Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 197-246. szám)

1942-10-26 / 242. szám

4. oldal. CSt HSKLäP (Trianon 23.) 1942 október 26. Sarvay Elek dr.: Gömbös Gyula óta a magyar politikának a nép a fundamentuma A kiktiintetések átadása után lelkes tapssal köszöntik Sarvay Elek dr. kép­viselőt, aki nagyhaású szavakban méltat­ja a kitüntetettek pövöt formáló önzet­len munkásságának nemzetpoditikai je­lentőségét, Örömtől sugárzó szemmel lát­ja itt a szabolcsi föld politikai gondol­kodásának és józan irányításának kitűnő reprezentánsait. Már a klasszikus ókor­ban vitatkoztak azon, hogy kik méltóak igazán a politikai vezetésre. Utal Platon felfogására, aki szerint a filozófusoknak kell kezökbe venniök a politikai irányí­tást, az államvezetést. Ha a dolog mé­lyére nézünk, azt látjuk, hogy ma a po­litikai akarat és a filozófusok etikai vi­lágképe között nnics különbség, ha a politikus könnyek letörlését, az evangé­liumi igazság, kiegyenlítődés szociális pa­rancsát viszi bele tetteibe. A régi magyar politikai rendszerekben is van kicsendülő mély magyar világné­zet: harc függetlenségünkért, önálló lé­tünkért, amely harcot évszázadokon át egy idegen szellemű uralkodóház ellen kellett megvívnunk. És ha sorra veszi a politikai vezetés változatos egymás­utánját, a Tisza Kálmán, a Bánffy-kor­szakot, a továbbiakat, a Tisza, Bethlen- időket, el kell ismernie, hogy a súlyos feladatokkal küzdő kormányok minden időben a korszellemnek megfejelő meg- oldá(sokat keresitek és gazdasági, szo­ciális célokért is becsülettel küzdöttek, de az igazi népi nemzeti gondolat .űrkor hatotta át gyökeréig a magyar politikát, és azóta lelke, hajtóereje a magyar po­litikai aktivitásnak, mióta Gömbös Gyu­la kimondotta az új idők alapigéjét: a magyar politika a kisemberek felemelé­sének politikája, a magyar politika fun­damentuma a nép. Akik ma a kitüntetést átvették, érez­niük kell és bizonyára lelkűk egész me­legével át is érzik, hogy a népért fára­doznak, hogy krisztusi evangélium, a magyar testvériség, a nép felemelésének vágya és becsületes törekvése irányítja őket és amikor politikusok, akkor a keresztény világrend megteremtéséért küzdő zászlóvivői a Gömbös-eszmének, Ezért köszönti a kitüntetett derék veze­tőket és ezért kéri őket hittel, bizalom­mal a további munkásságra a Magyar Élet Pártjának útján. Baáovszky Gyula esperes: Csak akkor van a kitüntetésnek erkölcsi jelentősége, ha nem engedünk meg semmifele egységbontást A kitüntetett vidéki tisztségviselők I soraiból egy nemes magyar pap harcos alakja emelkedik most fel a Sarvay Elek dr. beszédére felhangzó taps és éljen eicsendesedése után. — Átvettük és kö­szönettel vettük át ezt a szép kitünte­tést —- mondotta, — de meg kell mon­danunk, hogy csak díszes írás és festett papír lesz ez a kezünkben, ha nem ad­juk meg mi az erkölcsi jelentőségét az­zal, hogy nem engedünk meg sem fele­kezeti harcot, sem más olyan kísérletet, amely a magyar egység megbontására vezetne. 1918 is azért következett el, Trianon martalócai azért téphették szét Szent István gyönyörű művét, Nagy- Magyorországot, mert nem volt meg a nagy magyar összefogás, mert nem volt erős, nemzeti alapon megszervezett poli­tikai front, nem volt meg a magyar élet törhetetlen egysége. Most ezt az egysé­get a Magyar Élet Pártjának acélos kere­teivel összefoglalt erős magyar összefo­gást kell istápoinunk, óvnunk, védenünk ezért kell harcolnunk azzal a meggyőző­déssel, hogy méltóak vagyunk a harcoló honvédek acélfrontjához itt bent, az or­szág belső egységének biztosításával és esküszünk, hogy megtörik rajtunk min­den széthúzás, minden ármánykodás, és soha nem lesz többé 