Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 48-96. szám)

1943-04-09 / 80. szám

1. (Trianon 23.) 1943 április 9. bojlcs i hirLAP c Hirer DAL Körül vagy véve pénzzel, fénnyel, Eaerny* sok csecsebecsével. Széltől is óvnak, babusgatnak. Magadért vagy, csak magadnak. Könny nincsen soha két szemedben, Nem látlak, megtörve, görnyedten Görbén is, egyenesen Járni, Egy kicsit emberré is válni. Magadért vagy. csak magadnak. Vázába zárva, liliomnak. Híg zenének kellene lenned; Isten is megádéit teremtett. DÉRY S. OTTÓ. NAPIREND Április 10 szombat Röm. kát. Ezékiel, Gör kát. Feiern. Prot. Zsolt. A nap kél 5 óra 6 perc­kor» nyugszik 18 óra 26 _______perckor. A hold kél 8 óra 42 perckor, nyug­ik 0 óra 0 perckor, MAGYAR NAPIRKKB» A finn újságírókat hivatalos helyen s nem hivatalos helyen egyforma sze reteitel fog dták Magyarországon. 'Nemcsak a történelmi múltba veäzö testvéri kapcsolat lette természetessé ezt az érzést, hanem az a csodálat is, amely a finn nemzet hősi küzdelmei láttára fogja el az embert. Nem éppen a bolsevizmussal vívott kemfny har­cain gondolunk, hanem elsésorban arra az évszázados néma küzdelem’e, amelyet elnyomó nemzetekkel ke lett 'vívni létéért, fennmaradásáért. Bizony, sok kis nemzet hasonló küzdelmek között már régen elmerült volna a népek tengerében. Tőlük tanulhatunk zii is haza zeretet, hósi küzdelmet, kultúrát, erkö'csöt, amik nélkül egy ^nemzet sem állhat meg. GYÓGYSZERTÁRAK« 'Szombat a#tig a következő gyéjyaRsí ' *r*.k tartanak ügyelőt) «olgálatpt: Gonda (Nyírvíz-palota. S»écanyi-#t, Gargelyffy (Szánt Iatváu-ét), A gyógyszertárak reggel I érától eats H őriig, az éfjali szolgálatot taljaaátl gyógyszer tárak asto 9 óráig vasúiak -yHva. A 200.500—1934, BM. mámé re«. 4®let értelmében este 9 órától reggel *? «rüg vény készítésnél 25 száealák. kM U »diánál 50 fülér pót díj jár A V.irosl gőz- áa kádfürdői nyitva. — Visszaéltek II. Péter nevével. — Belgrádból jelenti: Az Obnova c. szerb iap jelentése szerint a szerb katasztrófát megelőző események során egy főhad­nagy, akinek hangja feltűnően hasonlított ÍI. Péter király hangjához, a rádióban a szerb népet megtévesztő királyi üzenetet olvasott fel, amelyet II. Péter sohasem látott. (MTI.) Várostól negyedórára fevő vidéki nagy iparvállalat keres Irodai gyakorlattal bíró, gép és gyorsírásban jártas őskeresz tény nőtlen fiatalembert, vagy nőt. Cim a kiadóban. — A Magyar Evangéliumi Munkás- , szövetség helyi csoportja április 10-én szombaton délután fél 7 órakor tartja évi rendes közgyűlését a Református Gyülekezeti Házban, melyre a tagok tel- ' jes számban való megjelenését kéri aa elnökség. — Szirénajavitás közben súlyos baleset érte. Kovács Lajos nyíregyházi villany- ; szerelő, Pozsony-u. 50 szám alatti lakos j a Máv. állomáson a szirénát javította, j Munkaközben a létráról öt méter magas­ból a földre zuhant. Jobb karján és a ‘^a^asajnias ^apaAuaz.; JE^ej — A Nyíregyházi Termény- és Árurak- tár a Tüdőgondozó Intézetnek 150 pen-* gőt adományozott, amelyért ezúton is há­lás köszönetét fejezi ki az Egyesület. • sénsavas, üdítő es gyógyhatású ásványvíz. m m — La Guardia nem lesz dandártábor­nok. Washingtoni jelentés szerint La Guardiát, Newyork zsidó polgármesterét