Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 146-196. szám)
1942-07-10 / 154. szám
(Trianon 23.) 1942 június 10. _ „ Nyirvidék ä oZabolcsi hipIAF I. oldal — Kinev&zés. Vajai Vay Déruest a (kereskedeillmi és ipairügyi miiniisztór a m. kir. államé pítészieti hivatalihoz irodatisztté kinevezte. a Munkás keze Julius 11 szombat Jól kifejlődőit az áldott szabolcsi kertek és földek termése. A gazdasági felügyelő jelentése a jó termés reményéi csillogtatta meg a lelkekben. Jóleső reménység ez a mai szűkös világban és imádsá- gos szívvel áldjuk érte a Teremtő atyai jóságát. De meg kell állanunk a jelentés ama megállapításainál, hogy a jó termés érdekében szükséges munkálatokat mindenütt elvégezték becsületesen. Hány derék gazda szorgalmát és hány görnyedő, látástól vakulásig dolgozó munkás tisztességes törekvését, verejtékező fáradozását dicsérik ezek az elismerő megállapítások. — Ha majd az első kenyeret veszitek kezetekbe. Istenhez imával szárnyaljon a lelkeiek, de gondoljatok simogató testvéri szeretettel és hálával a magyar föld verejtékező munkásaira is. HAPÍBEHD Róm. kai. 1. Pius pápa. QOi. kát. Eutémia. Proi. Lili. A nap kél 4 óra 13 perckor, nyugszik 19 óra 57 perckor. A hold kél 2 óra 47 perckor, le- nyugszik 18 óra 7 perckor. Magyitr uplreid. Nagyon fájt sokak szivének, amikor azt hallotta, hogy vannak még iskolák, amelyek nem szerezték be a magyar címert, a magyar nemzeti lobogót. Hiába tanulja meg a gyermek az olvasást, írást, számolást, ha nem fejlesztik lelkében a hon szeretetét és ezt a ne/elő munkát nem támogatják a zászló kultusszal. QYOaYIIESYASáfc i Szombat estig a ki*tlkwl gyégys*« tirak tartanak ügyeleti szolgálatot i JANCSÓ-REICHMANN (Luther-u.Jl) és PEJÉR (Rákóczi-utca) Julius hónapban a közgyógyszer- «ltátás, Tüdöbeteg-Szanatórísm, Gyer- mekmenhely, Stefánia vényeire a gyógyszereket a Szopkó Dezső (Vay A. u. gyógyszertára szolgáltatja ki. A gyógyszertárak reggel 8 tórától eetc 7 óráig* az éjjeli szolgálatot teljesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva. A 200.50#—1934 BM. ez. rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig véoyké&zftéonél 25 az;á- «ülék. kéziekdástnál 50 f. pótdíj jár. Városi gőz- és kádfürdő: zárva. A sóstói kádfürdő nyitva. Sóstói ßtrand nyitva ! — Üj rostnövény. A Lengyel Fő- kormátnyzósiáigíbam ia koniski kerüli ct német mezőgazdaságii vezetője új növényt fedezett fel. A szóban levő növény,, mely a növénytanban iklopiias néven ismeretes, 1.80 méter magas, erős rostszálakéit tartalma,zó íZinölvény és különösen a rossz má- ősé.gű, nedves homokot vaigy ia holm okos agyagot kedvein, de az szara, moc.saras talajon is jól tenyészik. A mégy éves terv végrehajtó dóságai máris elrendelték a nőéin y nagyobb mennyiségben való rmellesét, egyelőre azombam rrjóg :saik vetőmagn yerés cél janira. — Üj szer a fogfájás ellen. Kopenlhágiából értkezö jelentés szerint iaiz egyik jüttillamldi »‘kórház fő orvos a «egyetemes szert Liláit fel a fogfájás ellen. Az üj szer minden olyan fájdalmait megszüntet, amelynek oka a így oké rk ezel és es fogak mellett képződő baiktériumfészek. A sufaimomi- dok csoportjába »tartozó gyógyszert, ■amelynek »ismeretes tulajdonsága a baktériumok megölése, eddig inkább csak 'tüdőgyulladásoknál és hasonló betegségeknél alkalmazták. A felfedező orvos előszölr saj átmaigán .próbálta ki ezt az új szert és a hatás oly meglepő volt, ihoigy a