Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 197-246. szám)
1942-10-10 / 229. szám
{Trianon" 23,) 1942 október 10. 9. oldal. Sarlós Ottó: Hépek a városból L Szónoklat a Vénusz-szobor előtt. Vasárnap délelőtt barátaimmal ülök a Buchwald-széken. A nyugalom órái ezek. Ma tovább aludtunk az ünnep tisztele- letére. otthon takarítanak és készítik az ebédet. Barátaimmal vitatkozunk, illetve csak ők vitatkoznak, meri én már túl vagyak ezeken a játékokon és Pyrchon- nak adok igazat, aki szerint a legjobb mód arra, hogy minden zavar okát elkerüljük. ha nincsen sem a jóról, sem a rosszról véleményünk. De a vitatkozók ts elhallgatnak. Ekkor a Károlyi kertből szónoklat zaja hallatszik. Egy feketeruhás kendős asszony beszél a Vénusz- szobor mellett ,kezében imakönyvvel. A Sátánról beszél és arról, hogy térjetek meg mindnyájan, míg nem késő. A pádon ülő közönség nem nagyon lelkesedik a szónoklatért, csak egy pár pajkos diák kezd tapsolni. Hiába édes néném, olyan gyengék az eszközei, hogy ezzel nehéz felvenni a küzdelmet a sátán ellen. Egy adventista asszony jut eszembe akivel beszélgettem hitelveiről. Azt mondotta, el fog pusztulni ez a világ, amelyik a vasárnapot ünnepli meg. A Szentírásban tisztán olvasható, hogy a szombat napot kell megünnepelni. Fogadjuk meg tanácsát, testvéreim, míg nem késő. A Vénusz-szobor áll továbbra is diadalmasan és nem vesz tudomást a szónoklatról. 2. Két női csodabogár. Feltűnik mindennap kétszer is az utcákon a különlegesen öltöző két nővér. Nem tudom honnan szerezték be ezeket a ruhákat. Régies színes vacakok, ízlé- telen összeállításban, lila, piros és sárga szalagok pimaszkodnak a hajukba fonva. Ők fütyörészve és dudolgatva járják az utcákat. Élvezik a megbotránkozó- kat és nevetve visszaíordulókaí. Már ugyan kezdik őket lassan megszokni. — Eleinte üvöltöző tömeg kísérte őket és a rendőr védelmét kellett igénybe ven- aiök. De úgy látszik, tényleg minden csoda csak 3 napig tart. Egy barátom meginterjúvolta őket. azt mondták, írónők. Drága kolleganők, talán csak nem ismernek? Testőrségről kell gondoskodnom, mert .,megruháznak“ az elsötétítés ideje alatt! 3. Káposzták a Dessewííy-keitben. A Dessewffy-kertben. ahol valamikor az irodalmi forradalmat szerveztük, most káposzták és paprikák virítanak. Október van. az idő hidegebbre válik, a szerelem meghal. A nevelőnők és a diákok kipusztulnak a kertből. Hol vgy most lesi, Ukrajnában, vagy Sztálingrád előtt, partizánok és gránátok között? Emlékszel arra a versemre, amelyikben minden szó kisbetűvel volt írva, a nevem is, amit először nem akartak kiszedni a derék nyomdászok? Azóta a helyzet megváltozott. A fiúk . polgárrá értek“. így mondaná M. Jóska, aki mostan kegyszerekkel házal Budapesten, Sanyi csárdát nyitott és most röhögni fogsz: Lajos íextilnagy kereskedő lett! Miska kidolgozta az új állam tervi-ajzát. Bogumil fűszerkereskedést nyitott Kemecsén, reggel ölkor ugrik ki az ágyból, hogy négy fillérért sót adjon. Mit írjak még? Elmúlt az ifjúság. A Dessewfyy-kertben káposzták és paprikák nyílnak és nincsen aki ieszedje azokat. Ma már sok kerékpáros dicséri a «HERKULES» gumitömitőszert Háztartásban nélkülözhetetlen az «UHU» üveg, porcellan