Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 197-246. szám)

1942-10-17 / 235. szám

(Trianon 23.) 1942 október 17. BBÜPK SZAbojucsi tmasjffi 3. ®iá*L «MMMKP& A Baranyába telepített szabolcsi családok közül csak egy tért vissza régi lakóhelyére A vármegye közjóléti tevékenységéről szóló jelentésben Szabolcsvármegye al­ispánja foglalkozik a Szabolcsból Bara­nyába telepített családok telepítési ügyével is és erről az érdekes kérdésről a következőket mondja: A Nép- és Családvédelmi Alap 1941. évi költségvetésében telepítési akció céljára a Belügyminiszter úr 20.000 pen­gőnek a felhasználását engedélyezte. Minthogy azonban Baranya vármegye alispánja a leíelepítendők helyét a mait évben előkészíttetni nem tudta, az áttelepítésre kiszemelt családok clköltöztetésére csak ez évben ke­lőibe tett sor. Ennek az akciónak a során 16 családot költöztettem át Baranya vármegyébe, akiknek lenti 20.000 pengőből a költöz­ködéssel járó összes kiadásaikat fedez­tem. Az áítelepített családok közül csak egy volt olyan, aki az új környezettel megbarátkozni nem tudván, a részére kijelölt telep­helyet otthagyta s régi lakóhelyére visszajött. Ceveníe fiősöK Irta: dr. vitéz Bezséry Endre Levente Hírközpont vezető Leventeéieiünk egymásután termeli ki a levente hősöket. Még élénken él emlé­kezetünkben a bermendi levénték tette, amint fapuskával orgyilkosokat kerget­nek meg. Mindenütt ott látjuk a bátorszí- vű kis magyar fiúkat. Mindig azt cse­lekszik, amit éppen az esemény paran­csol. Ellenséges léggömböket fognak el. Megvédik a termést a szabotázs kísérle­tek ellen, Kémgyanus egyéneket igazol­tatnak. Életük kockáztatásával oltják el kicsiny falujokban az alattomosan Iáng- raiobbant tüzet. Gyujtópalackoktól tisz­títják meg az erdőt. Étlen-szomj.an arat­nak a bevonultak helyett. Inszakadással győznek a nemzetközi sportversenyeken. Nem szabad ajkat biggyeszteni tetteik­re. hogy ezek kicsiny fiúk ,,kicsiny“ tet­tei. Oroszlánszívű Richardok is csak ak­kora hőstetteket követhetnek el, amek­korát a forgó szerencse nyújtott. Most a csaták mezején órár í l-órára tiszteletet parancsoló hősi harcot vívnak. Ök, akik nem is olyan régen fapuskával kezükben nyiladozó értelemmel tanulták meg. hogy férfiéletük egyetlen igazi ér­telme: a Haza védelmezése. Hősök teremnek. Uj világért küzd ti­tánként a magyar levneteifjúság. Égi lel­kesedés izzik cselekedeteikben. Meg kell illanunk előttük. Tisztelegnünk kell! A magyar leventeifjúság legfőbb vezetősége ezért elrendelte, hogy a leventeegyesü­letek, csapatok, táborok, tanfolyamok megnevezésükben egy:egy velük szoros kapcsolatban állott leventebajtárs hősi halott nevét vegyék fel. A leventeintézményt megalakulása óta a hősök tisztelete jellemezte. Erre buz­dítja, tanítja minden oktató csapatát. A bermendi leventék Kormányzó Urunktól katonai kitüntetést nyertek. Képüket kifüggesztették a bermendi, sik­lósi és dárdai járás valamennyi községé­ben. Hős honvédeinkért minden foglalko­záson imádkoznak a leventecsapacok, győzelmes visszatérésükért száll a fohász a Hadak Urához. Az országosan megren­dezett leventenapokon az ifjúság azonos szövegű ünnepi beszéddel tiszteleg a szent magyar lobogó és a hősök emléke előtt. A különleges leventealakulatok, mint például a gyorsleventék, élénk ösz- szekőttetésben állanak a honvédség meg­felelő fegyvernemével. Leveleznek a harctéren küzdő csapa­tokkal, hősök emlékére rendeznek sopit­versenyekel és jelszavuknak megfelelően olyan sportágakból állítják össze naja)ki küzdelmeiket, amelyeket majd a csita- mezőn a haza védelmére hasznosíthat­nak. Csodálatosan szép a leventeújjoncok fogadalmának az a mondata: „Életünk hősi élet halálunk, ha kell, hősi halál lesz. Fegyverrel a kézben küzdeni, ez a magyar- levente vágya.