Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 1-47. szám)
1943-02-27 / 47. szám
«•odfafeuM* • * v'twri p<wu ' ^TJu ira 20 fillér (Trianon 23.) xi. Ntu CKyßfi*&f 1943. ieOruat 27 évfolyam 47 {2939 > illáim Szombat »■«riwMttflBeg és idadóhivatAl: B*tfxlön-utc* 1. '-Mfv.«tid»réld csekkszÁm.: 47.139. Telefon 20-77 * POLITIKAI MAP1LAP Előfizetés: 1 hónapra 3*20, ueyvedévre 9*20 umtssm Tíz esztendeje van annak, hogy a nyíregyházi utcákon új lap nevét hirdette az újságárus. Az új lap. Nyíregyháza napilapja, a Szabolcsi Hírlap indult 1933 március 1-én útjára. Az 1929-ben a várme- *y«, a város, az egyházi, katonai, polgári társadalom képviselőinek jelenlétében fennállásának ötyenéve3 évfordulóján ünnepelt . Nyírvidék“ a román megszállás, majd. a gazdasági válság megrendítő eseményeinek következtében 1933 március 1-én beszüntette megjelenését. A nemzet, a vármegye, a város fejlődését hűséggel szolgáló napilap hivatásának tudatában az alapító család sarja új lapot indított, amely átvette a Nyírvidék nemes hagyományait, a köz érdekének , tárgyilagos, •evelóhatásra is törekvő szolgálatát. A Szabolcsi Hírlap rövidesen „Nyír- vidék-Szabolcsi Hírlap“ néven vált a közösség, a keresztény magyar gondolat, a honvédelmi szellem erejének fokozójává. Az a tíz év, amelynek határkövénél állunk, hogy néhány percre letéve az trótollat, imára kulcsolt kézzel adjunk hálát a Gondviselőnek a harcokban erősítő kegyelemért és kérjük áldását további erőkifejtésünkre a küzd.lmek és jtyözelmes célhoz jutások lendületes évtizede volt. A küzdelmek arcvonalán a Nyírvidék-Szabolcsi Hírlap a mind impo- zánsabb számban mellé sorakozó olvasók táborának támogatásával és többízben kifejezett elismerésével vett részt. Első nagy harcunk a trianoni szégyenbéke ellen való lelki felkészültség támogatásában és tudatos fokozásában nyilvánult meg. Boldog örömmel írhattunk ennek a küzdelemnek részleges győzelméről, az elszakított területek egyrészének visszatéréséről. Az arcvonal másik vonala a belső magyar élet megújulására irányult. Tíz év előtt Gömbös Gyula miniszterelnöksége, Mikecz Ödön dr. főispánsága idején indult meg lapunk, s az akkor, a szegedi gondolat szellemében megindult magyar fajvédő erőkifejtés lépésről- lépésre átformálta, törvényes intézkedésekkel biztosította a keresztény nemzeti szellem érvényre jutását a gazdasági kulturális, szociális vonatkozásokban. Ebben a ma is lendülettel előtörő offenzivábaa lapunk a magyar hagyományoknak, a mértéktartásnak, a küzdelem stílusát kialakító humanizmusnak szellemében, de Gömbös Gyula szelleméhez hű célkitűzésekkel szolgálta a keresztény magyarság nagy átszervezésének, a magyar meg újhodásnak eszméjét a magyar élet széles területén. Kezdettől azt vallottuk, hogy a pozitív magyar fajvédelem a magyarság megerősítése, a magyar nép gazdasági, szociális, kulturális felemelése. Ezért kísérte figyelemmel lapunk a vár- megye és város szociális és népművelési aktivitását és ünnepi érzéssel regisztráltuk ennek a mind hatalmasabb arányokban kibontakozó család- és népvédelem, népművelés, a testnevelés, levente- és cserkészmozgalom, népfőiskola egy-egy értékes eredményét. Az érzések erejének növelését az erő érzésének öntudatává igyekeztünk fokozni, Gömbös Gyula szellemében szolgálta lapunk a keresztény magyar egységnek gondolatát és mozgalmait. A felelősség- érzésnek erősítését, a közügyekben az •ricölon komolyságnak kialakításét, a magyar értékek felkarolását, a széthúzás, a személyeskedés, a magyar összefogást akadályozó divergens erők elhárítását tartotta lapunk szem előtt. A harmincas évek végén a honvédelmi