Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-20 / 65. szám

. *********swRHMto*^ mmáMJissáL (Trianon 22.) 1942 március 23. fii

Mi«w

mi«i

ifimBny

<

inff ii

ínmwiw

ii»

ii

w

i

iií

"i

ií

wí

ii

fi nw

wi

wwiiwjim

ii

iii

ii

n

HH

'I

.

M ii

iii

i

iHl i crnminimi'niin Mikecz István Meghalt Szabolcs nagy alispánja, Mikecz István. Aibból a gránittömbből, amelyen ennek a vármegyének magvarsága épül, lehasadt egy hatalmas szikla, egy nagy magyar egyéniségnek, kemény harcos jellemnek sziklája és hiálba magyarázza törvény, hiába utal a higgadt bölcsesség az örök változásra, a szikla zuihanása egy országrészt, a Nyírséget megrázó erővel, a szívekbe fájduló dübörgéssel sikong a szabolcsi homok mélyébe. Egy ravatal tornyosodik itt most a márciusi kora tavasz félhői felé, ravatal, amelynek árnya ezrek szívét, községeket, tanyákat, udvarházakat és paraszti otthonokat, a vármegyeházát és a községek hivatalait, a járások közigazgatási gócait árnyékolja be. Mert ezé a vármegy éjé, ezé a titokzatos nyíri magyar földé, ezé a külön magyar világé, ezé a szabolcsi magyar életé volt Mikecz István, a nép nagy alispánja, akinek vasakarata és érzéssel áthatott vágyai, amellyel fajának, népének, bajtársainak, egyházának olthatatlan lánggal szeretett nemzetének álmait szőtte: ezt a szabolcsi világot formálták és őrizték, védték, építették és gazdagították hosszú évtizedeken át. Az alispáni méltóság bronzszoborba öntött alakja volt, amint hivatalában, a közgyűlési és bizottsági tárgyalásokon, főszolgabírói vagy baráti megbeszéléseken egyházi gyűléseken kemény és kristálytiszta határozottsággal szolgálta a közösség nagy érdekeit. Nem élt egyénisége soha színes és röppenő szavakban, az akarat és tettek embere volt, cselekvő magyar. Kerek, magyar arcának rajza az alföldi magyar típus vonásait viselte, a szótlan, kevés beszédű, de biztos látású, tiszántúli magyar formáit, azét, aki egykor mint lovas kémlelte a nyíri halmok és síkik távlatában a közeledő viharokat, az ellenséget vagy jóbarátot. Éles, biztos tekintete a vesékbe látott és hallása finomult volt ahhoz, hogy az első szót fogva, megkülönböztesse az igazságot az álbeszédtől. Egyenes, puritán, szokimondó magyar volt, nem szívlelte a kétszínűséget, az alakoskodást. Nem mutatott soha ellágyulást, ha mélyén megrendítő valósággal is állt szemben, de szíve belül vérzett a szenvedő magyar testvérek sebeinek láttán. A tmillenium optimista magyar világában lépett a vármegyei közigazgatás szolgálatába és a világháború második éve tombolt már, amikor Szabolcsvármegye főjegyzőjévé választották Nemsokára három nagy és végzetes hullám elé állt sziklakemény jelleme, hogy védje, óvja, mentse forrón szeretett vármegyéjének népét, 1918 november 14-én a forradalom vihara remegtette már a magyarság évezredes bástyáit. Mikecz István a nyugalomba vonuló MiTte

