Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 26-48. szám)
1942-02-10 / 32. szám
(Trianon 22.) 1942 február 10. í riwini—ii mm—i— mim— iiuh . ii vezetőségétől. Hiszem, (hogy a közgyűlésnek erről tudomása van. — önök személyeim mellett döntöttek, s amikor .én most ezért a kitüntető bizalomért ismételten hálás köszönetet mondok, kijelentem, hogy az önök döntését magamra nézve parancsként kötelezőnek elfogadom, a rám bízott tisztséget elvállalom. ígérem, hogy becsületes magyar szívvel, mórodon tudásommal, s a rendelkezésre álló iidő alatt arr.a fogok törekedni, hogy ezt a kitüntető bizalmat ki is érdemeljem. ígérem és fogadom, hogy kifelé a Baross Szövetség tekintélyéhez méltóan, a Szövetség kebelión belül pedig igazi Barossstestvérekhez méltóan fogom szolgálni minden kedves kartársam érdekét. Hiszem, hogy az igazi összefogás eredményeként a legközelebbi közgyűlésünkön eredményről számolhatok be kiairtá/rsaimnaik. Elkövetkező •munkáink egy békés, boildog nagy Magyarországért, egy megelégedett, erős keresztény kereskedelem- és iparért • folyik. Isten áldása kísérje ezt .a munkát. Az új elnök .lelkes szavai megragadták a szíveket és amikor a .nemzeti sorvál'klásiról, a magyar keresztény ipar és kereskedelem feemelésáről volt szó, dörgő taps .és tüntető éljen hangzott el. Bertalai Kálmán országgyűlési képviselő köszönti az új elnököt Az új elnököt elsőnek a város országgyűlési képviselője, Berták, n. Kálmán köszönti lelkes együttérzés* sel. Az volt a terve, hogy kézfogással fejezi ki üdvözlését, de most felszólal, mert Pesten találkozott Eaiuszky János országos Baross-cinökkiell, aki szeretetét és biztató támogatásának üzenetét küldi általa az új tisztikarnak és .a Baros minden harcosának. (Nagy éljenzés.) Ö is aláhúzza Stibi Józsefnek és az új elnöknek nagy igazságait. Ma olyan nehézségek tornyosulnak a.z itpair és kereskedelem úja elé, hogy az efliláW tás juttatásában valósággal művészeknek kell lemniök. Az, hogy miiiaden.kiin.ek elég jusson a kevésből, .az árak kalkulációjának nehézsége, az adózás gondja, egyesek túllzó kívánsága üaimok'ies kandijaként függ ma a kereskedők .és iparosok feje fölött. Különösen inéhéz a helyzet Nyíregyházám, amelynek forgalma újabban az emberek elvonása miatt csökkent. Nagy súlyt kall vetnünk arra, hogy a Baross Szövetság segítségével elháríthassák a nehézségeket. -Látja a közgyűlés nagy érdeklődéséből, hogy él és hat a írnagyair .felemelkedés imaigy eszmeijének ereje. Fontos a további erősödés és a női tábor me.galakításp is. Legyen Vége annak, hogy megszofcottsággal tartsanak ki a -régi üzletek mellleit, s hogy a ivásárllásbam .a Baross-eszme vigye a közösséget, enre a női tábor közreműködése szükséges. Legyen vége annak, (hogy olyan, helyeiken, ahol már magyar érzésünk szerint nem volna szabad vásárolni, továbbra is vevők legyünk. (Tüntető .nagy taps.) össze kell szorosabban fognunk, nézzünk át- Németországba, ahol hősként, könnyen, mosollyal telj esi* temek mindent, 'amit a köz érdeke ma parancsol. Kifejezésre juttatja, hegy ennek az .