Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-16 / 61. szám

4. oldaL i&wmmmmummmmamMMmmmmm (Trianon 22.) 1942 március 16. ac öagyflikoesággaíl egyenftő. Az » baj ebben az országban, hogy itt mdimdieniki vezér akar lenni. Fogjunk ttuárt már egyszer össze, bízzunk már végre azokban a fér­fiakban, akiket Isteni atdott nekünk s akiket and is vezérül választottunk, főleg pedig ne hallgassunk az idegen fccgi'kcilyliiinitőfcre, aikik — láttuk, ita­^.•asztalituk nem egy szar a saját bő­•rünikön — 'ki akarnak bennünket thasanájni, hogy aauáfl, has oéTjukat elérték, íénrelökíjonidk és dsmét a •legimiega'ázóbb szcítgaságba és imyo­mcirúaáglba dönts éneik bennünket. Beszéde .végén '.bizalommal! tekint­tott a jövő elé, tmiert tudja, hogy az ottrainibói töilbeterfilen enetiigjiávafli, foö'cs higgadtsággal vezeti (hajónkat a szirteken, zátOQiyókon keresztiül! a dicsőséges második magyaT évezred biztonságo nyújtó kikötője felé. A tetszéssel fogadott beszéd után a Városi Dallegylet a Himnuszt éne® (kelte el s ezzel a polgárság márciusi emiiéküniniöpéilye véget is ért. « SPORT Dunakeszi Magyarság SE , Move-Szabolcs (Nytve) 4:2 (3:2) Naigy közönség előtt folyt le a M OVE-Szabolcs .eüső tavaszi mórkőa zése, amleyet a Dunakeszi Magyar­ság ellen .vívott az .alanti összeállí­táisbain: Márki — Fi!e, Gál, — Ka­iba y, Négyessy ML Lovásiz — Ba­logh, Ibsák, dr. Kiss, Tótlh, Mester. Nagy iramban kezdődik a mérkő­zés, s Magyarság .rögtön támadókig lép föl s támadásait csak neíhezen szeneid aiz ejfogódött Move-védelem. A csatársoron ás látszik, hogy még (nincs összeszokva, s inem tud egysé­ges akció .kibontakozni. A vendégeik egyik gyors támadása során a kö« zópcsa táruk márds eredményes a 15-ik percben: 1:0. AMoivie megembereli /magát s a (viharzó támadásokkal válaszol s pár perc unuiiva dr. Kiss átadását Tótlh belövi. (1:1.) Ugyanő a iBalogh álltai kiejtett ialbdát 4 iparc múlva értéke­síti. (2:1.) A Magyarság inem hagyja magát s 'különösen a jolblbszélsője által vezeti támadásait, amelyek (rö­vid idő miuíLvia sikerrel is járnak, (mert a kapkodó 'Mave védelem rnel­iett nemcsak kiiegyienlítinek, de a ve­zetést is megszerzik (3:2.) A féílidő végéig (hullámzó játék, melyben a M'CXvie csatárad nem. boldogullnak az eiíeolfél védelmével, de a Magyarság sem tud toivábibi eredményt elérni. A második éilidőíben máir látszik, hogy mindkét csapat veszített erejé­ből, s a játék is csatpkodóvá válik. Dr. (Kiss lerándul s a jobbszélre •megy statisztálná. A 30-dk percben még egyszer felvillan a kiegyenlítés reménye, muert a, játékvezető Tóth elgáncsoMsáént bünitétőrugást ítél a .Magyarság ellen. A büntetőt a.zon­'ban ,a Magyarság bravúrosan kivédi. Ez lá'tihatáain letöri a Molvét, ellen* ben' szárnyakat ad az ellenfélnek és együk tárnod ást a másak utáin vezeti. A 34-ák peroben siker is koronázza akcdiójukialt, ímert ia joibbszélsőjük beadását a középcsatáruik védlhetet­lenül belövi. (4:2.) A mérkőzés vé­géig továbbra