Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 49-73. szám)
1942-03-17 / 62. szám
nagyrésze van az elért nagyszerű sikerekiben. Sorra vette ezután a jelentés az egyes szakosztályok munkásságát és egy mindenre kiterjedő lolMismeertes szaktevékenység megkapó képe tárult e részben is a közgyűlés elé. Majd emelkedett, lelkesítő és szárnyaló sorok zárták le a jelentés szép művét. Hangoztatta Borók dr., hogy súlyos a küzdelem, melyet vívunk, de ne felejtsük, hogy nálunk még szabad a magánépítkezés és sok tekintetben boldog, nyugodt a magyar élet más országokhoz képest. A nagy eszmékre áthevült lélekkel gondol a magyar és felülemelkedik az élet súlyos gondjain, hogy a szenvedések tüzében megdződve vívja ki a boldog jövőt. Az ipartestület szénoka elismeréssel méltatja az elnökség tettrekészségét és nagy sikereit. A nagy tapssal fogadott jelentést fesölt figyelemel és hálás érzéssel fogadták. Beszámoltunk és várjuk az ítéletet, — mondotta a szép beszámoló elhangzása után Lakner Béla elnök és ez az ítélet el is hangzott az ipartestület mélységes hálájának és elismerésének hangján Valkó Pál tolmácsolásában. Valkó Pál tárgyilagos ténymegállapításokkal vette sorra Lakner Béla elnök, Czigler János, Kovách Dezső alelnök, Borók Imre titkár érdemeit. Utalt a mindenoldalú fejlődésre, a nagy eredményekre és köszönetet mondott a lelkes magyar hittel és fáradhatatlan odaadással dolgozó elnökségnek. Valkó szavait kitörő éljen és taps fogadta, a közgyűlés egyhangú szeretettel és bizalommal csatlakozott az elismerő szavakihoz. — Valkó Pál beszéde mély hatást keltett, amikor mint katona mondott köszönetet a bevonult iparosok családjának szervezett támogatásáért az elnökségnek. Laikner Béla elnök köszönetet mondott a közgyűlés elismeréséért Az egység jele volt, hogy az egyébként nyomtatásiban már jóvaj a közgyűlés előtt megkapott zárszámadást és jövő évi költségvetést általánosságban és részleteiben vita nélkül elfogadta a közgyűlés. A kamara titkára nagy elismeréssel méltatta Lakner Béla elnök és társainak eredményes munkásságát A közgyűlésnek egy igen jelentős mozzanata következett ezután. Dr. Pleskó András kamarai titkár, a kamarai igazgatás egyik kiváló egyéniségű tagja szólalt fel. Kijelentette, hogy nem akar tömjénezni, de a hallott és látott eredmények, az iparosság nemes szellemét sugárzó magatartása késztetik arra, hogy a kamara nevében hálás köszönetet mondjon és a legteljesebb elismerésének adjon kifejezést azért az értékes munkásságért, amelyet Lakner Béla elnök, Czigler János alelnök, a fáradatlan szervező és a kiváló titkár, Borók Imre dr. titkár tevékenységéért, amely Nyíregyháza iparosságát igen magas színvonalon mutatja be. Pleskó dr. ezután előadást tartott az ipari árak kalkulációs eljárásáról. A kenyérkérdésről, az anyagkérdésről beszél. — Európa ma egy bezárt vár, ebben a készleteknek és igényeknek szigorú határai vannak. Ügyelni kell nemcsak a mára, hanem a jövő szükségleteire és különösen legelsősorban honvédeink ütőképességét kell szem előtt tartanunk. — Minden anyagellátási kérdést abból a szempontból kell tárgyalni ma, mert aki nem így tárgyalja, az csak nyugtalanságot keit. A bőrellátásban ez a sorrend: katonaság, munkások, gyermekek és ami marad, az arányosan elosztásra adó ismertette a lábbeli rendelet részleteit, majd a különböző anyagok elosztását, az iparkamara és