Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 247-295. szám)
1942-12-30 / 294. szám
Országos gyűjtés a honvéd családokért! Amidőn az ország első asszonya. a Kormányzó Urunk hitvese augusztus hó 10-én rádiószózatot intézett a magyar társadalomhoz a Szovjet-Oroszországban harcoló honvédek részére megtartott téli ruha gyűjtés érdekében, bejelentette, hogy a tél folyamán mozgalmat indít a hadbavonultak .itthonmaradt családjának társadalmi támogatása céljából is. Azóta sok áldozatot szedett ,a háború s a. megdicsöült hősök élén vitéz Nagybányai Horthy István kormányzóhelyettesünk vonult be a halhatatlanságba. — Édesanyja, az ország első asszonya hozta tehát a legnagyobb áldozatoi a hazáért s most ez a gyászhabcruH anyai szív fordul a magyar szivekhez, hogy enyhítse a hadbavonult katonák o;a- ládjának sorsát. A szeretetteljes kérő és hívó sző, — amely az áldozat és a kötelesség jogán szól hozzánk — mindnyájan érezzük! — kötelező erejű parancs. Mert aki ilyen fenséges áldozatot tett a haza oltárára, annak nemcsak kérni, hanem követelni is van joga s az. hogy felhívásának minden erőnkkel eleget tegyünk, nem csupán emberség, hanem egyéni becsület kérdése is. A Kormányzó hitvese által bejelentett akció január 17-től február 7-ig gyűjt pénzadományokat a hadbavonultak családja részére. Újév napján száll a gyengéd hívó szó mindenkihez, tehetősebbhez és szegényhez egyaránt, hogy hozza meg filléreivel vagy pengőivel a maga kis áldozatát annak a nagy áldozatnak ellenében amelyet mindnyájunkért hoznak a harctéren küzdő katonák és családjaik, még nemzetünk első családját sem kivéve. Ez .a gyűjtés valóban több egyszerű jótékonykodásnál, amelynek gondját pár filléres adománnyal el lehet vetni. Adnunk kell, minél többet, erőnkön felül, hiszen a társadalom emberei és magyar érzése ilyen alkalmakkor nyilatkozik meg s ebben a gyűjtésben is eldől a nagy kérdés, hogy igazán és őszintén akarjuk-e a jobb. boldogabb jövendői. A rőméltóságú Asszony szívbemarkoló szózata arra int mindenkit hogy szállj :n magába, felelju tettekkel arra a kérdésre, hogy méltó módon megtette-e kötelességét. Adjunk, mert mindnyájunk jövendőjének és boldogságának adunk! SZILVESZTERI ropogós malac vacsorára várja vendégeit a közkedveltségnek Örvendő \ IVESSZÖS ETTEREM Élei és Ital különlegességek. Szilveszteri tésztafélék* A kofák mindent felvásárolnak a nyíregyházi piacon Általános a panasz, hogy a nyíregyházi piacokat a kofák uralják. A kora reggeli órákban valósággal megszállják a piachoz vezető utakat, a termelőket megrohamozzák és mindent felvásárol-' nak. Különösen vonatkozik ez a baromfi- piacra, ahol lehetetlen áVapoíok uralkodnak. A V i szőni el á r u s ít ók megakadályozzák a közönséget a vásárlásban, mert erőszakoskodnak és megtörténik, hogy a már kialkudott baromfit a vásárló kezéből veszik ki. így aztán az a helyzet állt elő., hogy baromfit a nyíregyháziak csakis a kofáktól vásárolhatnak méregdrága áron. » Felhívjuk a. nyíregyházi rendőrkapitányság figyelmét ezekre a piaci állapotokra s a közönség nevében kérjük a •rendőrséget, hogy akadályozza meg a piaci kofák uralmát, ne engedjék erőszakosan vásárolni őket, meri napról-napra drágítják a piaci árakat. A piacokon rendőrőrszem teljesít szolgálatol nagyon üdvös volna, ha felfigyelnének a kofák c r ő szak o skodásaira. Sertés, liba, kacsa hlzlalásbaz ten^erimomoló 1*40 P. ienes István gasttercskcdésébctt Városháza épület Telefon : 28 64. Bleleg szeretettel várják a gazdasági életben elhelyezkedést kereső honvédeinket A Magyar Közgazdaság érdekes nyilatkozatot közöl, amikor megszólaltatja Jaczko Artúrt, a Magyar Papirosípari Nyersanyagbeszerző igazgatóját a háború rokkantjai számára megnyíló új szakmáiéról. Jaczkó Artúr igazgató nyilatkozatának