregyházavidéki Kisvasutak és I Bodrogközi Gazdasági Vasút Üzemveze- 5 tősége értesíti a t. utazóközönséget, hogy a 102 — 103 sz. gyorssinautóbusz me­netrendjét folyó hó 15-ével hatályonkívül helyezi és helyébe folyó hó 16-tól kezdő­előleg a 102/a és 103/a sz, gyorsmotor­vonat menetrendjét lépteti életbe. A 102/a sz. gyorsmotorvonat indul Nyíregyháza Máv. pályaudvarról 10 óra 10 perckor, Bessenyei-térröl 10 óra 20 perckor Sárospatak Máv.-ról 12 óra 33 perckor és Sátoraljaújhely-Dohánygyár megállóhoz 12 óra 59 perckor, Sátoralja- újhely-Főutca állomásra pedig 13 óra 01 perckor fog beérkezni. r A 103/a sz. gyorsmotorvonat indul Sá- toraljaújhölíy-Főutca állomájsról 14 órar kor, Sárospatak Máv. pályaudvarról 14 óra 23 perckor, Nyíregyházo-Bessenyei- térre érkezik 16 óra 30 perckor, Nyíregy- háza-Máv, pályaudvarra 16 óra 40 perc­kor. Sárospatak—Sátoraljaújhely-Főutca kö­zött közlekedő 522 sz. helyivonat ugyan­csak folyó hó 16-tól kezdődőleg elmarad, — Fegyverviselési engedély iránti ká­raiéin nyomtatvány {K«rv>é«ry-ürlttf4 a legújabb rendeletnek megfelelő, — kap­ható a JÓBA-papírüze£bón Nyrágghá**, Bethlea-u. 1. szám. Teéeéon 20V77. PARADICSOM termelési szerződést kőt MAEK konzervipari él zőldsegszáritó üzem. NYÍREGYHÁZA, BETHLEN UTCA. Telefon: 22-60.

Next

/
Thumbnails
Contents