Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-23 / 91. szám
r Nytregytláia, 1942. április 23 "i " J "7 Ara lO fillér < frianon 22.) X fv?05yam 91 2687.) .Iám CSUiOVWK * POLITIEál NAPILAP * Előfizetés: 1 hónapra 2.50, negyedévre 7.50 E ^••Utakaréki csekkszám: 47.139. Telefon 26-77 * » vuitiaai um tuai F S J Bétfőa kezdi meg tárgyalni a kepviselőbaz a közélet tisztesagára vonatkozo törvényjavaslatot A képviselőház ma délelőtt ülést tartott. Az ülés megnyitása után az elnök bemutatta a miniszterelnöknek Luk áés Béla és Anitái István miniisz* terekké, történt kinevezésére vonatkozó átiratát. Lukács Béla megjelent az ülésem s a Ház lelkesen ünnepelte. Az elnök bejelentette, hogy Siitto Gyulai .volt nyilaskeresztes képviselő a mandátumáról lemondott. Az elnök intézkedett a póttag behívására vonatkozóan. Az elnöki bejelentések után Radocsay László igazságügy-miniszter beterjesztette a. közélet tisztaságáról szóló törvényjavaslatot s arra kérte a Házat, hogy a jaivaslat tárgyalására mondják ki a sürgősséget. Küiönbgöző kisebb javaslat beterjesztése után az elnök napirendi indítványt tett, amelynek -értelmében a Ház legközelebbi ülése hétfőn lesz, s ezen az ülésen a most beterjesztett törvény-javaslat tárgyalását kezdi meg a I láz. Amerikai katonák érkeztek Indiába Zürichből jelentik. A britek, amikor látták, hogy Indiában kudarcot vallottak, az amerikai kormányhoz fordultaik segítségért. Az amerikai kormány hajlandónak is nyilatkozott arra, hogy Indiát megvédje s már az első amerikai csapatszállítmány meg is érkezett Indiába. Azt hiszik, hogy úljabb amerikai katonák érkeznek rövidesen Indiáiba. ítélet a Pera szállóban történt roböanás ágyében lstanbulból jelentik. Most hirdetettítéletet az istanbuli törvényszék abban a robbanási ügyben, amely az istanbuli Pera-szállóban történt. — Ismeretes, hogy a szállóban felrobbant egy bőrönd, amely az angol diplomaták tulajdona volt. A bíróság 442.000 török font kártérítés megfizetésére kötelezte Rende volt szófiai angol követet, a követség titkárait és még egy tisztviselőjét, mert kétséget kizáróan megállapították, hogy velük került be a robbanóanyag a szállodába. Miután azonban a követ és a kö* vétség személyzete jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, az ítéletet valamennyi török lapban közhírré tették. Amerika nem gyárt rádiót magáncélra Newyorki jelentés szerint az Bgyesüt Allaimok kormánya megtiltotta iá rádiógyáraknak, hogy magánszemélyek használatára rádiót gyártsanak. Írországban is romlik a helyzet Az ír kormány megtiltotta a magángépkocsik használatát. ,Ha mégis használja valaki a gépkocsiját, a kocsit elkobozzák. — Május elsejétől több élelmiszerre és közszükségleti cikkre bevezették a jegy rendszert. Meghiúsult m angolok partraszállási kísérlete Berlinbe jelentik. Katonai részről közlik. Április 22-én a kora reggeli órákban erősebb brit rohamcsapat partraszállást kísérelt meg a francia (tengerparton, Boulognétól' délre. A .vállalkozás a német ipartvé* delem éberségén meglhiusult. — Az egyik kísérőd személyzetének nyomban megindított elhárító tüze visszavoou'ásria kényszerít ette az angolokat. Az ellenség mesterséges köd védelme alaltt veszteségek árán (visszavonult. A tengerpartot angol fegyverek és felszerelési tárgyak birították az angolok gyors távozása után. Franciaországnak együtt kell működnie Németországgal — allapitja meg a Berliner Börseuzeiíimg Berlinből jelentik. A Berliner Börsenzeitung foglalkozik Laval kormány alakításával és a várható francia politikáiva|L A lap megállapítja, hogv L arvalnak a rancia kormányiban 1 való visszatérése anak a helyes politikának felismer s bő! ered, amelyet Németország is helyesnek talál Petain marsall] nem térbetett ki a fejlemények elől és kénytélen volt meghallgatni Lavalt. Minden esetre tizem* hat hónap telt el .várakozásbam, míg Franciaország erre a helyes útra lépett. Ezalatt Viichy olyan politikát folytatott, amelyet a várakozás poöitikájának neveztek. Viahvben egyes körök azt hitték, ihogy Franciaország számára az lesz a belyies politika, ha várakozik az eseményekkel szemben. Azok azonban, akik Franciaország jövőjéért komolyan aggódtak:, belátták, hogy