ipartestületek szerepét az elosztásban. Utána az árfeérdésről beszélt és hangoztatta, hogy ebben a hónapban még végigfésülik az országot, mindenkit elszámoltatnak, •sfgyas árrendeletefcet ismernie kell minden iparosnak. Ismertette a rögzített árakat, a munkabérek pótlékolásával előállott új helyzetet, végül alaposan, világosan előtárta, miként kell a kisiparosnak kalkulálni. Ismertette a kalkulációs rendeletet. Az anyag tényleges árához járul a rezsi, a munkabér és ehhez jön a nettó hoszonkulcs. Az iparosnak könyvet kell vezetná, igazolnia kell mindent. A kamarai titkár felhívta az iparosok figyelmét, hogy alkalmazkodjanak a rendelethez szigorúan. Pleskó dr. előadását számos érdeklődő kérdés követte. Kérdést intéztek a fekete, az ú. n. kerülő árukkal kapcsolatban is. A kamarai titkár figyelmeztetett, hogy a vevőnek is rendőrnek kell lenni és minden visszaélést fel kell jelenteni. Aki ma árat drágít, az a honvédség érdekeit veszélyezteti, ezt kell szem előtt tartanunk. Az élvezetes és rendkívül hasznos előadásért hálás volt a közgyűlés Pleskó dr. titkárnak és ennek a hálának Lakner Béla meleg szavaikban adott kifejezést. kerül a többi igénylőnek. Az előEgyhangu választással töltötték be a megüresedett elöljáróság! és bizottsági tagsági helyeket Tiszújítás következett ezután és ez a tiszújítás is hirdette az iparostábor felemelő egységét. Az elnöki javaslatot fogadták el egyhangúan és a következőket választották meg: Rendes előljárósági tagok lettek Bánszki András ácsmester, Dinynyés István tetőfedőmester, Fekete József bádogosmester, Gaál Gyula kép. kőművesmester, Kurz Béla vendéglősmester, Kecskés József férfiszabómester, Karóczy István vízvezetékszerelőmester, Kresztyankó György lakatosmester, Makranczy Pál cipészmester, Merkovszky Pál lakatosmester, Németh József cipészmesíter, Orosz Károly nyomdász, Palitz József hentesmester, Raj tik Pál fodrászmester, Sallay János cipészmester, Török József csizma diamester. Póttagok: Poór Mihály cipészmester, Bubán József asztalosmester, Szabó Sándor csizmadia, Tenigl Béla cipészmester, Lisitván Aladár lakatosmester, Pál József címfestőmester, Hódi János férfiszabómester, Veczárs Mihály csizmadiamester. Ipartestületi szék: Elnök: Mauritz Ottó gépgyáros. — Alelnök: Chriszt Dezső üveges,. — Tagok: Jobbágy Pál férfiszabó mester, Jáger János fodrászmester, Paizs József csizmadiamester, Szikszai István asztalos, Vancsisin József hentes és mészáros mester. — Póttagok: Virányi Mihály fényképész mester, Tátrai Elek órás, Bozsik Sándor férfiszabómester, Kajati István szobafestőmester, Bakó Gyula cipészmester. Munkaügyi bizottság:: Elnök" Oláh E. Zsigmond asztalosmester.. Tagok: Fintor Ferenc asztalos m., Jenei József csizmadiamester, Kovács András villanyszerelőmester. Póttagok: Török Ferenc csizmadia mester, Prékopa Lajos órásmester, Kovács Gyula fodrászmester, Aczél István kép. kőművesmester. Számvizsgáló bizottság: Soltész Béla kép. kőművesmester, Fancsaly Kálmán vízvezetékszerelőmester, Fekete András szűcsmester, Kovács Ödön vendéglősmester, Koleszár Mihály kályhásmester, Anderkó J. Károly asztalosmester, Tutkovies Ferenc építőmester. A közgyűlés: a nagy éljennel fogadott választási eredmények tudomásulvétele titán foglalkozott az IPOK-nak az iparosak arcképes igazolvánnyal való ellátásáról szóló átiratával. A közgyűlés többek felszólalása után úgy