Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 1-47. szám)

1943-02-10 / 32. szám

(Trianon 23.) 1943 február 10. ■ ^ **■ JfTBKWmmm vj&* *& *ns V uíí**i mmam ^t'L_TlJCM'WnsifTk irV?t<irjW«IMü.-<ai Magyar hősök Szép példáját adta bátorságának és hűségének Móricz Andor hadapródőr­mester, egyik tűzéroszíályunk szakasz-« parancsnoka. 1942 augusztus 6-án a Krotojak körül vívott rendkívül heves harcokban ön­ként vállalkozott arra hogy felváltja a tüzérségi felderítő-á(llásban megsebesült íelderítőtisztet. Bár az ellenség olyan pusztító tűz alatt tartotta a felderítő- áliás környékét, hogy a tűzzel terhelt területen való átjutás lehetetlennek látszott, Móricz hadapródőrmester élete legteljesebb kockáztatásával előrekú­szott i. felderítőbe s átvette sebesült elöljárója szolgálatát. Két nap múlva, augusztus 8-án észre­vette, hogy a váltakozó sikerű harcok során egy honvédüteg két lövege re­ménytelenül elszigetelt helyzetbe került a két harcvonal között Mivel nyilván­való volt, hogy a lövegek az ellenség zsákmányává válnak, elhatározta azok megmentésének megkísérlését. Rendkívül leleményesen hajtotta végre szándékát és sikerült a lövegeket az ellenség igen erős tüze ellenére is elvontatnia és meg­mentenie. Knria ítélet a háztartási pénzről és takarítónőről Egy nagyvállalat cégvezetője ellen fe­lesége válópert indított Keresetében többek között arról panaszkodott hogy férja — bár minden elsején nagy fizetést kapott kézhez — naponként adta ki a háztartási pénzt, továbbá ő fizette a háztartási alkalmazottat, majd később azt sem engedte, hogy takarítónőt tart­hasson, A Kúria családjogi perekben ítélkező tanácsa ezzel kapcsolatban a következő — különösen férpek számára —■ megszívlelendő álláspontot szögezte le: • >rA háztartás vezetése a feleségnek nemcsak joga, de kötelessége is. A férj tehát gondoskodni tartozik arról, hogy felesége ennek a feladatának akadályta­lanul megfelelhessen, A háztartás pénz­nek naponkénti juttatása megengedhető egy napszámosnál ,aki maga is csak na­ponként keres, de megalázó ez a rend­szer a feleségre olyan esetben, amikor a középosztálybeli férjnek rendszeres havi illemténye van. De még súlyosabb a sérelem a fele­ségre a jelen esetben, amikor a férj a naponként adott összeget nyugta ellené­ben a gyermekek a háztartási alkalma­zott, vagy mások által juttatta el. A felség házvezetési jogának megsér­tése az is, hogy a háztartási alkalma­zottat a férj fizette, akinek a feleség tudtán kívül béremelést adott és ő bo­csátotta el. Súlyos megbántás az is, hogy nem engedte meg takarítónő tartá­sát azon a címen, hogy nem tudja fi­zetni. Három szobás lakás és négytagú csa­lád mellett legkevesbb, amit egy cégve­zető megengedhet magának, ho^ takarí­tónőt tartson. Ez a segéderő * távolról sem jelenti azt, hogy a feleség most már henyélhet. Az indokot pedig —• tekin­tettel a nagyvállalati cégvezető fizeté­sére —■ komolyan venni nem lehet. esetről és megindították ellene az árdrá- gítási eljárást. awMWUwsa» Dr. Kl«ök Iván fővárosi sebész* orvos tart előadást a Elv. Nőegylet j szombatesti vallásos ünnepélyén] Akik a vallásos megmozdulások, diák táborok