Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 48-96. szám)
1943-04-30 / 96. szám
(Trierer. 23.) Í943 április 30, j/* f"»• WlAJBxv SZABOLCSI HrRIJSP "Rés, cink-gálic, mésszpor, a.rszén és az összes növény irédeisoní szerek beszerezhetők: Magyar Mezőgazdák Szövetkezete, ^ Kirendeltségénél, Zrínyi Ilona utca 7. szám. — Telefon: 23 -86. ^ ______________________K®lcs’ vetőmag kapható______________________BSOWBMÉg V itéz dr. Jékey Ferenc főispán Adta itt a Kormányzó Ur által adományozott Magyar Bronz Érdemberesxtet Molnár Antal nyíregyházi pénzügyőri fő ilgyőzőnak Molnár Antal önfeláldozó vitézséggel egy csendérbajtárs életét Mentette meg A pénzügyi palota dísztermében csütörtököt'. délelőtt lélekemelő ünnepség volt. Ennek a bensőséges ünnepnek keretében adta át vitéz dr, Jé^ey Ferenc főispán a Kormányzó úr által adományozott Magyar Bronz Érdemkeresztet Molnár Antal pénzügyőri iővigyázónak, aki önfeláldozó bajtársi vitézséggel egy »agyar csendőr éleiéi mentette meg & hazáéit vívott harcokban. Az ünnepségre érkező főispánt dr. Staub János m. kir. miniszteri tanácsos, kir. pénzügyigazgató és Nagyfaiussy Ferenc dr. h, pénzügyigazgató fogadták. A pénzügyi palota dísztermében egybe- * gyűlt a pénzügyi és pénzügyőri tisztví- * selöi kar, hogy a nemes bajtársi és testűiéi szellem hagyományaihoz híven ősz- t tozzék a kormányzói kitüntetés átadásának büszke örömében. Nem ez az első eset. amikor a kormány reprezentálja, a vármegye főispánja kitüntetést ad át ebben a teremben. A magyar pénzügyőri tisztviselői és altiszti kart éltető önfeláldozó és mindig küzd elemr éké sz, hazafias és szociális; szellem, amely egy-egy kiváló pénzügyőri tisztviselő vagy altiszt bátor, önfeláldozó tettében vagy példás áldozatkészségében jutott kifejezésre olyan erkölcsi' személyiségeket alakított ki, amelyek a legfelsőbb helyről jött elismerést és kitüntető méltánylást váltottak ki a múltban is tőbbízben. Vitéz dr. Jékey Ferenc főispán minden alkalommal a kiváló pénzügyi és pénzügyőri szellem elismerésével, buzdító, lelkesítő méltatásával működött közre a hazafias szellem eleven erőinek fokozásával . egy-egy kitüntetés átadásánál, s ez a derék magyar tisztviselői és altiszti kart mindig, mélységes örömmel hatotta át. Vitéz dr. Jékey Ferenc főispánt dr. Staub János pénzügyígazgató köszöntötte a hálás öröm szavaival a kitüntetést átadó ünnepségen. A Kormányzó Úr Öfőméltósága a magyar pénzügyőrség ünnepi évében. 1942- ben a pénzügyőri kar példátadó buzgó- sággal kifejtett munkásságának elismeréseként 40 pénzügyőri tisztviselőt és 120 altisztet tüntetett ki. Ezek közül a kitüntessek közül Szabolcsban egy tisztviselő és hat altiszt részesült kitüntetésben. Majd a Kormányzó Úr Öföméltósá- ga a honvédelem terén tanúsított önfeláldozó, bátor, vitéz magatartásáért négy szabolcsi pénzügyőri altisztet tüntetett ki. Közülök kettőnek kitüntetését a Főispán Úr Öméltósága személyesen adta át, ketten pedig, akiket közben át-; helyeztek Szatmárnémetiben vették át a kitüntetést. Ezek az örvendetes eredmények az bizonyítják, hogy a nyíregyházi pénzügyőri tisztviselői és altiszti kar nemcsak hivatásának magaslatán állva