dandártábornaggyá akarták kinevezni. A hír az Egyesült Államokban: óriási fel­háborodást váltott ki. Roosevelt kényte­len volt nyilatkozatot adni s azzal nyug­tatta meg a nyilvánosságot, hogy nem is tervezték a kinevezést. (MTI.) — Légiharc 10.000 méter magasságban. Stockholmból jelentik: Nyght Daghed Ale banda jelentése szerint az Antwerpen el­len végrehajtott légitámadás 10.000 mé­ter magassából történt. A német vadá­szok ebben a magasságban támadták meg an angol gépeket, Ez volt tehát az első sztratoszféra harc. SPORT Egyen- HM- és sport sapkft LEGNAGYOBB «AKTARA PAPP DÉNES Utter-a. i. szán. nagy sporteseménye — Kik árusíthatnak cserepes virágot? j Eddig városunkban a piacokon és vásá­rokon cserepes növényt, valamint virág­zó és virágnélküli dísznövény-palántát csak szakképzettséggel rendelkező ker­tész. vagy kertészsegéd árusíthatott. A földmívelésügyi miniszter újabb rendelete szerint a felsoroltakon kívül április 1-től azok is árusíthatnak, akik 1942. év január 15-ét megelőzőleg legalább öt éven át főfoglalkozásképpen! virágter­mesztéssel foglalkoztak és e célra üveg- házzal és melegággyal rendelkeznek. Kntbalökte két éves unokáját, hogy meg­szerezze vagyonát A mozsori csendőrség letartóztatta Málics Györgyné é9 Pavlics Istvánná mozsori asszonyokat, akiket azzal gyanú­sítanak, hogy megölték Pavlicsné két­éves unokáját. Pavlicsné fia három év­vel ezelőtt nősült meg. A felszabadulás után a férj a Bánátba ment, ahonnan azt a hírt kapták nemrégiben, hogy meghalt. Az anyós a hír vétele után fia feleségét ki akarta űzni a házból. Állandóan ve­szekedtek. Az elmúlt napokban az asz- szony elment hzulról, mire hazatért, nem találta gyermekét. Rosszat sejtve a kút­hoz rohant, amelyben meglátta a kisfia holttestét. Szemrehányásaira az anyós azt felelte, a fiam már meghall, a gyermeked is meghalt, nincs mit keresned a házam­nál. Az esetet jelentették a csendörség- nek, ahol az öregasszonyt, valamint Má- tics Györgynét, aki segített neki, letar­tóztatták. A gyilkosságot állítólag azért követték el, hogy megszerezzék a va­gyont. Vasárnap ismét nehéz és komoly mér­kőzése lesz a MOVE-Szabolcsnak. Ez aLkal ómmal a másik igen jó és nagy já­tékerőt képviselő ungvári cstapajt, az UAC lesz az ellenfele. Az UAC legutóbb Miskolcon saját otthonában verte meg az egyébként kitűnő MVSC-t. Ezt megelő­zően igaz, saját otthonában, azonban imponáló arányban 4:0-ra megverte a bajnokjelölt KRAC-ot, úgy, hogy ezidő szernit a táblázat előkelő 4-ik helyét foglalja el. — Az UAC játékerejére jel­lemző, hogy csapatában játszik Pálinkás kapu®, az F, T, C. egykori ünnepelt já- hó \ tőkosa, Kardos balösszekötő a volt Hun­gária majd a Tciekvés egyik erőssége. Kalocsay középcsatár, a Nagyváradi A. C. volt fedezet játékosa. Az UAC bizo­nyára mindent el fog követni, hogy ezt a mérkőzést is megnyerje és így a táblá­zatban az élcsoportban elfoglalt helyét megerősítse. Ezzel szemben a MOVE-Szabolcs-nak is minden pontra szüksége van, ha azt akarja, hogy a táblázat felsőbb részébe üse fel tanyáját, viszont egy pont leadá­sa is a kiesés veszélyes zónájába sodor­hatja a csapatot. — Ennek t-udatában hisszük és reméljük, hogy a MOVE- Szabclcs is minden tőle telhetőt el fog követni a győzelem