ás csapkodó játék fo­lyik. A (Move együttesén meglátszott ímegfelefó az összeszokottság és edzés hiánya. A védelemiben (Ka'bai volt a leg­jobb, valamint Marika, Négyessy, III., Lovász betegen játszott. A csa­társor dr. Kiss kiválás á|vial tmár nem volt átütöképes, pedig lílcsdk és Mes­ter agilitása, valanmint Tótlh gólra­itörő játéka .itt is említésre móló. — összegezve a mutatott játékot, miegí állapítíhaitij'uk, (hogy a 'Move csapata imagfeledő edziés és 2—3 imérikőziés után a legjobbaknak is kemény el­fcriMe fesz. Hangszórók az ellenség állásai előtt éjszakai megvilágításban fejtenek ki propagandát Királyi diszérmet és szolgálati érmet osztanak ki a nyíregyházi önkéntes és hivatásos tözolték között Március 22-ike, vasárnap, a nyíregyházi tűzoltóság nagy nap­ja lesz. Ezen a napon a város kö­zönsége mély hálával és szeretet­tel fordul derék tűzoltói felé. Az ünnepség meghívóit mosrt küldik meg az érdeklődőknek. A meghivó a következőket közli: Nyíregyháza megyei város hiva­tásos és önkéntes tűzoltótestületei a tagok részére esedékes ..Királyi Díszérem" és „Szolgálati Érem" kiosztási üngnepélyét, valamint az V. törvényhatósági tűzoltó tanfo­lyam záróvizsgáját f. évi március hó 22.-én tartja Nyíregyházán, a tűzoltólaktanyában. Az ünnepély kezdete délelőtt 8 órakor van. Ezen ünnepélyre a testvértestü­leteket, a tűzoltóságok barátait és az érdeklődőket mély tisztelettel meghívja a Testületek Parancsnoksága. Belépődíj nincs. Adományokat köszönettel fogad az önkéntes Tűzoltótestület és azt felszerelé­sének gyarapítására fordítja. Az ünnepély sorrendje: 8 órakor: Az V. nyíregyházi tör­vényhatósági tüzoltótanfolyam elméleti és gyakorlati vizsgája. 10 órakor: A hivatásos és önkén­tes tűzoltótestület, valamint a kárelhárító szakasz tisztelet­adása a legmagasabb elöljáró­nak. — Az önkéntes, hivatásos tűzoltótestületek és a kárelhá­rító szakasz együttes bemutató gyakorlata. — Éremkiosztás­hoz felállás. — Éremkiosztás. Díszmenet. 12 órakor: Közös ebéd a „Kisko­rona" étteremben. Egv teríték ára bor nélkül 2.26 P. — A közös ebéden résztvenni szán­dékozókat kérjük, hogy írásban a 21—46 sz, telefonon, vagy szóban a tűzoltólaktanyában ebbeli szándékukat f évi már­cius hó 21-ig bejelenteni szí­veskedjenek. A tűzoltók ünnepe mindnyájunk szívügye. Ők a város nyugalmá­nak, biztonságának őrei, önfelál­dozó, veszéllyel szembeszálló vé­dői. Tégy ük az ő ünnepüket mind­anyiunk ünnepévé. á É K Mezőg azdasági Árnfor galmi és Kiviteli itt. Bmmsmu&mmuwMmw Konzervipari és Zölsédszáritó Üzeme Nyíregyháza, Betűien utca. TELEFONSZÁMA: 22-6Q. —miwiiii—ni MII ii—— wiiib «•—II— Vámról: mindennemű zöldséget és főzeléket. Szerződést köt: zöldség és főzelékfélék termeltetésére. r lannárban és februárban 98.000 pengőbe kerüli í a vármegyében a hóeltaka ritási munka iFdbruár havában a vánmegye terü­letén ismétek hófúvások voltaik, úgy­hogy a fő közlekedési utak miaioakon ót is jáirha.tát'anok (W-taik. A hó el­takarítására u