Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 197-246. szám)
1942-10-08 / 227. szám
5ZA>otc»i *amj& (Trianon 23.) 1942 október 8. mmm&MM MM'/' 3 Honvédek, bajtársak! Megtörténlek az októberi ujoncbe- ronulások. Az iíjúságot a honvédség küldöttei fogadták az állomáson, a zöld katonaládák kocsikra kerültek és a honvédi feladatokra kész ifjú sereg a katonazenekar indulójára lépett végig a városon. Láttuk a laktanya bejáratát. tölgyíalombos diadalkapú állott ott, magyar zászlókkal és ezzel a ieliraltal: Isten hozott. így tárul fel ma a honvédség testvéri, bajtársi lelke. így alakult át a magyar hadsereg igazi honvéd bajtársi szellemtől áthatott testvéri közösséggé. Láttunk apákat. anyákat, akiknek fia most lépett a honvédők sorába, könny csillant meg szemükben, amint a szeretetnek. az igaz magyar közösségi szellemnek, a magyar bajíársak ölelkező meleg és tiszta magyar lelkének szép dokumentumát, az ,,Isten hozottal4' ékes diadalkaput látták. A szívek kapuja volt ez. magyar otthon kapuja s 'a kaszárnyák ma magyar otthonok, szeretet otthonai, de az erő s éppen ezért is az erő kirepítő fészkei is. Éljen a magyar hadsereg • áPlBESB Rom. kát. Dénes. Gör. kát. Jakab. Prot Yénes. A nap kél 6 óra 9 perckor nyugszik 17 óra 25 perckor; A hold kei 4 óra 5$ perckor, le arugszik 17 óra 24 perckor MAGYAR NAPIREND : Amilyen nagy megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy sokan vannak, akiit erejük mértékének megfelelően sietnek a Vöröskereszt támogatására, annyira elszomorító, hogy jómódban levők is vannak olyanok, akik vagy elzárkóznak az adakozás élői, vagy csak koldusgarasokat adnak a legnemesebb emberi célra. Ugylátszik, még vannak emberek, skik csak vámszedői akarnak lenni a nehéz időknek, de terheinek vállalásában nem akarnak részt venni. Az ilyeneket ki kell re- keszteni a nemzeti közösségből. Érezzék egyszer ők is. hogy nemcsak javakat ad a nemzet közössége, hanem követel is tőlük. GYÓGYSZERTÁRAK : Szombat estig a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Osgyáni József (Bessenyei-tér) és Illés Zsófia (Deák Ferenc-utca) Október hónapban a közgyógyszerellátás. Tüdöbetegszanatórium. Gyermek- menhely, Stefánia Szövetség vényeire Osgyáni József gyógyszertára (Bessenyei- tér) szolgáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8 órától aata 7 óráig, az fejeli szolgálatot teljesíti gyógyszertárak este 9 Óráig vannak ayitva. A 200.500—1934. BM. számú rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészítésnél 25 százalék, kézieladásnál 50 fillér pótdíj jár. A Sóstói kád- fis strandfürdő: zárva. A Városi gőz- és kádfürdő: nyitva. Használt és uj hordákat veszek minden mennyiségben Kertész Antal rum* és Hkőrgyára Debreceni-utca 23. Telefon: 24-90. s Oktober 9 péntek — Névváltoztatás, Dr. Müller Ferenc ni. kir. pénzügyi főtanácsos, pénzügyigazgató helyettes családi nevét a m. kir. belügyminisztérium engedélyékel Nagyfalusy névre változtatta át. — Kitüntetés. A Kormányzó úr Öfö- méltósága Farkas Sándort, a Nemzeti Hitelintézet nyíregyházi fiókjának főnökhelyettesét a Nemzetvédelmi Ke reszttel tüntette ki. Cső konaí i í NI mmm m • Sz énsavas, üdítő és gyógyhatású ásványvíz. — A Nyíregyházi Villamossági Rt. ezúton értesíti a t. Fogyasztóközönséget, hogy halaszthatatlan hálózati munkák végzése miatt a Bethlen-utca, Kossuth- t'ér Bujtos-utcától északra eső városrész területén vasárnap, folyó hó 11-én reggel 6 órától déli 12 óra 30 percig áramszünetet tart. — Az Evangélikus Leányegylet bibla- óráját péntek délután 5 órai kezdettel Joób Olivér lelkész tartja. Mindenkit szeretettel hív és vár az elnökség. — Adomány