Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 1-25. szám)
1942-01-12 / 8. szám
(Trianon 22.) 1942 január 12. Jh/nKvmÉK SZABOLCSI KIS KiRuy & oltó Ribbentrop hatása ttt volt, megszemlélte fővárosunkat, fogadáson vett részit, némán, tisztelgőn állt a hősök temetőjében. Tudást, határozottságot sugárzó area mélyen bevésődött a magyar szivekbe. Meghatottan fogadták, a felviharzó éljen könnyes, igaz vallomás volt e magyar háláról. Ribbentrop német külügyminiszter megjelenése fokozta a magyarság öntudatát, az új eszmék győzelmébe vetett hitét. Szavai, amelyekben őszinte elismeréssel szólt a magyarság sorsvállalásának értékéről, a dunamedencei hivatás tu=> datáról, ezekben a téli napokban is a május áramával frissítették a szívünket. Sok háborús erőkifejtés, kemény, férfias helytállás kell, nagy áldozatokat kell hoznia minden öntudatos magyarnak is, de kétségtelen, hogy eljön a várvavárt győzelem, a tengely erőinek diadala. Japán hadbalépése meglepte ellenségeinket, Anglia újra kénytelen elviselni azt a fejmosást, amit tulajdon kar jai mérnek az elbizakodott, gőgös kormányzatra, amely ezaikalommal is lebecsülte az ellenség erejét. Japán pedig percről-percre vasöklökkel sujt azokra a koponyákra, amelyekben a bors gőzös mámorok nyoma érzik, mert nem tudnak újat, ötleieset, fiatalosat termelni, egy megváltó gondolatuk sincs. A népek tavasza nem ért el még a brit birodalomba, sem pedig a senkik országába, ahol nnég mindig a pénz beszél, kutya agat ósdi életbölcsesség az irányadó. Annak idején Bécs is azt hitte, hogy Kossuth-ot meg lehet majd fizetni, ő is gyarló, pénzéhes ember és nagyot csalódtak, amikor az eszme embere nem volt hajlandó hitét sutba dobni. Kossuth tud; ta, hogy elemi erővel tör fel a népek öntudata és megérzését 1848. tavasza igazolta. — Németország, Olaszország, Japán, Magyarország is tisztán látják a fiatal népek győeelmét, és most ennek hitét gyújtotta fel a szívekben a német külügyminiszter. akinek magyarországi útjáról a magyar történelem fog megemlékezni kellő méltatással. Mert ennek az útnak eredményei történelmet segítenek csinálni, és igazolják mindannak a helyességét, amit a magyar külpolitika útját il« letően Gömbös Gyula óta maga előtt lát a nemzet. — Külön táborokat állítottak fel a "tehetségek kiválogatásaira Németországban. Az első tájbort 1941-ben állították fek Azóta már 36 tábor működik a birodalomban, 26 férfi és 10 női. Friss narancshajat minden mennyiségben kg-ként 80 fillérért átveszek. Izsáki fűszeres Hirthv Miklós tér 3. 87ám. SOKOMI ÁSVÁNYVÍZ Szénsavas, iiditö és gyomorbetegségeknél gyógyhatású ásványvíz. Kapható mindenütt! Vaiattergalmi akadályok a Mav. vonalain hóakadályok miatt A iMáv. igazgatósága az utazóközönség tájékoztatása céljából a következőket közíi: Miskolcról jelenti: Félsőzsoíba és Tiszaltúc állomások iközö.t .mindkét vágányon bekövetkezett .hóakadály miatt az összes forgalmait további iin« tézkedésiig beszüntetjük — Miskolc s zemályip ál yaudvar és Henraádnémé.i valamint Tiszai úc—Szerencs között csak szükség-forgalmat tartunk fenn. Miskolcról jeliem/tik: Miskolc—Kassa felé a forgalom szünetel. iHóakadályról érkeznek jelentések Veszprémi—Zirc, Szerencs—Hidasnémeti, Ungvári—Deregnyő és .Hiajesd)—Siainki vonalaikról is. <Ezeken a vonalakon i.ovábbi intézkedésig szünetel a forgalom. — Megverték. Gavailla Miklós 45 éves, /maigvi lakost Pál Péter úgy megverte, hogy o> ezerensétlen embert kórházba vilitek. .A verekedés ügyében megindult a vizsgálat. — A svájci népszámlálás eredménye szeriinir Svájcnak ezidőszerimrt 4.250.000 lakosa iviain. A népesség tehát mintegy 200.000 lélekkel gyara^ podoltit. Katona- levente- diák- spoit mindennemű és minőségű sapkák legol csóbban és legszebb kiviteiben Papp Dénesnél Nvíregyháza, Luther utca 6. szám. — A BIOSZ elnökválasztó közgyűlése. A napokban tartotta a Biztosító Intézetek Országos Szövetsége eíinök- és végrehajtóbizottsáig-vás lasztó közgyűléséit. Gebhardt Domonkos elnök az úijesziendő alkalmából a biztosító magánvállailaitiok nevében köszöntötte a Kormányzót, a hős honvédeket, a pénzügyminisztert, dr. Csizik -Béla államtí kárt, valamint a biztosítók felügyeleti hatóo ságának vezetőit. Ez.után a válásziásokra került a sor s egyharogiú lelkesedéssel Gdhihardt Domonkost ujabb három esztendőre a BIOSZ elnökéivé választoti.