legfontosabb része a következő: —■ totális háború megmutatta hogy a békeidőben mennyi fontos hazai nyersanyag ment veszendőbe. Ezek a mellőzött nyersanyagok a hulladékok voltak. Most tudjuk csak értékelni, hogy mit jelent a papír, rongy, vas fém, stb. hulladék. amelyekért a békében jelentős meny- ( myiségü devizát fizettünk a külföldnek. { Legnagyobb jelentősége azonban a | nyersanyagellátás feljavításán túl az új i hulladékfelhasználásnak abban van. hogy teljesen új szakmák nőttek nagyra, amelyek igen sok embernek adnak ma már tisztességes kenyeret. Már most meg lehet állapítani, hogy ezeknek az új szakmáknak meg lesz a maguk feladatköre az elkövetkezendő békegazdá kodásban is. — Természetesen tehát, hogy már most kell gondoskodA budapesti vásáron nagy sikert aratott „Kárpátalja gyöngye“ Kertész Antal likórgyáranak flA F O N Y A" likőrkulőnle- gessége uj csomagolásban kapható mindenütt! A gvár: Debrecení-u. 2 Telefon : 24-Q0. ni arról hogy viszatéro honvédeink komoly elhelyezkedést találhassanak ezekben az iparágakban is. — A honvédelmi miniszter úr cikke mély benyomást keltett az érdekelt szakmák vezetőiben is és meg vagyunk győződve arról, hogy a háború rokkantjai közül igen sokan tudnak majd ezekben a szakmákban mint önálló kereskedők elhelyezkedést találni. ’ — Ehhez az elhelyezkedéshez az érdekeltségek vezetői minden lehető támogatást meg is akarnak adni és meleg szeretettel várják a gazdasági életben elhelyezkedést kereső honvédeink at, hogy hozásegítsék a saját egzisztenciájuk biztosításához. Községek részére sertésbidalási szerződés kapható Orosz Károly nyomdaüzemében. — Telefon : 25—77. Minden vágyak egy-egy szép fétisül volt, 3-3 hónapi fogházat Révész Károiyné és Nagy Anna hajdú - hadházi lakosok karácsony előtti napokban betértek a nyíregyházi Etey-féle bő röndüzlelbe és retiküit akartak vásárolni. A nagy válogatásban“ két értékes, szép női retiküit a kabátjuk alá rejtettek és elvittek. Alopást még idejében észrevették és a Nagytakarékpalota átjáró udvarában a rendörőrszemnek sikerült, is elfogni a retikül tolvajokat. A nyíregyházi törvényszék tegnap tárgyalta a két tolvaj asszony bűnügyét, A vádlottak azzal védekeztek, hogy ,mi*i- I den vágyuk az volt, hogy hozzájtha-ssa- l nak egy-egy szép női retikülhöz.“ Nem tudtak ellentállni a vágynak és elvitték az Eley-üzlet két legszebb rétik ülj ét, A nyíregyházi törvényszék Révész Károly« ét és Nagy Annát feienkint 3-3 hónapi fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. Köszöoetayilvámtás Mindazoknak, kik forrón szeretett gyermekünk temetésén résztvettek ezúton mondunk hálás köszönetét Bes?tercH Mihály és c.aládja — Két halálos ítélet, Herczeg Ferenc 40 éves lakatossegéd az elsötétítés ideje alatt egy budapesti söröző-bén a fogasról elemeit egy perzsa szőrmével díszített női bundát. A tárgyaláson ittasságával védekezett, A budapesti törvényszék halálra ítélte. —• A kecskeméti törvényszék rögtöníiélő bírósága Deszerte Lajos motorszerelő segédet ítélte halálra, mert az elsötétítés alatt feltörte és kifosztotta egy ékszerész kirakatát. — Mezőgazdaságok részére bérlevél, dohányos-könyvecske, gazdasági számviteli könyvek kaphatók JÓBÁí^aL. FIGYELEM ! * FIGYELEM I ÜZILVKiZTEBUOU legjobban szórakozni a Csordás-borozóban lehet, mert ott ízletes vacsora, íngven tombola és cz országosan közkedvelt NAGY KÁLMÁN és zenekara gondoskodik á vendégek szórakozásáról. Külön termek! Nb pártfogást kér és B U. É. K. Kitűnő italok ! Csordás János E *yház u. 20. Jön Szilvesztertől BUDAPESTTEL EGYIDŐSEN Ujj} Ul0lj3í3 SZS'GC/KI Z18 ßUVffllßn fllflljß €J YÁ VASÁtt APOLLO Filmszínház IbIbIío 25-24 H 4) Síét OrMltaOa Előadasofc: cntadennaiJ Va4-‘/a<v7*?S or«*or _________Szilveszterkor 4 <6, 8 és 10 órakor.