döntött, hogy arcképes igazolványra csak a vásáros iparosoknak van szükségük. Lakner Béla ezután a dalárda támogatását, a jóhangú iparosoknak a dalárdába való belépését kérve zárta be az impozáns közgyűlést, majd az iparosdalárda a Himnusz imájával adta a záróakkordot. A közgyűlés után szíikebbkurű társasebéd volt, amelynek felszolgálásában Gallasz József vendég-' lős remekelt. Az ebéd során Lakner Béla köszöntötte az iparkamarai küldöteket és. a vendégeket, majd Pleskó András dr. kamarai titkár nagyhatású beszédben méltatta a nyíregyházi iparosság értékeit, Simkovics Endre az iparostanonciskola nevében üdvözölte az ipartestületi vezetőket, Aradvári Béla pedig társadalomtörténeti és nemzetpolitikai mérlegeléssel mutatott rá az iparos öntudat felemelő tényeire, a kamara és az iparosság kölcsönös erősítő és nemesítő találkozásának szépségeire. Czigler János ipartestületi alelnök beszél végül az iparosszolidaritás nagy jelentőségéről. Az összejövetelen is kifejezéat . adtak annak, hogy Lakner Béla egyéniségének és áldozatos veze! tésének eredményei, igen jelentős fejlődést mutatnak az ipartestület életének áldásos virágzásában.. Veszedelmes betörök felett ítélkezett a nyíregyházi törvényszék Szolmájer Kálmán mérki lakos és öt törsa 19 rendbeli betöréssel vádolva kerültek a nyíregyházi törvényszék Bónis tanácsa elé.. Szolmáj er Kálmán, Bónaan, Béla,, Pincs István, Pintye iMhálv, PinPincs István, Pintye Mi'hály, Pinvád szexint hosszabb idő óta a lopások egész sorozatát követték el. A kir. ügyészség 19 rendbeli betöréssel vádolja őket.. A tárgyaláson sírva védekeztek a vádlottak. Űgy tesznek, mintha most kerültek volna először a vádlottak padjára, a valóság azonban az, hogy többszörösen | büntetett tolvajok, akik dolgpzni nem akarnak, lopásból tartották el családjukat. Nem kevesebb, mint 300 darab tyuikot loptak el. Loptak szalonnát, lisztet, sonkát, még boros pincét is feltörtek és bort vittek el A nyríegyházi törvényszék a tolvajbanda vezetőjét, Szolmáper Kálmánt 3 évi szigorított dologházra ítélte. Társait, Bóman Bélát 8 hónapi, Pincs Istvánt egy évi börtönre ítélték. Pintye Mihály 2 hónapi, Pintye Mihályné pedig 3 hónapi fogházat kapott. Dr. Incze Gábor badapesti vallásoktatási igaz gató előadása a Kálvineomban Kedden március hó 17-én délután fél 7 órai kezdettel vetítettképekkel kísért előadást tart a Kálvineum tornatermében dr Incze Gábor budapesti vallásoktatási igazgató a felszabadult magyar városok életéről. A szinte egész világot bejárt neves előadó kitűnően ismeri hazánk földjét s különösen a most felszabadult városokat is, melyekről az elmúlt evben könyvet is adott ki. Számos érdekes felvételt készített ottani látogatásairól. Ezeknek kapcsán fog most beszámolni élményeiről a Kálvineumban tartandó előadáson. Az előadás díjtalan, minden érdeklődőt szívesen lát az intézet igazgatósága. — ADOMÁNY, özv. Kriston Ferencné báró Buttler Sándor elhunyta alkalmával 10 pengőt adományozott koszorúmegváltás címen a szaboJcsvármegyei cserkészszervnek. Az összeget rendeltetési helyére jutattuk. APOLLO Március 17-18-19. Prolongálva! Kedd-szerda-csütörtök Az első részben színes magyar világfilm. Bu dapesttel egyidőben ! Nyíregyházán először I FlifllSZiÉÉZ Telefon 25-24 Fősz. Tasnády Fekete Mária, Jávor, Csortos, Szilawy, Vawarr, Bilicsi Beszéld köntös E lőadások kezdete naponta: U ÍA 7 és uo órakor