érdekében. Erre fel­jogosít minket egyrészt fiainknak a múlt vasárnap a ruszin fővárosban produkált nagyszerű játéka, másrészt a saját pálya előnye és az előreláthatólag rekord- számbar megjelenő közönség győzelemre való lelkes, buzdítása. A mérkőzés délután fél 5 órakor kez­dődik. Ezt. megelőzően a Nyíregyházi Le­vente Egyesület csapata mérkőzik a baj­nokságért a MOVE-Szabolcs ifjúsági csa­patával. A vasárnap nagy sporteseményére ez­úton is felhívjuk a közönség szíves fi­gyelmét azzal a kéréssel, hogy a mérkő­zésen minél nagyobb számban megjelen­ve sportszerűen, de annál lelkesebben fiainkat győzelemre buzdítani szívesked­jenek. Öi gyilkosság. Borzalmas öngyilkos­ság történt Kassán a vasúti őrház köre­iében, A vasúti őrnek feltűnt a kora reggeli órákban egy fiatal leány, aki már mintegy félórája fel-alá sétált a vasúti töltő* mellett. Már éppen meg akarta kérdezni a kitartóan sétáló leányt szokatlan vi­selkedésének okáról, amikor az állomá* felől feltűnt a szlovákiai vonat, amely a rendes menetsebességgel közeledett a* örbáz felé. A vasúti őr szolgálati helyér« állt, miközben szem elől tévesztette a láenyt aki erre felrohant a vasúti töl­tésre és a vonat kerekei elé vetette ma­gát. A vonat kerekei szétmarcangolták a szerencsétlen fiatal nő testét fején «* átmentek a kerekek és teljesen széA- roncsolták. A megtartott helyszíni viza- gálat során mefáliapították, hogy az ön- gyilkosság áldozata Oszmolszky Anna 2J éves kassai háztarteásbeli leány. A* öngyilkosság oka ismeretlen. „A sok éhes molynak {elkopik az áll». Bezárták a ruhát UNIO-molyzsákba ?v aJaNDEJK célja?« atkáin*« tW* toltak, sacbirónoh, * ísibS tráuofc **$j TéiuiUkte! JólÁ.pípsrSüeí’BM PÉNTEK, április 9. Budapest I. 15.00 Délutáni muzsika 15.30: Előadás. 15.55: Szabó Quitter Gá­za táncegyüttese játszik. 17.00: A mo­solygó Svédország. (Svéd népdalok.) — 17.50: Német hallgatóinknak. 18.10: Hon­védelmi vigalmi munkás -voltam. (Fedik Sári beszámolója a Tábori Színházról^) 19*05: Sportközlemények, 19.15: FiLmda- lak. 19.50: Versek, 80,05: Nagy mestereik — őrök művek. 22.10: Páratlan ütemben. 23.00: Magyar nóták. Budapest II. 17.00: Kassa műsora. — 19.05: Gyorsírótanfolyam. 19,30: Verea* Károly és fia cigányzenekara muzsikái. 20.10: Néprajzi csevegés. 20.55: Tárogft- tónégyes cimbalomkísérettel. Minden igényt kielégítő hálózati és teleprádiók ismét kapható KUHAREKNáL kerékpár, villany, fegy­ver. lőpor rádió szak­üzletében Zrínyi I. u 8 Telefon 24—84. Rádió javítás.- EMLÉKKÖNYVEK, NAP1.CS **u* cárral isehiéuvkép&ibeieoL :$•- •sáp kivitelbae sagy *áiaiií!ékL«i» a hatók JÓBA-papírf slatbah SZOMBAT, április 10. Budapest I. 14.00: Pertis Pali cigány- zenekara, 15.00: A dal mesterei. 15.30: ..Muzsikál Kelet“. Előadás hanglemezek­kel. 17.09: Akiket mindig szívesen hall­gatunk. 17.10: Tavaszi zsongás 18.20: Hangképek innen-onnan. 19.05: Lehár est. 20.00: Majdnem így történt, (Lehotay Árpád vidám színész/történetei.) 21.00: Nyíló kÍ9 ibolyák. 22.15: Ki mit szeret? Budapest II. 17,00: Kassa műsora. — 19.05: A földmívelésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. 19.30: Amszter­dami Concertgebouw zenekara. 20,00: Előadás. 20.25: Végh-vonósnőgyes.

Next

/
Thumbnails
Contents