Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 48-96. szám)
1943-03-12 / 58. szám
\ t (Trianon 23.) 1943 március 12. j Turóczy Zoltán püspök mond i ünnepi beszédet Nyíregyháza város március 15-i ünnepségén Az ünnepség alán Szobor Pál polgármester Nemzetvédelmi Keresztet ad át Magyar hősök A legsúlyosabb helyzetben is a rendületlen kötelességteljesírés szép példáját adta a szovjet ellen vívott harcok során dr. Párján Lajos orvos-főhadnagy, egyik honvéd gyalogezredünk vezeíőor- vosa. Ezrede 1942 május 14-én kemény harcban állott Bereka mellett, nagy túlerőben levő bolsevista erőkkel. Bár e harc során az ezred kötözőhelye csaknem állandóan heves tüzérségi tűzben állott, sőt azt sorozatos lágitániadások is érték — Párián orvos-főt>adnagv a legnagyobb körültekintéssel és önfeláldozással végezte munkáját s gondoskodott a sebesültek hátraszállításáról. Eközben maga is megsebesült. ^Sebesülésével azonban nem sokat törődve fáradhatatlan kötelességtudással! s vailóban mintaszerűen látta e! feladatát. A délutáni órákban súlyos harckocsitámadás érte az ezredet. A bolsevista harckocsik tüze csakhamar a kötözőhely környékét is elárasztotta, amikor a honvéd csoport további veszteségek elkerülése végett parancsot kapott a visszavonulásra, a sebesült Párján orvos-főhad nagy e válságos pillanatokban sem gondolt helyének időelőtti elhagyására, sőt az utolsók között az utóvéddel együtt hagyta el a segélyhelyét, miután valamennyi sebesültjét ellátta és hátraszállíttatta. Bátor és vitéz magatartásával nemcsak a sebesültek léletét mentette meg, hanem a segélyhely teljes felszerelését is, noha ekkor már az utóvédeket a teljes bekerítés veszedelme fenyegette. — -—n—lr— rwnn mrrriniirrrr3fl —— »un > „ Mással fizetette meg a matatás költségeit“ cím alatt megírtuk, hogy Karakó István nyíregyházi kőművessegédet a törvényszék rablás bűntettéért két évi fegy- ház büntetésre ítélte. Karakó egy Honvéd-utcai kocsmában mulatott, ahol egy Lipcsei nevű egyén is tartózkodott, akinek zsebéből kivett 20 pengőt és még a fülét is megcibálta. Esetleges félreértések elkerülése végett közöljük, a sértett teljes nevét is. Lipcsei János cukorkaárus, nyíregyházi, Szent István utca 77 szám alatti lakos volt az, akitől Karakó István a pénzt elrabolta. ■•.«kisimwkl»*, it —-i-n-r.j» miW 'ytbtoi—iair.Tt— 'nnrv ... G ondoskodnak a vidéki sütő párosok szappan- ellátásáról A fennálló rendelkezések értelmében a sütőiparosok közegészségügyi okokból köztisztasági követelményeknek kötele-* sek eleget tenni amelyeknek a mai szappanszűke miatt, tehát hibájukon kívül, nem tudnak mindenben megfelelni. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara abból a célból bogy a sütőiparosoknak foglalkozásukkal kapcsolatos tisztálkodási kötelezettségük teljesítését lehetővé tegye, közbenjárt a közellátási miniszernél szappan kiutalása érdekében A fővárosi sütők szappanellátásának biztosítása már megtörtánt, a kamara most munkába vette a vidéki sötőiparos- ság szappanellátásának megszervezését. A vidéki kamarák értékes közreműködésével az -egész országra kiterjedően végzett szervező munka eredményét a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara eljuttatta a szappaenelosztás miniszteri biztosához és így remény van