“ Vigyázni kell azonban, ki kapja meg a legszebb jelzőt: a hős nevet. Nem szabad ellaposítani e hagyományoktól terhes szónak az értel­mét. Csak az válhat a leventeintézmény névadójává, aki a jelenlegi háborúban esett el, s tiszti, vagy legénységi arany vitézségi érmet szerzett. Elsőrendű kötelességünk a leventene­velésnél, hogy felhívjuk az ifjúságot a szülőföld tanulmányozására és szereteté- re. Az igazi hazaszeretet tényeken alap­szik. E gondolatnak megfelelően a le- vententelétesítmény névadójának a csa­pattal vagy a csapat működésének terü­letével szoros kapcsolatban kell állnia. Egyetlen egy magyar hős neve sem válhat üres formasággá. A névadó hős- tettét^ amellyel arany vitézség! érmét szerezte ,a nevét viselő leventeegyesü­let, csapat, tábor, tanfolyam tagjainak jól kell ismernie. A névadó arcképét, szobrát el kell készíttetni hőstettét írás­ban, zenében, képben meg kell örökíteni. A leventeünnepélyeken mindenkor meg kell Róla emlékezni. Elrendelték. hogy a leventeegyesület legdíszesebb, legméltóbb helyén díszes kivitelben helyezzék el és sorozatosan egészítsék ki a hősihalott bajtársak név­sorát, akik az illető egyesülettel kapcso­latban állottak. A leglső helyen ékesebb betűkkel az egyesület névadójának nevét tüntetik fel. A leventék ezt az emléktáb­lát a hősi emlékműveknek kijáró tiszte­letadással köszöntik . A 'leventelétesítmény tagjai a névadó hős családtagjaival szemben megkülön­böztetett tiszteletet tanúsítanak, segítik őket a fiatal szív forró lelkesedésével és jótakarásával. Az új háború új hősöket adott a Ha­zának. Azok a hősi halottak, akik vágya­kat, álmokat, terveket hagytak a csata­mezőn, új eszmékért haltak, keresztes vi­tézek egytől-egyig. Hajnalhasadást csak úgy remélhetünk, ha a rohanó esemé­nyekkel haladunk. 1848 pirossapkás gye­Vesszős vendéglője borairól híres, Zónája, ebédje, vacsorája ízes, Halvacsorálnak sehol nincsen párja, Ki egyszer ízlelte, sohse gondol másra, Csak a Hungáríabelí vacsorákra. Uj termelési és beszolgáltatást rendszer lesz a jövő évben A kormány gazdasági munkatervének egyik legfontosabb pontja: a termelési és terménybeszolgáltatási rendszer re­formja. Az 1943. évben a termények igénybevétele már nem a mostani rend­szer szerint történik, amely a rendelke­zésre álló kenyérmagvakat a csépléstől kezdve vette elenőrzés alá, hanem már magánál a termésnél. Az új rendszer lé­nyege az lesz, hogy a gazdának a föld kataszteri tiszta jövedelmének arányában bizonyos mennyiséget kell termelnie. Ebből az országos közellátási célokra szolgáló hányadot előre megállapított maximális áron veszik át tőle. A ka­taszteri jövedelem minden koronája után átlagosan 10 kilogram kenyárgabonát, vagy kenyérgabona helyett fogyasztott terményt kell majd beszolgáltatni. Aki többet termel és többet szol­gáltat be, az a többletért magasabb árat kap. Az új rendszer lényege tehát az, hogy a jól és gondosan dolgozó gazdát meg­jutalmazzák, a hanyagul gazdálkodó el­lenben önmagát bünteti. Az 1943, évi aratás után természete­sen nem lesz szükség arra, hogy hatalmi eszközökkel vegyék igénybe a nemgaz- da lakosság ellátásához szükséges ter- ménymennyiséget. Ez nagy könnyebb­ség lesz a gazdára nézve, de ez a könnyebbség azzal a kötelezttséggel jár együtt, hogy jól és sokat kell termelni A dolgozó társadalom minden tagjá­nak ott és annyit kell dolgoznia, ahol és amennyit a nemzet magasabb érdekei tőle megkövetelnek. így munkálkodik ma fokozott fegyelemben a hadiüzem munkása, így dolgozik a szellemi mun­kás éppen úgy, mant akár a kereskedő­rekarcú vitézei és az 1914—18-as világ­égés háborús érettségis fiatal katonái után itt magasodnak fel előttünk az új idők levente bajnokai. . Érzelgősség nél­kül megfontuk a nekik járó babérkoszo­rút. Tisztelegve nyújtjuk át az új hősök­nek és a sokszázezer ép lelkű, ép testű magyar levente a tisztelgés magasztos pillanatában az Ö hősí áldozatukra vá­gyik. m e f VIL L Á N Y B O R O í V A EGYEN-ÉS VÁLTÓÁR.AMON MINDÉN feszültségre HINDUN SZAKOZLETBEN KAPHATÓ Az uriközönség kedvenc szórakozóhelye a Bácsik cnfcrászda lodern expressó kávéfőző - Telefon: 26-U.

Next

/
Thumbnails
Contents