a Vörös Keresztnek. — Özvegy Mayer Istvánná a Vörös Kereszt részére 50 pengőt adományozott. Tömegek ostromolják Kertész Antal likőrgyárának pavillonját az őszi Lakberendezési Vásáron Országos jelentőségű sikert aratott Kertész Antal nyíregyházi likörgyárának pavillonja a budapesti őszi Lakberendezési Vásáron. Művészi kiállítású pavillonja a látogatók tömegeit fogadja be naponta s nem túlzás, ha azt írjuk, hogy a vásár közönsége sorban áll, hogy bejuthasson és megízlelhesse (a ma már országoshírű Kertész Antal-féle „áfonya" likőrt, mely gyönyörű új csomagolásban, mint ..Kárpátalja gyöngye“ került forgalomba a vásár közönsége között, A vásár egyik szenzációja lett a iikörpavillon, melynek különlegességeit valósággal szétkapkodják, úgy. hogy a nyíregyházi üzem alig képes az utánpótlásra, különösen most, amikor öt vagon likörárut küldött Kertész Antal a fronton harcoló katonák részére. Az őszi vásáron, ez • egyik legszebb helyen ékeskedik a 20 négyzetméter területen felépített, művészi kiállítású li- körpavillon, melynek hátterében ott látjuk az ősi kárpátaljai fenyőket is. Élő áíonyabokrok között díszelegnek a tetszetős kiállítású Kertész-féle ükörkülön- legességek. melyek közül a „Kárpátalja Gyöngye" név alatt forgalombahozott áfonyákkor vitte el a siker pálmáját. — Sok felvétel is készült erről a pavillon- ról, melynek képeit a ..Színházi .Magazin" legújabb száma is közli. Meg kell emlékeznünk még a „Nyíri keserűről", mely újfajta keserű likőrje a Kertész Antal gyárának, melynek fővárosi sikere egyszersmint Nyíregyháza város sikerét is jelenti. Ismerve a tulajdonos szakértelmét, ambícióját és határtalan magyaros élniakarását, — bizonyosra vesszük, hogy még sok sikert és elismerést fog aratni nyíregyházi gyárának jobbnál-jobb készítményeivel. Minden mennyiségben vásárol — A vasúti kártérítési igények gyorsabb elintézése érdekében szeptember hó 1-től kezdve a rendeltetési állomásra meg nem érkezett küldemények miatt a felszólamlást a feladó állomáshoz kell benyújtani, minden más esetben pedig vagy a rendeltetési állomáshoz, vagy az igazgatósághoz. 50 vidéki állomás 100, 20 pedig 120 pengőig terjedő kárigényért fogadhat el felszámolást. Magasabb értékhatárig a jövőben is csak az igazgatósághoz lehet felszólamlást benyújtani. — Országos vásár. Bűdszenlmihály községben október 12-én. hétfőn országos vásár lesz mindenféle állatfelhajtással. — A Magyar Föld legújabb száma a méhek telelési idejéről, a mezei pocok irtásáról, a kukoricaszár korai betakar! tásáról, a süldők gyors hizlalásáról és a baromfiak őszi takarmányozásáról közöl értékes szakcikkeket. Érdekes ((épekben számol be a kiskunlacházaí kiállításról, és a jánoshalmai gyümölcsvásárról. Elbeszélést, verset, háborús képeket, kisgazdák cikkeit, rendeleteket, piaci és vásári árakat és sok más, érdekes cikket és képet találunk benne. Kapható az újságárusoknál és az IBUSz pavilonokban. Mutatványszámot küld a Ma gyár Föld kiadóhivatala: Budapest, VII., Erzsébet lcrt. 7.- Mit lehet megtakarítani a víllany- | árammal? Coring birodalmi marsall fle- | hívásával kapcsolatbanö amelyben a né- ( met nép figyelmébe ajánlja a villannyal, I gázzal és szénnel való takarékoskodást, J a német sajtó érdekes példákkal igyek- | szik igazolni, hogy a látszólag legjelen- I tékteilenebb takarékosságnak is miiven { óriási jelentősége van. Ha a Németországban levő 19 millió háztartás egy 25 wattos izzólámpát egy perccel korábban kapcsolna ki. 18 tehervonat cement előállításához szükséges áramol takarítana meg. LÉGVÉDELMI ELSÖTÉTÍTÉSHEZ fekete papír nagyívben kapható JÓBA papírüzletben. Ösztöndíjak kertészeti