edé------------- nyékét, dísztárgyakat bő rt, fát, celluidot, fémeket, stb. mindent ragaszt. — Kapható GARAY ZOLTÁN műszaki üzletében, Luther-u. 8 KÖRZŐK, vonalzók, festékek etfc. kapható JÓBA tanszer üzletében. Vásárlás előtt [tekintse meg a megbízhatóságáról közismert LEFKOV1CS CÉG butorkülönlegességeit. KOSSUTH TÉR 6. Újabb büntetések légvédelmi kihágások miatt A nyíregyházi rendőrkapitányság ki- j hágási osztálya a légvédelmi elsötétítési * rendelkezések be nem tartása miatt újab- ^ ban a következő ítéleteket hozta: Özv. Kohn Edéné Bujtos-uíca 8 szám alatti lakost 100 pengő pénzbüntetésre, Bodnár Jánc-sné Kórház-utca 47 szám alatti lakost 15 pengő Belevári Istvánná Kórház-utca 17 szám alatti akost 15 pengő. Gucsa József borbélymester Szent István-utca 2 szám alatti lakost, azért mert a U. H, 082 rendszámú személy- szállító autóján kivilágítva közeledett 20 pengő pénzbüntetésre, Czekmajszter György kerékgyártósegéd, Kereszt-utca 12 szám alati lakost 10 pengő. Barkóczy Ferenc Virág-utca 36 szám alatti lakost 20 pengő Hrancsák László Ószőlő-utca * Minden kornak megvan a maga sajátságos iránytadó eszmeáramlata, melynek varázsa az emberiség tömegét vonzotta magához egy egész élet megoldásának sikeres reményében. A különféle eszme- áramlatoknak egyéneket formáló ereje az eszmét alkotó vezértípus világnézetének káros vagy üdvös forrásából fakad- * tak. A XlII-ik sz. eretnek és szociális igazságtalanságok korában, amikor a keresztény népek az Evangélium pótolhatatlan életformáit szomjazták, jelent meg az Appeninek ölén fekvő itáliai kis városkában: Assisiben Ferenc, a, gazdag posztókereskedő fia. Ő csakhamar észreveszi korának kíilönbpző ellentéteit és az isteni kegyelem elsőrendű ráhatásával irányt mutat egy későbbi történelmet alkotó kornak eszményiséget sovárgó embereinek. Nézzük röviden a következőkben azokat a szempontokat, amelyek összessége egy életirányt alkottak és amelyeken több mint 7C0 év óta halad egy szebb életet vágyó emberiség számos tagja. I. Szent Ferenc Istenszeretete. A leikével komolyan törődő ember i nek első főkötelessége szerelni az Istent. Nemcsak azért, mert az Isten kifejezett akarata ez, hanem azért is, mivel a lélek fejlődésének szempontjából egy elen- J gedhetetlen feltétel. Minél nagyobb és 1 őszintébb az Isten iránti szeretetünk, an61 szám alatti lakost 15 pengő, Márkus István banktisztviselő Szarvas-utca 33 szám alatti lakQst 40 pengő, Rozgonyi Jenő Ószölő-utca 56 szám alatti lakost 15 pengő. Somogyi Sándor vasutas Buj- tos-utca 60 szám alatti lakost 15 pengő. Zakovits Béla motorszerelő Körte-utca 40 szám alatti lakost 20 pengő, Kasik György Hímes-utca 17 szám alatti lakost 10 pengő. Magyar Andrásné Kórház-utca 73 szám alatti lakost 10 pengő. Mike József asztalos Tompa Mihály-utca 33 szánt alatti lakost 15 pengő. Szönyi István mérnök Búza-tér 3 szám alatti lakost 20 pengő, özv. Völgyi Miklósné Kiss Ernö-ulca 51 szám alatti lakost 15 pengő pénzbüntetésre ítélték. nál boldogabb a lélek, engedelmesebb a test és tökéletesebb bensőnkben a Harmónia, Szent berenc éppen különlegesen forró Istenszeretetével tűnt ki a szentek megszámlálhatatlan sokaságából. mely oly izzó volt, hogy hasonlót nem egykönnyen