Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 146-196. szám)

1942-07-27 / 168. szám

2. oldaL (Trianon 23.) 1942 július 27. V L ÄB OliCS»! Néhány évszázad maivá ériások fognak a földön élni F*Iyt»n növekszik az emberiség átlagos testmagassága MegkSnnyitelték a közigazgatási tanfo­lyamra való felvételt A belügyminiszter rendeletet adott ki a községi közigazgatási tanfolyamok hallgatóságának utánpótlása tárgyában A miniszter megállapítja, hogy a köz- igazgatási tanfolyamok 1942—1944. évi tanulmányi időszakára mintegy 23 pályá­zóval kevesebb jelentkezett, mint amcny- nyi a betölthető helyek száma. Ezért most a miniszter, figyelemmel azokra a íontos érdekekre, amelyek a jegyzői utánpótláshoz fűződnek, megen­gedi, hogy a községi közigazgatási tan­folyamra ne csak a bejegyzett iegvző- csakornokokat, hanem a községi kise­gítő munkaerőket is felvehessék abban az esetben, ha valamely községi jegyzői vagy körjegyzői irodában legalább egy éven át megszakítás nélkül dolgoztak, il­letőleg gyakorlatot folytattak és ez alatt az idő alatt őket az O. M., illetve a közellátási teendőkön felül a közigazga­tás minden ágában foglalkoztatták. Fel lehet venni azokat is, akik legalább egy éves jegyzői irodai gyakorlatot községi írnoki, illetve díjnoki minőségben sze­rezték meg. Sztalimak pénzre van szüksége Bukarest. (TP.) A moszkvai rádió a má­sodik orosz állami osztálysorsjáték ér­dekében minden eszközt igénybe vesz, úgy, hogy az a látszat keletkezik, mint­ha a Szovjet-Unió ezen az úton akarná felborult pénzügyi helyzetét megmente­ni» vagy legalább is megjavítani. Minden nagyobb községben központi, illetőleg kerületi pénztárakat rendeztek be. _ Ab ból, hogy az első osztálysorsjegy ki- bocsátsával követett eljárással szemben most a vevő a sorsjegyet csak a vételár teljes összegének előre való lefizetésé­vel kapja meg, a Szovjet-Unió nagy pénzszükségére következtetnek. A sorsjegyek eladásával megbízott kö­zegek azt hangoztatják, hogy a tiszta nyereség a vörös hadsereg felszerelésére fordíttatik s azt hirdetik, hogy minden munkás és alkalmazott havi jövedelmé­nek legalább 10 százalékát fordítsa sors­jegy vételére. Német gépek jártak Anglia fölött Német felderítő gépek megjelentek az angol partok és vizek fölött és kitűnő eredményekkel tértek vissza szemleút- jokról. Más kötelékek az Anglia ellen intézett támadás hatását figyelték meg. Még ma is tartó tüzek mutatják a né­met fegyverek hatását. (MTI.) Öt brit gépet lőttek le Brit gépek támadást kíséreltek meg francia terület felett. A német légvéde­lem öt brit gépet lelőtt, a többi angol gép visszafordult. Két német gép hiány­zik. (MTI.) Olcsón és jól vásárol Férfi, női és gyermek divatcikkekben nagy választék. — Telefon 27-35 szám Vay Ádám utca 1. s^ám. m Etiep Wood, korunk egyik legzse­niálisabb tudósa tette évekkel ezelőtt azt a tudományos megállapítást, hogy néhány évszázad múlva óriások fognak élni a földön. Ezt a tételt azóta a gya­korlat számos megállapítása alátámasz­totta. A mind nagyobb keretek között vég­zett tömegvizsgálatok (iskolaorvosok, so­rozóorvosok stb.) eredményei kétségtele­nül azt bizonyítják, hogy az előző nem­zedékhez viszonyítva az ifjúság testma­gassága ma nagyobb. A mai fiatalság testhossznövekedése meggyorsult, azaz a mai gyermek korábban éri el ugyanazt a testmagasságot, amit apja' nagy nagy­apja. Joggal merült fel ezután az a kér- I dés, hogy miben kereshető ennek az j egész