akadémiai halgatók részére. A íöldmívelésügyi miniszter a kertészeti akadémiai hallgatók részére, akik gazdasági, vagy kertészeti szaktanári, illetőleg állami kertészeti szakszolgálatban kívánnak elhelyezkedni. több, egyenkénti évi 1200 pengős állami ösztöndíjat létesített. Elnyerése, valamint az utóbeiratkozások engejdélye- zése iránti kérelmek a m. kir, kertészeti akadémia igazgatóságánál, Budapest, XI. kér., Nagyboldogasszony-u. 45. nyújtandók be j A hősi halott özvegye vette át a < kisezüst vitézségi érmet, Kiskanízsán ) bensőséges ünnepség keretében adták át . a kisezüst vitézségi érmet özvegy Horváth Jánosnénak. Horváthné férje, Hor váth János honvédszakaszvezető vitéz I i i f bátorsággal harcolt és hősi halált halt. Legfelsőbb helyen is elismerték vitézségét és a kisezüst vitézségi érmet özvegyének üldték meg, aki négy apró magyar gyermek édesanyja. Ha rossz ylseiheletlen a kalapja KALAPOS megjavítja. Luther utca 6. szám Már a közeljövőben kiadják a vádiratot a munkácsi közélelmezési panama gyanúsítottjai ellen. Közel két hete annak, hogy a beregszászi kir. ügyészség átkísértette a debreceni királyi ügyész ség fogházába azt az ötvenegy munkácsi egyént, akik alaposan gyanúsíthatok a nagymértékű munkácsi panamában és megvesztegetési bűnügyben való részvé fellel. A bűnügyben gyanúsítottként szerepel a munkácsi közellátás egész irányító szerve, azonkívül több malomtulaj donos számos pék és igen sok kereskedő. akiket együttesen kísértek be az ügyészségre. A szokatlanul népes bűn szervezet kihallgatása két teljes hetet vett igénybe és most fejeződött be. Az ügyben eljáró királyi ügyész sorra kihallgatta az előállítottakat, majd kihirdette előttük az előzetes letartóztatást elrendelő végzést. Az ötvenegy gyanúst főtt közül negyvennyolcán felfolyamodással éltek a letartóztatási végzés ellen s így ügyükben most az ötös vádtanács hoz ítéletet. Az eljárás, iletve a kihall gatás befejezése után sor kerül az öt venegy egyén elleni vádirat megszerkesztésére. 190.000 női alkalmazott a német bi rodalmi vasutak szolgálatában. A német birodalmi vasút, mely mint a világ legnagyobb közlekedési vállalata a háború kitörésekor kereken egy millió alkalma zoüat foglalkoztatott, a háború óta mind nagyobb számban alkalmazott női segéderőket. Ma már mintegy 100.000 női ai kalmazott viseli a csinos kék szolgálati egyenruhát és számuk továbbra is emelkedőben van. Legnagyobb rászük kalauz női vonat és tehervonakísérőnőí, vagy pedig jegykiadói szolgálatot teljesít. Különösen a jegykiadás ró rájuk súlyos feladatot. mert nagyobb pályaudvarokon egyetlen munkamenetben gyakran több, mint 3000 menetjegyet kell kereken tizenháromezer különböző állomásra kiad niuk. Ezenkívül számos női alkalmazott áll teherautó- és postaautóvezetői minőségben is a német birodalmi vasút szol gálatában, söl a lokomotvszinek legna gyobb része is közülük kerül ki. Kitől vonható el a bor eladására adott engedély. Most jelent meg a m. kir. minisztérium rendelete, amely sze rint akit a bor előállításának, kezelésének és forgalmának szobályozásáról szó ló törvény alapján elítéltek, attól a sze szesitalok kimérésére vagy kismértóíkyi ben való árusítására vonatkozó engedély továbbá a szeszesitalok eladásának közvetítésére. bornak, szőlőmustnak nagyban való eladására vonatkozó a pénz ügyi hatóságoktól kapott engedély is elvonható. — MINDENFÉLE iskolai papír é* írószer beszerezhető a legolcsóbb árkor mánybiztosi árakon JÓBA papírrá xletío Wtt A Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének magtisztító üzeme Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 7. Telelőn: 23-86