cz^Dezső udvari tanácsos, alispán helyébe lépve, a ránktörő belviszályok forró és vészes napjaiban, mint helyettes alispán vette át Szabolcs ügyeinek intézését. Az utcákon géppuskák ropogtak, a megtévesztett sötét tömegek ellen fegyverrel kellett felvonulni, a csendőrséggel, a katonasággal, az ő erélyes szervező munkájával felállított bátor nemzetőrséggel kellett rendet teremtenie a városban és a vármegye járásaiban. Kemény parancsnok, bátor magyar és keresztény lélekből fakadó fékező ellenállás parancsai hangzottak el a fiatal, tetterős, helyettes alispán üzeneteiben és csakhamar rendes mederbe szorította a forradalom árvizét. Rendíthetetlen hazaszeretete maga köré vonta a talpig férfiakat,, megrótta az ingatag jellemeket és a nyírségi nemzeti ellenállásiban hatalmas és elszánt akarattal vitte a rend, a tisztesség útján a vármegye életét. De mélyben forrt a szennyes ár és patkány módra pusztított az alattomos láz, majd a Vix-jegyzék megbénító hatása után felülkerekedtek a szélsőséges hullámok. A vörös uralom először is az ő sziklaszilárdan álló alakját akarta útjából elhárítani Az alispánt tuszul követelték, halálba akarták sodorni, amikor az erőszaknak engedve, félreállt. De azt, hogy a forradalmat sikerült megtörni itt Szabolcsban és nagy értékeket sikerült megmenteni, Mikecz István magyarságának és férfias bátorságának köszönhette a vármegye. A románok 1919 áprilisának végén árasztották el Szabolcsot és Nyíregyházát és Mikecz István a törvényes és alkotmányos tényezők uralmának visszatérésével újra átvette az alispáni hivatal vezetését. A mélyen a magyar talajba gyökerező sziklának új támadásokat kellett megfékezni. Május hó 31-én a vármegye lelkes hálával alispánjának választotta Mikecz Istvánt. Most minden erejével, diplomáciai ügyességével síkra kellett szállania, hogy a románok terrorját, vad harácsolási dühét megfékezze. Éjét nappallá téve olyan munkát kellett Mikecz István alispánnak kifejtenie, mintha külön kis tartományt kormányozna. Mert Szabolcs a román megszállás alatt pénzügyi, gazdasági, szociális és közigazgatási téren külön világ volt, amellyel nehezen érintkezhetett a Szegeden megalakult ellenforradalmi kormány. Vállalnia kellett a lakosság megvédését az oláhok erőszakosságai ellen, de ugyanekkor vezetnie kellett a lakosság ellátását, életvitelét minden téren, Mikecz István a rekvirálások és rablások láttára Brassóba, Maniu Gyulához ment és ott erélyes, bátor fellépésével a megszálló oláhok magatartásának megváltoztatását követelte. Ennek az útnak eredményeként enyhült is a románok kegyetlensége. Á románok elől milliós értékeket mentett meg Mikecz Istvánnak és hűséges tisztviselőinek hazafias népvédelme. A románok kivonulása után az újraépítés gigászi feladatai nehezedtek a kifosztott Szabolcs alispánjának vállára. 1922-től Kállay Miklós dr.-nak főispáni erélyével és előrelátásával Ihatalmas munka indult meg Szabolcsban. Mikecz István céltudatos, biztos jövőbelátással építette ki Szabolcsban a trianoni sorsból lassanként feltámadó magyar élet alapjait. Útépítési programjának fokozatos keresztülvitele olyan példás eredményeket mutatott fel, hogy méltán nevezték az útépítő alispánnak. De Mikecz István keze az agyagot formáló ihletett művész biztosságával alakította az elernyedt magyar életet más tekintetben is. Olyan diáksegítő programot dolgozott ki és vitt keresztül a vármegye községeinek természetbeni értékekben szolgáltatott hozzájárulásával, együtt Tóth László főjegyzővel, az ő agilis munkatársával, amilyen szervezet és sok szegény családot felemelő, sok fiatal magyar értelmiséget diplomához juttató diáksegélyezés nem volt akkor sehol az országban. És kiépül Szabolcsban elsőnek az országban a leventeintézmény is, amelynek szervezésére innen adtak szárnyakat. 