Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-19 / 64. szám

(Trianon 22.) 1942 március 19. • jClttOMMNHMWB 3. okW. Akasztóit embert találtak az erdei sétány mellett A hnlla személyazonossága még ismeretlen tek a helyszínre. A vizsgálat azonban eddig még megállapítani nem tudta a Sóstól uton talált hulla személyazonos­ságát. A férfi 38-40 év körüli lehet, csizma volt rajta, barna csizmanadrág, barna kis és nagykabát. Bajuszos, ko­paszodó férfi, fején sárgás-barna kucs­ma. Ha valaki közelebfcit tud a holt­test személyazonosságára vonatkozó­ig, jelentse azt a rendőrkapitányság buntgyi osztályán. Tegnap este Sóstói ut 44. sz'ámu villa előtti gyalogsétány mellett egy faágon akasztott embert találtak. A sötétben négy fiatalember haladt a sé­tányon, amikor az egyiknek feje bele­Btódött egy emberi testbe Gyufát gyúj­tottak s akkor megdöbbenve látták, hogy a faágon felkötve egy férfi hul Iája függ. Az esetet azonnal jelen tették a rendőrkapitány ág bűnügyi osztályának, ahonnan detektívek siet­Járásonként 3—400.000 pengővel gazdasági szakiskolát, konviktust és mintabirtokot létesítenek A milliárdos agrárprogram tör­vényjavaslata tulajdonképpen ke­rettörvénynek tekinthető. A rész­letes programmal a felmerülő pro­blémák alapján évről-évre külön kell foglalkozni a kormányzatnak. A Magyar Vidéki Sajtótudósító jelentése_szerint beavatott helyen a következőket mondták az aktuá­lis részletekről s arról, hogy az ipart mennyiben érinti a milliár­dos program: — A fő cél a mezőgazdasági ter­melés fejlesztése és minden te­kintetben korszerű színvonalra való emelése — mondotta infor­mátorunk. — Az ország területi gyarapodása során az agrárlakos­ság számaránva fokozottan növe­kedett. Mezőgazdasági termelé­sünk nem eléggé intenzív terme­lési eredményei a nyugati orszá­gok viszonylagos eredményei alatt maradnak. — Az újjászervezés alapja ter­mészetesen a megfelelő szakem­berek kiképzése. Ha a gazdákat képessé akarjuk tenni a mennyi­ségi és minőségi többtermelésre, emelni kell általános kulturális és szakismereteik színvonalát. Minden községnek lesz gazdasági­lag szakképzett ispánja, aki taná­csot, segítséget nyújthat- és aki közvetlenül ellenőrizheti a ter­melést. Tekintetbe jönnek itt az okleveles és aranykalászos gaz­dák. Megfelelő szakképzettségű emberek hiányában egyelőre csak 2000—2500 községben" valósítják meg ezt az intézményt. Az érdek­képviseleti törvény átszervezésé­hez is megfelelő alapot nyújt a nagy program annál is inkább, mert még messze van a mezőgaz­dasági érdekképviseletek papíif­élete a teljes kifejlődéstől. A köz­ségi ispánok magasabb egységbe való összefogása megadhatná majd az érdekképviseleti szerve­zés alapjait. Valószínű, hogy a tíz évre előirányzott terv pénzügyi lebonyolításának súlypontja a tíz év első felére esik. Az első évek feladata lesz a megfelelő szakem­berek kiképzési lehetőségeinek megteremtése. Ez főképpen az is­kolánkívüli népművelés megszer­vezésével, ösztöndíjak alapításá­val fog megtörténni. Lehetőleg minden járásban egy téli gazda­sági szakiskola létesül. Az iskola a téli hónapok alatt működnék két-három hónapig; egy-egy tan­folyam két évig tartana. Minden gazdaifjút főleg arra tanítaná­nak meg, amire körülményei foly­tán egyénileg szüksége van. Nagy nehézségeket okoz itt is a tanerő­hiány. Egy-egy iskola felállítása 3—400.000 pengőbe fog kerülni, mert az iskola épületén kívül konviktust és mintagazdaságot is kell létesíteni. Szaporítják majd az állami és egyéb mintabirtokok számát is. Ipari vonatkozásban megtörtént minden előkészület, amelyekkel elősegíthető az inten­zívebb termelés. Fokozzuk a me­zőgazdasági gépek gyártását és a mezőgazdasági kémiai termékek termelését. Nagy ipari munkát jelent új gabonatárházak, hűtő­házak és gyümölcsaszalók építé­se. Külön programpont a szikes talapok javítása. E célból talajfel­vételek készülnek, külön intéze­tek létesülnek, melyektől a gaz­dák tanácsot kérhetnek. A hatal­mas tervet most tárgyalja az or­szággyűlés; sikeres és gyors vég­relkajtására azonban már eddig is minden megtörtént: erre mutat az a tény, hogy a földmívelési társa költségvetési tételei már ed­dig is hatalmas mértékben meg­növekedtek. „Isten dicsőségére" jelmondattal adta át dr. Mikecz Miklósné zászlóanya a Református KIE március 15-én tartott ünnepélyén az