Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 247-295. szám)

1942-12-05 / 276. szám

Szent Borbála, ma is segítséged kérjük ... Megható Borbála ünnepen avatták iel a légvédelmi tüzérosztály tagjait MINDENKINEK A SORSA A ft A DIDKESZULK TÁS AZONBAN AZ ON FEL­ADATA. VEGYEN EGY „HETVEZER SOROZAT" Standard RÁDIÓ* CZ EOT SZERENCSET VE! Ünnepi istentisztelet a ref. templomba^ 1942. évi december hó 6. napján, a Kormányzó Úr Öföméltósága nevenap- ján, a református templomban , d. e, 10 •órakor lesz istentisztelet, melyre a ha­tóságokat és hivatalokat, valamint a gyülekezet tagjait ezúton is hívja az egyházközség vezetősége. Ugyanezen a napon délután 4 órakor a református elemi iskola nagytermében a Református Keresztyén Ifjúsági Egye­sület Hazafias ünnepélyt fog tartani, melyre mindenkit szeretettel és tisztelet­tel hívnak és várnak. Felsőszablocsi Tiszai Ármentesítő Társulat, Nyíregyháza. Telefon 24—20. Hirdetmény. A társulat a munkásai részére szüksé­ges szalonna biztosítására egy vagy több vállalkozóval összesen 100 darab sertésre bérhizlalást szerződést óhajt kötni. A sertések legalább 145 kg. súlyra hizlalandók, A társulat a közellátási mi­nisztérium útján sertésenként ugyanoly mennyiségű termény felétetése után 50 kg. árpát és 200 kg. tengerit bocsát a hizlalók rendelkezésére. Hízlalási és terményelőleg címén ser­tésenként 170 P előleget bocsátunk ren­delkezésre. A sertések húsával vállalkozók sza­badon rendelkeznek. A részletes feltétleket, illetőleg a kö­tendő szerződés mintáját az érdeklődők­nek díjtalanul megküldjük. Nyíregyháza, 1942. évi december hó 5. BOLGÁR LÁSZLÓ s. k. igazgató-főmérnök. I Az egykori Bundi-ban magasra szö- | ikött a magyar remánynek és harcra- I készségnek lángolása. Egy ízig-vérig hon- j védő szellemtől áthatott csoportot, a lég- f védelmi központ légvédelmi tüzérosztá- f lyának tagjait avatták fel a tüzérek vé- | dőszentjének, Szent Borbálának ünne­pén. Az osztály parancsnoka. Papp Sán­dor tűzérszázados igaz magyar katona­szellemet nevelt a fiúkba és a magyar öntudat ereje lendítette az érzést, a vágyat, a győzelmi akaratot ezen a szép ünnepen. A Bundí egyik nagy csarnokát virágok, nemzeti zászlók, vírágfűzéreK l ékesítették. Középen a Főméltóságú kormányzó Ür képe. körötte Nagyma- gyarország határvonala fel-felragyogó villanyfényből, mintha a magyar szívek rajzolták volna körül a reménység izzó füzével. A teremben a légvédelmi tisztikar, élén Feketehalmy Rezső alezredessel, a híradótanfolyamokon kiképzett fiatal leá, nyok tavaszi szépségű sorai, lelkes ér­deklődő közönség. A színpadi emelvény két oldalán pirospozsgás fiúk, küzdésre és nótázásra, tréfára és komoly felada­tokra egyaránt kész hősei ennek a meg­újuló magyar világnak. Délután négy órakor keményen, érce­sen és ihleíetten szárnyal fel a Szózat, majd gyönyörű ima éneke hangzik: áldás | a Kormányzó Úrra. Az ima varázsára kigyúl a fény, az ősi határ vonala... — Majd Papp Sándor, ez a nagyszerű neve­lői tudatossággal áthatott magyar száza­dos Szent Borbáláról beszél, Áhitatos szívvel halgatják a legendát a hőslelkű leányról, aki a tüzérek védőszentjévé lett. Ma is Szent Borbála segítségét kér­jük honvédő harcainkban. A százados úr hazafias tűzzel előadott megnyitója után a Székely Himuszt halljuk. A csapat da­los neveltsége megkapó. Érces, tiszta, ritmikus, örömérzést sugárzóak a dalok, amelyeket itt a nevelői lendülettel vezető Garay József főhadnagy vezénylésével adnak elő. Csupa ötlet, derű, kedves ka­tonahumor csillan meg a laktanyaélet délelőttjéből vett remek jelentekről és meghatóan szép a Don mellett nótás, tábortüzes álomkép, amelynek keretében mint a rádióban közvetített kívánság­hangverseny szereplői: a sugárzóan ked­ves, tehetséges híradós leányok lépnek fel sorra a háborús dalokkal: Barna Erzsébet, Bötykös Margit, Tallián Bélá- né, Racskó Etelka, Regéczi Bertaianné. A dalszámoknak és a tábortűznél elő­adott mókáknak, mint előbb a bravúros 6Zovjet-operáció