Vichynek ez a politikája nem felel meg sem az; üj idők követelményeinek, sem Franciaország jövőjének. Lalval volt az, akii már korábban felismerte Franciaország igazi útját s hogy a francia népnek ez lehet csak a helyes politikája. A Berliner Börseinzeitung azzad fejezi be fejtegetéseit, hogy Laval felismerése, azaz Franciaországnak Né« metioriszág oldalán való haladása az új európai rend kialakítására az egyedüli helyes út. Az amerikai lapok támadása a cenznra ellen iAz amerikai lapok és folyóiratok kiadói éles ibiráilatot mondtak a sajtó'cenzuráról. Többek között kijelentették, hogy véleményük szerint az amerikai kormánynak azért .van szüksége cenzúráira, hogy á harctéri eseményeket kiszínezze. A valóságnak meg nem felelő harctéri tudósításokat közöltetnek a lapokkal, győ* zélmi híreket közölnek, hogy ezzel megnyugtassák a közvéleményt. csendőrök bravúros nyomozása fényt dérit a kettős rabiégyilkosság rejtélyére A sóstói cseüdőrörs érdeme, hogy a fettes nem kerüli el az igazságszolgáltatást Csemdőrségünk kiváló szellemét bizonyítja, hogy hetekig 'tartó fáradhatatlan munka, hihetetlen ambícióval folytatott nyomozás után fény derül a kettős raiblógyilkossáig rejtélyére. A bűnügy történetében is ritkán fordult elő hasonló kegyetlenséggel elkövetett rablógyilkossáig, mélynek áldozatai lettek Bogár József és felsége, nyíregyházi, felisőpázsi'tii lakosok, akiknek (fejét baltával verte szét az elvetemült gyilkos. A gyilkosság (felfedezése /után. nemcsak a helyi sajtó, hanem a nagy fővárosi újságok is hasábos tudósításokban számoltak be a gyilkossáig részleteiről, — országos bűnügyi szenzációvá nőtte ki magát ez a borzalmas gyilkosság, — melynek részletei megdöbbentették még a .hivatásos nyomozó hatóságok tagjait is. Sötétben tapogatózva indult el a nyomozás... Húsvét másodnapján fedezték fel a kettős rablógyilkosságot. A rettenetes felfedezés után a szomszédok rohantak Bogáirék lakásába .és mindenhez hozzányúltak, — ezzel eltün* tették a gyilkos után maradt esetleges nyomokat is. A nyíregyházi rendőrség es csendőrség helyszínreérkezésénél máT az első percben nyilvánvalóvá vált, hogy a kettős rablógyiilkosság tettese semmiféle nyomot nem hagyott maga után. Közeli rokonok vagy ismerősök a Bogár-házaspárt nem látogatták. Senkit a lakásba netm engedtek be magukhoz és így még azt sem tudták megállapítaná, hogy a rablógyilkos mit vitt magával és mii hiányzik a Bogár ék lakásából. A sóstói csendőrörs bravúros nyomozása. Az első napokban a. csendőrök és rendőrök teljesen sötében tapogatóztak. Akármilyen feltevésem indul* tak is el a nyomozás, az rövid idő alaltt holtpontra jutott. Semmi komoly alap, vagy támpontja a nyomozásnak nem volt. Őrizetbe vettek gyanúsítottakat, Budapestről is hoztak három olyan személyt, akikről feltehető volt, hogy részük lehet a gyilkosságban, — azonban ezek a nyomök is mind hamisaknak bizonyultak. Már-már úgy látszott, hogy a kegyetlen rablógyilkosság nyomozása eredménytelen marad s a gyilkos elkerüli az igazságszolgáltatást. — A Mindenható azonban nem hagyja büntetlenül a gonoszt, — a bűnösnek bűnhődnie kell. A nyomozást végző csendőrök, a sóstói örs tagjai, amikor már remény* teienmek látszott .a nyomozás munkálja, újabb nyomra bukkantak. A csendőröket mem hagyta nyugodni a nyomozási ösztön, az a kiváló szellem, amely betölti a magyar csendőr leikét. Tovább hajszolták a gyilkost és a legutolsó nyom valónak is fog bizonyulni. Eredményt ér el a csendőri nyomozás. Abban a pillanatban', amikor a magyar csendőrnek sikerül a nyomozásban a legkisebb alapot is megtalálnia, — már veszve is van a bűnös, így történt most is. A hetekig tartó eredménytelen nyomozás után az az első kis biztató nyom is elég volt ahhoz, hogy a gyilkos csendőrkézre kerüljön. A sóstói csendőrörs 'tagjaiinak siker koronázta munkáját, fény derült a rejtélyes gyilkosságra', mely* nek mindent apró kis részletét, most tisztázza a nyomozás. Lehet, hogy holnap vagy 'holnapután már lapunk hasábjain beszámolhatunk 'olvasóinknak a kettős rablógyilkosság elkövetésének legapróbb részleteiről is. A nyomozás utolsó simításait végzik és a legrövidebb időn belül a gyilkos a földi igazságszolgáltatás «lé kerül...