programját figyelemmel kísérik, azok előtt nem ismeretlen dr. Reök Iván neve. Orvos, aki az ember porsátorát, a testet védi óvja, gyógyírja, jelen eset­ben létünk valódi értelmét, a lelket ve­szi boncoló kése alá, hogy megismertes­se velünk Isten igazi arcát, ami előadá­sának a címe. _ Valmennyiünk számára van mondanivalója, mert senkisem mondhatja el magáról, hogy Isten igazi arcát minden vonásában ismeri. Oberländer Erzsébet leánygimnáziumi tanárnő szaval az ünnepségen. A többi számról, a pontos kezdésről később meg­jelenő híradásunk számol be. Költözködés közben többszáz pengő értékű holmit loptak egy nyíregyházi földbirtokostól Harstein Gyula nyíregyházi földbir­tokos feljelentést tett ismeretlen tette­sek ellen, akik költözködés közben meg­lopták. Panaszában a földbirtokos el­mondotta, hogy harangodi tanyájáról szállíttatta cl holmiját, miközben eltűnt egy pár boxcsizma, egy darab kockás mellény, egy feketenadrág, három darab párnahuzat, egy tajtékpipa ezüst kupak­kal, egy borostyánszárú pipa, egy roj­tos asztalterítő, törülköző, két «darab gyertyatartó, borotva, 10 darab evőka­nál, tejmérő kanál, egy kék asztalterítő, vízmérő lázmérő, szeszfokmérő, pecsét­ig nyomó, 3 darab párnahuzat, mozsarak, j paplan, bársony függöny, levélpapír, pa­s' pírvégó, nagyító üveg, fürdőruha, asztal­* térítők, párna- ,s dunyhahuzatok, ollók, szerszámok és különböző háztartási cik­kek. A károsult feljelentésére megindult nyomozás megállapította, hogy az eltűnt holmik egyrészét özv. Egri Jánosné \ Harangod-tanyai lakos kővette el, aki ségédkezett a költözködésnél. A lopást beismerte, A hiányzó értékek nagyrészét azonban költözködés közben elvesztet­ték. „Nem adom maximális áron, inkább hazaviszem“ Árdrágitasi eljárás indáit egy gazdálkodó felesége ellen A pénzőrület hatása alatt jómódú gaz­daemberek is árdrágítást követnek el, olyanok, akik nem szarultak arra, hogy a hatóság által megállapított árnál még magasabban adják el áruikat. A háborús gazdasági viszonyok nehézségeit lelkiis­meretlenül kihasználva, tisztán nyerész­kedési vágyból olyan árakat kérnek, hogy azt megfizetni majdnem lehetet­lenség. A nyerészkedési vágy egyik érdekes példája az az árdrágítási eljárás, mely megindult Kerekréti Pálé sz. Sebők Ju­liánná nyíregyházi gazdálkodó felesége, Hungária Uránia Filmszínház. Fimszinbáz. Február 10, 11 Szerdán csütörtökön. Bájos és kacagtató vígjáték ŐNAGYSÁGA TITKÁRI Sok vidám bonyodalom egy gyöngynyakék körül, áldetektiv és unokaöccsnek kiadott tolvajokkal. Főszereplői: Gustáv Fröhlich, Theó Lingen, Maria Andergast Február 10 én szerdán Remek z$néjü operett*film Szívdobogás Édes. bájos, mulatságos történet, melyben a kiváló szereplők mellett a világhírű délamerikai csalogány Rosita Serrano Í9 szerepel. Jön Jön Bajtársak Elővételi pénztar: d e. 10—12-ig" — HlJRAY iróazer szaküzlet Telt fon 23 18 Jön Az elmúlt világháború hősi történeteinek legszebbike Bajtársak Ujteleki-bokor 21 szám alatti lakos el­len. Egy hetipiacon történt, hogy kétlo- vas szekerével néhány libát szállított a piacra Kerekrétiné. Vevő gyorsan akadt a szép libákra, a hatóság által megálla­pított