Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 197-246. szám)
1942-09-14 / 207. szám
(Trianon 23.) 1942 szeptember 14. 3. oldal. Egy 80 éves öregember öngyilkossága Tegnap reggel jelentették a nyíregyházi kir. ügyészségnek, hogy Csenger községben öngyilkosság történt. Egy öreg gazda felakasztotta magát és meghalt. Halász Sándor 80 éves csengerí lakos hosszabb idő óta betegeskedett, az utóbbi hónapok alatt több ízben hangoztatta, hogy öngyilkos lesz. A családja vigasztalta az öreg embert, aki tegnapelőtt reggel végrehajtotta végzetes tettét, felakasztotta magát és amikorra rátaláltak, már halott volt. Dr, Bajka körorvos megvizsgálta a hullát és megállapította, hogy a halált önakasztás következtében történt fulladás okozta. Percek alatt internálják a sárospataki árdrágítókat A sok árdrágítás ipíatt Sárospatakon elkezdett internálások sorát újabbak követik. Úgy látszik, a megrögzött és zugkereskedők semmi sem tanultak elődeik szomorú példáján. A járás főszolgabírója internálta Tomory Béla bodroghalmi lakost, azért, mert a legutóbbi vásáron á megengedettnél 100 pengővel drágábban vásárolt sertést, két percen belül 15 pengős nyereséggel adta tovább, Még a vásár ideje alatt internálták. Ugyancsak ínternálótáborba került özvegy Naár Istvánná hercegkuti lakos azért, mert 1 kilogram zsírt 20 pengőért, a szalonna kilogramját pedig 10 pengőért árusította. Zelenák Károlyné és Szobonya Istvánná tolcsvai lakosokat pedig a tejárusi- tással kapcsolatban felmerült üzérkedés miatt rendőri felügyelet alá heyezték. „Feketén" vásárolta a nyersbőröket és kikészítés ntán eladta Oláh Bertalan engedély nélkül összevásárolta a tehén, ló, tyúk, juh, kecskebőröket és azt kikésztés után tovább adta. A bőrök értékesítésénél segítségére volt Majoros Balázs is. A nyomozás során Oláh Bertalannál 10 darab tehénbőrt, 3 lóbőrt, 10 darab kecskebört, még őzbőrt is találtak. A nyíregyházi törvényszéken dr. Bónis tanácsa tárgyalta Oláh Bertalan bűnügyét, A vádlott beismerte, hogy engedély nélkül „feketén" vásárolta és kikészítés után eladta a bőröket, A törvényszék Oláh Bertalant hat hónapi börtönre, Majoros Balázst pedig 100 pengő pénzbüntetésre ítélte. Vakmerő betörés Vámospércsen Péntekre virradó éjjel az elsötétítés ideje alatt vakmerő betöréses rablást követtek el Vámospércsen. A vámos- pércsi tejszövetkezet Nagy u. 494. sz. alatt levő üzlet és üzemhelyiségát ismeretlen tettesek feltörték. A betörést a szövetkezet tej mestere, Rácz István pénteken a kora reggeli órákban fedezte fel. A tettes a külső ajtó lakatját leverte és azt magával is vitte, a második lezárt ajtót pedig feltörte. Az üzemből nagyobb vajmennyiséget, felszerelési eszközöket, egy irattáskát az üzlet hivatalos iralaival s ez üzletvezető vadonatúj fatalpu cipőjét vitte mapávai a betörő. A kár többszáz pengő. A csendőrség a lageréiye- sebb nyomozást vezette be a tettes kézrekeritésére, ki felett kézrekeritése esetén, tekintettel a rablás elkzvetésé- nek időpontjára, a statáriális bíróság fog Ítélkezni. Ma már egyet jelent a Hortby-név Magyarországgal és egyet fog jelenteni a jövőben is Bertalan Kálmán országgyűlési képviselő méltatta a hősi halott Kormányzóhelyettes emlékét a MÉP nyíregyházi választmányának gyásziilésén Vasárnap déli 12 órakor gyászülésre jött össze a MÉP nyíregyházi választmánya, hogy mély átérzéssel fejezze ki fájdalmas güyászát vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes hősi halála alkalmából. A választmányi ülésen dr, szigeti Vass Jenő elnökölt. Ott láttuk Szohor Pál polgármestert, Bertalan Kálmán képviselőt, Staub János dr. kir. pénzügyígazgatót, dr. Szentiványi Ferenc ny. min. tanácsos, pénzügyigazgatót vitéz Putnoki István ny. ezredes HONSz elnököt, Horthy István dr. kir. közjegyzőt, dr. Aradványi Endre törvényszéki bírót, Rajky Jenő ny. ezredest, dr. Bálint István ipartestületi ügyészt, Grigássy Ká roly OKH. alejlnököt, Farkas Lajos dr. titkárt és a MÉP táborának számos ve- ] zető tagját. A Hiszekegy imája után dr. szigeti Vass Jenő nyitotta meg az ülést. — Ma nem érintjük a politika kérdéseit, ma mélységes fájdalommal gyá-.i szoljuk nemzetünk elveszett értékét és lelkűnkbe mélyedve kérdjük, miért tetted ezt, Uram, mivélünk? — Az elnök az ülés megnyitása után Bertalan Kálmán országgyűlési képvise-1 löt kért fel a gyászértekezlet ünnepi beszédének elmondására. erősebbíkét s ezzel egy egész országnak a nyugalmát is. S hogy a választás személy szerint mennyire helyes volt, legjobban bizonyította a talán itt-ott felzaklatott kedélyeknek s a nem valmai sűrűn emlegetett ellenvéleményeknek az elcsendese- dése, mit gyorsan nyomon követett az általános megnyugvás, megbékélés és a választás feletti megelégedés. Milliók reménységét temettük — Csak sast nemzenek a sasok Bertalan Kálmán