gondolat erősítésének életparancsa a közösségi szellem kialakítását a hősi kultusz fokozását, az egyéni érdeknek a nemzeti közösség nagy érdekei alá való helyezését, a megindult világmérkőzésben a magyarság mind teljesebb erővel való részvételét tette szükségessé. A keresztény magyar újságírás nagy egységében, á Sajtókamarában kifejeződő új magyar újságírói felelősségérzéssel, a vidéki újságírás mind jobban fokozódó jelentőségének bátorító tudatában szolgálja lapunk ezekben az években a honvédelmi mozgalmat, a győzelem hitének jj fokozását, a háborús szenvedések és I fájdalmak enyhítésére irányuló nemes bajtársi mozgalmak támogatását. A keresztény kultúra és civilizációért folyó élet-halálharc viharában (tisztelegve \ál- lunk a tízéves határkőnél és köszönetét mondunk mindazoknak a tényezőknek és erőknek, akik áldozatos munkásságunkat tárgyilagosan méltányolva segítettek egyházaink, nemzetünk, vármegyénk, városunk nemes, tiszta törekvéseinek támogatásában. Alapgondolatunk továbbra ís a magyar megújhodásért küzdő harc vállalása: —• Előttünk egy nemzet sorsa áll, s ha azt kivívt-uk a mély Süllyedésből és a szellemharcok sugaránál oly magasra emeltük, mint lehet, elmondhatjuk: Térve őseink porához: Ez szép mulatság', férfi- munka volt! Újabb 107.800 tonna brit hajóteret süllyesztettek el a németek Berlin, február 27. Mint a Nemzetközi Tájékoztató Iroda értesül, német tengeralattjárók az Atlanti-csatában a legerősebb elhárítás és a szárazföldi támaszpontokról történő ellenséges légi biztosítás ellenére az Atlanti Óceán különböző tengeri területein a Fok-város előtt és a Föld közi-tengeren újra ) 17, összesen 1D7.800 tonna ürtartalmú hajót süllyesztettek el. öt másik kereskedelmi hajót megtorpedóztak. — Ezek hadianyaggal voltak megterhelve. Az öt hajó közül hármat elveszettnek kell tekinteni. A többiek elsüllyedését nem lehetett határozottan. megállapítani. Az elsülyesztések j kemény harcok során történtek. Ezen- j felül, gyorsjáratú magános gőzösöket súly- ? lyesztettek el, így például egy tenger- f alattjáró egy 16.5 tengeri mérföld sebes- I séggel haladó brit gyor9 fehérhajót rövid \ ütközet után a tenger fenekére küldött, \ Éjjel érkezett újabb jelentés szerint a. német tengeralattjárók a hajókaravánból még hat újabb hajót elsüllyesztettek, úgy, hegy ezzel az elsüllyesztett hajók tonnatartalma 132.000 tonnára emelkedett. (MTI.) Az angolok is elismerik a német sikerek értékét Zürichből jelentik; A keleti harctéren. a német ellentámadásokat kísérő sikere- jj két ma már az angol hírszolgálat Í9 elis- j meri s megemlítik, hogy a déli szakaszon J egy hadászati szempontból rendkívül fon- j tos vasútvonalat szereztek vissza a né- \ met csapatok. A szovjet a déli arcvonal német sikereinek ellensúlyozására Őreinél és Vorosolivgrádnál tehermentesítő támadást indított a német vonalak ellen, azonban a támadás a német vonalak előtt összeomlott. (MTI.) Döntő eredmények a déli szárnyon Mindenáron meg akarják akadályozni Gandhi halálát Gandhi egészségi állapotáról az angot hivatalos közlés azt jelenti, hogy lényeges változás nem állott be. Más források szerint Gandhi állapota súlyosra fordult. Ugyanez a hírforrás megemlíti azt is, hogy Gandhi orvosai a félig öntudatlan állapotban levő Gandhit mesterségesen táplálják. Attól félnek ugyanos, hogy ha. a haj! ál bekövetkezne, kiszámíthatatlan következményei lennének az esetnek. —• Hogy mennyire tartanak ettől . az angol hatóságok az jellemzi legjobban, hogy máris többszáz indust tartóztatnak l© naponta s mégse tudják megakadályozni a naprúl-napra jobban terjedő és egyre súlyosabb