Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 247-295. szám)
1942-11-13 / 257. szám
ára 10 fillér Elsötétités 23 érakor Nyíregyháza, 1942. november 13 (Trianon 23.) X. évfolyam 257 (2854) szám Péntek S«*rke6ztőség és kiadóhivatal : Bethlen-utca N*gytakaréki csekkszámla : 47.139. Telefon: ;j;7 * POLITIKAI NAPILAP * Előfizetés: 1 hónapra 2.50, negyedévre 7.50 P. A Kormányzó leirata az olasz sajtóban Az clasz sajtó ismerteti a magyar országgyűlés két házához intézett kormányzói kéziratot. Kiemelik a Kormányzónak azt a kijelentését, hogy Magyar- országnak lel kell készülnie nagyobb erőpróbára is. Az országnak ezért ütőképes hadseregre van szüksége. (MTI.) Amerikában besorozzák a 18 éveseket Washingtonból jelenti a Német Távirati Iroda: A kongresszus mindkét háza elfogadta azt a katonai törvényjavaslatot, amelyik elrendeli a 18 éveseknek katonai szolgálatra való behivásái. A törvényjavaslatot aláírás végett átküldték a Fehér Házba. (MTI.) Kivégzések Indiában Az indiai hírszolgálat jelentése szerint a britek Nagpurban 20 embert halálra ítéltek és kivégeztek, 26 indus büntetését pedig életfogytiglani fegyházban állapították meg. A vád az volt velük szemben, hogy résztvcttek augusztusban négy brit hivatalnok megölésében. (MTI.) A vichy rádió nem áll német ellenőrzés alatt Francia hivatalos helyen megcáfolják azt a Londonból terjesztett hírt, mintha a vichyi rádió német ellenőrzés allatt állna. Kijelentik, hogy a francia rádióállomások egyedül a francia kormány ellenőrzése alatt állanak. (MTI.) A képviselőház legközelebbi ülése kedden lesz A képviselőház ma délelőtt folytatta á költségvetés tárgyalását. Az ülés megnyitása után a Ház elhatározta, hogy szombaton és hétfőn nem tart ülést s kedden folytatja a költségvetés tárgyalását. A közellátási miniszter kérelmére az elődjéhez benyújtott interpellációt tö-( rőlték, A Ház ezután áttért a kereskedelmi tárca költségvetésének tárgyalására. Angyal László előadó ismertette a javaslatot. Rátermett kereskedők képzésének fontosságát sürgette. Nemcsak a zsidók- tólt, hanem azoktól a keresztényektől is meg kell szabadítani a kereskedelmet, akik díszkeresztények és csak fedezik személyükkel és nevükkel a zsidó üzletet. (MTI.) Rommel felállította aj védelmi vonalát Zürichi jelentés szerint az egyiptomi harctéren Rommel seregének utóvédjei feltartóztatták Montgomery csapatainak előrenyomulását. Ezt az időt kihasználta Rommel és seregét a Tobruk—El Ga- saJa közötti vonalon éllította új védelmi vonalba. (MTI.) Casablanca (helyőrsége leíeiie a fegyvert A francia hírszolgálati iroda a következő tájékoztató jelentést adta ki az északairikai helyzetről: Marokkóban a helyzet Rendkívül súlyossá vált. Casablanka helyőrsége kénytelen volt tetenni a fegyvert, mert a lőszere elfogyott. A francia hajóhad is kénytelen veit beszüntetni az (ellenállást, miután a hajók legnagyobb iésze megsemmisült. A Jan Bart csatahajót olyan súlyos találatok érték, hogy harcképtelenné vált. A francia csapatok a várostól keletre igyekeznek ismét csoportosulni. Marokkót heves támadás érte. Algírban a helyzet nem változott. Tuniszban nincs folyamatban ellenségeskedés sem a szárazföldön. sem a tengeren. A Földközi-tengeren ellenséges hajórajok hadmozdulatait figyelték meg. A Fcldközi-tenger nyugati Ó9 középsőnyugati és középsenyugati részén clasz légirajok sikeres felderítő tevékenységet f oly t attak. Buzsi magasságában torpedévető repülőgépek támadást intéztek egy száiíiító- karaván és az azokat kísérő hadihajók ellen. Bár erős légelhárítás volt, az olasz gépek merészen alacsonyra ereszkedtek alá s úgy dobták ki torpedóikat. A torpedók eltaláltak egy ellenséges repülő- gépanyahajót és két cirkálót. Erős találat ért egy szállító hajót is. A. Buzsi öbölben tcrpedólaláat ért egy 10.000 tennás hajót is, A közben beállott éjszakai sötétség miatt nem sikerült megállapítani a hajók sorsát, azonban valószínű, hogy az eltalált hajók megállották, vagy elsüllyedtek. Az északafrikai partraszállás óta tegnap volt Tuniszban a leghosszabb légiriadó. A riadó egynegyed 9-től fél 11-ig tartott. A támadás a repülőtér éllen irányult, A légvédelmi tüzérség és a géppuskák nyomban működésbe léptek. (MTI.) Az olasz nép türelemmel figyeli az eseményeket Ez a magyarázat ma már Spanyolország és Portugália szemét Í9 kinyitotta és visszatetszést váltott ki mindkét országban. A lap ezután újból is kijelenti, hogy Sztálin nem hajlandó ezt a lépést a második arcvonal megteremtésének elismerni. Franciaországban egyébként nagy felháborodást keltett a Franciaországban tartózkodó katonai attasé