preparátumot később betegeinél is alkalmazta, níég pedig a legipjobb eredménnyel. A kezelés lényege az, hogy aiz új gyógyszerrel meg támadott gyökér- ■csaitornlát feltöltik és az e művelet rövid idő alat a gullilaidásos tünetek visszafejlődeset eredményezi. A keletkezett daganait ileltohjaid. a fájdalmak megszűnnek és a fog környéke is elveszti érékenységét. Katona- levente- diík- sport mindennemű és minőáégii sapkák legolcsóbban és legszebb kivitelben Nyíregyháza Luther uíca 6. Papp Déliesnél Csokonai Ásványvíz ■se Szénsavas, üdítő és gyógyhatású ás vány víz. — Minden öngyilkossági kísérlet ellenére életben maradt egy abafájai Asszony. Kelemen: Jánosné abafájai asszony életúntságia következtében különös módon akart megválni az élettől, összeszedte a lakásban ifaiÜál- ható vasnoműeket és lenyelte azokat. Megevett 4 darab 10 cm. hosszú vas- szeget. 5 apró drőtszeget egy kulcsot és — hegy halála még biztosabb legyen — ollóval szé tv ágiéit egy vékony drótgjönigyöleget, abból apró gombócokat gyúrt és mintegy tucatot lenyelt belőlük. Iszonyú kínok közepette szállították kÓT.házbía és •meg akarták operálni. Kiszabadítva magát ápoüióá kezéből, ’kiugrott az első emeleti a'bIáikon:, de ezúttal ás csak könnyebb Sérüléseket szenvedett. — Sikeresen megoperáiták és zokogva köszönte meg orvosainak, hogy akarata ellenére megmentették az életét. — KULI TINTA és mindenfél» gyártmányú töltőtoll-tinta kapható: JÓBA papír-Írószer üzletben, Bethlen u. 1. Telefon 20—77. — Kijelölik a kereskedelmi őrlésre jogosult malmokat. A Magyar Tudósító jelenti: Az ipar ügyi miniszter leiratot intézett a Magyar öskeresztény Malmok Szövetségéhez, amelyben közli, hogy kereskedelmi őrlésre szóló kijelölések iránti kérelmek közvetlenül iaz iparügyj minisztériumihoz nyújtandók be. A kérelemhez melléklendők a folyamodó lipam jögosítványának 'hiteles .másolata, — amennyi/ben ai folyamodó az üzem tullaijdonosa, úgy hitelesített telekkönyvi kivonat, amennyiben üzembérlő, úgy a hitelesített haszonbérleti szerződés másodlata. A kérelemben pontosan fel kell tüntetni a folyamodó cégét, telephelyét, üzemének lek jesítőképességét, az 1936—37. 1940— 41. éveikre terjedően elért kereskedelmi, valamint vámőrlési forgalom »és végül ez üzemhez tartozó raktárhelyiség vagonban kifejezett befogadóképességére voniaitko,zó adatokat. A miniszter szerint a kereskedelmi őrlésre szóló engedélyek a zsidótörvényben megjelölt jogosítványoknak minősülnek. A július 31 után beadott, továbbá a »helytelen, vagy valótlan adatok ka felszer elit kérelmek nem kerülnek értelmi elbírálás alá. — Bertalan Kálmán szombaton panasznapot tart. »Bertalan Kálmán Nyír egyháza országgyűlési képviselője, szombaton délelőtt >a szokott .időben »panasznapot tart a Miagyiair Élet Pártja helyiségében. — Kinevezés. A im. kir. belügyminiszter alá rendelt várni, számvevőséginél Nyíregyházán az alábbi kinevezések történitek: Tihanyi Andor várm. számv. tanácsost cím és jelleggel II. oszt. főtanácsossá,— Mcsz- ilényi Zoltán várm. számvizsgálót cím és jelleggel várm. számv. tanácsossá, — Radnóti Dezső várm. tisztet várm. szám ellenőr né, — Riezkió Endre várm. számv. gyakornokot várm. számtisztté nevezte ki 1942 július hó 1-től kezdődő »hatállyal. — Vasárnaptól kezdve szentmise lesz a Sóstón. A Sóstógyógyfürdőn nyaraló híveink misehallgatási kötelezettségiének megkönnyítésére jövő .vasárniainól »kezdődőiéig az eglész nyár »folyamán aiz ottani szálló egyik nagytermében vasár- és üninepnla(p»on délelőtt 41 órakor szentmisét mondunk. — Azzal a »kéréssel adjuk ezt •híveink tudomására, hogy ennek az új misének bevezetését a Sóstón lakó és nyaraló ismerőseikkel tuda»tni szíveskedjenek. Rk. Plébániai Hivatal. — Harmincezer tenyészbaromfi, egymillió naposcsirke kerül kiosztásra. Népies baromfitenyésztésünk minőségi színvonalának további fokozottabb fejlesztése céljából a földművelésügyi »miniszter ebben az évben mintegy 30.000 da.rláb kiváló minőségű tenyészbaromfit kedvezményes kiosztását határozta él és az akció llebonyolításával »a gazidasálgi felügyelőségek közreműködésévlel a Baromfitenyésztők Országos Egyesületét bízta meg. Egy-»egy községben csak nagyabb számú kérelmező esetén osztanak ki »baromfit. Tojók kizárólag baromfitenyésztő mintaközség,ékben »kerülnek kiosztásra. — Aiz »igényléseket, »a .vármegyei gazdasági felügyelőségeknél lehetőleg augusztus »hó 15-ig »kell bejelenteni. Ezenkívül az állami ellenőrzés alatt állító telepekről szármaiztó tojásokból keltetett köze,! egymillió napos csirke is kiosztásra kerül. A »napos csirke igény- bevételét közvetlenül a keltető központoknál kell bejelenteni. Gyümölcsfákról leszedett facsipát kg kint 4 P-ért minden mennyiségben vásárolok. Nagy-Verbéna Drogéria Bessenyei tér 10. Telefon 26-91 — Halálozás. Részvéttel adunk hírt itallá, hogy Rónaszéki (Hakikel) Alajos ny. adóügyi jegyző. életének 62., boldog házasságának 29. és a közért buzgolikodtó tevékenységének 41. évében Kemecsén folyó hó 8-átn este 10 óraikor elhunyt. Temetése ima délután 3 órakor volt Kemecsén a róm. kát. egyház szertartása szerint nagy részvét mellett. Megállapították az idei kovászos uborka és savaiyitott káposzta árát A »közellátási miniszter az érdekképviseletekhez küldött értesítés szerint rjendeletet intézett a budapesti Konzerviparosok Egyesületéhez, melyben megállapította, hogy a korai kovászos uborka és savanyított káposzta legmagasabb eladási árát az egész ország területén. A korai uborka mindenkori beszerzési árához a súlyveszteség elenértékeként 15 százalékot lehet hozzáadni. Feldolgozás és egyéb költség címén mázsámként 5 P számítható fel, azonkívül előállítási rezsi és haszon címén további 50 százalék. A korai savanyított káposztánál viszont a beszerzési árhoz a súly- veszteség ellenértékéként a nyers káposzta árának 40 százaléka, költség címén mázsánként 6 P számi tható fel. A forgalmi adó váltóággal együtt azonban az ország területén a nagybani árak nem 'lehetnek magasabbak a korai kovászos uborkánál, kg-ként 1.90 P-nél, a korai savanyított káposztánál pedig kg-ként 76 fillérnél. Felhívta a közellátási miniszter az egyesületet, értesítse tagjait, hogy a viszonteladék részére történő eladásnál közöljék vevőikkel, hogy a korai uborka forga- lombahozatalánál, az említettek szerint megállapítandó üzemi árhoz 40, a korai savanyú káposzta forgalombahozatalánál bruttó 30 százalék kereskedői hasznot számíthatnak. BÁLI MEGHÍVÓK, alkalmi érte*|- tések, körlevelek, gyászlapok, réut vétkártyák soronkívül és a legelőnyösebb áron készülnek OROSZ KAROLY nyomdaüzemében Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. Mám. Mindenfajta gyümölcsöt w ? a legmagasabb napi árban vásárol a MAKK Konzervipari és zóidséQsz^ritú Üzeme. «VSAXliKfl AA aMHMHHHMHBaBHHHHi Nyíregyháza, Bethlen utca. (Vágóhíd mellett) Telefonszám 22-60.