Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 1-47. szám)
1943-02-15 / 36. szám
<U«dMtoaa)l: r&>on post* Ara 12 fillér Ny*íegyt>á*ív. 1943. február 15 (Trianon 23») XI. évfolyam 36 {*>9281 szám Héttő OLCSt ^r&eMtéség és kzatfóhívataí: Bethlea-otoa 1 csekkszázn 47.139 Telefon 2Ö-7? *<****mmm « POLITIKAI RAPILAP * Előlijeit ^ i 1 hónapra 3‘2ö, ne^vedévre ^'20 P —MuswaM «»««wem ^ Keleti arcvonal déli ssdrnyán uf vonalai foglalt el a ném Rosztovot és Vorosilovgrádet tervszerűen kiürítették A szovjet Ckarkov körül támad nagy erővel Berlinből jelentik: A német és szövet «égés csapatok a keleti arcvonal déli atakaszán a hadifontosságú építmények «étrombolása után tervszerűen kiürítették Rosztovot és Vorosilovgrádot. A jelentés kiemeli a biztosító csapatok kiváló teljesítményeit, amelyeknek következtében nemcsak a sebesülteket, hanem az utolsó fegyvert és a nagymennyiségű Sadianyagot sikerült teljes rendben az új állásokba visszavonni. A biztosító csapatok napokon át tartó nehéz harcokban sokszoros számbeli túlerővel szemben álltak helyt úgy, hogy az utolsó német katona is biztonságban érhette el a kijelölt áj állásokat. Berlini hivatalos helyen ezzel kapcsolatosan utalnak arra is, hogy az elmúlt téli offenziva idején is kiürítették a németek Rosztov városát a túlerővel támadó szovjet csapatokkal szemben. Charkov környékén változatlan hevességgel dúl a harc s a német elhárítás jelentős sikereket ért el • a bolsevista támadásokkal szemben. Erős német páncélos kötelékek nem- raak visszavetették a támadó bolsevistáiét, hanem jelentős zsákmányra is tettek szert. Ezekben a harcokban a németek megsemmisítettek, va|gy zsákmányul ejtettek 2 közepes, két legnagyobb méretű szovjet páncélos harcikocsit, 21 páncéltörő, két nehéz légvédelmi ágyút, 11 gyalogsági löveget, számos nehéz gép- legyvert és igen nagymennyiségű hadianyagot. A foglyok száma 2100 volt. Más harci csoportok a legsúlyosabb veszteségeket okozták a szovjetnek. — Nagyobb szovjet harcicsoportokat zártak körül és semmisítettek meg. A szovjet Charkov körül 21 páncélos harckocsit vesztett. Charkovtól délre csak kisebb jelentőségű csata fejlődött ki. Itt a bolsevisták négy harcikocsit vesztettek. Annál hevesebb volt a harc a déli szakaszon. Itt a szovjet a legnagyobb erőket vetette harcba, hogy áttörést érjen el. A r.émet erők azonban minden áttörési kísérletet meghiúsítottak. Ezé-; a szakaszon 8 löveget és 3 sorozat lővogat semmisítettek meg a németek. A Ladoga-tótl délre tovább folyt a sikeres elhárító harc. I.eníngrádnál a szovjet folytatta na y- erejű támadásait, azonban semmi sikert sem ért el. Ezekben a harcokban a németek 49 szovjet harckocsit semmisítettek meg. A Német Távirati Iroda a déli harctéri eseményekkel kapcsolatosan kiemeli annak a német hadosztálynak a tevékenységét, amelynek az volt a feladata, hogy a nagy erővel támadó szovjet erőket mindaddig feltartóztassa^, míg a német csapatok a kijelölt új állást el nem érik. Ez a német hadosztály 9 napon át a legkeményebb támadásokat verte vissza s egymásután semmisítette meg a rohamra induló szovjet ezredeket. A körülzárt német hadosztály február 10-én hősies rohammal átvágta a szovjet vonalat s február 13-án elérte az új német állásokat, ahol csatlakozott az elhárító harchoz. (MTI.) Rommel a Marék-vonalon várja be a támadást Bernből jelentik: Kairói jelentés «ze- vetkeztetnek erre, hogy ezen a vonalon rint brit katonai körök úgy vélik, hogy ( nagy páncélos erőt vontak össze a a né- Rommel a Marék-vonalon várja be az ? met csapatok állandó érintkezésben vau- angolszász erők támadását. Abból kő- nak a szövetségesek elővédjeivel. (MTI.) lágy tisztogatási munka folyik Horvátországban Berlinből jelentik: A német lapok zágrábi jelentése szerint Horvátország területén nagyarányú katonai tisztogató művelet folyik a felkelők leverésére. Kelet- jj Horvátországban és Bosznia déli részén * még a német hadsereg is részt vesz a ka- j tonai hadműveletekben. A katonaság mé- j lyen behatolt a hegyek közé és a felke- ; lök főfészkét sikerült elfoglalni. A fel- | kelők kénytelenek voltak az egész vo- f naon a kegyek mélyeibe visszavonulni, Horvátországnak az Adriai tenger felőli részén horvát és olasz katonaság nyomult előre. Itt sikerült elfoglalni Udbina és Koremica helységeket, amelyek • felkelők támaszpontjai voltak. A felkelők vesztesége nagy. Már