levelezésének és a jelentések nyilváncsságrahczatala. A jelentések másolatából kiderülj hogy a katonai attasé Franciaország ellen dolgozott, lázított és forradalmat szított. A francia lapok a legélesebben elítélik ezt az eljárást. Beigazolódott ezzel az is, hogy az amerikaiak erre a lépésre már régóta, készültek. (MTI.) Ausztrália sem vár semmit sem az afrikai eseményektől Az ausztráliai rádió jelentését közli a Német Távirati Iroda. Curtin miniszter- elnök kijelentette, hogy nem tartja jelentős lépésnek az angol—amerikai csapatoknak Észak-AJrikában való partraszállását. A miniszterelnök többek között ezeket mondotta: —• Az ellenség még mindig az ajtónkat döngeti. A japánokat el kell űzni a Sa- lamon-szigetekről, a Fülöp-szigetekröl és a többi támaszpontokról. Kijelentette ezután a miniszterelnök, hogy a győzelemig még hosszú és kemény út vezet. (MTI.) Légiriadó volt Tuniszban Mla délelőtt kétszer is volt légiriadó Tuniszban. Az ellenséges gépek a tuniszi repülőtér ellen intéztek támadást. (MTI.) Az amerikaiak egyelőre nem adnak ki jelentést Az Észak-Afrikát megszálló amerikai csapatok parancsnoka beszüntette a jelentések kiadását. A kiadott jelentés szerint azért nincs erre szükség, mert Marokkó és Algir beszüntette az ellenségeskedést. Ezzel szemben megállapítható, hogy Marokkóban még mindig folynak a harcok. Sokkal inkább az lehet az oka az amerikai hírszolgáltatás beszüntetésének, hogy titokban akarják tartani hadmozdulataikat. (MTI.) Darlan felhívása a francia hajóhadhoz Algíri jelentés szerint Darlan tengernagy felhívást intézett a Toulonban állomásozó francia hajóhadhoz. Arra szólította fel a hajók parancsnokait, hogy vagy fussanak be valamelyik afrikai kikötőbe, vgy tagadják meg az engedelmességet. Darlan valószínűleg a németeket érti az alatt, akiknek meg kell tagadni az engedelmességet, (MTI,) Rómából jelentik: A pénteki olasz sajtó türelemre inti az olasz közönséget, A Messagero hangsúlyozza, hogy a Földközi-tengeren olyan események következnek be, amelyek ma még beláthatat- lanok, Olaszország vállalja ennek a harcnak minden terhét. A háború rendkívül kiterjedt lesz. Természetesen a hadműveletekről a tengelyhatalmak előre semmit sem közölnek s így az eseményekről kiadott jelentések is szűkszavúak lesznek, A Corríere della Sera ezzel kapcsolatosan megjegyzi, hogy az olasz nép tökéletesen megérti ezt az intézkedést. A tengely repülői a Földközi-tengeren együtt tevékenykednek. Bebizonyosodik, hogy az angol—amerikai partraszállás kockázattal jár s eddig is igen súlyos veszteségeket szenvedtek az angolszászok. (MTI.) Tetnanban 4§ amerikai ejtőernyőst internáltak A nemzetközi tájékoztató iroda jelenti Sevillából. Tetuanban tegnap két Dug- las mintájú amerikai gép szállt le. Leszállás után a gép vezetői észrevették, hogy eltévedtek és nem francia, hanem spanyol területen szálltak le. Nyomban | fel akartak emelkedni ismét a levegőbe, I azonban ebben a spanyol légionáriusok megakadályozták őket. A két gépben 24—24 ejtőernyős volt, akiket a spanyolok Tetuanban internálták. (MTI.) Amerika két év óta készült az afrikai partraszállásra A Deutsche Diplomatisch Politische Korrespondenz jelentése szerint a német és olasz csapatok zavartalanul hajtották végre a francia földközi-tengerpart megszállását, A gyorsaság és pontosság méltó válasz volt Churchill és Roosewelt terveire. A szovjeten sem segítettek ezzel, mert nem teremtették meg a második arcvonalat. A második arcvonalat az Atlanti Óceán partvidékén kellett volna léí- rehozniok, de úgy látszik, nem akartak újabb egy tucat Dieppet, vagy Dün- kirchent teremteni az angolszász hadsereg részére. Ez is bizonyítéka annak, hogy Németországot nem támadhatták meg. Ez volt az indíté oka annak, hogy a köd és az éjszaka sötétjének leple alatt volt szövetségesük ellen fordultak. Roosewelt és Churchill nem most határozták el ezt a lépést. Már évekkel ezelőtt foglalkoztak Eszak-Afrika megszállásának gondolatával s véglegesen akkor döntöttek ebben, anykor a Perli Harbouri vereséget elszenvedték. Jellemző az angolszász becsületre, hogy akkor Franciaország még szövetségesük volt, sőt ajándékokkal igyekeztek megnyerni a francia népet a maguk részére. A. német ezután azzal a merénylettel foglalkozik, amelyet az amerikai diplo- I maták, ügyvivők folytattak Franciaország ellen. Az volt a tervük, hogy saját kormányuk ellen izgassák a népet. Ugyanezt cselekedték a gyarmatokban és Észak-Afrikában is. Semmiképpen sem tudták igazolni azt az állításukat, hogy azért kellett megszállni Észak-Afrikáa, hogy ebben megelőzzék a németeket és az olaszokat.