ihlető erővel és plasztikus jellemzéssel idézte fel a hősi halált halt Kormányzóhelyettes emlékét és a következőket mondotta: Az ellen a minden szépet és jót elsöpörni akaró istentelen9ég ellen, mely eleinte csak alattomosan, 2 évtized után pedig már nyíltan is egész Európát, sőt az egész emberiséget le akarta igázni, a kommuníszmus becstelen jármának piszkos igájába kényszertíeni akarván az egész vilgáot, a harcot legelőször a mi öreg, drága Kormányzónk indította meg fegyveresen és határainkon belül sikeresen be is fejezte. Mennyire igaza van a költőnek: ,.Sast nemzenee a sasok, nem szül gyáva nyu- lat Nubia párduca". A második nemzedék dicső, most már boldog emlékezetű sarja is fegyverrel a kezében vette fel a harcot a barbárság ellen s e harcban azt adta Nemzetéért és Hazájáért, amit a legszegényebb ad, mint egyetlen drága kincsét s amit a gazdag, lelkiekben is dúskálkodó lemondással és mégis oly büszkeséggel, önként és szívesen áldoz: az életet, a szép fiatal, ifjú életet. Most, hogy itt állok Önök előtt, hogy vitéz nagybányai Horthy Istvánról megemlékezzem, önkéntelenül is ké két kép vetődik lelki szemeim elé, az Ország Házának, a Parlamentnek két arca. Az egyik ünnepi: az életnek színével, a piros bársonnyal és bíborral díszített s a komoly és mégis bizakodó reménynek/ szinével, zölddel tarkított pompa. így volt ez pár hónappal ezelőtt, midőn az ország nagyjai, vezetői és törvényhozói lelkén végigrezdült egy kívánság: Meg- ifjódnak a sasok. Milyen szép is volt ez az ünnep, a fény, a dísz, az ujjongáá, az éljenzés, az egyhangú megnyilatkozás. Milyen felemelő volt, midőn apa és fia kezet fogott egymással. Ez a parlament két házának beleegyezésével .megpecsételt kézfogás a tapasztaltságnak biztatása volt a kezdés felé, komoly elkötelezés volt az utód részéről a példát mutató, bölcs elődnek, de ígérete is volt egy ifjú vezérnek egy ifjú nemzedék felé, ígérete egy megújhodott világ bizton elkövetkező, már derengő hajnalhasadásának. Mi ott akkor mindannyian abban a hitben voltunk és oszoltunk szét, hogy eleget tettünk egy atya szavakkal ki nem fejezett, titkolt óhajának, egy államfő megfontolt, előretekintő kívánságának és éleget tettünk hazánkkal s polgártársainkkal szemben is. hiszen biztosítani kellett a legfontosabb tisztség folyamatosságát, a kormányzás legfelsőbb szervének szükség esetében történő helyettesítését, biztosítani kellett ennek a munkának zavartalanságát: egyszóval Magyarország tartó oszlopának legÉs milyen csüggedő, lehangoló, síró- zokogó arca volt pár nappal ezelőtt a kívül-belül fekete gyásszal bevont Országháznak. A piros bársonyt eltakarta egy egyszerű koporsó sötét árnyéka, a reménység zöld színe most csüggedést hirdetett, a munka kezdetét jelentő kézfogás utolsó búcsúvá válott s egy boldogságot álmodó és váró ifjú nemzedék fellé megcsillogtatott ígéret a várt hajnalhasadás helyett a sír örök sötétségét dermesztette. Mintha már csak a gyász néma pompájának hatalmas, nyomasztó keretéül, a szomorú aktusok elvégzésének lehetőségéül szolgálna csupán a kupolacsarnok, rövid pár év alatt mennyi ismerős, kedves névnek utolsó állomását jelzi: Gömbös Gyula, Darányi Kálmán, Csáky István, Teleki Pál, Horthy István, Mélyen tisztelt Uraim! A temetés mindég szomorú aktus, lehangoló és könnyeket fakasztó, különösen akkor, ha ifjú távozik. És milyen tragikus, ha millióknak a reménységét temetik. A hozzátartozóknak fájdalmukban is mennyire megkönnyítő az, ha a rokon, a szülő kisiírhaja magát, szavakba, jaj-ba foglalhatja bánatát. De milyen nehéz, mennyire szívet szorító és leket dermesztő az, midőn hivataos küldöttségek magas és idegen előkelőségek, szinte egy nemzet szeme előtt kell a legkedvesebbet temetni, tőle megválni, az utolsó Istenhozzád mellett mágís és még itt is példát mutatni, hogy ne a lehangolt- ság, ne a csüggedés vegyen erőt egy háborúban álló országon, hanem a gyász is erőt, a fájdalom is bizakodást, az elválás is reménységet váltson és termeljen ki. És éppen emiatt még fájóbb, még kegyetlenebb volt ez a temetés, mert itt nemcsak egy apa temette a fiát, gyöngéden csitítva, két talpig gyászban lévő hitves, —• az anya és a feleség — között ülve az asszonyi zokogást, de Magyarországnak Kormányzója a második közjogi méltóságot, helyettesét is temette, temette reflektorok fényében, — folytonosan ráirányított filmfelvevő gépek pergése és magnéziumfények lobba- nása, riporterek masináinak állandó exponálása közben. '— És ha egy országnak gyászától, milliók könnyétől valami még erősebb lehet, úgy az a csodálat, bámulat és döbbenet volt a vasembernek, a vasakaratnak láttán, inek lelki fájdalmánál csak egy volt nagyobb: példamutatása egy egész ország felé, hogy nem csüggedni és sírni, de bízni és tűrni, a csapást keményen állani kell!