1922-ben már hatalmas leventefelvonulás volt Nyíregyházán, délceg lovas és gyalogos leventék versenye hirdette a magyar megújulást. Egész erejével támogatta Mikecz István a hazafias megmozdulásokat, a nemzeti hadsereg megszervezését, a népművelés;, a Vöriös Kerejszt. ügyét, az analfabétizmus elleni küzdelmet, hősi szobor akciókat, a Jósa-Múzeum fellendítését és eréllyel, öntudatossággal vezette tettek hazafiságának széles munkafrontját. Szabolcsban már a húszas években kijegecesedtek azok a gazdasági, szociális, kulturális munkatervek, amelyek most vannak virágzásban és itt egy mintaszerű közigazgatási szellem bontakozott ki az ő vezetésével és irányításával. Fegyelmet tartott, szigorú felettes volt, nem tűrt ellanyhulást a népért voló munkában. De jól tudta minden főszolgabíró és községi jegyző, hogy az erélyes utasítások és számonkérések lakonikus és sokszor kemény szavai mögött egy aranyember szíve dobog és érez. Szerették tisztviselői és követték a nehéz munka végzésében is Mikecz alispán utasításait, mert az igazság embere, a jog védője, a tisztes munka egész lélekkel való megbecsülője volt. A jegyzőnevelés, a helyi viszonyokkal ismerős jegyzőnemzedék képzése lebegett mint legszebb cél Mikecz István lelki szemei előtt és sikerült szép tervét megvalósítani, a nyíregyházi közigazgatási tanfolyamot megszervezni. A tanfolyami új otthon a legkedvesebb, legszebb kép volt Mikecz István szemében. És ennek az intézménynek igazgatását viselte betegségének súlyos napjaiig. Most, amikor koporsója mellett egy egész vármegye sorakozik fel, megcsillannak a szépségek, amelyek emiiékére fényt és áldást hintenek. Nincs egy ember sem, aki ne tudna valami igazán jót és széI pet a talpig magyar ember alispánról. Jóságát, szociális, testvéri szívének segítését ezrek ismerik és hirdetik. Baráti szívének, derűs, kedves évődései a vadászatok, a szabolcsi Tiszapart sugárzóan mélységes emberi és magyar ünnepei, szive lletgjtósztább forrásait nyitották meg Mikecz István 1931-ben vonult nyugalomba és egy ideig a parlamenti munkában is résztvett, mint a gávai kerület képviselője. De csakhamar érezte, hogy nem tud elszakadni még rövid időre se ettől az ősi földtől, a kemecsei tuszkulánumtől, a fák suttogó barátságától, a vidéki nemesi úri élet magyar tradícióinak örök szépségétől. Alkotások és szépségek, jótettek nyomán fakadó könynyes hála, egy külön magyar világ síró búcsúja hullatja virágszirmait ma Mikecz Istvánnak, a nagy alispánnal ravatalára és érces magyar egyénisége mint a kőbe vésett szép magyar írás örök betűi iktatják életét és alkotásait Szabolcs históriájának lapjaira. Mikecz Istvánnak I. Ferencz József király a Ferencz Józsefrend lovagkeresztjét adományozta kiváló munkásságáért. Most a Kormányzó úr Őfőméltósága a legelsők között tüntette ki a Nemzetvédelmi Kereszttel, mint a nemzeti gondolat elszánt harcosát. Mikecz István 1871-ben született ősi magyar nemesi családból. Öntudatos, magyar kálvinista szellemét Sárospatak formálta ki. Jo(Folytatása az 5-ik oldalon.) A Nyiregyházadéki Kisvasutak igazgatósága, felügyelő bizottsága, tisztviselőkara és összes alkalmazottai mélységes megrendüléssel jelentik, hogy szeretett elnökük Mikecz István úr 1942. évi március hó 19 én elhunyt. A megboldogult mintegy három évtizeden át volt igazgatóságunk tagja és több mint két évtized óta elnöke. Mindenkor a legnagyobb érdeklődéssel és lelkes odaadással vezette és irányította kisvasutuk ügyeit és annak fejlesztésében hervadhatatlan érdemeket szerzett. Emlékét sosa el nem muló hálás kegyelettel és szeretettel fogjak megőrizni!