ák. Változatlan maradt a Szövetség végrehajtó bizottságának ösiszietételie is. — LEVÉLPAPÍR MENDENFÉLE KIVITELBEN, NAGY VÁLASZTÉKBAN Jóba-papírüzlet. — A Keményfa-árszabályozások. Az árkarmánylbiZí osság most foglalkozik a keiményfák árrendezéséivel és .pedig egyszerre szabályozzák a kemény gömhfa és a belőle készült fűrészáruk árát. Ez az ánrendezés már azért is nagyjelentőségű, mert edd :g kiimaradt az árszabályozásból és a feldolgozó ipar — köztük a 'bútorgyárak — nem voltak ttlisztáham a kalkulációs alapeiivekkel. — Hullámfürdőt vásárolt Pécs városa. Pécsről ijieltentilk A Baranyai Ipari és Keneskedleílmd Rt. ajánlatot' te-ti!" Pécs vámosának, hogy a tulajdonában levő és Pécs köanoi-itjábain, fekvő modern hullámfürdőt ,a város vásárolja meg. A vételára 180.000 P. A város az ajánlatot kedvezőnek tar^ totta és megkötötte az adásvételi szerződést. Ezzel a városi strandfürdő és versenyuszoda mellett Pécs városa még egy nyári fürdő tulajdonosa leitt és lehetősége r yílott. amra, hogy az egyik fürdőt filléres (belépődíjak melllett a amuilóifjúsáiöi, a leventék és a katonaság rendelkezésiéire bocsáthassa a ínyári hónapok alatt. A hullámfürdő megvételét a közgyűil és m egszav az ta. — Milyen árengedményt kötelesek adni a szállodák? A közelmúltban történt a szállodai szolbaárak rende< zése. Ennek kapcsán az áirkormánybiztos Leírlt' a törvényhatóságok vezetőihez és közölte ve.ük, hogy a szállodák, fogadók, valamint azok a penziók, amelyek ellátás nélkül szobát adnak ki, a hatóságilag megávteipított rögzítet.t szobaárakból az állandó vendégeknek legalább 30 százalék, a visszatérő vendégeknek leg^ alább 10 százalék engedményt kö« telesek adni. Államidé vendégnek a4 tekintendő, aki megszakítás inélküí legalább 6 hónapig lakik 'egy szállóban, ffieüve penzióban, visszatérő vendégnek pediig az, aki évente legalább hatszor, vagy megszakítás nélkül négy hétig ott lakik. Kitűnő szenet és fát vásárolhat GUNYECZ RUDOLFNÉ tűzifa és szénkereskedőnél. Sirkantvu utca 20. — Az „Ungarn" januári száma. A Magyar—.Német Társaság P.ukániszky Béla szerkesztéséiben megjelenő „Ungarn" c. folyóiratfiáiniaik januári száma gazdaia tartalommal megjelent Haraszti Emil a magyarországi Wagner-kultuszról, Ivánka Endre az erdélyi ifaitemiplomok festészetéről, Erdei Ferenc az alföldi magyar városokról, Oberding J. György és Csuka Zolán a bukovinai magyarság sors sáról és hazaiteilepítéséiről írnak értékes tanulmányokat. Ad'y- és Apri'yverseket, magyaír-német-japáíí kuli.túrszemlót és bő képanyagot is kö« zöl az „Ungann" új száma, mely 1 .pengőért mindenütt kapható. áPIBEND Rém. kat. Veronika. Qflr. kat. Stratonik. Prot. VIeor. A nap kél 7 óra 45 perckor, nyugszik 16 óra 32 perckor. A hold kél 3 óra 44 perckor, le» lyugszik 13 óra 35 perckor. Magyar napirend. Vasárnap délelőtt három leány igyekezett az egyik tempómba. Kíséretükben volt egy nyegle fiatalember. Mikor a templom ajt jához értek, a fiatalember, bizonyára, hogy felsőbbrendűségét fitogtassa hölgyei előtt, gúnyosan igy szólt a leányokhoz elég hangosan: „Mit lehet itt látni ?" — Igen Tisztelt Nyegle Fiatalember! Veg.e tudomásul, hogy a templomokban semmit sem lehet látni. De ha nagyon szeretne valamit látni a templomokban, akkor menjen ki a szovjet birodalmába. Ott majd esetleg mozgóképeket esetleg vegyészeti gyá rat, vagy n ás munkahelyet, szórakozó helyet táihat. És ha önnek nem tetszik a templomok áhítatos csendje és békessége, legalább hagyja békében azokat, akik a lélek vágyakozása miatt mennek a templomba. Január 13-án, 1800-ban született Jedlik Ányos magyar fizikus, a pesti egyetemen a fizika tanára. Az elektromágneses forgás és a dinamógép elvének feltalálása fűződik nevéhez. GYÓGYSZERTÁRAK • Szombat estig a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Goada (NyirTli-palota, Saícheayt-át). Gargalytty (Kállói-utca). Január hónapban a közgyőgvszereltátás, Tüdőbeteg Szanatórium, Gyermekmenhely, Stefánia vényeire a gyógyszereket a Szopkó Dezső (Vay Ádám u.j gyógyszertára szolgáltatja ki. A flyógyszertárak reggel 8 órától íete 7 óráig, az éjjeli szolgálatot teljesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva. A 200.500—1934. Btm. ja. rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykésiztftésnél 25 szárai ék. kézieiídásnái 50 f. pótdíj jár. A városi gőz => és kádfürdő: oiyáforo. — 450 finn hadisebesült érkezett januárban Svédországba, hogy svéd kórházakban ápolják őket. Nagyiban folyik Stockholmban az adománygyűjtés a .finn gyermekek támogatá* sára is. — IRATRENDEZŐK, LEVÉL® RENDEZŐK Jóba-papírüzletben. Keresünk megvételre uj, vigy használt, de jó karban lévő 50-100 literes fahordókat. Ajánlatokat kérjük az Ungvári Szeszgyár, Szeszíinomitr és Szeszszabadraktár Rt. Ungvár cinére he'« ldeni.