rá, hogy a vidék sütőiparosai is rövidesen szappanhoz jutnak. Az elosztást az ipartestületek bevonásával hajtják végre. Nyíregyháza város polgársága ebben az évben is lelkes együttérzéssel idézi fel a nagy 48-as március örökké fénylő emlékét. Szohor Pál polgármester nemzetiszínű keretes hirdeményen szózatot intéz az ünnepséggel kapcsolatosan Nyíregyháza polgárságához. A polgármester a következőkben szólít fel mindenkit a márius 15-én. hétfőn délután 3 órakor tartandó ünnepségre: Nyíregyháza Polgársága ! Városunk közönsége ez évben is kei. gyelettel és hálás megemlékezéssel ünnepli meg március 15-ének ünnepét. Az ünnepséget délután 3 órai kezdettel a Városháza előtti téren, kedvezőtlen idő esetén a Korona-szálló nagytermében tartjuk meg a következő sorrendben: 1. Hiszekegy. Előadja a 12. honvéd gyalogezred zenekara. 2. Megnyitó beszéd. Mondja Szohor Pál polgármester. 3. Indulók. Előadja a 12. honvéd gyalogezred zenekara. Síró-rivó asszonyok az A nyíregyházi törvényszék ,,legforgal- ; masabb“ tárgyalóterme az ellső emele- f ten van, ahol az árdrágítási ügyekben ! dr. Aradványi Endre büntető egyesbíró tárgyal. Megtörténik, hogy egy délelőtt 30—40 ádrágítási ügyben hoznak itt ítéletet. ^ Tegnap délelőtt az uzsorabíróság tárgyaló-termében végighallgattunk egy-két árdrágítási ügyet. Síró-rívó asszonyok vonultak fel, olyan ártatlan arccal, mintha nem is ők követtek volna el árdrágítást Dr. Aradványi Endre büntető egyesbíró ,,víllámgyorsasággal“ tárgyal, mire a vádlott észreveszi magát már beismerésben is van. A vádbeszédek szigorúak, dr. Képes József kir. ügyész az árdrágítókra példás büntetést kér. Lebbenszkí István vencísellői lakos áll 4. Ünnepi beszéd. Tartja Turóczy Zoltán evangélikus püspök, 5. KozAa Andor: Karthágói harangok c. versét szavalja Palaticz J. Jenő a kir. kát, gimnázium VII. o. növ. 6. Himnusz. Előadja a 12. honvéd gyalogezrde zenekara. Szükség van arra, hogy a komor, háborús időben is erőt merítsünk, hitet és lelket erősítsünk múltúnk dicsőséges napjaiból. Hívom erre az ünnepségre a város pdlgáraít és hiszem, hogy egyakaratból fakadó fohászunkat meghallgatja a Magyarok Istene és dicső műfűnkhöz hasonlóan dicső jövővel jutalmaz meg bennünket. Ezen ünnepség után a Városháza nagytermében adom át a Kormányzó Úr Öfőméltósága által most adományozott Nemzetvédelmi Kereszteket a ki- íüntetteknek. Nyíregyháza, 1943, március hó. SZOHOR PÁL s. k. polgármester. uzsorabír óság* előtt bíróság elé. A közellátás érdekeit veszélyeztető vétséggel vádolja a királyi ügyészség, melyet azáltal követett el, hogy a termény beszolgáltatásánál 195 kg. búzát elrejtett. Lebbenszki kihallgatása során azzal védekezett, hogy ,,tévedés“ történt, — több búzát hagyott meg magának, mint amennyit szabad lett volna. Ezért a kis „tévedéséért 200 pengő pénzbüntetésre ítélte a bíróság, melyben a vádlott gyorsan meg is nyugszi.k Egy vaskereskedő következik. Róth Miklósnak hívják, balkányi lakos. A szekértengely vasat adta drágábban. — 200 pengő pénzbüntetéssel sújtja őt is a törvény. Özv. Nagy Jánosáé tiszabezdédi lakos beismerte, hogy egy darab 73 kg, súlyú sertést engedély nélkül vágott le a a ! húst, szalonnával vegyesen kilogramon! ként 5 pengőért árusította. 