civilizált világban megfigeylt érde­kes jelenségnek az oka. Valószínűleg több tényező együttes közrejátszásának az eredménye a mai fiatalság neggyorsult testmagasságnöve­kedése. Szerepet játszanak itt minde­nekelőtt a faji adottságok, családi és öröklási sajátosságok, földrajzi és éghaj­lati viszonyok, környezethatások stb. A nehezebben változtatható feltételeken kí­vül köztudomás szerint a szociális és higiéniai viszonyok, az életmód, táplál­kozás (vitaminok), foglalkozás, légióként pedig a kora gyermekkorban megkezdett rendszeres és céltudatos -sport és testne­velés is. A szociális és gazdasági viszonyok be­folyását szépen igazolják a svéd antro­pológusok megfigyelései, akik már ke­reken száz esztendeje rendszeresen ellen­őrzik a svéd hadsereg újoncainak test- magasságát. Kiderült, hogy az or­szág gazdasági viszonyainak ingadozá­sát szigorúan nyomonköveti a megfelelő ujoncévjáratok átlagos testmagasságá­nak alakulást. Az ötévenkénti magasság­Termésvédelmi szolgálatot lát el 1,700.000 levente Az ország háborús kitartást szempont­jából annyira fontos terméskészletek most kezdődő betakarítása, valamint a későbbi időpontban való tárolásának biztosítására a leventeintézmény önkén­tes alapon valamennyi leventéjét ter­mésvédelmi szolgálatba állította. Az ösz- szes járási leventeparancsnokok, ahol ez még eddig nem történt volna meg, azon­nal összeköttetésbe léptek a közbizton­sági és közigazgatási hatóságokkal és odahatottak, hogy e fontos szolgálat el­látására a közbiztonsági szervek kiegé­szítésére minden helységben és tanyán feltétlenül megbízható levente álljon ren­delkezésre, E szolgálaton túlmenően, — mint a Levente Hírközpont jelenti — 1.700.000 levente elsőrendű kötelességének tartja gyarapodás 2—8 mm. között változott, mindig aszerint, hogy milyen gazdasági és szociális viszonyok között nőtt fel a szóbaníorgó évjárat. A legnagyobb test­magasság-gyarapodás megfelel Svédor­szág gazdasági fellendülése két évtizedé­nek (1895—1915). Ugyancsak a szociális helyzet és testmagasság közötti össze- fügésre vetnekg fényt a Zürichben nem­régiben végzett nagyszabású iskolaorvo­si vizsgálatok is. Harmincezer 6—13 éves tanuló kö­zött a jó anyagi körülmények között élő családok gyermekeinek átlagos testma- gasssága kereken 1 cm-rel múlta felül a középértéket. Svédországban a sorozási eredmények még ma is a testmagasságnöve.kedés fo­kozódásáról számolnak be. így például az újoncok' átlagos testmagassága 1935. óta is újabb 12 mm-rel emelkedett. Hasonló megfigyelésekről számolnak be a finn katonaorvosok is, megállapít­va azt, hogy a jobb szociális helyzet és magasabb életszínvonal nemcsak a táp­láltságra és erőállapotra, hanem a test- magasságra is előnyös befolyást gyako­rol, A finn újoncok átlagos testmagas­sága a XVIII. századtól 1922-ig kereken 2 cm-rel emelkedett. Hollandéiban 1850 —1900 között 10.9 mm-rel. Japánban 1897—1920 között 2 cm-rel, Németország ban pedig 1892—1912 között 12 ram rel lett nagyobb az újoncok átlagos testma­gassága. A londoni, antropológiai intézet kiter­jedt vizsgálatai szerint a mai fiúgyerme­kek 90 százalékának testmagassága na­gyobb, mint az apáé volt ugyanabban az életkorban. A fokozódó növekedés ezek szerint elsősorban életkörülményekkel függ ösz- sze, de ezen túl is megállapítható em­beri sajátossák. hogy nyitott szemmel járva, mindenhová beférkőzzön, a szabotázs terveket fel­derítve, azoknak végrehajtását idejében tett jelentéssel vagy közvetlen beavatko­zással már eleve megakadályozza. A levente munkában nincs nyári vaká- ci.