egyesület zászlaját IMárcius 15. napiján bensőséges ünnepség keretében) emlékezett onieg a Református Keresztyén Ifjúsági Egyesülőt .,,Március idusáról." Ezt a napot viá'ásztotta egyben zászllaja (felavatására. A délelőtti istentiszte­leten Tamás Ferenc konventi ifjúsá­gi lelkész hirdette iaz Igét, majd (fel­avatta az egysület zászlaját. Az ünnepély második része a re­forfoátus idlamii iskola nagytermében folyt: le d. u. 6 óraii kezdettel, me­lyet zsúfolásig (megtöltött a közön­ség. Az ünnepélyen ott iliáittuk! dr. iMi­kecz Miklós íny. vm. főorvos, egye Iházimegyei főgondnokot, valamint nejét, 'ki a zászlóanyai tisztet tölti be. Ott voltak d.r. Szarka Sándor ny. törvényszéki tanácselnök, Káljhuay András ifőimérnök, Porzsolt István igazgató, Tóth Péter egyházközségi gondnok, a presbitérium számos tiag­ja. Osgyán.i Józsefné vezetéséivel a I eleiot Hungaria Filmszínház 25-08 « Március 20-21-22. Közkívánatra! Péntek-szombat-vasáraap Szűcs Mara házassága Tőegylet tagjaii, valamint a Leány­egylet és a S. D. G. Leány csoport tagjai közül számosam:. A délutáni ünnepség a Himnusz elénekillésével vette kezdetét, mely után iNiagy Miiklós, a KLE íiitklára megemlékezett a nyíregyházi KIE 10. éves fennállásáról. iMónus Albert két kuriuedalla után* melyet Kölcze Feren/c zongorakísérete mellett ad o tt elő, követkzezett Tamás Ferenc ifjú­ságii lelkész ünnepi beszéde. Beszé­dében rámutatott annak nagy szük­ségére, ímelyet a imai komoly idők kívánnak tő'ünk: a lelkek egységére. Kitérít ^március 'idusának" 'je.jnnit)5­ségére, valamint az egyesület zászla­jának felavatására. Számos példával illusztrálta azokat a módokat ésesz« közöket, (melyek el vezethet (niekí en­nek az egységnek & megteremtésé­hez. A (hallgatóság mindvégig nagy figyelem és élénk érdeklődés mellett kísérte előadását. Az ünnepség bensőségét különö­sen emelte ia zászfó átadása és átvé­tek. DT. 'Mikecz Miklósáé zászló­ainya ,„Isten dicsőségére" szavak (kí­séretében -szalagot kötött a 'zászlóira. Az ifjúság .nevében Baira.nyaii Zoiltán 'vette át a ziászlóit, az egyesület mély tisztelete, hálája és szeretete kifeje­zése mellett a zászőanya iránt. Az emlékünnep keretében bemuta­tásra került egy egyfelvonásos szón* danalb, mélyet a KIE-fiúk adtak elő. Változatossá tette az előadást Hor­váitíh Menylhért szavalata és rnelo drámaija. -Ka ke'l emelnünk Berényi Jenő ta­nár „KIE. zászló" c. versét, melyet erre az alkalomra rt, s ő maga ás adott elő. Ezt az egyesület levelező­llap iforimiáiban kinyomatta 1000 pél­dányban, s csaknem az egészet meg­vette a jelení'iejvő közönség. Tudo­másunk van arról, hogy Berényi Je­nő tanárnak sok-sok költeménye van, de az ő ismert szerénysége nem engedB, Ihogy napvilágot lássanak, pe­dig csak ez az egy eset is ímeiunyke bizonyítja, hogy érdemes vőlina aszóknak kiadásával fogilallkozná. U'gyiancsak a KIE ziászllóavató ün­nepségére készítette el Ujj Jenő kántortanító a nyíregyházi reformá­tus KIE liinduHójéit, anelyet Mónius Albert 'adiott elő a szerző kísérete mellett Oly nagy tetszés közepette, Ihogy azt meg keiett ismételni. A iminjdlvéglig kedlvtes ünnepélyt Becsy Sándor relf. s. lelkész, a KIE elnöke zárta be, köszönetet mondva a megjelenteknek szíves érdekllŐdé­sük'éirt. A református KIE ezúton mond tisztelettel és szeretettel köszönetet imimidazoknalk, lakik adonruánytaikkal hozzájárultak a ziászíló megvételéhez s támogatták az ifjúsági munkát. Egyben felhívj a a szíves fiigyellmeí arra is, hogy az ünnepség keretében az lidő ágen^ elöndhalkdottságía (miatt be nem ver zászlószegeket háziün­nepség keretében: fogja megcsinálni, imiiért is kérd, hogy miradiaziok, kik­nek birtokában zászlószeg vain, art az egyesületibeiz visszajuttatni szí­veskedjenek, ihogy azok rendeltetési Ihe'iyükre jussanak, mert igen ®ze« íretné, ba ifjúsága minden időben llátná és tudná, hogy kik -voltak azok-, iákikiniek kegyes adománya létrehozta számukra a zászlót. Uránia |-iim*zifinay IőT.1 Március 20-21-22, Közkívánatra! Péntek-szombat-vasárnap Szűcs Mara házassága B4óadások: Hétkörnap */«3, »/*S, »/«7 és «/<• érakor, - Va»árn«p W-H Előadások: Hétkftanap V4, »/*, VilO érakor, - Vasáraap S-5-7éa • és 10 órakor. - A dé utáni otsé olöadások kadveznéayeMk érakor vasáraap áélelétt KI 11 érakor aiatlaé kedvezméayes krtyárak

Next

/
Thumbnails
Contents