dolgozik, hanem azt is, hogy méíyen átérzi, tudja, mivel tartozik hazájának és ha kell, élek kcckázffcajásájaíl, feláldozásával is kész a forrón z-relelt hazánk érdekében való helytállásra. Ms újra büszke örömmel áll itt ebben a teremben a pénzügyi tisztviselői kar mert a Főispán Úr Öméltósága a vitéz magatartáséit a Kormányzó úr által adományozott Magyar Bronz Érdemkeresztet adja itt át Molnár Antal pénzügyőri fevigyázónak. A kir. pénzügyigazgató a mag?, és tisztviselői nevében szive legmelegebb érzésével mond köszönetét vi- íér dr. Jékey Ferenc főispánnak megjelenéséért. Vitéz dr. Jékey Ferenc főispán ezután lelkesítő szavakkal méltatja azt a hősi önfeláldozó magatartást, amelynek a most átadandó kitüntetés a legmagasabb helyről történt elismerése. A Pénzügyigazgató Úr Öméltósága már utalt arra, tőbbízben volt alkalma, hogy ezen a helyen megjelenve, egy-egy érdemes pénzügyőri tisztviselőnek átadja a kormányzói kitüntetést. Ezek a kitüntetések minden alkalommal azt a hazafias szellemet, és önfeláldozó, önzetlen, lelkes munkásságot tanúsították, amely ezt a tisztviselői kart jellemzi. Ma ismét ezt a hazafiságot értékeli, amikor Molnár Antal pénzügyőri iővigyázónak példás bátorsággal véghezvit/c önfeláldozó (elitéért a Kormányzó Úr Öfőméltósága által adományozott Magyar Bronz Érdem- keresztet átadja. A főispán felolvasta a kitüntetésről szóló kéziratot, amelyet dr. Kálfay Miklós m. kir. miniszterelnök írt alá, majd átadta a kitüntetést Molnár Antal pénzügyőri iővigyázónak. Midőn a m. kir. kormány legmelegebb szerencse kívánataít tolmácsolom — mondotta a főispán, — csatolom ehhez a magam szerencsekívánatit is és Isten áldását kérem a kitünteteti további munkásságára! A főispán szavait lelkes éijennel fogadták az ünnepség résztvevői, majd Molnár Antal kir. pénzügyőri fővigyázó mondott meghatottam köszönetéi a főispánnak a kitüntetés átadásáért. Azt, amiért a Kormányzó Űr Öfőméltósága kitüntetni kegyeskedett — mondotta —, én hiszem hegy helyemben minden bajtávsam megtette volna, A csend őrbaj társ életének megmentése elsősorban az emberiesség parancsa, de erre a tettre késztet bennünket minden hasonló helyzetben az a testületi szélűm, amely a pénzügyőri tisztviselői és altiszti kart hatja át. Ez a legfelsőbb helyről jött kitüntetés még lelkesebb, önfeláldozóbb tettekre kötelez s fogadom is, hogy hazámért életemet is kész vagvok ha kell, bármikor feláldozni. Lelkes, meghatódott érzés hevítette át a derék magyar tisztviselői gárda szívét e férfias, magyar elszántságot sugárzó szavak elhangzására. Egyszívvei-lélekkel tör t elő a szívekből a kiáltás: Éljen a Kormányzó! Ezzel a lelkes mamtesziációval végétért a magyar érdemet jutalmazó bensőséges ünnep a pénzügyi palota dísztermében, de a munkahelye, en tovább szánt a toll, kattog az írógép s a magyar tisztviselő munkás önfeláldozása éppoly hősi teljesítmény, mint a testi kiállás. A magyar közönség pedig gondoljon büszke tisztelettel a kiváló pénzügyőrökre, tisztviselőkre és altisztekre, aira az igazi hazafias szellemre, amely, ha kell, vitézeket, hősöket formál a hivatalnokokból is, és azokra a vezetőkre, akik átérzik, méltányolják az igaz magyar