ó, Főméltóságú Kormányzó Urunk leg­fiatalabb honvédői, a magyar leventék ott állanak a dicsőséges háborút harcoló ország belső frontjának élvonalán. Uj tapasztalatok a vesekő gyógyítása terén A „Wiener Medizinische Wochen- scheift" ismerteti Dr. K. Haslinger bécsi orvostanár munkáját, amely a vesekőnek a gyógyítása terén elért új tapasztalatok­ról számol be, A neves bécsi tanár mun­kájában kifejti, hogy általánosan az a tapsztalat áll fenn, hogy kövek által megtámadott vesék tönkremennek és ezért a vesekőbajos betegeknek okvetlen szükségük van folytatólagos kezelésre és ellenőrzésre. Már a kis kövek is sokszor heves kólikákat idéznek elő és önma- guktól leválnak, míg a nagykövek sem­minemű fájdalmat nem okoznak és ne­hezen ismerhetők fel. A konzervatív gyógymód szerint a dié­tás koszt előírása a beteg szükségtelen megterheléseként szerepel, úgy mint az a feltevés, hogy a kövek létezése az étkezéssel összefüggnek, nem áll fenn. Az orvos cikkében kifejti, hogy a leg­fontosabb konzervatív-therapeutikus mód­szer a vesének nagy folyadékmennyisé­gekkel való kiöblítése, sport és erőlte­tett mozgás a nyugvó köveket levihetí. A kövek eltávolítása műtét útján az utolsó időben a technika nagyméretű fejlődése folytán emelkedett. Haslinger tanár 00 műtétnek az eredményéről szá­mol be, amelynél a haladnóság 3 száza­lékot tesz ki. (MNK.)) A Nyírvízszabályozó Társulat elnökétől. 1707—1942. sz. A Nyírvízszabályozó Társulat érdekelt­ségét a folyó évi augusztus hó 13-ári délelőtt 11 órakor Nyíregyházán, a tár- " sulat hivatalos helyiségében tartandó rentes közgyűlésre tisztelettel meghívom. Az esetben, ha a tárgysorozatba felvett ügyekben a közgyűlés határozatképes lenne, az érde­keltséget augusztus hó 19-én délelőtt 11 órakor tartandó rendes közgyűlésre az alapszabályok 12. szakasza értelmében már ez alkalommal meghivom. TÁRGYSOROZAT: Elnöki előterjesztés. 1. Miniszteri leíratok. 2. Közérdekeltségek Felügyelő Hatósá­gának leiratai. 3. Az Országos Árvízvédelmi Kor­mánybiztos 895/1942. sz. leirata 80.000 P államkölcsön felvétele tárgyában. 4. Nyíregyházá megyei város polgár- mesterének K: 14720/1942. sz. átirata, a város belterületének víztelenítése tár­gyában. 5. Időszaki jelentés a társulati ügyek állásáról, 6. Kisebb előterjesztések. 7. Alelnök általános-, és a választmány tagjainak viszonylagos szavazattöbbség­gel három évre való megválasztása. A szavazás a jogerős haszonarányos kulcs alapján az 1942, évre megállapított szavazati lajstrom szerint fog gyakorol­tatni. Az érdekeltségi megbizoltak és kép­viselők két tanú által előttemezett meg­bízó leveleket a közgyűlés megnyitása előtt a társulat igazgatóságánál szíves­kedjenek letenni. Nyíregyháza, 1942 július 27, Dr. Erdőhegyi Lajos s. k. ny, főispán, felsőházi tag,, társulati elnök, Írógép sza lag mindenrendszerü géphez állandóan friss minőségben kapható: Jóba papirözletében Bethlen utca 1. szám Zöld ringlót hullott almát barackot és mindenféle gyümüosöt a legmagasabb árban nesz Y AI ül G 8 A fi A V* Bessenyei tár 6. sz. AJ V 1 111 mIv Uvl Telefonszám: 24 95. APOLLO Filmszínház leleten 25-24 Julius 28-29. A legnagyobb háborús repülős film. Kedd-szerda III. 88. Fősz.: Ottó Wernicke, Christian Kavsler és Heniz W. — Ufa híradó Előadások kezdete 5-7-9 órakor Ma utoljára: ÉDES ELLENFÉL

Next

/
Thumbnails
Contents