árnyképeinek, hatalmas sikere van. A dalokat cigányzenekar kísérte. Rövid szünet után kezdődik a Borbála- napi hagyományos tűzéravatás. Tündéri szép Borbála ül a trónon: Nagy Ida hír­adós leány, előtte a bakók robusztus alakjai, deres, akasztófa, egy asztalon gyertya, feszület, az előtérben kísérteties piros halálfej vigyorgása. Felhangzik a tekercs, egy szakaszvezető olvassa, üde ritmusa Kovács Gyula festő, őrvezető avatott tollát dicséri. A rigmusok nyo­mán a szeretet tüntető tapsa fogadja a tisztikar tagjainak nevét, majd az új tü­zérek lépnek elő. Suhog az avató-pálca, a bakók kinek-kinek érdem szerint mé­rik az avató ütéseket s a híradós leányok ,,Elég volt, elég’* —■ kiáltással enyhítik a különben is csak eljátszott botozás zor- donságát. A botozás után térdreomlik a tüzér a gyönyörűséges, glóriás Borbála előtt és a védőszent karddal érinti a vállakat: ,,Tüzérré fogadtak“ —■ mondja egyenként a boldog honvédeknek, akik ezután egy avatási poharat ürítenek ki. Az avatás után újra dalok zendülnek a hazáról, Magyarország szépségéről, a hsűégről és a honszerelemröl. Feketehalmy alezredes úr meleg kö­szöntet mond a szereplőknek, a lelke­sen nevelő Papp Sándor századosnak, nak, majd felhangzik a Himnusz imája és a Borbála-napi avatást rövid, színes és hangulatos tánc zárja be, Nemzetvédeíai keresztesekhez felhívás Felkérem a Nemzetvédelmi Kereszttel kitüntetett urakat, hogy a Kormányzó Úr Őfőméltósága nevenapján, december hó 6-án a megyeháza nagytermében 11 órakor iartandó vitézi díszértekezleten teljes számban jelenjenek meg. Csoport­parancsnok. Dec. 13: Az ev. Nőegylet Karácsonyi Vására A belső arcvonal munkásai között he­tek óta ott serénykednek az Evangé­likus Nőegylet tagjai is. Szorgos kezek nagy szeretettel készítik a sok szép kézimunkát, babát, játékot, csigát, tar­honyát, hogy ezeknek árából meleg ruha cipő és jó falat kerüljön sok-sok sze­gényhez. Az elnökség már most is szeretettel hív és vár mindenkit, hogy áldozatos filléreikkel járuljanak majd hozzá a sok­sok könny letörléséhez tudva azt, hogy a jókedvű adakozót szereti az Isten. Gépszijlopásért 8 hónapi börtön Markovits István géplakatossegéd, pi- ricsei lakos a Harcsa Barnabás-féle ma­lomban volt alkalmazásban. Éjszakán- kint Markovits álkulccsal bejárt a ma­lomba gépszijat lopni, összesen 1100 pengő értékű szíjat vitt el, A géplakatossegédet egyízben tetten- érték és letartóztatták. A nyíregyházi törvényszék Markovits Istvánt 8 hónapi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. Nyiregytiáaa ntegyeá város pdfg&r mesteri hiiivaltiaiáifcöl K: 33894-1942, Versenytárgyalási hirdetmény Nyíregyháza megyei város ut­cáin é* közterein az 1943. évben ös^zegNÜlő szemét kifuvarozására 1942. évi december 11. napiának d. e. 11 órájára versenytárgyalást hirdetek. Felhívom a pályázni szándéko­zókat hogy szabályszerű ajánla­tokat 1942- dec, 11 Dapján d- e. 10 óráig a város mérnöki hivata­lában adják be. A feltételek és ajánlati minta a város mérnöki hi­vataliban a hivatalos órak alatt díjtalanul megszerezhető. Nyíregyháza, 1942. dec. 3. SZOHOR s. k., polgármester. Salgótarjáni kályhák, tűzhely«*, szenkanna, szenkanál, kályhaellenzők és mindenféle vasáruk, előnyösen beszerezhetők Zomberi András vaskereskedőnél NYÍREGYHÁZA, Res^nve* tér A. <2. — Telefonszáai : 31*42. Fábián könyvkereskedés könyv-, zenemű-, papír , fotó- és játék raktára Nyíregyháza Bethlen-u. 5. sz. Görögkatolikus püspöki palotában. Telefon: 2100 gm nini ■»■ !*■** nmi—i—mem 1 Könyvek, Képeskönyvek leséskönyvek Ifjúsági irat fink és leányok részére Segélyek Utazási mnnkák Disznunkák Az összes könyv- újdonságok A legszebb karácsonyfadíszek Iaakönyvek Papíráru különlegességek Legszebb levél­papírok Aranytollak Márvány készletek Játékáruk Társasjátékok Doainó, sakk lürklin-szek­rények Marklin-vonatok Kézigyesitő játékok Mozik Katonák Fajátékok Autók Lovak Babák Tankok Motorkerékpárok Repülők Kard Pnska Pnska Dob Tricikli stb. slb,

Next

/
Thumbnails
Contents