helytállást, a kormány képviselőjére, aki meleg kéz- szorítással érezteti a munkás tisztviselővel, hogy az érdem elismerése, jutalma nem marad el. Beverte a kerülő Séfét egy tolvaj cigány A támadás utáu elmeneküli Eszméletlen állapotban szállították kórházba Marik István 36 éves mocsári erdőkerülőt akinek homlokán hatalmas seb tátongott. Marik István húsvét másodnapján sógorához, Románké Mihályhoz ment át locsolkódm, A rokonokat jóhangulatban találta, már akkor három cigány húzta a talpalávalót. Marik István az egyik cigányban, akinek nevét nem tudta, azt az embert ismerte fel, aki a körzetéhez tartozó erdőben lopásokat követett el, sőt egy ízben helyettesét, egy fiatalkorút késsel megzavart. Az erdőőr kérdőre vonta a cigányt, aki erre előrántotta zsebkését, hogy leszúrja Marik Istvánt, Szerencsére még idejében elkapták a szürkülni akaró cigány kezét, dulakodás támadt, a cigány közben kiszabadult és átszaladt a szomszédhoz egy vasvilláért. Az udvaron a cigány ismét megtámadta az erdőőrt. A szerencsétlen embert vísvillával kétszer iejbesujtotta. A.z ütések olyan erősek voltak, hogy Mánk István eszméletlenül terült el a földön és a hozzátartozói így találtak rá. A súlyosan sérült erdőőrt azonnal kórházba szállították. A cigány a támadás után elmenekült, erélyes nyomozás indult meg kézrekrítésére. mi —■ mm — r nnrrirrrirrirn r » Fímszínfeáx Április 30. Május 1 2-3. Muráti Lili művészi filmje. Éjazaba lánya Egy kettes életű leány izgalmas regénye, akit egy hires ideggyógyász hipnózis segítségével kiment a mocsárból, elfeledteti vele a múltat s mint gyógyult boldog embert adja vissza a társadalomnak. Szereplői: Muráti Lili, Aj táv Andor, Perényi L, Gregus Z Elővételi pénztár: d, e. 10—12-ig‘ — HURAY Írószer szaküziet Telefon 23-18 Fllmsdaliáat. Április 30*án pénteken. Muráti Lili ragyogó filmje Éjszaka lánya Francia képékre emlékeztető művészi esemény ez a film. A főszerepet Muráti Lili játsza, Budapest legérdekesebb színésznője, ki a lelkihasadásban szenvedő leáuyt tökéletes művészettel alakítja Vasárnap íl órakor matiné. Májas 2: AujíIl napja! i Mint minden évben úgy az idén is májú első vasárnapján rendezi meg a református egyház S. D. G. leánycs-o- porlja az Anyák napját. Ebbő! a feleme- lőer. szép alkalomból a délelőtti istentiszteleten a pesti S. D. G. központi kiküldötte Szabó Dániel fogja hirdetni az lsét. azonkívül Ági Gézáné művészi énekszámában lesz alkalmunk gyönyörködni. Délután 5 órakor magasszínvonalú előadás készül, melynek részletes műsorát közölni fogjuk. Szeretettel hívjuk fel mindenki figyelmét erre a napra, akinek szívében olt él a hála és szeretet édesanyja iránt. Jöjjön el és ünnepeljük együtt Isten színe előtt Anyák napját. S. D. G. leánycsoport. •o tvV-;/ ihxwífcí A&sftVs y ítűirti&V.vú -j&SBfcÄS'ÄSfifiÄÖÄÄBgö Leesett a ló dáíarél, snlyos sérüléseket " szenvedett Egy 15 éves gyermeket eszméletlen állapotban, súlyos sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba. Majoróczkl József nyírtass! lakos édesapja lován hova- golt haza a mezőről, útközben lova megriadt és a fiatal fiú nagy ívben zuhant az úttestre. Életveszélyes sérüléseivel kórházban áooliák.