új magyar lelkiségr mek életre keltésében nagy f eladata tesz a Barossnak és ezt a nem.zetd munkát ereje és elszántsága teljességéivé! iválllalija is. A niagy tetszéssel fogadott beszéd után vitéiz Torinay István megejtette ia tisztviselők választását. A közgyűlés a jelölő-bizottság valamennyi ajánlott jelöltjét egyhangú leilke.sedéssel Választotta meg. A itósztikair a í következőkben alakult: Díszeliniökök: dlr. vitéz Jékey Fe,rerac főispán, dr. Borbély Sándor alispán, Szcihor Pál polgármester, (Bertalan Kálmán, Nyíregyháza .város országgyűlési képviselője, Piszszer János és idős Stibi József. Ügyvezető elnök: Pázmány! Péter. Társelnökök: Tótlh László 'víárosi főjegyző, Báthory István, Lakner Béla és Hartos Lajos. Alelnökök: Zelenyiánsz.ky András, Kiss Káirov, Csalba József, Chiriszt Dezső; Kurcz Béa, Mayer Ágoston, Oláh E. .Zsigmond és Papp Lajos. Ügyész: dr. Simányi István. Főtitkár: Hölczlberger Andor. Titkár: Csergő Imre. Pénztárnok: Kuharek Ferenc. lEilenőrök: Fábián Pál, Suhanesz íBéila, Panyiik János és Batta Elek. iSzámivizsgálió bizottsági tagok: vitéz Dévényi Sámuel, Károlyi László, Ujváry Ferenc és Biczák István. Háznagy: Kertész Antal, likőrgyáros. Lakner Béla az ipartestület üdvözlését tolmácsolja Ezután megválasztották a bizottságok és a választmány tagjait, majd az üdvözíések következték. Az ipartestület nevében Lakner Béla elnök mondott nagyhatású beszédet. Nagy örömmel értesült aiiról, hogy a Baross Szövetség vitéz Torma y Istvánt választotta elnökévé. A magyarság életében nagy jelentőségű a jó vezér kiieszeilése, mert ez lbiz« tosítja az eszme elszánt, bátor, győzelmes harcát. Mi magvatok .nem tudunk egy-egy ügy érdekében, elég határozottsággal nekifeszülni. A liberális világban nem volt alkalma és lehetősége a keresztény szervezkedés győzelmének. Akkor kevés .remény volt >amra, hogy a keresztény iparosság .és kereskedelem egyszer majd önerejéből iíel tud .emelkedni. .Azonban ebben a •diadalmas órában ne feszegessük a multat, hanem bizton előre tekintsem szemünk és a Baross segítségéivel vívjuk meg a felemelkedés, a magyar átformálódás gyönyörű .célkitűzéseivel a nagy harcot, a végső győzelmet. iBbban az összességre ser« kemtő feladatvállaláslban mint ,a hivatott vezetőt köszönti Nyíregyháza iparossága nevében, vitéz Tormay Istvánt, a Baross új elnökét. Valkó Pál szólalt ifiel ezután. — Az ország konstrukciója akkor tökéletes, ha minden .porcikáját áthatja a közösségi gondolat hevítő, serkentő dÁna•mikiájia. 'Németországban ez az erő csodákat mivel, míg nálunk a sajtóban 'és számos más foglalkozási ágban imég ma iís idegen íajú emberek dolgoznak. .Fel kell sorakoznunk Tehát a Baross-eszme lobqgója méllett, ,meirt a magyarságnak joga van a magyar élethez és minden téren magyar emberek intézzék a szels lemi és anyagi ügyeket. .Stib.i Józsefiről elismeréssel és háláival kell szólamunk, mámit a keresztény szelemben való felemelkedés egyik legtilső harcosáról. Az ő szelleme továbbra .is hat majd és előrelendíti az új Vezetőség, aimelymek működéséire Isten áldását kéri. Simonyi István dr. ügyész az új tisztikar köszönetét tolmácsolja. Kezdettől a keresztény gondolat küzdője volt, ha csanidben, elvonultam szolgálta is az .eszmét. Ó.j idők új gesztusát látja, amikor a .névtelen katonák kiállását iméltáinyolva, munkateret adnak az eszme régi küzdőinek. (Mi ie tudunk mondaná, ha kell, kenyerünk egyréiszéről magyar tests .vfáreinfc javára, áldozni .tudunk, mert hevít a Végső győzelem nagyszerű hite. i Pázmányi Péter a görög aümipiai harcosok lelki és jellembeli felkészültségéről beszél Az esjime ereje készteti