találhatnánk. ..Deus meus, ti omnia“ — Én Istenem és mindenem“ — volt a jelszava. Négy röpke kis szó, de tartalmában Assisi Szegénykéjének egész életprogramját felöleli. Minden gondolata vágya, szava, cselekedete és egyéb más szellemi megnyilatkozása az Istenség nagy misztériumát lehelle. Hányszor, de hányszor látták rendtársai könnyező szemmel az erdő lombos fái között, vagy cellájának puszta földjén imádkozni, miközben folyton csak azt emlegette, hogy a ..Szerelttel nem szeretik az emberek“. A nappali idő kevés volt Istent szomjazó lelkének s ezért az éjszakának nagyrészét is mennyei Urának szentelte. — Méltán mondhatta róla egyik életrajzírója. hogy Szent Ferenc a megtestesült imádság volt. így nyerte el Istenbe me rülí lelke az ég viszontszeretetének érzékelhető kifejezését. amikor Alverná- nak lankás hegyoldalán az isteni szere tét stigmái beleégtek a szeráfi tűztől forró testébe. hogy ne csak átmenetileg, hanem ezután mindig hirdessék a legtö kéletesebb Istenszeretet fennálló tényét. Az Isten viszontszeretetének ez az ajándéka lett azután a ferences szellemnek első alapértéke. Napjainkban, amikor assisi Szent Ferenc korának eretnekségei, társadalmi es gazdasági bajai, ha más formákban és méretekben is. de lényegében ugyanúgy visszatértek, amikor az eszmeáramlatok egészségtelen zűrzavarában megfertőződött az emberiség belső világa, amikor különféle jelszavakkal és szellemi irányzatokkal hol burkoltan, hol egész nyil- ' tan indítanak harcot Krisztus királyi trónusa ellen, amikor odáig jutottunk a mindenkinek örömöt és boldogságot hir delő technikai fejlődések korában, hogy bizonyos bűnök már nem is jelentenek szégyent társadalmunk életközösségében, akkor talán nem lesz fölöslegesen hiábavaló felfigyelnünk legalább névünnepén egy olyan Eszmény-képre. Aki Maga is itt járt közöttünk mint gyarló ember, de elhivatottságának emberi erejét túlszárnyaló lelkesedésével győztesként került ki az egyetemes rossz elleni küzdelemből tökéletesen Istenben elmerült szellemével. Egyet mindenképpen igyekezzünk elsajátítani tőle: fokozottabb mértékben szeretni az Istent. Többet imádkozni tökéletesebben összeforrni az Istennel nem elfeledkezni az önmegta gadásokról. a jó cselekedetekről és főképpen az áldozathozatal értékes lelkű letérői. Ez az Istenből. Istenben és Istennel való élés a ferences életeszme kiinduló pontja. N.yire-tfviióz.a m. véres poigá-nmesteri hivattaMtöL K. 28.602—1942. Hirdetmény. Értesítem a város lakosságát, hogv a nyíregyházi fűszer és vegyeskereskedők utján hagymát hozok forgalomba. A hagymát a fűszer és vegyes kereskedőknél csak vásárlási könyvbe történő bejegyzés mellett és családtagonkint legfeljebb 50 dkg-os mennyiségben lehet vásárolni. Nyíregyháza, 1942- okt, 8 Szohor Pál s. k. polgármester. PHILIPS RÁDIÓK eredeti STEYR -WAF- FENRÄD és PUCH kerékpárok és kerékpár alkatrészek Városháza épület. Telefon 31-36, Javítóműhely Bethlen utca 27. Biczák műszaki kereskedéséi. Minden mennyiségben vásárol A Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének magtisztító üzeme Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 7. Telefon: 23—86 A ferences életeszme alapértékei Irta: P. Bánhegyi Lohel O. F. M.