árat, kilogramonkin 4.90 pengőt ígértek a gazdaasszonynak. Egy pár li­báért 84 pengőt, tisztességes összeg még a mai magas árak fogalmában is. Ke­rekrétiné azonban nem volt hajlandó ha­tósági áron eladni a libákat, rendőrőr­szem érkezett, mire a libákat gyorsan a szekérbe rakta, hogy azokat hazaszál­lítsa. A rendőr figyelmeztetésére Kerek­rétiné kijelentette: ,,Nem adom maximális áron, inkább hazaviszem“. Előállították a kapitányságra, ahol ki- halgatták, jegyzőkönyvet vettek fel az lax Halbe mint kritikus Egy alkalommal ifjú költő jelent meg Max Halbe előtt és kritikát kért leg újabb drámájáról. Halbe stilusnélkülinek és felette hiá­nyosnak találta a művet, Amikor a fia­talember néhány nap múlva ismét meg­jelent, Halbe így fogadta: ,,Sajnos, nem tagadhatom, hogy mun­kájából néhány rész nem nagyon tet­szett. Egyetlen hely azonban van benne, amit még Goethétől sem várhattunk volna“. A fiatal szerző már kezdett reménye­ket kovácsolni: „Hogy értsem ezt, mester?“ ,Na igen, én tulajdonképpen a harma­dik felvonásban vázolt vasúti összeütkö­zésre gondoltam" — hangzott a kijóza­nító válasz. Kimóliük szivünket! Amig a rákos betegségben elhaltak száma csak a fejlődő orvostudomány következtében tűnik fel ilyen nagynak, addig kétségtelen, ijesztően nagy a szív­bajban elhaltak száma. Minden tizedik ember száz közül —• halálosan szívbeteg. A modem, szédületes iramú élet is előidézője, hogy olyan sokan halnak meg szívbajban. Orvosi szakkörökben ál­landó vita tárgya ez a kérdés. Már or­szágos orvosi mozgalom készül megindul- ni, hogy figyelmeztesse az embereket: ,,Kíméljük a szívünket!" A sport túlzott űzése, a rekord-őrület, az izgatószerek, dohány, alkohol, az él­vezetek nagymérvű hajszolása mind-mind hozájárul ahhoz, hogy a szivünk tőnkre megy. idő előtt elpusztulnak a „kere­kek". Hogy száz közül tízen szívbajban halnak meg, még aránylag kedvező lan- ne, de az orvosi rendelők bizonyíthat­nák, hogy minden harmadik-negyedik em­ber panaszkodik a szívére. Az orvosi megfigyelés vajmi kevés a szívbaj megakadályozására, öreg igaz­mondás az, hogy a szívbaj ellen nincs or­vosság. Csak csökkenteni a fájdalmat, meghosszabbítani kisebb-hosszabb időre az életet. Nem tudhatjuk, mikor kezdődik a szívbaj éppen azért a leghelyesebb ta­nács: kíméljük a szívünket. A szívbaj népbetegséggé kezd nőni, olyan vesze­delmessé, mint a tüdőbaj: intézményes orvosi, társadalmi harcot kell kezdeni. A gyermekeket e szempontból is állandó orvosi felügyelet alá helyezni. A legered­ményesebb védekezés azonban csak az élttempó lecsökkentése lehet! LEVÉLPAPÍR-KÜLöNL£OBSSÉeE* pompás színekben, Ízléses kivitelbe* óriási választékban JÜBA-pqptrkceesk» ^ í feészfilftbek alkatrészek Hangerősitők, autó-rádiók, hordozhatórádiók, zavarszűrők, központi bérház a n t e n n á k, transzformátorok. Mozierősitők, röntgen gépek, rövidhullámú és villamos gyógykészülékek, fény cellás és kapacitásos jelző be­rendezések, lehallgatók, akku­mulátor töltők, valamint az összes szakmába tartozó készülékek készítése és favitása« Hook Kálmán rádiólaboratórium és műszaki tízlet. Bethlen-n. 10. Tel. 29-27

Next

/
Thumbnails
Contents