eddig is rengeteg fegyvert és hadianyagot zsákmányoltak a tisztogató csapatok. Bandaharc a bolgár-szerb határán Szófiai jelentés szerint a bolgár-szerb határon levő Crnabrava községnél szerb felkelők megtámadták a bolgár határőrséget. A bolgárok a 100 főnyi szerb bandái megsemmisítették. (MTI.) Amerika is fél a szovjet hatalmától A Stefan: Iroda lisszaboni jelentése * «érint a helyzetre élesen rávilágít a Newyork Timesnek az a cikke, amely a szovjet esetleges győzelmének következményeit fejtegeti. A cikkíró szerint az Egyesült Államoknak legalább olyan erős hadsereget kell tartania, mint a szovjet haderő, mert meg kell akadályozni azt, | hogy a szovjet kiterjessze uralmi rend- '■ szerét egész Európára. A háború után még inkább állig fel kell fegyverkeznie az Egyesült Álamoknak, — fejezi be cikkét az amerikai lap cikkírója. (MTI.) Afrikában német fogságba került egy ellenséges törzstiszti csoport A Német Távirati Iroda a tunéziai harcokról a következőket jelenti: Az afrikai arvonalon kölcsönös felderítő tevékenység és zavaró tűz íolyt. Bu-Aradá- aál egy angol, amerikai, francia törzstisztekből álló csoport a hirtelen beállt sötétségben eltévesztette az irányt és a aémet állásokba sétált be. A fogoly törzstisztek egymástól függetlenül tartott kihallgatásuk során egyértelműen azt vallották, hogy semmit sem tudnak a francia csapatok leváltásáról. Arról sincs tudomásuk, hogy a leváltásnak az oka a francia csapatok meg nem felelő felfegyverzése volna. Azt azonban tudják, hogy Le Claire tábornok csapata a sivatagi nehéz utón elvesztette fegyverzetének javarészét s ennek a csapatnak a felfegyverezéséről lehet sző. Tunisz felett a németek lelőttek két angol bombavetőt, több gépet pedig súlyosan megrongáltak. Az angol gépek a német vadászok támadása következtében csak tervszerütlenül tudták ledobni bambáikat « Így kárt nem okoztak. A honvédelmi miniszter látogatása Ózdon A honvédelmi miniszter az elmúlt héten meglátogatta az ózdi és borsodná- dasdi gyárak munkásjóléti intézményeit és legteljesebb elismerését fejezte ki a látottak felett. (MTI.) Éjszakai légitámadás A Német Távirati Iroda jelentése szerint az éjszaka angol bombázók támadást intéztek Nyugat-Németország ellen, A lakosságnak veszteségei voltak. Több épületkár keletkezett. A támadók közül 8 bombázót lelőttek, (MTI.) Sok német folyóiratot megszüntettek Berlinből jelentik: A gazdasági élet átállítása következtében újabban ismét j sok német folyóratot megszüntettek. A ? háború kezdete óta a 4000 német folyó- l iratból 1500-at már régen megszüntet- ) tek. (MTI.) I Bevonultak a német diákok A Német Távirati Iroda jelenti: A \ 15—17 éves középiskolai tanulók ma reg- jj gél bevonultak a számukra kijelölt repü- í lőterekre, ahol nyomban megkezdték a ,\ légvédelmi kiképzésüket. (MTI.) Két tehervonat egymásba szaladt Ma hajnalban a rákos! pályaudvaron két tehervonat hibás váltóállítás következtében teljes erővel egymásba szaladt. Az összeütközés következtében Lauter Ernő vonatvezető és Takács István szörnyethalt. A vonat kisérőszemélyzete közül hatan súlyosan megsebesültek. Az egyik sebesült állapota válságos. (MTI.) Ma választ elnököt a finn köztársaság Helsinkiből jelentik: A finn köztárs»» sági elnököt hétfőn délután 3 órakor választják meg. A választáson Rangel miniszterelnök elnököl. A 300 választóból álló pártcsoportok vasárnap egész nap és ma délelőtt is állandó tanácskor zást tartottak. A jelek szerint a szocialisták, a konzervatívok, az agrárpárt egyrésze. a liberálisok és a hazafias nemzetiek Rytinek újból való megválasztása mellett foglallak állást. Rytinek megválasztását bizonyosnak lehet tekinteni. (MTL) Robbanás történt egy berlini pályaudvaron Berlinből jelentik: Az egyik berlini pályaudvaron még szombaton délbco bomba robbant. A robbanásnak két halottja és több sebesültje van. (MTL) Svájc semlegességének megsértése Az éjszaka az angol repülők ismét megsértették Svájc légiterét. Éjjel 21 óra 30 perctől éjfélulán 15 percig egész Svájc területén légiriadó volt. (MTI.) Osztálysorsjáték Az osztálysorsjáték mai húzásán * kft» vetkező nagyobb nyereményeket sorsolták ki: 5.000 pengőt nyert: 20007. 4.000 pengőt nyert: 32808. 3.000 pengőt nyert: 51065, 88459. 2.000 pengőt nyert: 46904, 69816, 69874. 1.000 pengőt nyert: 23143, 25502, 28021, 27671, 33194, 56351. (Felelősség nélkül.) Elsötétítés 20 órakor