1918. nem lesz többé Trianon. A magyar egységgondolatnak az az erős szolgálata ad erkölcsi gyökereket, erkölcsi tartalmat e kitüntetéseknek, me­lyeket az egységre törekvés fogadalmá­val vesznek át a MÉP cselekvő harco­sai, az eszme hű katonái. Szigeti Vass lenő dr.: Ma is erős parancsunk: legyünk hűségesek fajunkhoz A nagy tapssal fogadott intő szózat után meghatódottság csendje fogadja a magyar fajvédő gondolat egyik legrégibb és mindig törteién hűségű, önfeláldozó harcokra kész küzdőjét, szigeti Vass Jenő városi elnököt, aki a fajvédelmi gondolat szent parancsát hangoztatja a következő beszédében: Méltóságos Főispán Úr! Kedves Ma­gyar Testvéreim! Már hosszú hónapok óta megjelenik a tgiyelmetzetö felhívás a . Függetlenség" újság bal felső sarkában a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István amaz el­véről és önvallomásáról, mikép: ,.Min­denekelőtt áll előttem hűség fajtámhoz". Bizony, mi magyarqk s a mi régi ve­zetőink a nemes gróf eme tanításáról csakhamar megfelejtkeztünk úgy annyira hogy a 60-as évegtől egészen néhai Göm­bös Gyula feltűnéséig mindenhez és min­denkihez inkább voltunk hűséggel, csak fajtánkhoz nem, és ha előbb a ‘^20-as években a társadalom útján, majd mint nyilt kormányprogram 933-tól kezdve be nem köszönt az ú. n. fajvédelem- éra, egészen biztos, hogy ma itthon, a mi országunkban volna egy csomó egymást marcangoló ember. de kilátás sem volna arra, hogy a szüle­tendő új világban mi is értékes és hasz­nos szerepet tölthetünk be. Még élénken visszaemílékszem a 933 tavaszán elkezdődött zászlóbontásokra. Gyanakodva, félénken érdeklődtek az emberek. Nagyon sokan nem mertek a nyilt színen megjelenni! Egymást kérdez­gették: ha vájjon jóra fog-e ez vezetni? Hát igen! Nagy dolog volt a rengeteg párt és egymásra acsarkodó emberek között az egységet megteremteni. De hála Istennek sikerült! Sikerült, mert mi a felelősséget vállaló, szür­ke emberkék a fanatizmusig menő faj- és hazaszeretettel minden obli- gót vállaltunk. Bizony, ebből a. fajtából és a régi kez­deményezőkből már alig vagyunk íáhá- nyan. De akik vagyunk mély hálával és nagy tisztelettel köszönjük meg Ká.'lay Miklós miniszterelnök úr Önagymáltósá­sza lag mindenrendszerü géphez állandóan friss minőségben kapható: Jóba papirüzletében Bethlen utca 1. szám gának és a MÉP felső vezetőségének a most velünk közölt kitüntetést. Ez a kitüntetés mindenkor figyel­meztetni fog bennünket Miniszterel­nökünk hatalmas koncepciójú ung­vári beszédére, arra tudniillik, hogy mi magyarok s első­sorban a szürke emberkék voltunk az úttörői a keresztény nemzeti irányzat­nak, mert mi tényleg akartunk is, mer­tünk is úttörők lenni! Mindenki tudja, hogy a mi Miniszterel­nökünk — vármegyénk szülötte — hatal­mas koponya. Nincsen a közéletnek olyan tere, amelyet tökéletes tudással ne ösmerjen. Arra kérjük az arra illetékeseket, méltóztassanak Nála tolmácsolni, hogy a betört út most már sürgősen járható is legyen! Ez büszkévé, megelégedettekké ‘.enne mindnyájunkat, azokat, akiket ma ki­tüntettek! Kérjük a magyarok Istenét hogy ez így legyen! A KÉP országos eínöfeségéuak köszönetét tolmácsolja Hajdú Sándor dr. b. elnök Az úttörő harcosnak kijáró tisztelet és elsimerés tapsa fogadja szigeti Vass Je­nő mély lelkiségből fakadó' megnyilatko­zását, majd Hajdú Sándor, a MÉP várni, h. elnöke szódáit fel. — A Magyar Élet Pártjának központi elnöksége nevében meleghangú köszönetét mondott a köz- igazgatási erőknek, a vármegyei szolga­bírói karnak azért a -lelkes, hazafias tá­mogatásért, amelyet a magyar élet nagy céljainak elérésében segítségül a tiszt­ségviselőknek nyújtottak. A Magyar Élet Pártjának törekvései