törvényihaibáságii: ulta­kon január és fehiruá- hómapibam 70.000 par.igőt, ez állaimd utaikom pe­dig 28.000 pengőt keMt fordítaná. A Ihiócivaidás köivetikeiztélben vár­Ihatió bellárviizek meffgátlásáira a ihiva­ta'j imiinden intézkedést kellő időben megtett. Az áereszekiet iés levezető árkokat ikitiezííiíttaíitai, úgy, hogy a hévizek levezetése az ánvízmenesítő árkokban február végén már meg­•incMti és nagyrésziben már elvezetést iniyert. Rádió HÉTFŐ, március 16. Budapest L 15.20: A 21. honvéd gyajogezred zienekara játszti/k. 16.15: Diáikfélióra. 16.45: Időjelzés, hánetk. 17.00: Hírek szlovák és .ruszin (nyel­vem. 17.15: Haendiel: Vizd muzsika. 17.35: Előadás. 18.00: Beszkárt-zene­kar. 18.45: Előadás. 19.00: Híreik magyar, német és román nyellven. 19.20: Mairos vize folyik csendesen, és más magyar nóták. 19-55: A Pe­tőfi Társaság emlékestje. 20.40: Mos zairt hangversenyei. 21.40: Hírek. 22.10: Szórakoztató zene. 22.40: Farkas Bé!ia eigáinyztenékaira muzsd­kál, iKadmár Pál énekel. 23.00: Hírek •német, olasa, .angol, francia és ifdinn ínyeülven. 24.00: Hírek. 0.15: A Vö­iröskereszit bajtáTsd; ráddószalgálaita. Budapest II. 18.15: Beszikárt zene­kar. 18.20: Német nyelvoktatás. — 1920: EiJŐadás. 20.00:" Hírek. 20.10: Magyar aótáik. 20.40: Erdélyd nők. (Előadás.) 21.10: Hangfelvétel. KEDD, március 17. Budapest I. (Délelőtt.) 6.40: ftfc resztő, torna, hírek, han^lemezsk. 10.00: Híreí;. 10.20: Felolvasás. 11.00: Víajelzés, 12.00: Himniusz. 12.10: Z» n«kari hangverseny. 12.40: Hí rak, 13.20: Idéjelzés. 13.30: Z»nek»rí íantíverseny. 14.30: Hírsk, árak. Budpest I. 15.20: Mózesné Janker Kára énekel. 15.40: E.őadás. 1530: Pulxy uMa'rgit zongorázik. 16.15: G yenmaK délután. 16.45: Időjelziés. hírek. 17.00: Hírek szlovák és (ru­szin nyeiijvem. 17.15: Cigányzene. 17.40: Elliőaidás. 18.05: Engesztelő ajándék. (Versek.) 18.35: Gustav Havemann hegedül a magyar—né­met művészcsere keretében. 19.00: Hírek unagyr, német és román nyel­ven. 19.20:' HaragfeivéteL 19.50: Bai. idlapestl Polgári Dalkör. 20.05: Már­"cdais. (Hangjáték három részben 21.20: Légierők Fúvós zenekara. — 21.40: Hírek. 22.10: Tánczene. 22.40: Olasz dallok. 23.GÖ: Hírek német, olasz, angol, francia és finn nyelilven. 23.25: Cigányzene. 24.00: Híreik. — 0.15: A Vöröskereszt bajtársi szo'g. Budapest II. 17.15: Ruszin balígia­tóinkinak. 17.40: Tánczene. 18.10: A földmílvélésügyi mknisztérium me­zőg.aizdlasági félórálja. 18.35: Olasz niyielivöktatás. 19.00: Rádiózenekatr. 20.00: Hírek. 20.10: Budapesti Pol­gári Dalkör. 20.30: Felotkasás. 20.50: Légierők Fúvószienekara. 21.10: Ke­reszt a poriban. (Elbeszélés.) Kassa. 6.40—9.00: Bpest I. 9.00: Táncok és Lehár műveiből. 10.00— 11.40: Bpest I. 11.40: Hírek magyar és szlovák (hyielvara, iműsordlsmierbe­tés. 12.00—15.20: Féividéiki szépprós za. 15.35: iMuvészlemezek. 16.15— 18.05: Bpest I. 18.05—18.35: Buda­pest III. 15.35: Rieger Tibor zongo­rázik. 19.00—végig: Budapest' I.

Next

/
Thumbnails
Contents