66 százalékos árdrágítást követett el. Sírva várja a törvényszék ítéletét. Egyheti fogházat kapott. Megnyugszik az ítéletben. Egy nyíregyházi öreg asszony csöndesen sirdogálva ül a vádlottak padján. — Özv. Kőszegi Káiolyné, Szilfa-utca 7 sz. alatti lakos már 70 éves, ahhoz azonban volt bátorsága, hogy a zsemléi darabonként 15 fillérért árusítsa, A vádlott beismeri, hogy kenyérjegyre vásárolt 100 darab zsemlét és darabonként 14—15 fillérért árusította, Tet- tenérték az árdrágításon és 77 darab zsemléjét elkobozták. Özv. Kőszegi Károlyné egyheti fogházat kapfttt. Megnyugszik az ítéletben, ac ügyész sem fellebbez, így az ítélet jogerőssé válik. Fiatalasszony van soron, Petru Makara Jánosáé tiszarádí lakos. Két gyermek anyja. A vád szerint a sovány kacsát kilónként a Ijatóság által megállapított 2.50 pengős ár helyett 8 pengőért adta e! egy szomszédjának, Petru Jánosné azzal védekezik, hogy ő csak „szívességet" akart tenni a szomszédasszonynak,, hogy elacjta a kacsáját. A férje ezért meg is haragudott, megverte érte. A pénzt is visszavitte a szomszédasszonynak, hogy adja vissza a kacsáját, akkor már hízóba fogták, nem akarták visszaadni. Három napi fogházra Ítélték. Félóráig töpreng az fiatalasszony, hogy azonnal megkezdje e büntetésének letöltését, vagy kalaszást kérjen. Az ügyész sürgeti: Siessen, mert nem kap ebédet a fogházban . . . Petru Jánosné végre határozott, megkezdi azonnal a büntetését. Gálík János 29 éves, nagyhalász! lakos szép szál magyar ember áll most a bíróság elé. A sertéshúst kilogramonkint a hatóság által megállapított 3 pengős ár helyett 4.50 pengőért mérte el a faluban. — Tetszik tudni, nagyságos bíró űr, úgy volt az, hogy nem akart enni a malac, csömöre volt. — Szóval beteg volt és le kellett ölni. — Hát igen instálom, leszúrtam a disznót és a húsát eladtam. Nem tudtam én, mennyi a maximális ára, ennyit kínáltak érte, hát odaadtam. Nem voltam én soha büntetve, még a törvényszék tájékán sem voltam soha .,. A sok enyhítő körülmény figyelembevételével a bíróság a legkisebb pénzbüntetéssel sújtja, — 60 pengőre büntetik Gálik Jánost. Levente Játékvezetői tanfolyam Az első országos levente labdarúgó bajnokság hatalmas mezőnyének zavartalan küzdelmét a megfelelő számú és minőségű játékvezetői gárda biztosítja. Ezért levente-játékvezetői tanfolyamod tervez az országos vezetőség városunkban. — Ezúton kérjük fel a sportembereket, hogy minél nagyabb számban jelentkezzenek a tanfolyamra. Szándékukat a „Lvente egyesülíetek Országos Központja labdarugó bizottságának“. Budapest V., Alkotmány-utca 5—7 címre jelentsék azért, hogy a központ megküldhesse a szükséges segédletet. A tanfolyam megfelelő számú jelentkező esetén két napon: március hó 24-én és 25-én kerül «orra. Hungária Fiús színjáték Uránia Filmszínház» Márc 12 Péntek. A filmévad kimagasló kémfilmje Férfiak—Nők—Kémek Bátor finn nők és hős katonák harca a bomlasztó rémmel Március 12 én pénteken A filmek óriása: REMBRANDT Ember ki életében sokat szen- vedett és feláldozta önmagát, de a halhatatlan művész örökké él. Ewald Balser hatalmas alakításában. Jön Jön Sagy király Jön Jön, Nagy király 13 14 15-én. Elővételi pénztár: d. c. 10—12-fg‘ — HURAY Írószer szaküzlet Telefon 23-18 Egy nyíregyházi süteményén» 15 fillérért árulta a zsemlye darabját