nemzetpolitikai erőket mozgatnak meg és ez a pártélet mintegy kiegészíti a közigazgatás munkáját. A közigazgatás­sal való hazafias együttműködésre a ma­gyar élet nagy sorskérdéseinek megoldá­sáért küzdő mozgalomnak továbbra is nagy szüksége van és ezt az együttműkö­dést kérve továbra is, az Isten áldását kéri a közigazgatás vezető munkásaira. Ezzel a kitüntetéseket átadó lelkes ünnepség végétért s a jelenlevők társas­ebéden vettek részt a Koronában, ahol a Mike-vendéglöi új szellem és rend, a kiszolgálás kitűnősége általános elisme- 5 rést érdemelt ki. ■•m Szatmár megyét behálózó nagyszabású lísztüzérkedést lepleztek le Nagyszabású, egész Szatmár megyét behálózó lisztpanamát leplezett le a szatmári kir. ügyészség. Az ügyészség bizalmas utón értesült arról, hogy Szat­már környékén egyesek fekete úton nagymennyiségű lisztet vásárolnak fel azzal a céllal, hogy tárolják és mikor az ára a fekete piacon a legmagasabbra szökik akkor értékesítik. Egy budapesti detektív színleg maga is társult az üzérkedőkkel, megnyerte bizalmukat, résztvett a megye különböző községeiben megtett útjukon és végül le­leplezte a társaságot. A társaság tagjai megnyerték üzelmeikhez Fábián Üeronc mándi bírót is, aki segített a búzát be­szerezni. Megbízói 1400 pengőt adtak nas* neki át, hogy azon 70 pengős mázsán- kénti áron 20 mázsa búzát szerezzen be. A mándi bíró 50 és 55 pengős áron vet­te a búzát, de megbízóitól újabb össze­get vett fel azzal, hogy csak 80 pengős mázsánkénti áron tud beszerezni búzát. A felvásárolt búzát vidéki malmokban akarták a zugkereskedök megőröltetni. A ilisztmanipulációban főszerepet játszó Simonovics Izsák szatmári szódavízgyá­rost, Holies Lipót szatmári kereskedőt, Varga Endre és Gedő József malomtu­lajdonosokat Fábián Ferenc mándi bí­rót és társ-akiat a kir. ügyészség letartóz­tatta, A hatalmas mennyiségű lisztet le­foglalták. legköinyitik és meg- gyorsítják a Vitézi Rendbe való felvételt is megadományoztassék. E gyorsított fel­vételi eljárás célja a magyar föld vé­delmében becsülettel harcolókat vitézi telek formájában mielőbb a magyar föld egy darabjával jutalmazni. Az Országos Vitézi Szék megkönnyí­teni és meggyorsítani kívánja a Vitézi Rendbe való felvételükért folyamodó cs időközben harctéri szolgálatra bel ivott honvédeknek a rendbe való felvételét. Ezért a következő rendelkezést adta ki: Amint a vármegyei Vitézi Székek, vagy Budapest székesfőváros Vitézi Szé­ke hartéri szolgálatot teljesítő honvéd- egyének vitézi eskütételére kapnak ren­deletet, akkor a vitézi jelvény, az eskü­lap, a földigazolvány és kötelező nyilat­kozat megküldésével a vitézi eskü kivételére haladékta­lanul felkérik azon alakulat parancs­nokságát amelynek kötelékében a vitézjelölt harctéri szolgálatot telje­sít. Az eskü letételével és az eskü­lap aláírásával az egyén azonnal a rend tagjává válik, a vitézi jogok gyakorlásába lép és harctéri szolgálata miatt lávolléte nem akadályozza, hogy vitézi telekkel A Hisvárdai Villamossági és Mümalom rt. igazgatósága, felü- gyeőbizottsága és tisztikara mé­lyen megrendülve tüdatják, hogy a vállalat alapitója és nyög. elnök­vezérigazgatója Kálmán Sándor ur folyó hó 24 én elhunyt. Évtezedeken át soha nem lan­kadó buzgalommal és teljes oda adással vezette a vállalatot, melynek minden orejét és kivá­lóan értékes tapasztalatait szén- telte nyugalomba vonulásáig. A vállalat felvirágoztatása körül el évülheteten érdemeket szerzett. Kisvárda, 1042 október 24. Emlékét soha elnei molú hálás kegyelettel tagjuk migérfzni! — MINDENFÉLE iskolai papír és irÓ szer beszerezhető a legolcsóbb árkor mánybíztosi árakon JÓBA pápiriizletá

Next

/
Thumbnails
Contents