mértékű zavargásokat és romboló cselekményeket. (MTI.) Göbbels újabb cikke s „Európa válsága“ Berlin, február 27. Göbbels dr. birodalmi miniszter a Das Reich c. hetilapban „Európa válsága“ című cikkében fog alkezik a zsidóság mai szerepével. A cikk kiemeli, hogy a bolsevisták Nyugat- Európa jelmezét ötlötték magukra. —• A nyugati zsidóság serényen munkálkodik azon hogy a bolsevizmus fenyegető veszélyét ártatlannak tüntessék fel és ezzel az európai közösség számára félig- meddig élvezhetővé tegyék. Az természetes, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz — mondja Göbbels dr. cikke. — Gyerekes dolog volna, ha hitelt adnánk az angolok és amerikaiak azon mondásának Í9, hogy egyszer majd fegyveres kézzel megóvják Európát a bolsevizmus'óL Ezzel szemben mértékadó angol és amerikai lapok már ma Í9 azt mondják, hogy a Szovjetuniónak szabad kezet ke’l adni. Mindezt röviden összefoglalva, magában foglalja az egész civilizált emberiség pusztulásának tragédiáját. Az európai államok és népek ellen irányuló legpokolibb merénylet kísérletével állunk szemben — fejezi be cikkét dr. Göbbels — és ez ellen csak egyetlen eszköz áll rendelkezésünkre: a fegyveres ellenállás. (MTI.) Éjjel érkezett jelentések szerint erős német páncélos kötelékek és gépesített gyors rohamcsapatok hatalmas támadó mozdulatai a keleti arcvonal déli szárnyán döntő eredményekre vezettek. — A szovjet támadó kötelékek, megsemmisítése valamint a támogatásukra beve- tettt tartalékok szétverése a német légi haderő igen erős kötelékei által, csütörtökön a helyzetet teljesen a német és a szövetséges csapatok javára változtatta meg. A szovjet hadvezetőségnek azok a kísérletei is, ho-gy más arcvonalszakaszokon tömegtámadással lélegzethez jusson, meghiúsultak a német csapatok elhárító erején, amelyek vonalaikat mindenhol megtartották és részben jelentékenyen megjavították, A Don-torkolat, a Donee és a Dnyeper közötti területen a legutóbbi napok harcaiban súlyosan megvert szovjet kötelékek jelentékeny mértékben visszavonultak. Ezzel szemben a német páncélo« és gyalogsági csoportok eredményesen folytatták előrenyomulásukat és további szovjet erőcsoportokat felmorzsoltak és bezártak. Ezek most megsemmisülésük, vagy fogságbaesésük előtt állanak. A Popov-féle páncélos hadseregnek már nagyrészben felmorzsot maradékai több egymással összefüggő erdőségből újracsoportosulással próbálkoztak. Bekerítésüket azonban nem tud’ák megakadályozni és kitörési kísérleteik alkalmával ismét súlyos veszteségeket szenvedtek. Eddig 1689 foglyot jelentettek. Ez a szám óráról-órára növekszik. Különösen na gyök a bolsevisták vérveszteségei. Három német harccsoport itt eddig 12.000 elesett bolsevista holttestét számlálta meg. — A Mius-állás melletti és mögötti egész területet, valamint a doneevidéki és attól északnyugatra eső területet megtisztítottuk az ellenség maradványaitól és a német állásokat megszilárdítottuk. Speilmann érsek még Rómában marad jí Rómából jelentik; Speilmann érsek egy hé'tel meghosszabbította római tartózkodásának idejét. Vatikáni körökből származó értesülés szerint az elmúlt héten a pápa mindennap hosszabb kihallgatáson fogadta az érseket s nemcsak egyház- kormányzati kérdésekről tanácskoztak, 8 A tárgyalásokról semmiféle hír sem szivárgott ki. jelentést nem adtak ki. (MTI.) Uj német fengeralatf járók Róma, február 27. A Testo deli Carli- no a Life c. amerikai lap egyik cikkét közli, amely szerint alnémetek most tavasszal 709 tonnás tengera’atfjárókat vetnek harcba. A lap szerint az új tengeralattjárók minden eddigi típust felülmúlnak, (MTI.) Elsötétítés 20 órakor