a Baross miniden harcosát arra, hogy testvéri összefogással, szeretettel harcoljon. E,zit a harcot vállalja ő is, új tisztségéiben:, az ügyvezetői muinkakörbem, amelyhez a Baross-tagok testvéri segítségét kéri. vitéz. Toinnay ístlvánl elnök mefleg köszönetet mond a megnyilatkozó eszmei beállítottságért és a felajánlott támagtásért. Köszöni Bertalan. Kálmán országgyűlési képviselő lelkesítő szavait, amelyek nem -leszmek a pusztába kiátott szavaik, hanem terménikietny talajba hfuMottak. Ezután a közgyűlés mély érméssel áthatottam a Himniusz limájávall ifejezte be a lendületes tisztújító köz« gyűlést. Kigyulladt a lormaedie személyszállító bajó Newyorkból jelentik. A Noirmamdie .nevű nagy óceánjáró baljó, amelyet .legutóbb a Lalíayette mévre kereszteltek, kigyiuliadt. A tűz kleletkezíésekoir 2500 .itparas tartózkodott a nagy oceámjáirón. A tűz a főfedélzeten keletkezett s rövidesen átterjedt a felső fedélzetre is. Kétszáz .embert a hirtelen keletkező tűz elzárt a hajó belsejébe. A tüzet egy és hároimnegyed órás ímeglfcsziített munka után sikerült liokalizáíni. Angol híradás szerint a tűz úgy keletkezett, hogy a, hajó fedélzetén a forras.z.tőlá!mpa lángja belekapott valami gyúlékony anyagba. Megnehezítette a hajóról 'vialó gyors memefcülés'fe az, ihogy rövidzárlat keletkezett s a hajó belsejében levő munkások ne mtudltak jól tájékozódni a sötétbem. A tűz füstje egészem, eilborította a newyorkii kikötőt. A hajó .a 'tűz kövakeztéiben kissé oldalira dőlt. Tengerészeti szakértők nyilatkozata szerint mem lehetetlen, Ihogy a hajó testébe szivattyúzott óriási 'mennyiségű víz következtében a hajó elsüllyed. IA hajót 1934-ben. .építették, több, mint 83.000 tonnás s ezzel a világ második legnagyobb személy szállító hajója. •Newyoirki jelentés szerint a Noirmandie tegnap este 7 óra 50 perckor oldalára dőlt. A hajót körüVevő Budapesti nagyvállalat keres őskeresztény származású perfekt gyors- és gépirónőket azonnali belé pésre. — Gabonaszakmában jártasak előnyben. Az állásukban bevált tisztviselőnők hamarosan tagjai lesznek a vállalat nyugdíjpénztárának Ajánlatokat „Biztos jövő" jelijére a Vidéki Napi lapok Gazdasági Egyesülése cimére kérünk. (Budapest, IV. Szervita tér 3.) jégpáncél ihaitamas robbajjall tört össze. A tüzet este 8 óra 10 percre sikerült teljesen megfékezni. A Normandia volt francia Ihiajóm a .n.ewyorki kikötőiben támadt tüzet sikerült elöli tani. Egy munkás meghalt, 110 körházbna van és ugyanennyi .a súlyos sérüléssel otthon ápol« tak száma. Légitámadas Kairó ellen Kairói jelentés szerint vasárnap a /áros ellen súlyos bombatámadást hajtottak végre. Osztálysorsjáték Az otMtáljjsorajáték mai húxátém a követkeeő nagyobb nyere»m«B®eket sorsolták ki: 10.000 pengőt myert: 50661, 54811, 87191. 5.000 ipengőt nyert: 2747. 4.000 ipengőt nyert: 13954. 2.000 pengőt nyert: 74311. 1.000 piangőt nyert: 56626, 63760, 68399. {F«Mőas*2 wüktá.) Jó tanuló Szabvány füzetet írószer^ Rajzszert Töltőtollat JÓ minőségben Jóbánál vásárol. Nyíregyháza, Bethlen ntca 1. Tel. 77. APOLLO Február 11 12. CSAK KÉT NAPIG! Szerda- cstttörtök Hámi* HP 117 ^masbttiiügyi történet a német E1őtllá««Il JS^diÜlűIfl 5-7 él 9 ÓfaíiOF llfHlliw |lullL rendőrség adatszolját tatást nyomán — 524 Főszereplők: Theodor Loo», Kristein Heiberg és Hermann Speelmans Ma utoljára lÉtyáS rendet CSÍnál